Petőfi Népe, 2005. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-10 / 7. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2005. JANUÁR 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP - VÉLE M É N Y E K Magyar falu Magyarországon tápod! Kálmán Most akár néhány liter ivóvíz vagy egy-egy, időben beadott injekció is életeket menthet. Példátlan - a világtörténelem során talán a legnagyobb méretű - összefogás indult meg a r természeti katasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai területek megsegítésére. A magyarok az elsők között küldték el segélyszállítmányaikat, orvosaikat - igazolva ezzel a régi bölcsességet: kétszer ad, ki gyorsan ad. Az adományvonalakon a hétvégén is gyűltek a milliók, sokan adakoztak a templomokban, csekken, de gyűjtöttek a karitatív szervezetek, sportklubok, iskolák is. Szinte felsorolhatatlan a segítők sora, de biztosan akadtak, akik csak csendes imával tudták kifejezni együttérzésüket, vagy éppen valamelyik internetes portálon gyújtottak egy szál virtuális gyertyát az áldozatokért. (Persze, nem lennénk magyarok, ha nem jelentek volna meg a tragédia vámszedői is, akik a szerencsétlenekre hivatkozva saját zsebre gyűjtöttek pénzt... Szégyen, de az ilyen emberek is hozzátartoznak mai világunkhoz. Okulásképp nem árt megjegyezni: a házaló adománygyűjtőknek nem szabad hinni!) Az egyik kereskedelmi rádió ötletét, miszerint épüljön fel magyar segítséggel egy falu Srí Lankán, már a nagypolitika is felkarolta: a miniszterelnök egy repülőgépet ígért a szállításhoz a faluteremtőknek. Az elgondolás jó és hasznos, mivel hajléktalanná vált, netán családjukat is elveszítő emberek százain lehetne segíteni ezzel a humanitárius munkával. Szép és támogatandó az Ilyen önzetlen összefogás. A távoli tragédia hírére szinte egy emberként mozdult meg az ország. A rádiósok nemes elgondolása nyomán talán egyszer azt is megérjük, hogy idehaza is hozzáfogunk egy magyar falu megmentéséhez. Hazánkat szerencsére elkerülték a természeti katasztrófák, de itt is akadnak bőven olyan közösségek, melyeket megmenthetnénk egy kis összefogással. A kört idővel bővíteni lehetne a magyarok lakta területekkel is, így sorra kerülhetne Verespatak, vagy éppen Kisszelmenc és Nagyszelmenc sorsa is. Jól tudom, hogy nem szabad a több mint másfél százezer életet követelő tragédiát összevetni a Kárpát-medencei mindennapok drámáival. Ott most akár néhány liter ivóvíz, egy-egy, időben beadott injekció is életeket menthet. Mindössze csak arra gondoltam," hogy nem feledkezhetünk meg arról: idehaza is nagyobb felelősséggel tartozunk egymásért. MINŐSÉG és KÖRNYEZETVÉDELEM Elektromos Fővállalkozás Tervezés, kivitelezés, szaktanácsadás. GROUPE SCHNEIDER minősített elosztóberendezés gyártója ELMÜ, DÉMÁSZ, DÉDÁSZ, UTÁSZ- és NATO-mlnősítéssel rendelkezünk. Cím: 6000 Kecskemét,Csongrádi út 56. Tel./fax: 76/480-370,415-416,329-567. __________polorl@polar.axelero.net www.polarstudlo.tiu_______ Má z EN ISO 9001 w Msz EN ISO 14001 „A reménytelennek tűnő helyzetben óriási jelentősége lenne a szövetkezésnek” Kiszolgáltatottságra panaszkodnak a libások Szövetkezniük kell a libás gazdáknak, ha megfelelő módon akarják képviselni érdekeiket a feldolgozókkal szemben. Jelenleg szinte teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak, miközben a világ májtermelésének több mint felét Magyarország adja. A feldolgozóüzemek - amik közül nem egy csődöt jelentett már - milliókkal tartoznak a termelőknek. Végső elkeseredésében már nem egy gazda feladta a reménytelennek tűnő küzdelmet... Kiskunmajsa Liba- és kacsamáj-előállítással Magyarországon lényegében csak a dél-alföldi megyékben foglalkoznak. A régió májtermelői a múlt év végén Kiskun- majsán tartottak egy szakmai tanácskozást, amin az ágazat helyzetével foglalkoztak. Az összejövetelen Bögréné Bodrogi Gabriella, az FVM főtanácsosa elmondta: a hízottmáj-előállí- [ tást speciálisan kell kezelni, de \ a fogyasztást nem lehet betiltani. (A világ májfogyasztásának 85 százalékát a franciak produkálják.) Elhangzott: az állatvédelmi előírások betartásával és megfelelő szakértelemmel végzett munkával kíméletesebbé tehető az állatok természetellenes takarmányfelvételre kényszerítése, magyarán a libatömés. A rendezvénynek otthont adó kisvárosban a libatartás „fénykorában” félmillió szárnyast is neveltek évente. Manapság jóval kevesebb a madár, mivel alig-alig kecsegtet nyereséggel a törzslúdtartás és a napos libák nevelése. Magasak a takarmányárak (ez a nevelési költségek 60-70 százalékát teszi ki), de sokba kerül az energia is. A helybéli termelők tapasztalatai az elmúlt egy évtizedből lehangolóak az állami forrásokat illetően is. Hiszen hiába próbálkoztak jól előkészített pályázatok benyújtásával, azokat legtöbbször forráshiányra hivatkozva elutasították.- A reménytelennek tűnő helyzetben óriási jelentősége lenne a szövetkezésnek - jelentette ki Tóth Imre, a törzslúd- szülőpár-tartással és libakelte- téssel foglalkozó Maj- sa Food Szövetkezet elnöke, aki szeretné, ha a környék libás gazdái mielőbb összefogással lépnének fel érdekeik védelmében. T.K. Ha lehet is tömni őket, kijár nekik a nagyobb kímélet Hogy ne tévedjünk el a paragrafusok erdejében Kecskemét Egy helyre költözött az Igazságügyi Minisztérium (IM) két ügyfélszolgálati irodája a megyeszékhelyen. Január 1. óta a Széchenyivárosban várják az ügyfeleket ingyenes jogi szolgáltatásokkal. Két éve működik Kecskeméten az IM tanácsadó irodája, és tavaly áprilisban nyitotta meg kapuit a szaktárca segítség- nyújtó hivatala. Azt is mondhatnánk, hogy az egyik iroda az elméletet, a másik a gyakorlatot képviseli. Előbbi ugyanis a jog útvesztőiben segít eligazodni, utóbbi - a tanácsadás mellett - beadványokat, iratokat is szerkeszt. A vezetők: dr. Benczúmé dr. Györgyfatvay Györgyi és dr. Gergely Sándor elégedettek az eddigi tapasztalatokkal. Örömmel mondják, hogy a Bács-Kiskun megyeiek nagyon aktív ügyfeleknek bizonyultak. A leggyakoribbak a családjogi kérdések, a gazdasági társaságok problémái és a földtulajdonnal kapcsolatos ügyek. Sokaknak okoz gondot továbbá a bírói ítéletek, határosatok értelmezése. Az ügyfélszolgálati iroda, ami a jogi problémákat teszi érthetővé a laikusok számára, mindenki előtt nyitva áll és ingyenes a szolgáltatása. A segítségnyújtó iroda díjmentes támogatása viszont csak bizonyos feltételek mellett vehető igénybe. (Például, ha az ügyfél rendszeres szociális segélyben, közgyógyellátásban részesül, átmeneti szállást igénybe vevő hajléktalan, vagy családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét (2004-ben: 23 200 forint). A részletekről az irodában adnak felvilágosítást.) HAVASI RENÁTA Hol és mikor? Széchenyi sétány 5., /. emelet. Tanácsadás: kedd, csütörtök 9:00-12:00 Segítségnyújtás: hétfő 9:00- 13:00, szerda 13:00-18:00. Ha korábban érettségizett, vagy újabb diplomát szeretne, jelentkezzen most - január 15-éig - továbbtanulásra! A Tömöri Pál Főiskola felvételt hirdet keresztfélévben az alábbi szakok levelező tagozatára, 2005. februári kezdéssel. Alapképzési szakok:- Gazdálkodási- Külgazdasági Másoddiplomás képzések:- Európai Unió szak- Gazdasági informatikai menedzsment szak- Külgazdasági pénzügyi menedzsment szak Képzési helyszínek: Budapest, Kalocsa, Kecskemét, Székesfehérvár. A jelentkezési lapok beszerezhetők 2004. december 15. után a főiskola tanulmányi hivatalában. További információ: Papp Gyuláné tanulmányi hivatalvezetőnél munkanapokon, 9-15 óráig, vagy a 78/564-609 telefonszámon. www.tpfk.hu Felszólalt a közmeghallgatáson - beperelték Felmentették a polgárt a rágalmazás vádja alól Néhány héttel azután, hogy egy polgár hangot adott véleményének a 2003. február 19-ei közmeghallgatáson, vádlott lett belőle. A régi keletű ügy a közelmúltban zárult le: a felszólalót felmentette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vádja alól. Szabadszállás / Kecskemét Az idestova két évvel ezelőtti közmeghallgatást legfőképpen azért tartották, mert többen is megfogalmazták azt az igényt, hogy jó volna, ha a meglévő gyógyszertáron kívül másik is üzemelne a városban. A fórumon természetesen ott volt az egyetlen patikában érdekelt Szűcs Imre gyógyszerész is. A későbbi vádlott, Elekes Sándor felszólalásában egyebek közt azt mondta: tapasztalatai szerint Kunszentmiklós, Izsák, Szabadszállás, Fülöpszállás, sőt, Kecskemét patikáit is ösz- szehasonlítva a helyiben adják a legdrágábban a gyógyszereket. A vélemény nem tetszett a szabadszállási gyógyszerésznek, így a következő hónapban a Kunszentmiklósi Városi Bíróságra idézték Elekes Sándort nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétség vádjával. „Húsz keserves hónapot éltem át. Bíróságon csak ülnökként jártam - húsz éven át” - mondja az idős ember, akit megnyugtat a felmentő ítélet. A jogerős megyei bírósági döntés ugyanis megváltoztatta a miklósi bíróság 2004. szeptember 29-én hozott, elmarasztaló ítéletét: Kecskeméten, másodfokon felmentették Elekest a vád alól. PULAI SÁRA Így látta a megyei bíróság A decemberi keltezésű megyei bírósági dokumentumban indoklásul az olvasható: az önkormányzat azért hívta össze a közmeghallgatást, mert igény merült fel a másik gyógyszertár létesítésére. A célja tehát éppen az volt, hogy a résztvevők e közérdekű problémát megvitassák, s az érintettek elmondhassák javaslataikat, felvetéseiket, tapasztalataikat vagy akár kritikáikat is. A bíróság úgy találta: Elekes Sándor hozzászólása szorosan a meghirdetett témához kapcsolódott, és saját tapasztalaton alapuló, egyszerű tényközlés volt. Nem volt gyalázkodó, s nem járt az emberi méltóság sérelmével sem, nem vádolta a gyógyszerészt. Középiskolások is ihatják Iskolatej Idén 1,9 milliárd forint áll rendelkezésre az iskolatejprogram megvalósítására - szemben a tavalyi 800 millió forinttal. Pásztohy András, az agrártárca politikai államtitkára közölte: ebben az évben már nemcsak az óvodások és az általános Iskolások kaphatnak iskolatejet, hanem a középiskolások is. A program végrehajtását az Európai Unió a költségek 10 százalékának átvállalásával támogatja. Mint ismert, az akció kezdetben csak az iskolatejre, de később már más tejtermékekre is kiterjedt, például sajtokra. Az önkormányzatok differenciáltan, a településen élők jövedelmi helyzetének megfelelően kaphatnak 100 százalékos, 50 százalékos, 25 százalékos és 10 százalékos támogatást. A programban a múlt évben mintegy 15 millió liter tej fogyott el, idén várhatóan 20-25 millió liter lesz ez a mennyiség. mti