Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-27 / 277. szám

PROGRAMOK Grátisz 10. oldal Grátisz m ^ * AJANLO Ünnepi pillanatok A kecskeméti Népi Iparművé­szeti Múzeumban tegnap nyílt meg a múzeum és a Kocsis Pái Mezőgazdasági Szakközépis­kola és Szakképző Intézet kö­zös kiállítása. Természetes anyagokból készített karácso­nyi lakásdíszekből állították össze az anyagot. Készítői: Kürtösi Zsolt né virágkötésze­ti gyakorlati oktató és virágkötő­berendező szakos diákjai - Ká­sa Bettina, Nagy Margit és Pintye Tímea. A kiállítás de­cember 20-áig látható keddtől szombatig 10 és 17 óra között. A múzeum műhelyprogrammal is várja látogatóit: ma 14 és 16 óra között Kristóf Márta mé­zesbábos, népi iparművész irá­nyításával hagyományos mó­don díszített mézeskalácsot ké­szíthetnek. Templomi koncert A Filharmónia-Raiffeisen bérlet programsorozatának következő kecskeméti eseménye a Kecske­méti Szimfonikus Zenekar hang­versenye az evangélikus temp­lomban november 29-én, hétfőn, 19 órai kezdettel. Vezényel Gerhát László, közreműködik Boldoczky Gábor trombitamű­vész. A műsorban Johann Chris­tian Bach, Vivaldi, Carl Philipp Emanuel Bach és Telemann mű­vei hangzanak el. Jegyek váltha­tók az Erdei Ferenc Művelődési Központ pénztárában és az elő­adás előtt a helyszínen. grátisz Évfordulók,^,., November 27., szombat - a véradók napja Magyarországon. November 28., vasárnap - e napon kezdődik az advent, a víz­keresztig tartó karácsonyi ünnepkör. Advent az egyházi év kezdete, a karácsonyi készülődés négyhetes időszaka. Ma gyújtják meg az első gyertyát az adventi koszorún, a rá következő vasárnapokon mindig eggyel többet (az évkör során elfogyó, majd újra növekvő fényt jelké­pezi). Az adventi koszorú gyertyáinak színe változó, leggyakoribb a pi­ros, az északi országokban fehér, Ausztriában négy különféle színű (li­la - a bűnbánat színeként -, piros, rózsaszín és fehér). Adventi hétvégék Gyermekkarácsonyra készülnek Baján a Petőfi-szigeti Ifjúsági Házban. Ma adventi játszóházba és bábszínházba várják az érdek­lődőket. Délután 3-tól 5 óráig aj­tó- és asztali díszeket, valamint adventi naptárt készítenek majd, melyet már holnap, advent első vasárnapján otthon kihelyezhet­nek a lakásban. Öt órakor a Bu­dapesti Figurina Kisszínpad báb­előadását tekinthetik meg a kicsi­nyek. December 4-én Mikulás­napi játszóház és foltvarró kiállí­tás, december 11-én Luca-napi búzaültetés, boszorkányosdi, ad­vent utolsó vasárnapja előtti szombaton pedig karácsonyi ját­szóházba várják a látogatót. Ek­kor a fővárosi Nevenincs Színház Gyertek velünk Betlehembe cí­mű előadását láthatják a gyere­kek. Mesemorzsák A kecskeméti Katona József Könyvtár a gyermekeknek ajánlja a december hónapot. Ezért ud­vari rajzmestereknek szóló mese­foglalkozásra invitálják a kicsiket december 1-jén, szerdán, 10 óra 30-tól. Meseország galériájában A ki­rályfi és szíve választottja címmel állítják ki a mesemondó gyerekek rajzait. A kiállítás 2005. február 14-éig látogatható. Szabó Ödön diavetítéses előadása Európai barangolások­ról szól december 2-án, csütörtö­kön, 11 óra 30-tól. Dr. Horváth István a rovás­írással ismerteti meg kis hallga­tóit. Az aratókéstől a zsindelyig című ismertető foglalkozás de­cember 3-án, pénteken, 10 óra 30-kor kezdődik. November 29., hétfő alapjait. 25 éve rakták le a Szórakaténusz November 30., kedd - 125 éve Kis Kunság címmel vegyes tar­talmú hetilap indult Kiskunfélegyházán. Néphagyományunk jeles nap­ja a mai. András napja volt a legismertebb házasságjósoló időpont. Szokás volt az ólomöntés, gombócfőzés. Időjós napnak is tekintették, a regula szerint Ha András napja kopogós, karácsony locsogós. December 1., szerda - AIDS-elleni világnap. Az Egészségügyi Világszervezet így is fel kívánja hívni a figyelmet a nemzetközi összefo­gás szükségességére, hisz a világon már több mint 16 millióra tehető az AIDS-es betegek, ill. a HIV-vírushordozók száma, köztük egymillió­nál is több a gyermek. Ma van a békéért bebörtönözöttek nemzetközi napja és a Magyar rádiózás napja is. December 2,. csütörtök - 15 éve Baján alakult meg a Ma­gyarországi Horvátok Szövetsége December 3., péntek - A fogyatékos emberek nemzetközi napja I %­TANACS-ADO Uj és használt közlekedési eszközök adásvételéről Európai uniós csatlakozásunkkal megszűntek a vámhatárok Magyarország és a többi (24) EU-tagállam közt, ami nagymértékben befolyásolta a ke­reskedelmet és az adózást is. Az általános forgalmi adó szabályai bizonyos - a jelentős gazdasági érdekekhez fűződő - termékcsoportokra az álta­lánostól eltérő szabályokat tartalmaznak; ezek egyike a közlekedési eszközök csoportja. Az alábbiakban arról adunk tájékoztatást, hogy az új vagy használt közlekedési eszközök beszerzése vagy értékesítése milyen bevallások kitöltését vonja maga után, amit alapvetően meghatároz az adózó adóalanyi státusza (rendelkezik-e közösségi adószámmal, általános szabályok szerint adózik áfa szempontjából, vagy más szabályok vonatkoznak rá?). Vannak esetek, amikor az új személygépkocsinak az EU más tagállamából való beszerzésekor az általános forgalmi adót a vámhatóság hatá­rozattal állapítja meg, így az adófizetési kötelezettséghez adóbevallási kötelezettség nem párosul (lásd VPOP-kivetésI). Adóalanyi státusz Új közlekedési eszköz beszerzése (kivéve a személygépkocsit) Új személygépkocsi beszerzése Használt közlekedési eszköz beszerzése (ideértve a személygépkocsit is) Új közlekedési eszköz értékesítése (ideértve a személygépkocsit is) Közösségi adószámmal rendelkező, általános szabályok szerint­­adózó áfa-alany U04 65/650/651 bevallás + 04 613 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 613 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 613 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 603 összesítő nyilatkozat vagy 04 886 adatszolgáltatás Közösségi adószámmal rendelkező, alanyi adómentes, tárgyi adómentes és különleges jogállású, mezőgazdasági tevékenységet végző adóalany, nem adóalany jogi személy 04 86‘ bevallás + 04 614 összesítő nyilatkozat VPOPs-kivetés 04 86' bevallás + 04 614 összesítő nyilatkozat U04 65/650/651 bevallás + 04 603 összesítő nyilatkozat vagy 04 886 adatszolgáltatás Közösségi adószámmal nem rendelkező- alanyi adómentes, tárgyi adómentes és különleges jogállású, mezőgazdasági tevékenységet végző adóalany, nem adóalany jogi személy- nem adóalany egyéb szervezet- eva-alany- nem adóalany magánszemély 04 872 bevallás VPOP-kivetés Az eladó tagállama szerinti adóval terhelten szerzi be. U04 65/650/651 bevallás + 04 603 összesítő nyilatkozat vagy 04 886 adatszolgáltatás 1 Art. 1. sz. mell. I/B/3/d; az adófizetési kötelezettség keletkezését követő hó 20-ig ! Art. 1. sz. mell. I/B/3/b; az adófizetési kötelezettség keletkezését követő hó 20-ig ‘ Art. 1. sz. melléklet I/B/3/c; negyedévenként, a negyedévet követő hó 20. f napjáig * Art. 1. sz. melléklet I/B/3/d; negyedévenként, a negyedévet követő hó 20. napjáig * Áfa-tv. 46. § (2) b. 6 Art 3. sz. melléklet H.; az értékesítés napját követő hó 15-ig, ha a vevő közösségi adószámmal nem rendelkezik. * APEH BACS-KISKUN megyei IGAZGATÓSÁG Ügyfélszolgálatok: 6500 Baja, Kenderes u. 5-7. TeL: 79/323-613 6400 Kiskunhalas, Nagy Szeder 1. u. 1. TeL: 77/522-130 6300 Kalocsa, Bátyai utca 2. TeL: 78/461-067,461-255 6000 Kecskemét, Kuruc krL 16/B TeL: 76/512-600 hétfő: 8.00-15.30; kedd: nincs ügyfélfogadás; szerda: 8.00-15.30; csütörtök: 8.00-12.00; péntek: 8.00-12.00 Városgazdasági Kft. Konzorcium hó- és síkosság mentesítésre Többszöri eredménytelen nyílt közbeszerzési eljárást követő­en - hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás ered­ményeként - a napokban végre eldőlt, hogy az idei télen a Vá­rosgazdasági Kft. és Mega-Sped Kft. konzorciuma végzi az önkormányzat kezelésében lévő kül- és belterületi utak, köz­területek hó- és síkosságmentesítését.- Milyen előzmények után hozták létre a konzorciumot?- kérdeztük a Városgazdasági Kft. ügyvezető igazgatójától.- Az európai uniós csatlako­zással kapcsolatos jogszabályi változások következtében társa­ságunk ez év májusától a közbe­szerezési törvény hatálya alá esik- mondta Lassú Tibor. - Ez töb­bek között azzal jár, hogy egy meghatározott értékhatárt meg­haladó feladat elvégzésére part­nereit, alvállalkozóit közbeszere­zési eljárás keretében kell kivá­lasztania. Tipikusan ilyen feladat a hó- és síkosságmentesítés, ame­lyet cégünk korábban sem tudott egyedül ellátni. Ahhoz, hogy ezút­tal ne kelljen közbeszerzés útján alvállalkozót kiválasztanunk, egy olyan társasággal kellett konzorci-Felkészültek a tél támadásaira. umra lépnünk, amely nem áll a közbeszerzési törvény hatálya alatt, és már van gyakorlata a hó- és síkosságmentesítésben. A Mega-Sped Kft. minden vonatko­zásban megfelel ezeknek a kritéri­umoknak. Két éves, folyamatos együttműködésünk során megbi­zonyosodhattunk arról, hogy el tudják látni a feladatot, így a köl­csönös egyeztetést követően kö­zösen nyújtottuk be pályázatunkat a tárgyalásos közbeszerzési eljá­rásra. Az eredményhirdetés értel­mében november 19-től konzorci­umunk szerződéses kötelezettsé­ge a feladat ellátása.- Melyek voltak a legsürgő­sebb feladatok a feladat el­nyeréséről szóló döntést kö­vetően?- Nagyon gyorsan kellett cse­lekednünk, hiszen az elmúlt na­pokban már biztosítanunk kellett a megfelelő készültségi szintet egy esetleges havazás, vagy je­­gesedés esetére - vette át a szót Szabadszállási Mihály, a Mega- Sped Kft. ügyvezetője. - A szer­ződés életbe lépésének első pil­lanatától működik 24 órás ügye­­letünk, amely részben a Város­­gazdasági Kft. telephelyével ösz­­szeköttetést biztosító 80/204- 492-es, ingyenesen hívható zöld számon, részben a 30/250- 9301-es mobilszámon érhető el. A konzorcium saját kapacitása­ként rendelkezésünkre áll 15 só­szóró, és csaknem 30 hóeke, va­lamint a megfelelő mennyiségű só és érdesítő anyag. A kézi síkosságmentesítéshez is ele­gendő munkaerő áll rendelke­zésre.- Melyek hó- és síkosság­mentesítési stratégiájuk leg­fontosabb elemei?- A várost és a külterületeket ezúttal is több részre felosztva vé­gezzük majd a munkálatokat, ezért kérjük a lakosságot, hogy senki ne értelmezze rosszul, ha gépeink felemelt tolólappal közle­kednek a számukra kijelölt mun­katerületig. Mivel egyik fő felada­tunk a gyűjtőutak és autóbusz út­vonalak takarítása, a gépek ezút­tal is csak az út zszélére tudják majd letolni a havat. Törekszünk arra, hogy havazás esetén a váro­si úthálózatéval egyidőben a kül­területi gyűjtőutak tisztítása is megkezdődjön. Igyekszünk ki­emelt figyelmet fordítani a járdák­ra és a kerékpárutakra is. Min­dent elkövetünk annak érdeké­ben, hogy a téli közlekedés minél zökkenőmentesebb legyen úgy a gépjárművel, mint a gyalogosan közlekedők számára. Ehhez tisz­telettel kérjük a lakosság segítő együttműködését, és megértő tü­relmét. A polgárok minden észre­vételét szívesen fogadjuk a már említett telefonszámokon. A VÁROSÖAZT>ASÁCt KFT Grátisz HOMERSEKLET

Next

/
Thumbnails
Contents