Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-05 / 258. szám

•3-y print 5SJ 2000 NYOMDA KFT K E C S K E M É T "cske mét, Ve g vár ik *y 0 10 éves NYOMDA! Zalatnay még reménykedik börtön Cini szakvéleményre vár Gyilkos bírók ülnek a vádlottak padján TÁRLAT Jogászok és perbeszédverseny Bírók ülnek ma a képzeletbeli vádlottak padjára, a Kriminál­­expo utolsó napján perbe­­szédversenyt rendeznek. A fia­tal jogászjelölteknek a nagykö­zönség előtt kell bizonyítaniuk. Fazekas Géza, a rendezvény szóvivője szerint már napokkal a program előtt annyian jelez­ték részvételüket, hogy teltház­ra számítanak. A vád ismert magyar filmek történetein ala­pul, tavaly például a Roncsfilm és az Üvegtigris című film bűn­­cselekményei alapján kellett rács mögé juttatni a játékban résztvevő bírákat. A Kriminálexpo utolsó napja azonban nem csak a versengés­ről szól és nem csak a szakmai közönségnek. Az érdeklődök ki­próbálhatják azt is milyen az, ha valaki rabbá válik. A jelentkező­ket sorszámmal látják el, lefotóz­zák, ujjlenyomatot vesznek tő­lük és ha rövid időre is, de bűnö­zőkké válnak. Persze a valódi bűnügyi statisztikába nem ke­rülnek be az érdeklődők. , A Budapest Kongresszusi Központban zajló ingyenes prog­ramon magánnyomozókkal, gra­fológusokkal találkozhatnak a látogatók és akár azt is megtud­hatják, milyen a személyiségük. A helyszínen okmányiroda mű­ködik, így ügyintézésre is lehe­tőség nyílik. A Kriminálejtpóf 13. alkalom mai rendelj* W bevasarlokozpontok, szórakozó­helyek és bankok biztonsága a kiállítás fő témája. ■ nagy e. d. Még a Nagy Ignác utcai börtönben van Zalatnay Sarolta. Nem dőlt el, hogy Egerben, Kalocsán, vagy Tökölön kell majd folytat­nia börtönéletét. Szemán László A Büntetésvégrehajtás nem ad­hat felvilágosítást a fogvatartott körülményeiről. A művésznő ügyvédje, Hegedűs László pedig egyelőre csendet szeretne Zalat­nay körül.- A független orvosszakértői vélemény szerint a művésznő ál­lapota aggodalomra ad okot, bár­melyik pillanatban felléphet a konkrét életveszély. Ennek isme­retében hozom meg a következő lépéseket a helyzet megváltozta­tása érdekében - mondta szűk­szavúan az ügyvéd. Annyit sike­rült még megtudtunk tőle, hogy Zalatnay rosszindulatú dagana­tának eltávolítása után bizonyos időközönként ellenőrző vizsgá­latot végeznek rajta. A legutóbbi vizsgálatkor még szabadlábon volt. A szakvélemény még nem készült pl arról, hogy a műtét sem. Amennyiben igen, akkor vélhetően kérvényezni fogják, hogy civil kórházban folytassák a gyógykezelését. Úgy tudjuk, hogy Zalatnay jelenleg egy hat­­személyes cellában tölti a bünte­tését. Cellatársait hozzá hasonló bűncselekmények miatt ítélték el. Az egészségi állapotától függ majd, hogy Kalocsán, Egerben, vagy Tökölön, a rabkórházban folytatja-e majd büntetése letöl­tését. Bökönyi István, a bv országos parancsnoka egy tévényilatko­zatában elmondta, hogy igyekez­nek minden elítélt számára a ké­pességeinek megfelelő munkát felajánlani. A szakemberek elbe­szélgettek Zalatnayval és a könyvtárosi munkát ajánlották fel számára. A hírek szerint Cini ezt örömmel elfogadta. A bv-intézetekben kulturális szabadidő keretében egyébként is lehetőség van arra, hogy az el­ítéltek művészeti tevékenységet folytassanak. Színjátszó-, illetve képzőművész köröket hozhatnak létre és természetesen művésze­tüket bemutathatják adott eset­ben rabtársaiknak is. Ehhez az kell, hogy a fellépni szándékozó jól viselkedjen, betartsa a börtön szabályzatát. Hegedűs László ügyvéd nem cáfolta, hogy Cini tervei között szerepel a börtöntapasztalatok megírása könyvben, de ez egy­előre csak terv. Zalatnay Sarolta még Budapesten van, egy hatszemélyes cellában. Határőrök autójának hajtott a csempész összeütközött Audijával az őt megállítani akaró ha­tárőrök autójával egy mene­külő 36 éves ukrán cigaret­tacsempész Győrtelek térsé­gében. Egy határőr köny­­nyebben megsérült. Az Au­di totálkárosra tört, az uk­ránt elfogták, (szí) Felgyújtotta magát szerelmi bánatában felgyújtotta magát re­ménytelen szerelme miatt és halálra égett egy 40 éves férfi Dávodon. A mentők már nem tudtak rajta segíteni, (jj) Anyát és gyermekeit keresik a fővárosban ELTŰNT egy anya két kisgyer­mekével diósdi otthonából. Aki tud valamit, Kecskés Patrik Józsefről (2), Dinócsik Alexanderről (4) és Dinócsik Bélánéról (34), hívja az in­gyenes 06-80/555-111 „Tele­fontanú” zöld számát, (ned) Autót lopott vajúdó asszonyának ellopta a nyitott garázsból Magyargécen egy helyi férfi az ott álló Suzukit. A Szé­­csényben elfogott tolvaj azzal védekezett, Jiogy álla­potos féleségét akarta be viri^iSzülni ci1)alassagyaí^or mati kórházba, (szí) Precíz, munkájára igényes, gyakorlattal rendelkező AUTÓSZERELŐT és KAROSSZÉRIALAKATOST keresünk felvételre Amit elvárunk; megbízható, pontos munkavégzés legalább 2 éves szakmai gyakorlat Amit kínálunk:- színvonalas munkahely- egy jó csapat- folyamatos továbbképzés és fejlődési lehetőség magas teljesítményarányos jövedelem Jelentkezni lehet Tóth Sándor műszaki igazgatónál. Tel.: 76/487-300/648-as mellék Hovány Kft. 6000 Kecskemét, Szent László krt. 20. A Bács-Békés-Csongrád régió legnagyobb márkaképviselete, HOVÁNY dinamikusan fejlődő csapatába ÜGYVEZETŐ ASSZISZTENST és HITELÜGYINTÉZŐT keres Amit elvárunk: •főiskolai végzettség •minimum kétéves szakmai gyakorlat •precíz munkavégzés és elhivatottság a maximálisügyfél elégedettség iránt •nagy terhelhetőség •felsőfokú angolnyelv-ismeret az ügyvezető asszisztensi munkakörhöz Amit kínálunk: •színvonalas munkahely •folyamatos továbbképzés, karrier- és fejlődési lehetőség Nálunk kellemes fizetés és egy sikeres csapat várja Önt. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, küldje el fényképes pályázati anyagát a következő címre: Hovány Kft. Hegedűs Helén 6000 Kecskemét, Szent László krt. 20. Helen@liovany.dealernet.hu Dr. Jzioszjár Judit szemész főorvos Rendelés: 6000 Kecskemét, Eötvös u. 3. Kedd, Csütörtök: 16.30-18.30 óráig, Tel.: 76/328 954; 20/366 2 9 90 lelnöttek és gyermekek teljes körti vizsgálata egy helyen! Rövidáru- és %imunkaüz Cet Kötő , horgoló-, hímző 16 na lak, gobelinek, ke reszt szemes kézimunkák 6000 Kecskemét, Fehér u. 16. _______________Tel.: 76/476-598_________sfl46,9 új és használt lakás vásárlására, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére és szabad felhasználásra jelzálogfedezettel vagy anélkül: 70/360-9936. Munkatársak jelentkezését is vaijuk! ...MM. HITEL! Ft- és devizaalapú hitelek ingatlanfedezettel vagy anélkül. Munkatársakat is keresünk. 20/555-92-53. toripa 23 országában 9700 üzlet, 53009 munkatárs, 8,5 mflliárd euró forgalom! & Electro Plus MŰSZAKI SZAKÜZLET Minden hónapban új üzlettel bővülünk! Műszaki áruházláncunk Kecskeméten ny ió üzlete keres szakmai gyakorlattal rendelkező PÉNZTÁROST Ha Ön szereti a kihívásokkal feli munkát, akkor mi Önt keressük! Hívja a Vöröskő kft. Személyzeti Osztályát nov. 9-ig hétköznap délelőtt 9-töl 12-ig az alábbi telefonszómon: 06-30-650-7162. ==~--^^TMy AC&ABDA -=>•- -- ■ " MÁRTON NAPI-LIBAÉTELEK AZ ÚJ TANYACSÁRDÁBAN 2004. november 06 - 14. fM A Márton-napi lúdfogyasztás ma mái hagyománnyá nőtte ki magát hazánkban. rr Őrizzük tovább a szép szokást, válogassanak klasszikus libaételeinkből. III. Erzsébet és Katalin Bál az Új Tanyacsárdában 2004. november 20. szombat este Immár 3. alkalommal várjuk vendégeinket, hogy együtt köszönthessük a hölgyeket e szép napon. A négyfogásos gálavacsorához a Vylyan Pincészet borait ajánljuk. Majd mulatós hajnalig, a Program Zenekar (Röfi) húzza a talpalávalót. Bővebb információ és asztalfoglalás: Tanyacsárda Kft. Tel fax: 76 356-010, 356-166, 356-576 E-mail: tanyacsardaTljtanyacsarda.hu Megyei napilap kézbesítésére m un ka társat ke resek Kecskemét-Széchenyiváros területére. Érdeklődni: 30/289-4886. A Dnna-Tisza köze NAPILAPJA Petőfi Népe

Next

/
Thumbnails
Contents