Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-13 / 265. szám

PETŐFI NÉPE - 2004. NOVEMBER 13., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TÓL Z-IG Baja / Hódmezővásárhely Ge­menc címmel képzőművészeti ki­állítás nyílt szerdán a gemenci al­kotótáborok alatt készült festmé­nyekből, grafikákból, valamint Pétervárí Gábor, a Gemenc Fit. va­dászati osztályvezetője természet­­fotóiból Hódmezővásárhelyen. A fotók egy része a tavaly előtti nagy árvízkor készült, így egyben fontos dokumentum is. A rendezvényre minden érdeklődőt (vadászt, er­dészt, madarászt, természetvédőt, erdőjárót, turistát, diákot) szeretet­tel várnak. A tárlat két hétig tekint­hető meg. Baja Szent Mártonra, a neves kö­zépkori szentre emlékeznek ma 17 órakor a belvárosban. A plé­bánia előtti téren - a templom lépcsőjén - a Szent László ÁMK növendékei felelevenítik az éle­tét. A színi előadás után közös, lampionos sétára indul a menet. Utána forralt bort, meleg teát, zsíros kenyeret fogyaszthatnak a bajaiak. GaraA Bácskai Hagyományőrző Egyesület az idén ünnepli megala­kulásának 15. évfordulóját. Az önkormányzattal és a helyi ÁMK- val közösen folklór estet szervez­nek ma 18 órától a garai közmű­velődési intézményben. Fellép a bátmonostori Rozmaring Hagyo­mányőrző Tánccsoport, a csátaljai Székely Népdalkor, a nagybaracs­kai Néptáncegyüttes, a szeremlei Néptánccsoport, a helyi Gyermek és Ifjúsági Tánccsoport, a Székely Népdalkor, valamint a Székely Kör Ifjúsági Ének és Tánccsoportja. Kí­sér a Bácska Banda és a bát­monostori Balogh Zsóka zeneka­ra. A folklór est előtt, 17 órakor a művelődési ház színháztermének előcsarnokában Véber Jánosné, az ÁMK igazgatója nyitja meg Szűcs János amatőr festő kiállítá­sát. Kalocsa November 19-én 18 órá­tól gazdafórumot tart a Fidesz- MPSZ kalocsai szervezete a váro­si művelődési központ kamara­termében. Dr. Bagó Zoltán ven­dége lesz Lennel Zoltán, Kékkői Zoltán és Balog József ország­­gyűlési képviselők, az Országgyű­lés Mezőgazdasági Bizottságá­nak tagjai. Kalocsa A Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre no­vember 26-án tervezi hagyomá­nyos bajtársi találkozóját a 15. Ka­locsa Légvédelmi Rakéta és a jog­előd Légvédelmi Tüzér ezred meg­alakításának 42. évfordulója al­kalmából. A rendezvény első része fél 4-kor kezdődik, a Miskei úti laktanyában, a légvédelmi emlék­parkban, majd a csapattörténeti emlékszobában fejeződik be. A második részre fél 7-től kerül sor, a Karamell étteremben, fehér asz­tal és muzsikaszó mellett. A ren­dezők várják az ezred volt tisztjei­nek, tiszthelyetteseinek, közalkal­­mazottainak jelentkezését, no­vember 24-ig a vezetőségi tagok­nál, a 78/467-096, illetve a 30/250-46-43-as telefonszá­mokon. Kaskantyú Kulturális szomszédo­ló címmel három település, Kaskantyú, Páhi, Tabdi amatőr művészeti csoportjai egész estét betöltő közös műsort rendeznek, amelyet mindhárom községben bemutatnak. Az első bemutatóra ma kerül sor a kaskantyúi műve­lődési házban. A kezdeménye­zést a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériuma, valamint a Nemzeti Kulturális Alap is támo­gatja. Kiskőrös Országos mazsorett­­fesztivált rendeznek november 14-én, vasárnap a kiskőrösi sportcsarnokban. A találkozón, amely minősítőverseny is egyben, különböző korcsoportokban hu­szonöt együttes vesz részt. A ren­dezvény házigazdája, a Kiskőrös Város Fúvószenekarát és Mazsorett Csoportját Támogatók Egyesülete. Kiskunfélegyháza Valószínűleg fi­gyelmetlenség okozta azt a bal­esetet, amelyben egy motoros sé­rült meg csütörtökön kora délután a 451-es úton Kiskunfélegyháza közelében. Egy kisteherautó Gátér irányába haladt az úton, mögötte pedig egy motoros hajtott. A fur­gon lassított, amit a motoros való­színűleg nem vett észre, ezért há­tulról a járműnek rohant. A kétke­rekű 44 éves gátéri vezetője a ka­rambolban az úttestre zuhant és a fején, valamint a lábán megsé­rült. Kiskunfélegyháza Versmondó versenyt hirdet az általános isko­lák 7-8, valamint a hatosztályos gimnáziumok 1. és 2. évfolyamo­sai számára a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület. A vetélkedőn minden versenyzőtől két verset hallgatnak meg: Kölcsey Ferenc Himnuszát és a magyar hazafias líra vala­mely szabadon választott költe­ményét. (A versmondás nem fel­olvasást jelent.) A Magyar kultúra napjának (január 22.) tiszteletére meghirdetett versenyt 2005. ja­nuár 21-én, pénteken délután 2 órakor tartják a kiskunfélegyházi Gorkij utca 2. szám alatt. Minden iskolából csak egy-egy jelentkezőt fogadnak, akit - az előadásra szánt vers címének megjelölésé­vel - január 7-ig lehet benevezni a vetélkedőre a Petőfi Sándor Vá­rosi Könyvtárban. Kiskunhalas Informatikai szerviz­laboratóriumot avatnak november 18-án a halasi II. Rákóczi Ferenc szakközépiskolában. A rendez­vény délután 4 órakor kezdődik. Soltvadkert Figyelmetlenül kanya­rodott egy nő a személyautójával, eközben elgázolt egy segédmoto­rost szerdán este Soltvadkerten. Egy 24 éves soltvadkerti nő haladt Fiat személyautójával Kiskunhalas irányába, majd az egyik utcába balra akart kanyarodni, eközben viszont nem adott elsőbbséget a szemből érkező Simson segédmo­torosnak, így összeütköztek. A mo­tort vezető 16 éves soltvadkerti fiú súlyos nyílt lábszártörést szen­vedett, a mentősök kórházba szál­lították. Tiszakécske A tiszakécskei Arany János Művelődési Központ örökbe fogadja a helybeliek lakásokat ki­nőtt virágait, és áttelelésre befo­gadja kerti növényeiket. Vissza­adásukig a növények a művelődé­si központ auláját, folyosóit díszí­tik. Egyeztetés a 76/441-250-es telefonszámon az intézmény nyit­va tartási idejében. UsZÓd November 19-én, pénteken kerül sor az uszódi általános isko­la névadó ünnepségére. A nevelő­­testület és a tanulók 3 órára vár­nak minden érdeklődőt a sport­­csarnokban. A Benedek Péter Ál­talános Iskola a település szülöt­tének nevét veszi fel. A névadó ünnepség részeként emléktáblát is avatnak, kiállítást tekinthetnek meg a vendégek Benedek Péter uszódi születésű naiv festő képei­ből, és Umenhoffer Pál naiv mű­vész munkáiból. A megyében is házhoz mehet a méhnyakszűrés Egészségügy / Bács-Kiskun A jelenlegi rendszerben szinte megállapíthatat­lan, hogy a nők hány szá­zaléka vesz részt méh­nyakszűrésen, de az arány mindenképp ala­csonyabb a megkívántnál. A nem túl rózsás helyze­ten jó eséllyel változtat­hatnak a szűrőbuszok. Ráczjenő egészségügyi minisz­ter a napokban azt mondta: Ma­gyarországon a nők alig három százaléka jelenik meg a méh­nyakszűréseken. Ezen pedig úgy kívánnak változtatni, hogy úgyszólván helybe viszik az „egészségügyi szolgáltatást”. A hónap végéig a főváros és min­den megye egy-egy szűrőbuszt kap a Szerencsejáték Rt. jóvoltá­ból, tehát Bács-Kiskunnak is lesz egy mobil méhnyakszűrő­állomása. A megyei ÁNTSZ örül a hír­nek, hiszen szűrőbuszból je­lenleg egy van Bács-Kiskun­­ban, az pedig az emlőszűrések szolgálatában áll - tudtuk meg A tisztiorvos szerint a nőkben tudatosítani kell, hogy a méhnyakszűréssel még a rák­ra való hajlamosságot is évekkel korábban meg lehet állapítani. így a rendszeres vizsgálat és - amennyiben szükséges - kezelés gyakorla­tilag a nullára csökkentheti a rák kialakulásának kockáza­tát. dr. Hanusz Klára tisztiorvostól. A jármű egyébként a kecske­méti Mamma Klinika tulajdona és ő működteti. November 15. és 25. között Kiskunmajsa, il­letve Solt környékén várja a 25 és 65 év közötti nőket. Érdekes­ség, hogy az emlőszűréssel pár­huzamosan méhnyakszűrés is lesz, mégpedig úgy, hogy a buszban végzik az emlővizsgá­latot, a méhnyakszűréshez pe­dig az önkormányzatok adnak helyiséget a nőgyógyászoknak. Emlőszűrésre 1194 nőt hívtak meg, méhnyakszűrésre pedig 4264-et. Az emlőszűrésre „rászervez­ni” a méhnyakszűrést is - ez nem bevett gyakorlat. Dr. Ha­nusz Klára szerint akciójuk azt hivatott bizonyítani, hogy való­jában sokkal több nő megy el szűrésre, mint amennyit követ­ni tudnak - különösen akkor, ha a vizsgálatért nem kell utaz­ni. A jelenlegi rendszer hibája, hogy nehéz megállapítani a méhnyakszűrések részvételi arányát. A tisztiorvos elmondta például, hogy Bács-Kiskunban tavaly szeptemberben indult a meghívásos méhnyakszűrés, amire jútdusigilLlOÁ.meghívót, küldtek ki. Csakhogy a rend-1 szer úgy működik, hogy az ÁNTSZ kizárólag azokat tudja követni, akiknek a kenetei akk­reditált laboratóriumhoz érkez­nek be citológiai vizsgálatra. Ez összesen 4,5 százalék. De ez nem azt jelenti, hogy ennyien mentek el szűrésre! Amennyi­ben a páciens máshol jelenik Szeptembertől ja­nuárig Kecskemét, Baja és Kalocsa Iá­­nyait-asszonyait várják méhnyak­­vizsgálatra a stabil szűrőállomásokon. megí vizsgálaton, vagy a kéne­tek más laboratóriumba men­nek, akkor semmilyen vissza­jelzés nincs. Dr. Hanusz Klára szerint úgy becsülhető, hogy a 25 és 65 év közötti nőknek mintegy negyede rendszeresen jár méhnyakszűrésre. Igaz, ez az arány is még mindig rendkí­vül alacsony. TAKÁCS VALENTINA ÍVHfíuJCYNÖKSEGy KECSKIiMETÍ TÜ^HTOSÁH Halált hozó teherautók Tíz óra leforgása alatt két szörnyű bal­eset is történt a Duna-Tisza közén; mindkettőben teherjármű és személyau­tó karambolozott. 44-es / 53-as Egy kunszentmártoni fiatalem­ber tegnapra virradó éjszaka fél egykor a 44-es főút Kecskemétet elkerülő (az 5-ös főútra átvezető) szakaszán vesztette életét, ami­kor egy teherautónak rohant gépkocsijával. A helyszínelés adatai szerint kétszáz méterre a körforgalmi csomóponttól tért át - indokolatlan fékezés miatt - Peugeot-jával a szemközti sávba, ahol egy hét és fél tonnás román teherautóval ütközött össze. A kecskeméti tűz­oltók tájékozta­tása szerint a karambol követ­keztében levált a teherautó felépítményének le­mezborítása, és mint egy kon­zervnyitó felvágta a személygép­kocsi tetejét. A lemezdarab sza­bályosan lekaszabolta a 28 éves áldozat fejét. Más nem ült a jár­műben. A tragédia körülményeit műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. Alig fél nappal korábban A pentek ejjel fel egykor, Kecskemetnel történt baleset­ben egy leváló lemezdarab oltotta ki a fiatal sofőr életét (amint azt a Petőfi Népe tegnapi címoldalán már olvashatták) az 53-as főúton, a balotaszállási be­kötőút közelében halt meg egy ember, midőn egy pótkocsis IFA és egy autó karambolozott. A ha­lasi kapitányság tájékoztatása szerint a Tompa felé tartó teher­jármű sofőrje figyelmetlen volt: nem vette észre, hogy fékez az előtte haladó kocsi. Hogy ne üt­közzön neki, ő is a fékre lépett, de ettől bebicskázott a szerel­vény, áttért a szemközti sávba, és belerohant a szemből érkező autó. A kocsi utasai közül a csa­ládfő életét vesztette, feleségét és gyermekét súlyos sérülésekkel szállítottak a mentők a kiskun­­halasi kórházba. NYERTESEK A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertese (november 6-ig): Verebélyi Kár­men, Katymár; Magyar Anikó, Kiskunhalas: Papp Lajos, Soltvadkert; Bangó Kálmánná, Helvécia; Balázs István, Kecskemét. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (november 6-ig): Bóna Kata, Kiskunhalas; Lenkei Laura, Ti­­szaalpár; Olajos Rita, Kecskemét; Sólyom Imre, Kiskunhalas; Duzmat Mónika, Ballószög. m. A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. Rose & Krieger üzeme felvételt hirdet 2 fő részére összeszerelői munkakör betöltésére, 3 hónapos határozott határidejű szerződéssel, azonnali kezdéssel. Követelmény: minimum szakmunkás végzettség; érettségi előnyt Jelent! Jelentkezni lehet Baráth Mihálynál, a 76/515-671 telefonszámon, 8.00-16.00 óráig.____________________ssoaei

Next

/
Thumbnails
Contents