Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-06 / 259. szám

PETŐFI NÉPE - 2004. NOVEMBER 6., SZOMBAT 17 PETŐFI NÉPE en bele, nem tudja letenni! mmm Lehetőség ezerötszáz munkanélkülinek A Bacs-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ 1,68 milli­árd forintot fordít 2006. december végéig a humánerő­forrás fejlesztésére a Mérföldkövek, biztos pontok című program keretében, melyet A munkanélküliség kezelé­se és megelőzése című pályázati felhívásra dolgoztak ki. A program költségeit az Európai Szociális Alap és a magyar kormány közösen Bács-Kiskun megye A Bács-Kiskun Megyei Munka­ügyi Központ ezerötszáz mun­kanélkülit kíván bevonni az új programba. Ők korosztálytól és képzettségtől függetlenül a Bács-Kiskun megyében élő ál­lástalanok közül kerülhetnek ki. A munkaügyi központ az önálló álláskereséshez szüksé­ges feltételrendszert, infrast­ruktúrát, az álláskeresési tech­nikák és egyéb készségek elsa­játításának lehetőségét biztosít­ja. Azokban az esetekben, ami­finanszírozza. kor a programba kerülő szemé­lyek különböző okok miatt ugyan, de nem képesek önálló álláskeresésre, a program egyé­ni igényekre, és képességekre alapuló képzésekkel próbál se­gítséget nyújtani. A képzés idő­tartama alatt a résztvevők - a korábbi hasonló juttatásoknál magasabb összegű - ösztöndí­jat kaphatnak. A képzést köve­tően pedig segítséget nyújt a munkaügyi központ abban, hogy munkát találjanak. A Bács-Kiskun Megyei Mun­kaügyi Központ kirendeltségei MÉRFÖLDKÖVEK" BIZTOS ROVTOK állandó kapcsolatban vannak a megye munkáltatóival, akik már a program elindulása előtt jelezték munkaerőigényüket. Zömében ezekre a cégekre ala­pozva történik majd a program résztvevőinek munkába helye­zése, melyet csaknem 1 éves bértámogatással segít a hivatal. Az újabb vállalkozásokkal való kapcsolatkialakítás folyamatos, hát a munkaügyi központ to­vábbra is várja az olyan cégek jelentkezését, akiknél munka­erőigény merül fel. A Mérföldkövek, biztos pon­tok című megyei program megvalósítása 2004 októberé­től 2006. december végéig tart. A megye tíz városában műkö­dő kirendeltségek összesen huszonegy féle alprogramot A kirendeltségek az alábbi programokkal várják az érdeklődő két: Bácsalmás - Segítő kezek, Válogató II; Baja - Beszélj az Unió nyelvén!, Vasasok K+F, Térburkoló K+F; Kecskemét - Esélyt az önálló elhelyezkedéshez, Diplomás munkanélküliek képzése és foglalkoztatása, Együtt eredményesen, Hogyan tovább?; Kalocsa - GYES-en lévő fiatal munkanélküliek képzé­se; Kiskunfélegyháza - ECDL-lel az Unióban, Zöldség- és gyü­mölcs-termesztő, Zöldség és gyümölcsfeldolgozó, Cipőipari munkás; Kiskunhalas - Cigány szociális háló, Baromfifeldol­gozó élelmiszer-minőségi képzés, Kiskunmajsa - Új lehetősé­gek, Roma foglalkoztató; Kiskőrös - Dolgozz velünk; Kunszent­­miklós - Esélyt az önálló elhelyezkedéshez. SERES anita dolgoztak ki. Valamennyi hiva­tal meghirdette az Önkéntes haderőért programot, melynek célja, hogy a hadsereg igényei­nek megfelelő, speciális jogo­sítvánnyal (C típusú) rendelke­ző sofőröket képezzenek ki, akik a Magyar Honvédség szol­gálatába állhatnak. A további lehetőségek között a gyes-en lévő fiatal munkanélküliek és a diplomás munkanélküliek is válogathatnak. Ezen kívül az egy-egy kistérségre jellemző foglalkoztatási ágakban szer­veznek képzéseket, így olyan szakmához juthatnak a mun­kanélküliek, mellyel lakóhely­ük közelében találhatnak ál­lást. LfDL Cégünk Európa egyik legdinamikusabban fejlődő diszkont élelmiszer-üzletlánca. Sikerünk titka magasan képzett munkatársainkban rejlik. Kalocsán megnyíló üzletünkbe keresünk munkatársakat az alábbi munkakörökbe: Eladó/pénztáros Hivatkozási szám: LAP-FMA Feladatai: • vásárlók udvarias, pontos és segítőkész kiszolgálása • gyors, precíz pénztármunka • árukészlet feltöltés, áru rendezés, üzlet takarítás Elvárások: • rendkívüli munkabírás • nagyfokú fizikai és szellemi terhelhetőség • stressztűrő képesség • munkaidő-beosztásbeli rugalmasság • precizitás, pontosság • középfokú szakirányú végzettség és élelmiszer-kereskedelmi gyakorlat előny Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér Boltvezető, &ottwexet‘o4»etyette$ Hivatkozási szám: LAP-Fl Feladatai: • egy áruház zavartalan működésének biztosítása a vásárlók legnagyobb megelégedésének érdekében • az áruház dolgozói csapatának vevőorientált vezetése, motiválása, betanítása • napi ügymenet felelősségteljes biztosítása (munkaferv, elszámolások, árurendelés stb.) Elvárások: • rendkívüli munkabírás • nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőség • közép vagy felsőfokú (lehetőleg szakirányú) végzettség • stressztűrő képesség • jó kapcsolattartó képesség • vevőközpontú gondolkodásmód • precizitás, pontosság • kereskedelemi érzék Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér • karrierlehetőség Felkeltettük érdeklődését? Ha igen, küldje el postai úton fényképes pályázatát a hivatkozási szám/munkakör és a munkavégzés helyének megjelölésével magyar nyelvű önéletrajzával együtt a következő címre: LIDL Magyarország, 8002 Székesfehérvár, Pf.: 190 TANDEM, HASZNÁLT AUTÓ A BIZTOS PAROS közvetlenül a Tulajdonostól vásárolhat, egyéb járulékos költségek nélkül finanszírozás akár a gépjárművek 12 eves koráig fiasco mentes es devizás konstrukciók teljes korú ügyintézés anras. biztosítás korcs kózvefienu a Lombard Lízing Rí. irodáidban LOMBARD PÉNZÜGYI ÉS LÍZING RT. kecskémen íróim: (hk)() h

Next

/
Thumbnails
Contents