Petőfi Népe, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-22 / 298. szám

PETŐFI NÉPE - 2004. DECEMBER 22., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja A Baja-Belvárosi Orgonaesték sorozat keretében karácsonyi hangversenyt rendez az egyház- község a belvárosi templomban 29-én, szerdán 19 órás kezdettel. Közreműködik Pászthy Júlia ének­művész és Kamsi Bálint Fischer Annie-ösztöndíjas orgonaművész. Műsoron Bach, Eszterházy Pál, Vi­valdi, Widor, Vieme és Karosi Bá­lint művei szerepelnek. Az elhang­zó zenedarabokról Zöld Levente mond ismertetőt. CsÓlyOSpálOS Hat pályázat érke­zett be a település önkormányzatá­hoz az idei Bursa Hungarica ösz­töndíjakra. A felsőfokú tanulmá­nyokat folytató helybéli fiatalok mindegyikét támogatja a község 20004000 forinttal. FelSŐSZentiván Közlekedési bal­eset volt a faluban múlt vasárnap reggel. A 22 éves, csávolyi B. J. au­tója a Szabadság utcában meg­csúszott a jeges burkolaton, és egy villanyoszlopnak, egy gyümölcsfá­nak, végül az egyik ház téglakeríté­sének ütközött. A sofőr nyolc na­pon belül gyógyuló, könnyű sérü­léssel megúszta a balesetet. Izsák Véradó nap lesz jövő hétfőn a helyi művelődési házban. Reggel 9-től délig várják az önzetlen segí­tőket. Katymár Megloptak egy férfit, aki­nek a bejelentése szerint a múlt hét végén (valamikor pér„.o-ktől va­sárnapig) rövidíthették meg. Egy mezőgazdasági épületben állt az a két MTZ-traktora, amikről levágta és elvitte valaki az önindítőt. A tet­tes ellopott 20 liter gázolajat is. A tulajdonos kára körülbelül 60 ezer forint. Kecskemét Integrálódjon a széchenyivárosi kispiac a Piac- és Vásárigazgatóságba! - indítvá­nyozta a legutóbbi testületi ülésen Marczl Albert önkormányzati képvi­selő. Egyben kérte azt is: vizsgálják meg, miként lehetne rendeletmó­dosítással elősegíteni azt, hogy el­sőbbségük legyen a kispiacon a helyi és környékbeli őstermelők­nek! A közgyűlés elfogadta az indít­ványt. Kecskemét Lapunk külső munka­társa, Kenyeres Dénes nyugállo­mányú alezredes holnap délután négy órától a közelmúltban megje­lent, Kecskemét helyőrség történe­te 1848-2004 című könyvét dedi­kálja a Szabadság téri Alexandria könyvesboltban. Kecskemét Sokan döntöttek úgy a megyeszékhelyen, hogy jelképe­sen vendégül látnak egy egyedül élő nyugdíjast egy karácsonyi ebédre. Az aranyvasárnapi szere- tetkártyákért felajánlott adomá­nyokból sok idős ember asztalára jut majd ünnepi étel. A szeretet és összefogás jegyében megszerve­zett akcióhoz - amelynek ötletgaz­dája a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület volt - sok kecskeméti polgár, köztük képviselők is csatla­koztak. Kiskunhalas Csipkeálmok címmel nyílt hétfőn kiállítása Bródi Mária képzőművésznek a halasi Csipke­házban. Kiskunmajsa / Budapest A Nem­zeti Kulturális Örökség Minisztériu­mának nagydíját vehette át a XI. Betlehemijászol-kiállításon Figura László majsai fafaragó mester. LajOSmiZSe A helyi Kéznyújtás Ala­pítvány több mint hetven gyermek­nek készített karácsonyi ajándék- csomagot az idén. Az angyalozás­nak hamar híre ment, és a művelő­dési házba betérők sem távoztak üres kézzel. Rém Kifosztottak egy tanyát a község közigazgatási területén. A betörő a december 19. előtti na­pokban hatolt be az épületbe a bejárati ajtót befeszítve. Egy ét­készlet, egy villanymotor és hang­falak tűntek el a hajlékból. A felje­lentő anyagi vesztesége 20 ezer forintra tehető. Tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a BÁCSVÍZ RT. kecskeméti, kiskunfélegyházi, kunszentmiklósi és tiszakécskei üzemmérnökségein 2004. december 23-án, (csütörtök): 11 óráig fogadjuk Tisztelt Ügyfeleinket. 2004. december 31-én, pénteken az ügyintézés és a pénztár szünetel A diszpécserszolgálatnál a a hibabejelentés zavartalan. 1 BÁCSVÍZ RT. /tfinc/es/fKapiV'izüf(£ér'Ú.., BÁCSVÍZ Miniszteri vizit a börtönökben Nem érkezett üres kézzel dr. Petrétei József igazságügyi minisz­ter a kecskeméti Wéber Ede utcai börtönbe sem. A tegnapi láto­gatás során készségfejlesztő játékokkal lepte meg az anya-gyer­mek részleg apróságait. A Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végre­hajtási Intézet Wéber Ede utcai objektumáról Tüske János ezre­des tartott tájékoztatót a látogatónak, aki dr. Bökönyi István ve­zérőrnagy kíséretében a jelenleg nyolc anyát és gyermekét befo­gadó szárnyat látogatta meg. Kalocsa - Kecskemét Dr. Petrétei József igazság­ügy-miniszter tegnap lá­togatást tett két Bács-Kis­kun megyei börtönben. A kalocsai fegyház és börtön­ben a miniszter elmondta: rész­ben az intézmény megtekinté­se, részben pedig a fogva tartot­takkal való személyes beszélge­tés hozta Kalocsára. Számára fontos, hogy sikerüljön vissza­szorítani a családon belüli erő­szakot. A látogatókat Mácsai Ferenc börtönparancsnok tájékoztatta a helyi körülményekről. így el­hangzott, a 240 fős befogadóké­pességű intézményben 158 szá­zalékos a telítettség. Huszonhét zárkában őrzik a fogva tartot­tak kétharmadát. A rabok 67 százaléka első büntetéses, 13 százaléka többszörösen vissza­eső. A Kalocsán fogva tartottak közül több mint 28 százalék töl­ti büntetését emberölésért, vagy annak kísérletéért. Ennél kicsivel többen ülnek rablás miatt. A fogva tartottak túlnyo­mó többsége fiatal felnőtt. így rendszeresen biztosítanak le­hetőséget számukra szakma­szerzésre. Ebben az esztendő­ben három szakképzési prog­ram ért véget. A beszámolók után az igaz­ságügy-miniszter, a kápolná­ban, a fogva tartottak műsorát hallgatta meg. Majd ajándéko­kat adott át a rabok gyermeke­inek, ezt követően körbejárta a kalocsai intézményt. Majd a nyilvánosság kizárásával be­szélgetéseket folytatott a fogva tartottakkal, körülményeikről, helyzetükről. Ezen a beszélge­tésen kapott fontos szerepet a családon belüli erőszak vissza­szorításának kérdése, lehető­ségei. Nagymamát kapott a hat árva Fogadott nagymamájuk is van a Lakatos gyerekeknek. A két évvel ezelőtt árván maradt hat testvérnek egy nyárlőrinci származású hölgy ajánlotta fel, hogy a nagymamájuk lesz. Nyárlőrinc Két éve néhány hónap alatt mind a két szülőt elveszítették a Lakatos testvérek. Először az édesapjuk halt meg, majd kará­csony előtt az édesanyjukat ütötte el egy autó. A község, élü­kön Pancza János polgármester­rel, azonnal pártfogásba vette a gyerekeket, akik közül hárman még most is kiskorúak. Először egy idős néni biztosított nekik helyet, hogy ne a tanyán kelljen lakniuk, és onnan bejárni az is­kolába. Később a település, és sok jóindulatú ember összefogá­sával egy házat is vettek nekik. Egy évvel ezelőtt költöztek be, és az ünnepeket már az új csalá­di házban töltötték. Szerencsére nagyon sokan segítettek rajtuk, és segítenek most is. Jenő, az egyik nagytestvér, a nevelőszü­lő, ő gondoskodik a kisebbekről. Az árva gyerekeknek már sem­milyen adósságuk nincs, rende­zett körülmények között élnek. A napokban különleges aján­latot kaptak. Fodor Józsefné, aki Kókán él, de valamikor nyár- lőrinci volt, figyelmemmel kí­sérte a gyerekek sorsát. Az idős hölgy felajánlotta, hogy foga­dott nagymamájuk lesz az ár­váknak. A gyerekek örültek an­nak, hogy újabb segítséget kap­tak és természetesen elfogad­ták a felajánlást. Fodorné ezek után többször is meglátogatja majd unokáit és mindig kedves­kedik majd nekik valamivel. Legközelebb karácsonykor ta­lálkozik a testvérekkel, akik ez­úttal azt is érezhetik, hogy nem lesznek annyira egyedül az ün­nepek alatt, bár a település la­kói eddig is sok mindenben se­gítették őket. SZENTIRMAY TAMÁS Holtan feküdt a padlón Kömpöc Saját lakásában hűlt ki egy kö­zépkorú férfi hétfőn Kömpöcön - értesült a rendőrségtől az Ob­jektív Hírügynökség. Állam- igazgatási eljárásban vizsgálják a kiskunhalasi rendőrök a 45 éves kömpöci férfi rendkívüli halálesetét, akit hétfőn lakásá­nak egyik szobájában a padlón találtak holtan. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát kihűlés okozta. A halott- szemle során bűncselekmény gyanúja nem merült fel. $ SUZUKI KISKUNHALAS SUZUKI Boldog karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag új évet kíván minden kedves ügyfelének a Bána Autószerviz Kft.! Béna Autószerviz Kft. 6400 Kiskunhalas, Majsai út 18. sz. Autószalon,-szervizt 77/524-330 Faxt 77/524-331 g Műszaki vizsga és zöldkártyát 77/521-330 és 30/93-86-9798 ‘KcCíemes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves vendégünknek! o a-« jonaIHthermAl GYÓGYFÜRDŐ, MOTEL, KEMPING Jonathermál Rt 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel: (77) 481-855, (77) 481-245 Fax:(77)481-013 e-mail: jonathermalfaJmail.datanet.h http://www.jonathermal.hu Festmények • Grafikák • Műtárgyak Kedvezményes festményvásár a Mártonfi Galériában. Grafikák 4000 Ft-tól Olajfestmények 8000 Ft-tól Ajándékcsomagok már 3000 Ft-tól kaphatók Centrál Passage Üzletház Kecskemét, Dobó krt. 8.1. emelet FOTÓ: ÚJVÁRI SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents