Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-18 / 14. szám

Kecskemét, Végvár — — W'T'J 76/501-257 Beismert kettős gyilkosság perújítás Három embert ölt meg, majd ásott a földbe a tettes Három holttestet rejtett a dunavarsányi birtok. Először Túri Mihály teteme került elő, majd az Újlaky házaspáré. Perújítást indítványozott a fellebbviteli főügyész­ség Csobay László ügyé­ben, aki gyilkosság miatt 15 éves büntetését tölti. A férfi újabb kettős em­berölést ismert be. Szemán László Kétségtelenül tehetséges ember Csobay László, aki feláldozta te­hetségét a bűn kedvéért, állítják a nyomozók. Csobay elsőrendű vádlottja, majd elítéltje volt an­nak a pénzhamisítási ügynek, amelyben a bombagyáros Diet­mar E. Clodót is elítélték. Ennek a pernek egyik vádlottja volt Túri Mihály is, aki 1997-ben, a per so­rán nyomtalanul eltűnt. A Pest megyei életvédelmis nyomozók * Csobayt gyanúsították meg a vád- J lott-társ megölésével, ám a holt- 1 test nem került elő, így nem lett belőle vád. Annak ellenére így történt, hogy 1998. április 2-án Csobay dunavarsányi Damariba- szigeti telkén egy rendőrkutya megtalálta Túri elföldelt tetemét. Az ORFK döglött ügyek osztálya Kovács Lajos vezetésével 2001- ben ismét elővette az ügyet, ami hosszas nyomozás után eljutott a végkifejletéhez. Csobayt 2003- ban jogerősen 15 év fegyházra ítélték Túri Mihály meggyilkolá­sa miatt. Ekkor Kovács Lajosék egy bér­gyilkostól már értesültek arról, hogy Csobay még 1994-ben egy házaspárt is megölt. Az elítélt so­káig tudni sem akart a kettős gyil­kosságról, ám amikor megszüle­tett a jogerős fegyházbüntetés, megtört. Elmondta a nyomozók­nak, hogy 1994-ben Damariba- szigeti birtokán elföldelte az Újlaky házaspár holttestét. A tes­teket tavaly néhány méterre on­nan, ahonnan előkerült Túri Mi­hály holtteste, meg is találták a rendőrök. Csobay beismerte, hogy Újlaky Vilmost ő lőtte le, mi­után az végzett saját feleségével, ám jogos védelmi helyzetben cse­lekedett, mivel a férfi rárontott. A törvény szerint ha valaki leg­alább két embert ölt meg, akkor ellene több emberen elkövetett emberölés miatt kell vádat emel­ni akkor is, ha korábban egy gyil­kosságért már elítélték. Az új tár­gyaláson előveszik ismét Túri Mi­hály ügyét is és együtt tárgyal­ják. Késdobáló asszony Nagyecseden férjének mellkasába dobott kést egy nagyecsedi asszony. Információk szerint a feleség nem bírta tovább hallgatni részeg férje hangoskodását. Az eljárást őrizetbe vétel nél­kül folytatja a rendőrség, (ned) Megbízott főkapitány Békésben búcsút vett hivatalától a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapi­tányság vezetője, Kurucz Ferenc dandártábornok. Az új vezető kiválasztásáig a me­gyei főkapitányság bűnügyi igazgatója, Hajdú Antal látja el a teendőket, (ned) Elfogták a körözött hajléktalant őrizetbe vettek egy harminc­öt éves hajléktalant a főváros IX. kerületében. A férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki elfogató­parancsot magánokirat-hami­sítás gyanúja miatt, (kg) Szász Károly háromórás rendőrségi kihallgatáson KÉTSZÁZKILENC RENDBELI magánokirat-hamisításban felbujtással gyanúsítja a rendőrség Szász Károlyt, a PSZÁF volt elnökét. Szász ügyvédje tegnap a háromórás kihallgatás után kijelentette: az összes ügyben bizonyítot­ták Szász Károly ártatlansá­gát. (ia) Bántalmazták, majd kirabolták egy huszonhét éves férfit ra­boltak ki a XIII. kerületi Béke úton. A fiatalembert hárman támadták le, majd elvették a pénzét és háromszázezer forint értékű gitárját, (kg) Fedlapokat loptak az Aradi utcában eljárás indult lopás gyanúja miatt U. Miklós és C. Attila ellen a Budapesti Rendőr-fő­kapitányságon. A két férfi vélhetően csatornafedlapot és öntvényalkatrészt tulajdoní­tott el az Aradi utcából, (ned) Hosszú idő óta keresik a XII. kerületi férfit ÉVEK ÓTA NEM adott életjelt magáról Márton györgy (33), aki XII. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott. Nagyon erős szemüveget visel, bal csuklóján műtéti heg található. Ha valaki tud tartózkodási helyéről, hívja a XII. kerületi kapitányság 457-5650-es számát, (kg) Clodo bűntársaként kezdte pályafutását Csobayt először pénzhamisításért ítélték el 5 évre. A dunavarsányi birtokán tetten érték, amint számítógépen ötezreseket hamisított A hamisítványokat eredeti bankjegypapírra nyomtatta lézerprinter­rel A papírt a bombagyárosként elhíresült Dietmar £ Clodo szállítot­ta neki. Clodo cége külföldre exportált a diósgyőri bankjegypapírtól, egy jelentős tétel soha nem jutott el a címzetthez. Clodo 3 évet kapott. ÁLLÁSHIRDETÉS a Bács-Kiskun Megyei Közlekedési Felügyelet (6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.) munkavállalók jelentkezését várja az alábbi munkakörök betöltésére. Jármű-műszaki vizsgabiztos (1 fő kecskeméti telephelyre, 1 fő bajai kirendeltségre) feladata: közúti járművek vizsgáztatása alkalmazási feltételek: autószerelő szakiránynak megfelelő, legalább középfokú képesítés és 5 év szakirányú gyakorlat; vagy autószerelő szakiránynak megfelelő felsőfokú képesítés és 2 év szakirányú gya­korlat; számítógépes alapismeretek; B kategóriás vezetői engedély. előnyt jelent: a Közlekedési Főfelügyelet által vezetett vizsgabiztosi, ill. tanúsítványadói névjegyzékben való szereplés, felsőfokú képesí­tés, idegennyelv-ismeret. Igazgatási ügyintéző (1 fő) feladata: közúti járművek műszaki vizsgálatával kapcsolatos ügyvi­teli feladatok végzése, ügyfélfogadási tevékenység ellátása. alkalmazási feltételek: középiskolai végezettség; számítógépes alap­ismeretek; kecskeméti ill. Kecskemét környéki lakhely előnyt jelent: idegennyelv-ismeret. Információk: Cseh János osztályvezető (76/512-404). A jelentkezésnek tartalmaznia kell: a pályázó önéletrajzát, iskolai (szakmai) végzettséget igazoló okirat másolatát. Bérezés és juttatások a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján. A jelentkezés benyújtási határideje: 2005. január 31. helye: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. ÜZLETEK BÉRBE ADÓK 2005. március 1-jétől szerződéses üzemeltetésre meghirdetjük bevásárlóközpontokban (Metro, Auchan. Cora, Tesco, Debrecen Plaza) található, kompletten felszerelt, bevezetett (5530 TEÁOR) kávézó-fagylaltozó Jellegű egységeinket. Bérleti lehetőség: Budapest, Debrecen. Szeged, Kecskemét, Pécs, Hévíz (autóparkoló), Szombathely, Székesfehérvár. A pályázatok elbírálásánál a szakmai tapasztalat előnyt jelent. A pályázatok leadási határideje: 2005. január 25-élg. Cím: Yogen Frilz Hungária Kft., 1112 Budapest, Budaörsi út 150/B Tájékoztatás a 06 (1) 247-1014-es és a 06 (1) 247-7039-es telefonszámokon. i PÉNZPIAC JELZÁLOGHITEL szinte mindenre: 70/335- 7866 *590391­S Személyi kölcsön a CC Credit Rt. kecskemé­ti irodájában. Kisfaludy Ház Kisfaludy u. 5.1. em. 106. Tel: 06-76/507-892 •590962­SZOLGÁLTATÁS JÓSSZALON! Bejelentkezés: 76/412-612.-------------------------------------------------------*587465* SZ OBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, gipszkar­tonozás, melegburkolás. 20/38-33-544.--------------------------- -591442­TÁ RSASHÁZAK teljes körű szakképzett közös képviselete. 20/96-29-348. —--------■-------------------------------------------590272­TÉ LI redőnyakció! Reluxa, szalagfüggöny, h.ajtó, roletta. 76/475-485; 30/4825-755.------------------- -591861­RE NDEZVÉNY KACZ0R FERI, MATYI és a HEGEDŰS, K0M0NYI ZSUZSI és a DZSUNGEL BAND a kméti Kon­zervgyár báljában jan. 28-29. Csertő: 76/518- 188---------------*587711* RU HÁZAT FÜLÖPHÁZÁN használtruha-árusítás 2005. jan. 19-én, a kultúrházban, 9-12 óráig. *591829* OKTATÁS OLASZ, SPANYOL FRANCIA, ANGOL HORVÁT, OROSZ nyelvtanfolyamok FEBRUÁRTÓL!!! Olllé! Nyelviskola Kecskemét Katona József tér 18. T.: 76/415-184; 20/470-42-32 MK: 06 - 0010 - 04 il253(i Tanfolyamok a KISOSZ Oktatási Alapítványnál 2005. januártól folyamatosan: ABC-eladó, Kereskedő boltvezető, Vendéglátó üzletvezető, Jövedéki ügyintéző, Pénztárgépkezelő, Virágkötő szakmákban. Kedvező ámk, részletfizetés, díjmentes jegyzetek, délutáni oktatás, támogatás, szja-ból leírható. Jelentkezés: 30/239-61 -Ó2.6im5 TÁRSKERESÉS AZ EGYEDÜLLÉT múló állapot, ha tesz érte! Kmét 30/259-4334, Ksztmiklós 70/576- 7800.------------------------------------------------------*587367­VÁ LLALKOZÁS ÜZLETHELYISÉG albérleti joga Szegeden belvá­rosi frekventált helyen Fekete Sas u.-n Bécsi Kávézónál átadó. 40 m2, vizesblokk, raktár, kirakat, telefon. Bérleti díj rezsivel: 160 E Ft+áfa. Telefon: 06-20/491-9194----------------------------591492­ME ZŐGAZDASÁG 8 Jó minőségű fűszéna eladó szállítással Is. Ár: megegyezés szerint. Érd.: 20/3-355-358.----------------------------------------------------------------------- . -590908­KARÁMOS istállótrágya, lilahagyma kis és nagy tételben, magyartarka tehén 2 bikabor­júval és 1 db vágósertés eladó. Érd.: 06- 70/232-17-82. — -590517­KORPA 450 Ft/zsák, takarmányliszt 600 Ft/zsák eladó. Harkakőtöny: 77/489-142.- -590528­8 Körbálás lucerna, jó minőségű lucerna és muharmag fémzárolás előtt eladó. Érd.: 78/435-217.--------------------•------------------------------------------------------------591487­KU KORICA, búza és árpa zsákolva eladó. Kecs­kemét, 20/94-15-540.-------------591019­NAGY BARACSKA-BÁTM0N0ST0R határán 12,7 ha jó minőségű termőföld eladó. 20/484-52- 22.-------587787­ÖN TÖZÖD0B Sigma 63-as, 7,5 kW-os búvár- szivattyú, Yamaha robogó eladó. 20/355-20- 01. • 590988­UT1-ES burgonya vetőmag (Kondor, Kuroda) kedvezményes áron eladó. 30/9568-550, 20/3620-385. *591469* 300 q étkezési búza eladó. 79/468-056. *590943* Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák. HOLNAP MEGJELENIK! , INGYENES apróhirdetések szaklapig— A címoldalra kedden 10 óráin adhat fel apróhirdetést! KERESSE A DUNA-TISZA KÖZE ÚJSÁGÁRUSAINÁL!

Next

/
Thumbnails
Contents