Petőfi Népe, 2004. november (59. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-13 / 265. szám
2004. NOVEMBER 13., SZOMBAT HAZAI TŰKOR 3 Gyors megoldás kellene rohammunka Mielőbbi törvényhozással áthidalhatók az ellentétek Egyetértés alakult ki a két legnagyobb parlamenti párt vezetői között arról, hogy haladéktalanul alkosson törvényt az Országgyűlés a kettős állampolgárságról. Toronyi A. Javaslataikat az MSZP és a Fidesz politikusai a Magyar Állandó Értekezlet tegnapi budapesti ülésén ismertették. Hiller István MSZP-elnök elmondta: pártja a Gyurcsánykormány most meghirdetett új nemzetpolitikájából kettőt, a külhoni magyar útlevelet és az úgynevezett szülőföldprogramot javasolja törvénybe iktatni. Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint a törvény az „európai útlevélről” szólna, és tisztázná a kettős állampolgárság tartalmát. Egyetértés körvonalazó- Gyurcsány Ferenc kormányfő a közös nemzeti-történelmi felelősségre hívta fel a figyelmet dott a nagyobbik kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki erő között abban is, hogy valamilyen formában bevonnák a sürgősségi törvényhozási munkába a határon túli magyarok képviselőit Orbán Viktor szerint a Magyar Állandó Értekezlet vagy az általa felállított bizottság lenne a legilletékesebb arra, hogy megfogalmazza a felvázolt törvényjavaslatot. Hiller István pedig arról beszélt, az MSZP felkéri Szili Katalin házelnököt, hogy a törvényjavaslatok parlamenti vitájában tegye lehetővé a részvételt a határon túli magyarság képviselői számára is. Kitört a vita a kórházak magánosításáról is tőkeinjekció Az állam rossz gazda? - Reform kell a betegeknek? Nincs jogi akadály : A Köztársaság! elnök szerint : nincs jogi akadálya annak, : hogy a határon túli magyarok ; megkapják a magyar állampol• gárságot Mádl Ferenc úgy vélte: : a kettős állampolgárság meg: adását a külhoni magyar kö: zösségek történelmi igazságtétel■ nek tekintik. „Arra szólítanám '■ fel a választópolgárokat, vállal: janak közösséget azokkal a ma: gyamkkaL, akikkel a történelem : egy nemzetbe rendezett minket ” Boldogulás a szülőföldön A magyar kormány szerint a magyarság érdeke a szülőföldön való boldogulás, amit elő kell segíteni - mondta a Máért-ülésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Veszélyt jelent szerinte, ha valakik nem akarnak számot vetni a közös nemzeti-történelmi felelősséggel. A második kockázat az, ha valaki azt gondolja, hogy a döntéseknek nincsenek meszszebb ható következményei. : Nem írták alá : KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT : támogató nyilatkozatot : fogadott el a Magyar Állandó : Értekezlet tagszervezeteinek ; többsége. A dokumentumot az : MSZP és az SZDSZ nem írta : alá. A nyilatkozat felkéri a : magyarországi választópol■ gárokat, hogy a december 5-i '■ népszavazáson minél nagyobb : számban vegyenek részt, és :.mondjanak igent a kettős : állampolgárságra. Az SZDSZ tegnap kampányt indított a kórházak magánosításáért. Az egyházi egészségügyi intézmények vezetői a privatizációval járó veszélyekre hívták fel a figyelmet. Szakács Árpád Elkerülhetetlennek tartja az SZDSZ a magyar kórházak magánosítását - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Horn Gábor és Gusztos Péter, a párt ügyvivője. Hozzátették: az erről szóló december 5-i népszavazáson a kórházak privatizációjának támogatására szólítják fel szimpatizánsaikat. Álláspontjuk szerint az államnál nincs rosszabb gazda, a rossz kihasználtsággal működő, lepusztult kórházi rendszernek szüksége van tőkeinjekcióra. Rámutattak: a háziorvosi és a patikarendszerbe bevont magántőke azt bizonyítja, hogy a kórházak esetében is magasabb színvonalon működik majd az egészségügyi ellátás. A szabad demokraták kampányával egy időben az egyházi egészségügyi intézmények vezetői és számos civil szervezet nyilatkozatban figyelmeztetett a kórházak magánosításával járó veszélyekre. Pörzse Gábor, a Keresztény Közéleti Akadémia Alapítvány egészségügyi munkacsoportjának elnöke lapunknak úgy nyilatkozott: a kórházak privatizációja nem oldja meg a helyzetet Hangsúlyozta: inkább a jelenlegi rendszer reformját kellene átgondolni, de semmiképpen sem szabad a magántőkét rászabadítani a leromlott egészségügyi rendszerre. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója első számú aggályukat úgy fogalmazta meg, a pénzügyi haszonra törekvő intézményekből ki fognak szorulni azok, akiknek ellátása anyagi haszonnal nem jár. - Ez nem jó a betegek számára - tette hozzá. Közben Siklóson tegnap bejelentették, eladják a városi kórházat, mivel az intézmény működését az önkormányzat nem tudja tovább finanszírozni. A kórházak magánosításáról december 5-én tartanak népszavazást. Sík Zoltán tanulja a horoszkópkészítést AZ ORBÁN KORMÁNY egykori informatikai kormánybiztosát érdekli az asztrológia. Két éve iratkozott be egy hatesztendős iskolába. - Az élet más területeivel is akartam foglalkozni. Nagy hatással volt rám, élni tanított ez a tudomány - mondja. Heti két órát tölt a kurzusokkal. Ismerőseiről, barátairól - ha igénylik - jellemzéseket készít. A sorselemzést most tanulja. - A születési hónap, perc és hely sok mindent elárul egy emberről. Fontos tudnivalók a jövőről. POLITIKUSOK - MAGÁNÜGYEK Kocsi László szívesen húz nyúlcipőt HA TEHET!, a PéCS melletti Malomvölgyi-tónál fut Kocsi László, az MSZP baranyai m képviselőcso- 9Hml fA H portjának vezetője. A honatya elmondta, mivel általában ülőmunkát végez, jólesik a testmozgás, a fejét is kiszellőzteti. „Ahogy mondani szokás, a láb mindig kéznél van, azaz a futáshoz semmi különös nem kell”, arra utalva, hogy akár egyedül is szívesen fut a szép környezetben. Nem hivatásos sportoló, de fizikai karbantartásként és kikapcsolódásként is jó program számára a futás. Megnyugtatja a képeslap és a motor lázár M ózes országgyűlési 5 ^#-y ' * képviselő, a Fidesz Komárom-Esztergom mell gyei elnöke mmL/s» A 1 gyűjti a régi képeslapokatés fotókat Több mint százéves ritkaságai is vannak bélyeggel, pecséttel. Pihenésként gyakran nézegeti őket nagyítóval; megnyugtatják a 19. század végi békés, polgári világot idéző megszólítások, gondolatok. Másik hobbija a motorozás. Néha csak néhány kilométert gurul, de például többször ment már el a tusnádi szabadegyetemre is kedvenc járművével. Fetser János mindig az anyósülésen FETSER JÁNOS szocialista országgyűlési képviselő, Orosháza polgármestere napok óta egy fekete Toyota Avensis cégautóval jár. A városvezetés márkahű, eddig négy hasonló járművet koptatott el. Az eddig használt ezüstmetál színű járgányt az ügyintézők kapták. Az új autót hivatásos pilóta vezeti, Fetser János az anyósülést választja, mert úgy érzi, a volán mögött elbóbiskolna. Évek alatt 300 nap szabadsága gyűlt össze, csoda-e, ha fáradt a politikus? MAGYARORSZAG Az igazi kérdés az a decemberi népszavazással kapcsolatban, hogy az emberek mennyire bíznak a politikusokban. Hazafias lecke hámori ZOLTÁN Aki magyar - igent mond. Aki nemmel voksol, új Trianont hoz a hazára. „aki igennel voksol, végromlásba dönti a nemzetgazdaságot, s kenyérért síró kisgyermekek könynyei árasztják majd el a Duna-Tisza medencéjét” A népszavazási kampányban a végletes vélemények, az emlegetett milliárdok mondhatni helyénvalóak, hiszen mégiscsak föl kell kelteni valamivel az emberek figyelmét (Csak halkan jegyzem meg, hogy a németek nem garasoskodtak az újraegyesítéskor.) Még bizonyos visszafogottság is tapasztalható nálunk, mert úgy a kampányszöveg végén aztán általában mindkét fél megjegyzi, hogy tulajdonképpen az lesz a legjobb, ha a lelkiismerete szerint dönt mindenki. Igen ám, de mitől marad tiszta a lelkiismeret? A kettős állampolgárságról szóló népszavazás fólhatalmazza a parlamentet egy törvény megalkotására, ha az „igenek” lesznek többségben. De milyen törvényre? Mi lesz ebtien a törvényben, milyen jogokat kapnak a kettős állampolgárok, szavazhatnak-e, itt járhatnak-e iskolába a gyerekek, itteni kórházban gyógyulhatnak, hova mehetnek az útlevelükkel, hogyan vállalhatnak Magyarországon és egyebütt munkát? Csak néhány a megválaszolatlan kérdések sokaságából. Holott a felelős döntéshez a válaszokat tudni kéne. a választáskor bizalmat szavaztunk politikusainknak. A kérdés most az, hogy mennyi maradt belőle. A közhangulatot ismerve: semennyi. ; % | Békefenntartókat képzünk ezután is nem született még politikai döntés arról, milyen erővel és milyen módon venne részt Magyarország a NATO által vezetett, jövőbeni iraki kiképzési programban jelentette ki Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese. „Jelenleg is folyik békefenntartói kiképzés hazánkban.” Paks megfelel a követelményeknek A PAKSI ATOMERŐMŰ kibOCSátás-ellenőrző rendszere megfelel az Európai Unió követelményeinek - derül ki az Országos Atomenergia Hivatal közleményéből. A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság négynapos ellenőrzés után hozta nyilvánosságra vizsgálatának eredményét Kritikát kapott a mobil posta a zempléni Településszövetség népi kezdeményezés keretében aláírásokat gyűjt azért, hogy a mobil postai szolgáltatásokat csak olyan településeken alkalmazzák, ahol az önkormányzat igényli. A Magyar Posta közleményében úgy reagált: minden javaslatra nyitott, de szerinte a szolgáltatás jól működik. Rosszabb a helyzet a csatlakozás óta A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG még mindig nettó befizetője a költségvetésnek, ez egyetlen környező országban sincs így. Ha ez nem változik, akkor tönkremennek a mezőgazdaságból élők - mondta tegnap herényi károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője. A mezőgazdaságból élők nagy része sokkal roszszabb helyzetbe került az uniós csatlakozás után. Bírálattal illették a közbeszerzést volt arra példa, hogy a Honvédelmi Minisztérium gazdasági társaságai olyan esetben is előnyt élveztek bizonyos megrendeléseknél, amikor a piac más szereplőinek kizárása nem volt indokolt - állapította meg tegnapi jelentésében az Állami Számvevőszék. A dokumentum szerint ez az eljárás nem egyeztethető össze a közbeszerzés alapelveivel. Közhasznú társaság lett a hévízi gyógyfürdő A HÉVÍZI ÖNKORMÁNYZAT , is jelentős f beleszólást kapott a hew _ lyí gyógyfüríám mm dő irányításába, miután tegnap közhasznú társasággá alakult a gyógycentrum. rácz jenő egészségügyi miniszter közölte: további magánvállalkozásokat vonnak be a fejlesztésbe, ami fellendíti a hévízi gyógyturizmust. A minimálbér mintájára minimálnyugdíjat a jövő évi 6,3 százalékos nyugdíjemelés nem javít az «, érintettek helyzetén. Ezzel a mértékkel csak a szakadék nő a magasabb és az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők között - mondta tegnap Aszódi Pál. A Fidesz nyugdíjastagozatának vezetője szerint az javítana a jelenlegi helyzeten, ha a minimálbér mintájára minimálnyugdíjat állapítanának meg az illetékesek. Hozzátette: hamarosan megkezdi működését az a szakbizottság, amely javaslatot tesz majd a nyugdíjasok helyzetének javítására.