Petőfi Népe, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-21 / 297. szám
PETŐFI NÉPE - 2004. DECEMBER 21, KEDD 5 MEGYEI KÖRKÉP Baja Az Oktatási, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közös rajzpályázatot hirdetett Biztonságos utcákat a gyerekeknek címmel. A felhívásra 4 ezer 600 pályamű érkezett. A 6 éves Karai Botond (Szent László óvoda), valamint Tomaskovity Szabolcs, Vancsura Mátyás Bodó, Tóth Krisztina és Szeibert Anna (gyakorló iskola, segítőjük Szilaski Lászlóné) könyvet kapott jutalmul. Baja A Karácsonyváró esten - elsőtől nyolcadikig - közel 300 gyerek lépett színpadra a városi színházteremben a napokban, a Szent László ÁMK szervezésében. Az általános iskolások változatos műsorszámokkal szórakoztatták a szülőket és a vendégeket. Baja A Nagy-pandúr szigeten egy hajótároló épületbe hatolt be ismeretlen betörő december 10. és 17. között. Egy Johnson típusú csónakmotort és két hajócsavart tulajdonított el összesen 520 ezer forint értékben. Csikéria Ajándékot oszt az önkormányzat. A hét első két napján - azaz tegnap és ma - minden családot felkeresnek, hogy átadják az ezer forint értékű csomagot a karácsonyi ünnep alkalmából. Kecskemét Az ÁFEOSZ-szakközép- iskola szervezésében első alkalommal rendezték meg a Megyei Középiskolai Informatikai Versenyt. Az első helyen Csákó Gyula, a kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanulója végzett. Második helyezett Zaiatnay Csongor, a bajai III. Béla Gimnázium diákja, míg a harmadik Megyesi József, a kalocsai Szent István Gimnázium versenyzője lett. A helyezettek és a legeredményesebb felkészítő tanár tárgyjutalomban részesült. Kiskunmajsa Rendkívüli ülésen döntenek a jövő évi vízdíjakról a város vezetői. A holnap délután 3 órakor kezdődő tanácskozáson ismét szóba kerül a városi víziközművek további üzemeltetése és a Spar áruház építésének ügye. Az ülést a művelődési központban tartják. Lajosmizse A szelektív hulladék- gyűjtő szigetek létesítésére a város önkormányzatának testületé korábban egyszerű közbeszerzési eljárást írt ki. A holnapi ülésen négy ajánlat közül választhatnak a képviselők. Emellett arról is döntenek majd, hogy miként működjön tovább az egészségházban lévő laboratórium. Szó lesz a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás bevezetéséről, s a közoktatási intézmények házirendjéről is. Harkakötöny A község képviselőtestülete ma délután 2 órától tartja ülését. A faluház kist„,mében sorra kerülő tanácskozáson többi között döntenek a jövő évi vízszolgáltatási díjakról, valamint az orvosi ügyeleti ellátásról is. Kecskemét A Tudomány és Technika Házában holnap 15 órakor kezdődik a tudományos ülés. A megyei TIT és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal rendezvényén neves szakemberek a természet- és társadalomtudományok egymásra hatását vizsgálják előadásaikban. Kecskemét Rongálás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség. Vasárnapra virradóra a Lóverseny utcán öntött le valaki maró anyaggal egy Suzuki gépkocsit. A járműben mintegy 400 ezer forint kár keletkezett. Kecskemét December 15. és 17. között a Bem utcán törtek fel egy lakást. Onnan kétszázhatvanezer forintot, továbbá arany ékszereket vittek el. A tulajdonost hatszázöt- venezer forinttal rövidítették meg. Hetényegyházán december 16- ára virradóra pedig egy épülő csarnok mellett hagyott lezárt faládát törtek fel. Vésőt, láncfűrészt, födémcsiszolót loptak el belőle, összesen egymillió forint értékben. Szabadszállás A napokban tartott utolsó állománygyűlésen Papp Miklós ezredes, az Alföldi Kiképző Központ parancsnoka elismeréseket adott át - amelyeket a honvédelmi miniszter adományozott - több nyugállományba vonulónak. Dísztőrt Földi József, Ivanits György, Nagy József, Sütő István alezredes, Ballun Zoltán, Fazekas Tibor, Takács Tibor őrnagy, ezüstö- zött dísztőrt Szirtes Ádám főtörzszászlós kapott. A szolgálati érdemjel arany fokozatát vette át Nagy László, Olaríu Tibor, Porczió László százados, Darabos Attila, Kliska Barnabás, Orovicz István, Seben Pál, Sztupovszki Gábor zászlós, Kocsis Sándomé és Nagy András főtörzsőrmester. Táborfalva Aki fát ültet, az bízik a jövőben - tartja a mondás. A helyi Vajda Sándor Kertbarát Klub ötven hársfacsemetét vett - a szükséges karókkal együtt - a településnek. A pénzt pályázaton nyerték. A munkát pedig dicséretesen megszervezték. Az ültetőgödröket Pászti Károly kiásta a munkagépével, a csemetéket Varga Józsi bácsi fuvarozta a faiskolából, a szükséges vizet Gazsó Gábor lajtos kocsival biztosította, Keresztes Ferenc a vegyszert adta. A klubtagok pedig a fizikai munkát vállalták. Volt, aki hozzátartozójával együtt érkezett. Ösz- szefogásuk, nemes felajánlásuk a legszebb - s vélhetően örök - ajándék a településnek. Kiskunfélegyháza Hagyományőrző szándékkal elevenítették fel a régi betlehemezést a kiskunfélegyházi Padkaporos Együttes tagjai a városházán egybegyűlt embereknek. Mennvi? Harminc! Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte a múlt hétvégén a tlszaalpári Bársony Mihály Népdalkor. A jubileumi eseményre meghívták mindazokat, akik a három évtizedben szerepeltek az együttesben. Az ünnepség kezdetén megkoszorúzták az alapító Melegfii Sándor és Bársony Mihály sírját. Az egész napos rendezvény egyúttal a település kulturális évzáró programja is volt. Megkéselte a fiát, de nem azért kerül rács mögé A feleségét akarta megölni Három év börtönt kapott a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon az a szentkirályi férfi, aki meg akarta ölni a feleségét idén nyáron. A bírói tanácsot vezető dr. Feleky István elrendelte az alkoholista ember kényszergyógyítását is. Kecskemét - Szentkirály A napokban kihirdetett ítélet érdekessége, hogy a bíróság férje elől; mindkétszer megmentették az életét. Ilyen előzmények után májusban szakítottak, de a férfi sűrűn hazalátokamasz hátát érte a szúrás; az ittas támadó elmenekült a helyszínről, a fiút pedig kórházba szállították a mentők. A megyei bíróság indoklása szerint a vádlott voltaképpen az asszonyt vette célba a késsel, fiának pedig „csak” könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, amit gondatlanság esetén a törvény nem büntet. A fiú megsebesítése ügyében tehát felmentették a vád alól a férfit. A nő ellen irányuló támadást azonban emberölési kísérletnek minősítette a megyei igazságszolgáltatás. NOSZLOPY megalapozottnak találta az emberölési kísérlet vádját, ugyanakkor nem látta bűnösnek a férfit a másik vádpontban, az életveszélyt okozó testi sértés kísérletében. Ez több évet jelentett a vádlottnak - mínuszban. A korábban már emberölés és lopás miatt is elítélt, munka- nélküli és alkoholfüggő vádlott felesége eddig kétszer próbált az öngyilkosságba menekülni a gatott, és próbált közeledni az asszonyhoz. Június 19-én is így tett, ám a nő elküldte. A kikosarazott ember erre egy kést vett magához, hogy - úgymond - majd azzal megijeszti a feleségét. Kora este kileste az asz- szonyt a tanyájuk közelében és rátámadt: előrántotta a zsebkést, hogy beledöfje, ám - édesanyját védendő - a penge elé ugrott a 16 esztendős fiuk. A ▲ a MITSUBISHI KIRÁLY AUTÓSZERVIZ ▼ használtautó-kínálata (»400 Kiskunhalas, Szabadkai u. T:>. MITSUBISHI ti -T t t m ' k '> .) 4 p motors Tel.: 77/423-2 IS , 523-215, 30/218-1502, 50/048-8842 Citroén Berlingo 1.9D FG 2001 1.720.000 Ft+áfa Citroén Xsara 1.4 FDIX 2004 2.990.000 Ft Mitsubishi Lancer 1.5GLXÍ 1992 740.000 Ft Mitsubishi L200 DK TD 2.5GLS 2001 3.490.000 Ft+áfa Mitsubishi L200 DK TD 2.5GL 2000 2.290.000 Ft+áfa Mitsubishi Pajero Wagon 2.8 GLS 1999 4.900.000 Ft+áfa Mitsubishi Pajero Wagon 3.5 V6-24 AT 1997 3.890.000 Ft Opel Corsa 1 Oi 12V 2001 1.590.000 Ft Renault 11 1.4 1985 199.000 Ft Peugeot 206 SW1.4 2002 2.420.000 Ft Renault Traft. T1400 2.5 1991 890.000 Ft Suzuki Swift 1 3GLX 1994 750.000 Ft Toyota Starlet 1.0 1988 390.000 Ft aCITROÉN KIRÁLY AUTÓ KFT használtautó-kínálata 6000 Kecskemét, Bajnok u. 1 3. Tel.: 76/5015-805, 508-806, 30/436-3323 BMW 325i 1993 1.690.000 Ft Citroén C3 1.6-16VEXC. 2003 2.990.000 Ft Citroén C5 2.2 HDISX 2002 4.190.000 Ft Citroén Berlingo 1.9D FG 2000 1.112.000 Ft+áfa Citroén Xantia 2.0i 1993 990.000 Ft Citroén Xantia 3.0-V6 1999 2.590.000 Ft Citroén Xsara 1.6 SX 2002 2.250.000 Ft Citroén Picasso 1.6 SX 2001 2.300.000 Ft Daewoo Tico 1996 690.000 Ft FIAT Unó Van 1994 320.000 Ft Ford Escort C 1.3 1997 950.000 Ft Mercedes 207D tgk. 1989 580.000 Ft+áfa Mitsubishi L300 1995 850.000 Ft+áfa Mitsubishi Pajero Wagon 2.8TDI GLS 1997 3.990.000 Ft Mitsubishi Space Star 1.3 2003 2.590.000 Ft Nissan Primera 1.6-16V SLX 1992 870.000 Ft Renault Clio 1.9D 1995 950.000 Ft Renault Scenic 1.4B 2000 2.250.000 Ft Renault Thalia 1.4 2001 1.620.000 Ft e Toyota Carina E 1.6 1992 890.000 Ft | Kecskemét, Görbe utcán („Őszikék” idősek otthonával szemben) épülő sorházban lakások eladók garázzsal, udvarral. Kéífkemét, Csongrádi u. - Sarkantyú u. sarka 41 lakásos társasházban korlátozott számban garázsok eladók. Kecskemét, Bem u. - Pacsirta u. sarka 30 lakásos társasházban lakások és garázsok eladók. Kecskemét, Mátyás király krt. 81. sz alatt két garázs eladó. MT-BAli Építőipari és Kereskedelmi Kft. £jgjl2|gQI Kecskemét Klapka u. 7. • Tel.: 76/486-700/3 m. MT-BAU Kedvezményes hitelek intézése, gyors hitelbírálat Ü-BÍj. __j ~ri T FOTÓ: SZI NT1RMAY TAMÁS