Petőfi Népe, 2004. december (59. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-18 / 295. szám

FOTÓ: RAB RITA SZER KESZTETTE: GÉCZY ZSOLT TELEFONSZÁM: 06-79/426-371, 522-480 E-MAIL: zsolt.geczy@petofinepe.hu PETŐFI NÉPE - 2004. DECEMBER 18., SZOMBAT BAJA. BÁCSALMÁS ÉS KÖRNYÉKE BAJAIAK is tüntettek pesten. Tanárok, technikai dolgozók, a szülői szervezet képviselői és nagykorú diákok vettek részt Bajáról kedden, a fővárosi pedagógus demonstráción. Három autóbusznyian csatlakoztak a budapesti felhíváshoz. A Szent László Általános Művelődési Központban, az óvodától a középiskoláig közel kétezer növendék részesül a keresztény értékrend szerinti nevelésben. A diákok több mint fele szociálisan rászorult, illetve nagycsaládos. Nem értik az öregdiákok, miért vonják össze az iskolákat Bácsalmás Összevonják a két önkor­mányzati általános isko­lát. A napokban ülésező öregdiákok társasága nem érti a döntés okát. Számításaik szerint a vá­ros négy év alatt alig több mint 4 millió forintot spó­rol meg, miközben fel­gyorsítja a település el­néptelenedéséhez vezető folyamatot. A Rákóczis Öregdiák Szövetség és Baráti Társaság a napokban tartotta második közgyűlését Bácsalmáson. - Találkozónk szomorú aktualitása a városi közgyűlés határozata: a két ön- kormányzati általános iskola összevonása. Nem értjük a dön­tést. Számításaink szerint a vá­ros négy év alatt alig több mint 4 millió forintot spó­rol meg, felgyorsítja azt a lyamatot, mely a település elnépte­lenedéséhez zet. kerül a tanárok munkahelye megfosztja a szü löket az iskolavá­lasztás lehetőségé­től. Kifogásoljuk, hogy sem a szülőket, sem szervezetünket nem kérdezték meg a döntés előtt a képviselők. Nem tudjuk, hova járnak majd vissza a rákóczis öregdiákok, hi szén tanáraink egy része új tantestületben, másik épület­ben fog tanítani, ahová mi soha Kérdések a polgármesterhez: A kötelező eszközbeszerzésről szó­ló 1998-as kormányrendelet 2003-as módosítása által lehetővé tett határid&meghosszabbítás benyújtásakor az ütemtervben egy vagy két intézmény számára kér- haladékot? Ha két intézményre adták be a haladék iránti kérelmet, akkor az jogvesztetté és törvénytelenné vált az összevonásról hozott ha­tározat pillanatában. Ha pedig egy intézmény­re, akkor az egész vita csak színjáték volt, már 2003. augusztus 31-e előtt eldöntötték az ösz- és várták a politikailag legkedve zőbb pillanatot - állítja az egyesület tagja. sem jártunk. Nyílt levéllel fordulunk ezért Zalántai Endre lgármesterhez, melyben a fenti ggodalmaink mellett megkérdez­zük: mi lesz az új intézmény ne­ve, s írnak-e ki pályázatot az igazgatói állásra? - fogalmazott Balogh Bálint, a civil szervezet képviselőjeként. Hozzátette: céljuk nem az önkormányzat el­lehetetlenítése, hanem iskolá­juk megmentése. Meggyőződé­sük, a szülők, a gyermekek és az öregdiákok akarata a város és a térség érdeke. rab RITA Lényegi változás nem lesz a központi háziorvosi ügyeletben Egészségügy Csak összevont és köz­ponti ügyeletek működ­hetnek a törvény értelmé­ben 2006-tól. Baján ez már 1996 óta így van, te­hát lényeges változás nem várható. A kórház Pokorny utcai épület­szárnyában mind a városi, mind pedig a vidéki háziorvosi köz­ponti ügyelet jól működik. Hétközben este 6-tól reggel 7 óráig 1-1 orvos az ügyeletes, míg hétvégén és ünnepnapokon 24 órás a háziorvosi ügyelet. Dr. Makáry Péter bajai tiszti főorvos elmondta: a bajai kistérséghez tartozó 20 településen nem a helyi háziorvos, hanem a bajai központi háziorvosi ügyelet lát­ja el a betegeket. Bácsalmáson a központi ügyelet 8 kistérségi te­lepülésre terjed ki. Erre Baján plusz egy orvos és plusz egy au­tó áll rendelkezésre minden hét­végén. Összesen 15 orvos váltja egymást az ügyeleteken, hiány nincs. Minden településre kiér­nek az orvosok, vagy a sürgős­Jelenleg Bajához tartozik Ér- sekcsanád, Sükösd, Nemes­nádudvar, Érsekhalma, Csá- voly Felsőszentiván, Rém, Bo- rota, Bácsbokod, Bácsborsód, Bátmonostor, Nagybaracska, Csátalja, Dávod, Hercegszán­tó, Szeremle, Dunafalva, Vas­kút, Gara és Bácsszentgyörgy. ség fokától függően a mentők. Indokolttá teszi a központi ügye­letet többek között az is, hogy ügyeletes gyógyszertár is csak a két városban van. Újdonság volt a november közepén megkez­dett bajai kistérségi egyezteté­sen, hogy szeretne a központi háziorvosi ügyelethez csatla­kozni Császártöltés, illetve Ba­ranya megyéből Újmohács és Homorúd. Külön szakmai bi­zottság létesült, mely napiren­den tartja és 2005-ben tovább tárgyalja a háziorvosi ügyelet kérdéskörét. Többségében a há­ziorvosok a polgármesterekkel kötött megállapodásokat jónak tartják. Négy településen szíve­sebben vállalnák helyben a ké­szenlétet, megfelelő juttatások ellenében. király László Szerény árhullám a Dunán Vízállás Mára 146, keddre pedig 161 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 176, il­letve 188 centit várnak. Vízhő­mérséklet: tegnap Bajánál 2,5, míg a mohácsi szakaszon 3,5 Celsius-fokot mértek. hárman az e-klubban. A bajai Eötvös József Főiskola E-klubjában, a kávézóban nyílt tárlat a napokban. A falakra és nem a szokvá­nyos pannókra, Kelle László főként lovakat ábrázoló monotípiái és grafikái, valamint Vidovicslván szellemes, rejtett erotikába fordu­ló szürrealista olajfestményei kerültek fel. Megnyitójában Brachinger Tamás adjunktus elmondta, hármuk találkozása az E- klubban még tanári pályájuk kezdetére, annak változatlan oldott légkörére nyúlik vissza. ÚJ MÉRNÖKI ALAPSZAKOK INDULNAK AZ EÖTVÖS IÓZSEF FŐISKOLÁN A főiskola műszaki fakultásán 2005 tői már a bolognai folyamatnak meg felelő kétciklnsú lineáris képzés indul az építőmérnöki és a környezetmérnöki alapszakokon. Építőmérnöki alapszakona területi vízgazdálkodás, illetve a vízellátás­csatornázás szakirányok közül, környezetmérnöki alapszakon a víz- gazdálkodás, illetve a víztisztítás-szennyvíztisztítás szakirányok közül választhatnak a hallgatók. A képzési idő az építőmérnöki alapszakon négy év, a környezetmérnöki alapszakon három és fél év. Jelentkezni lehet nappali és levelező tagozatra, illetve államilag finanszírozott vagy költségtérítéses képzési formára. További információ kérhető: levélben: 6501 Baja, Pf. 107; telefonon: (79) 523 900, tanulmányi csoport; honlapról: tvtvw.ejf.hu Alois Dallmayr Az italautomata-üzletágban piacvezető Alois Dallmayr Automaten Service Kft. Bács-Kiskun Megyei Területi Képviselete, a Huszár és Társa Kft. induló új üzletágak felépítéséhez partnereket keres Kecskemét, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Kalocsa, Kiskőrös és Baja területére. Amit biztosítunk:- azt a sikerélményt, hogy egy piac­vezető vállalkozás eredményes tagj a lehet.- folyamatos szakmai képzést és se­gítséget vállalkozása vezetéséhez. Amit elvárunk:- kiemelkedő munkabírás,- magas kommunikációs szint Jelentkezési cím: Húszai* és Társa Kft. 6500 Baj a, Holló u. 1-2. Az írásos jelentkezésnek § tartalmaznia kell a vállalkozásban © résztvevők rövid szakmai életrajzát. BAJAI NAPLÓ: 79/426-371, 522-480. Új lehetőség! Hirdetésfelvétel e-mail-ben: baja.hirdetes@axeispringer.hu ‘D% ‘XQ'ÍV'IXft szeretettet köszönti édesanyja és testvére Qábor. Önkéntes természetőrök Természetvédelem Önkéntes természetőröket ké­pez a Duna-Dráva Nemzeti Park. Tavasztól kilenc termé­szetvédelmi területen tevékeny­kednek majd. Figyelnek az otta­ni értékekre - például egy na­gyon régi platánfára - és meg­akadályozzák esetleges meg­rongálásukat. Az önkéntesek a KÖSZÖNET az 1%-ért A Bácsbokodi "POLIFON" Zenei Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2003. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával, 109.997 Ft-tal támogatták célkitűzéseinket. A felajánlásból hangszereink javíttatására és a működéshez szükséges eszközök (szaxofon-és klarinétnádak) vásárlására kívánjuk fordítani ezt az összeget. Ezúton kérjük kedves támogatóinkat, hogy a jövőben se feledkezzenek meg rólunk! Adószámunk: 18357204 1-03 g Köszönettel: az alapítvány kuratóriuma. § tanfolyam végén vizsgát tesz­nek, majd igazolványt kapnak. A tervek szerint 10-15 fő segíti majd ilyen módon a nemzeti park munkáját. Elsősorban cserkészek, vadászok, kerté­szek jelentkezésére számíta­nak, de a természet szeretetén kívül az erre vállalkozóknak semmilyen más feltételnek nem kell megfelelniük. Újabb Duna-híd Mohács A Nemzeti Fejlesztési Hivatal Pályázat-előkészítő Alapjára pá­lyáztak a leendő Duna-híd építé­sének előkészítő munkáira (költsége 1,165 milliárd forint). 75 %-os támogatás nyerhető. FOTÓ: KIRÁLY LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents