Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-29 / 253. szám
PETŐFI NÉPE - 2004. OKTÓBER 29., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP • Sokan felesleges pánikkeltésről beszélnek a Duna-Tisza közén Erős Pista vagy Édes Anna nem árthat! Első nekifutásra a kecskeméti Univer Product Rt. készítményei is felkerültek a tiltólistára. Molitorisz Károly vezérigazgató tegnap lapunkkal azt közölte: itt valami tévedés van, hiszen a Piros Arany, a Gulyáskrém, az Édes Anna vagy az Erős Pista kizárólag hazai paprikából készül, amit egyenesen a termelőktől vásárolnak. A vezérigazgató délelőtt azt mondta, hogy ez akár hitelrontásnak is felfogható, és amennyiben nincs változás, milliárdokra perelik az államot. Az univeres kedélyek megnyugodhatnak, hiszen nem sokkal később az ÁNTSZ honlapján olvashattuk, hogy ezek a termékek forgalmazhatók és felhasználhatók, hiszen őrölt paprikát egyáltalán nem tartalmaznak. Az Univer esetében kizárólag az őrleményt tartalmazó magyaros fűszerkeverék maradt tiltólistán, aminek a vizsgálata hamarosan meg történik. a Piros Arany sem őrölt paprikából készül, tehát gyorsan visszakerülhetett a boltok polcaira. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT A vendéglátós és a kereskedő Az ugyanis már idei termésből származik, és most nem volt szükség paprikaimportra: elegendő volt a hazai terménymennyiség. A húskészítményeket állítólag azért nem érinti a tiltás, mert azokban rendkívül kevés a fűszerpaprika. Ha már a mennyiségnél tartunk: Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint a mérgezett paprika csak akkor lehet igazán veszélyes, ha valaki egy hét alatt fél kilónál többet fogyaszt belőle. Talán ez a kijelentés is közrejátszik abban, hogy sokan felesleges pánikkeltésnek vélik a kormányintézkedést. Fél kiló fűszerpaprikát ugyanis egy év alatt fogyaszt el egy átlagmagyar. Arról nem beszélve, hogy lassan nyilvánvalóvá válik: hónapok óta forgalomba van a to- xinos paprika, aminek már legfeljebb csak az utója veszélyeztethet bennünket. Azt érdemes tudni, hogyha a hazai paprikához importőr- leményt kevernek, az többnyire Dél-Amerikából származik. A hivatalos álláspont szerint erre csak akkor van szükség, amikor itthon nincs elegendő termés. Ha ugyanis szűkös esztendőkben nem importálnak a hazai gyártók, akkor megteszi helyettük a külföldi konkurencia. Tavaly is importálni kellett, amikor a szokásos 60 ezer tonna paprikának a fele sem termett meg. A termelők szerint a haszon a lényeg, és mivel az import olcsóbb, szó sincs kényszerről. Tény: importot keverni a hazaihoz nem tilos, csak éppen fel kell tüntetni a csomagoláson, és figyelni kell arra, hogy a szabályoknak megfeleljen. A botrány azért robbant ki, mert épp a szabályok és a határértékek betartásán esett folt. TAKÁCS VALENTINA Gömöri Tibor, a Tanyacsárda Kft. ügyvezető igazgatója: - Nálunk mintegy tízféle étel készül őröltpaprikával. A szabályt be kell tartani, ezért levettük az étlapról a magyaros, paprikával készült ételeket. Mi egy alpári cégtől vesszük a garantáltan jó minőségű, hazai őrleményt. Remélem, hogy a vizsgálati eredmény mielőbb elkészül, és akkor ismét teljes lesz az étlap. Tánczos Tamás kereskedő: - Nekünk kisboltunk van, alig néhány kilogramm paprikát kellett elraktározni, így különösebben nem érint a rendelkezés. A vevők keresték a termékeket: elmondtuk, hogy mi a szabály, többet nem tehetünk. Csak azt szeretném tudni, hogy ha eddig nem mérgezett senkit a paprika, akkor most mi változott. Lezsák Sándor: Ez már nem az MDF Lakitelek Kizárta soraiból Lezsák Sándort és Balogh Lászlót szerda esti rendkívüli ülésén a parlamenti MDF- frakció. A Lakitelek-mun- kacsoporthoz tartozó honatyák nem vettek részt a megbeszélésen; állításuk szerint már épp indultak haza, amikor az ér tesítést megkapták. íigÜlfc, O Lezsák Sándor lapunk érdeklődésére tegnap kijelentette: őt nem lehet szembeállítani az MDF-fel, sem azokkal az MDF-tagokkal, illetve -választókkal, akik elképedve figyelik ezt a szomorú történetet- Szerda este Dávid Ibolya statáriumot gyakorolt. Rögtönítélő bíróságként ült össze a frakció, és folytatta a korábbi törvénytelenségek sorát. De ez már nem az MDF. Ez a Dávid- munkacsoport - nyilatkozta Lezsák Sándor, aki egyelőre megvárja a házelnök és az ügyrendi bizottság döntését, ami „ezúttal talán nem csak jogot, de igazságot is fog szolgáltatni”. - Addig is teszem a dolgomat, végzem képviselői munkámat Tisza- menti egyéni választókörzetemben, ahogyan eddig is tettem. Ugyanez vonatkozik a Lakitelek Népfőiskolára is, ami a jövőben is töretlenül folytatja a majd’ másfél évtizede elkezdett tevékenységét. A KÖZÉLETI HÍREK • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) fogadóórát tart ma 14-től 15 óráig Tiszaalpáron, az Árpádtelepen, a Széchenyi út 11. szám alatt. • Dr. Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő tart fogadóórát szerdán 16 és 17 óra között Kecskeméten, az Aradi vértanúk tere 2. alatti irodájában. A fogadóórára a 30/61-76-120-as vagy a 76/416-503-as telefonszámon lehet bejelentkezni. m-: RENAULT ÜtcxIíql ÚJ LIMITÁLT SZÉRIA KÜLÖNLEGESEN LIMITÁLT ÁRON Thalia Premiere már 2 099 000 Ft-tól! A Thalia most új limitált szériával lepi meg Önt. Az 1.4 75 LE motorral kapható Thalia Premiere vonzerejét elsősorban rendkívül versenyképes ára és gazdag alapfelszereltsége adja: dupla légzsák, duplaoptikás fényszórók, inditásgátló és SRP biztonsági övfeszítő rendszer. Mindez most 2 099 000 Ft-os verhetetlen áron az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! wsvw.reíiaiílláiu Az ajánlat október 31 -lg érvényes. A finanszírozási ajánlat a mindenkori CHF alapkamat függvényében változhat fogyasztás liter/100 km: vegyes 4,6-7,3; városi: 5,7-10.0; országúti: 4.G-5.3; C0-,-kibocsátás gr km: 121-174 (változattól függően). FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709 Médiasztár lett a vezér A tegnapi nap elképesztő történeteihez tartozik, hogy a botrány médiasztárrá avatta dr. Lakatos Lajost, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. vezérigazgatóját A fertőzött paprikáról elhíresült cég vezetője délelőtt még nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának, majd interjút helyezett kilátásba a Petőfi Népének is, délután viszont elzárkózott ettől mondván: az egyik televtiónak megígérte, hogy vasárnapig nem nyilatkozik senkinek. Csak a legnagyobb médiasztároknak adatik meg, hogy exkluzív nyilatkozatukért versengjen a sajtó, amit a sztárok rendszerint jelentős pénzösszeg ellenében vállalnak. Lakatos Lajos eddig is nagy úr volt, immár allűröket is felvett, akárcsak Zalatnay Cint Reméljük, persze, hogy ebben a paprikaügyben is előbb-utóbb helyéré kerül majd minden. bfi Augusztustól csak hazait Kalocsa A Kalocsai Fűszerpaprika Rt. augusztus 10. óta csak magyar paprikából készült őrleményt szállít a hazai kereskedelemnek, szeptember 13-tól pedig már az idén termett hazai paprikát dolgozza fel és szállítja a partnereknek - mondta az MTI-nek az elnök-vezérigazgató. Lakatos Lajos közölte: augusztusban - az illetékes hatóságokkal történt egyeztetés után - leállították a magyar előírásoknak nem megfelelő paprikaőrlemény forgalmazását. „A jelenlegi helyzetben a cég arra törekszik, hogy minél több paprikát vásároljon fel a hazai termelőktől, és biztosak vagyunk abban, hogy a vizsgálatok után a tisztán hazai paprikaőrlemény értékesítése zavartalan lesz. Az rt. csak 10 hónapja importál paprikát Dél-Ameri- kából; az elmúlt évben a Magyarországra érkező, mintegy 1000 tonnás paprikaimportból csupán 40 tonnával részesedett. Amikor a Bács-Kiskun megyei szakhatóság megtalálta nálunk a megengedettnél több to- xint tartalmazó terméket, mi korrekten akartunk eljárni, és megvizsgáltattuk az őrleményeinket” - nyilatkozta egyebek mellett az elnök-vezérigazgató. Ki kártalanít? A botránynak számos ártatlan elszenvedője van: tisztességes gyártók, forgalmazók, fogyasztók. Felmerült tehát az a kérdés, hogy ki kártalanítja őket. Rácz Jenő egészségügyi miniszter az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a termékfelelősség az Unióban egyértelműen a gyártókat terheli, ezért adott esetben a kártalanítást is nekik kell állniuk. A miniszter hozzátette: egy ilyen ügynek nem csak egészségügyi következményei vannak. Rontja a magyar paprikaexportot, a magyar élelmiszeripari termékek jó hírét is, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Az aflatoxin természetes méreganyag, amit a penészgombák termelnek. Szervezetünkbe nem csak étkezéssel kerülhet: belélegezhetjük, vagy felszívódhat a bőrünkön keresztül. Hamar eljut a májba, sejtszétesést, sejthalált okozhat. Az elpusztult helyébe kifejlődő új sejt rendellenes, akár májdaganat is lehet belőle. Nem minden őrölt paprika mérges Sükösd - Érsekcsanád A bajai rendőrség bűn- cselekmény hiányában megszüntette azt a nyomozást, amit egy érsekc- sanádi telephelyen lelt paprika miatt kezdett. A szakértő ugyanis megállapította, hogy a termény nem mérgező. A napokban az derült ki, hogy a sükösdi Házi Piros Paprika Kft. érsekcsanádi telepén szeptember közepén lefoglalt, 3600 ki logramm, tisztázatlan eredetű őrölt paprika egészséges.- A szakértői vélemény szerint a sükösdi-érsekcsanádi paprika jó minőségű, gomba- toxin a megengedett érték alatt van benne. Ezért bűncselekmény hiányában megszüntettük a nyomozást - tájékoztatta lapunkat Vakulya Ottó, Baja rendőrkapitánya. Csakhogy Bács-Kiskunban - mint október közepén megírtuk - másik paprikaügyben is régebb óta nyomoznak:- Azt vizsgáljuk, hogy a Kalocsai Fűszerpaprika Rt.-nél és a sükösdi kft.-nél bekever- tek-e spanyol, illetve brazil paprikát az őrleménybe. Ha igen, akkor szándékosan vagy véletlenül történt-e ez - nyilatkozta Hortobágyi István megyei rendőrségi szóvivő. Erre a vizsgálatra egyébként a Kecskeméti Városi Ügyészség utasította a főkapitányságot; a nyomozást a gazdaságvédelmi osztály végzi. Jelenleg szakértői véleményekre várnak. NOSZLOPY