Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-25 / 249. szám
PETŐFI NÉPE - 2004. OKTÓBER 25., HÉTFŐ 7 NAGYKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Hőforrások a falu alatt Kocsér A kocsériak többsége szerint a község vagyona a föld alatt rejtőzik. Egy hévízföldtani szakvélemény szerint, a településen bárhol fúrható termálvizet adó kút. A határban 1957-ben bukkantak hőforrásra a kőolaj kutatók. Közel húsz évig ömlött a melegvíz a vadfürdőzők örömére, de 1976-ban megrepedt a béléscső és akkor a hévizet betondugóval teljesen lefojtották. Valószínűnek tartják, hogy a hatszázezer méteres fúrásokból feltörő 40-55 fokos hidrogénkarbonátos víz gyógyvízzé minősíthető. A községházán fantáziát látnak a termálvíz kihasználásában, de ehhez az önkormányzatnak nincs pénze. Csak a fúrás 25-45 millió forintba kerül, tehát külső befektetők bevonása nélkül nem is álmodhatnak a feltárásról. A községtől alig fél kilométerre lévő eredeti forráshely körül 9 hektár területet biztosítana az önkormányzat egy fürdőhely felépítéséhez. (Körkérdésünk a hőforráshoz kapcsolódik). Veszélyben az óvodák Oktatásügy A körösi óvodák keveslik az ellátást. A pénzszűke miatt az óvónők néhol a pedagógiai feladatok ellátását is veszélyeztetve látják. A város négy óvodájában állandó gondot okoz a harmadik életévüket betöltő bölcsődések tanév közbeni fogadása. Ennek oka az, hogy sok szülő nem íratja be tavasszal gyerekeit az óvodába, emiatt az intézmény nem tud központi normatívát igényelni az év közben óvodáskorúvá váló gyerekekre. Több óvodában szűkös a hely, kicsik a csoportszobák, a kiszolgáló-helyiségek, illetve a játszóudvar. A IV. számú óvoda Kossuth utcai részlegében olyan nagy a zsúfoltság, hogy az óvónők szerint a pedagógiai munka is veszélybe került. A II. számú óvoda annyira rosszul áll pénzügyileg, hogy a szülők támogatása nélkül az alapvető eszközöket sem tudnák megvásárolni. Az óvodák helyzetéről ezen a héten, csütörtökön tájékoztatja a helyi szenátust az önkormányzat illetékes szakbizottsága. Ráfizetnek az őstermelők Adóbevételek Veszteségesek a körösi őstermelők. A bejelentett közel nyolcszáz gazdálkodó közül csak huszonnégyen tudtak idén iparűzési adót fizetni. A helyi adókról szóló törvény rendelkezése szerint idén januártól az őstermelőknek is kell iparűzési adót fizetniük. Kőrösön jelenleg 777 regisztrált őstermelő dolgozik, közülük 24 személynek volt adóköteles jövedelme. A többieknél a termelési költség meghaladta a nettó árbevételüket, ezért mentesültek az iparűzési adó alól. Az adóiroda tavaly és idén mintegy kétmillió forint adóra számított az őstermelőktől. A múlt évben 1,3 millió forint adó folyt be, idén viszont csak 9 800 ezer forint volt ebből a bevétel. Nagykőrösi diákok sikere Tanulmányi verseny A nagykőrösi gimnázium csapata megnyerte az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett országos tanulmányi versenyt. Pásztor Mária és Dúl Ágnes 10., valamint Kovács Ádám és Tiger Szabolcs 12. osztályos diákokat az önkormányzat is megjutalmazta. Ajándékaikat a városi ’56-os ünnepségen vették át. ünnepi kórus. A kellemetlen időjárás ellenére Nagykőrösön sokan megemlékeztek az ’56-os forradalom évfordulójáról. A városi ünnepséget a helyi gimnázium diákjainak színvonalas műsora is emlékezetessé tette. Képünkön az intézmény kórusa és Végh Tibomé karnagy. Rejtélyes számlák a lakóknak Ivóvízszolgáltatás Kőrösön a Ceglédi úti társasházakban megszűnhet a vízdíj túlfizetés. Ha a lakók hajlandók költeni rá, a közszolgáltató kicseréli saját vízóráikat. Évek óta sok gondot okoz a Ceglédi úti lakótelep néhány lépcsőházában a fő vízmérőóra és az almérők által mért vízfogyasztás különbözeié. A legtöbbet a Gát utca 2-4. szám alatti társasház lakói bosszankodnak a többletköltségen. Fritschek Ervinné közös képviselő lapunknak elmondta, hogy rendszeresen mintegy 140 köbméterrel több vízfogyasztást mutat a főmérő, mint a lakásokban lévő mellékmérők összesen. A több mint 27 ezer forint különbözet a 46 lakásos lépcsőházban lakásonként 2 köbméter korrekciós díjat, vagyis 600 forint többlet- költséget számláznak a tulajdonosoknak. A lakásokban lévő vízórák bekötését a Kova Rt.-től független vállalkozókkal ellenőriztették. A szakemberek nem találtak szabálytalanságot. A lépcsőház lakói a nyáron kicseréltették a főmérőt sőt, a földszinti közös helyiségekben leszereltették a vízcsapokat, hogy onnan senki ne vihessen vizet. Ám a víz egy része továbbra is eltűnik. Zágráb Nándor, a körzet önkormányzati képviselője lakossági kérésre többször tárgyalt a Kova Rt. vezérigazgatójával a probléma megoldásáról. A közszolgáltató előzetes felméréseket végzett a lakótelepen és vállalja, hogy kicseréli a vízórákat ott, ahol a lakók ezt igénylik. A szükséges vizsgálat és átalakítás elvégzése után a Kova Rt. hajlandó a mellékmérőkön mért vízfogyasztás alapján számlázni. A képviselő szerint az elszámolás alapját képező mellékmérők cseréje csak minimális terhet róhat a lakosságra. Ezért az október 28-ai ülésen azt javasolja a szenátusnak, hogy az almérők cseréjének költségéből 40-40 százalékot az önkormányzat, illetve a Kova Rt. álljon. s. e. Helytörténet üdvözlőlapokon A híres uborkás üdvözlőlap. Gyűjtemény A levelezőlapok hajdani grafikusai, fotósai talán nem is gondoltak arra, hogy kortörténetet írnak. Mániákus képeslap gyűjtőknek köszönhetjük, hogy rajzaik, fotóik fennmaradtak megőrizve egy-egy város, falu, tér vagy utca régmúltjának pillanatait. A képeslap vadászok egyike Rácz Péter is, aki Nagykőrös teljes 20. századát meg tudja mutatni a helyi művelődési központban múlt héten nyílott gyűjteményi kiállításán. A fiatal informatikus nagyapjától örökölte a levelezőlap gyűjtés szenvedélyét, pénzt is áldozott rá, ha egy- egy becses példányhoz árveréseken juthatott hozzá. A 300 képeslapból álló első nyilvános tárlata olyan mint a sci-fi regénybeli időalagút: Élményt nyújt mindazoknak, akik egy kis kalandra vágynak sok évtizeddel ezelőtti lakóhelyükön. HÍREK Ösztöndíjasok Az új tanévben húsz továbbtanuló ko- cséri diák részesül ösztöndíjban a helyi tehetséges fiatalokat segítő alapítványtól. A középiskolások ezerötszáz, a felsőfokú képzésben résztvevők kétezer forintot kapnak havonta. Gyász Elhunyt Bakonyi István a körösi labdarúgás nagy öregje. A köztiszteletben álló kiváló sportember a Nagykőrösi Kinizsi SE játékosaként kezdte, majd sokáig a futball szakosztály edzője volt. Hetvennyolc éves korában ment el. Nem fizetnek a mezőgazda- sági földterülettel rendelkező körösiek többsége nem hajlandó mezőőri járulékot fizetni, mert szerintük nincs sok haszna a szolgálatnak. A polgármesteri hivatal eddig közel négyszáz személyt szólított fel az elmaradt díj rendezésére. Közélet Holnapután, este hat órakor Tóbiás József az MSZP pártigazgatója tart fórumot a nagykőrösi ifjúsági házban. A politikus a kormányváltás következményeit elemzi majd hallgatóságának. Ügyfélszolgálat Újabban a nagykőrösi okmányiroda ügyfelei is igénybe vehetik az internetes közigazgatási rendszert. Jelenleg a személyi igazolvány, az anyakönyvi kivonat, a parkolási igazolvány, a gépjármű vezetői engedély és a vállalkozói igazolvány kiváltásához foglalhatnak a hivatalnál időpontot a világhálóról. Betegágyak A tervek szerint tíz rehabilitációs és tíz speciális rehabilitációs ággyal bővítenék a nagykőrösi kórházat. Emellett a járóbeteg ellátás keretében tizenkét ággyal bevezetnék az úgynevezett nappali kórházi ellátást a rehabilitációs kórházi kezelésre váró betegek részére. A városi képviselő-testület ezen a héten, csütörtökön dönt az egészségügyi ellátás bővítésére benyújtandó pályázatokról. MEGKÉRDEZTÜK KOCSÉRI OLVASÓINKAT Mire használnák a termálvizet? Vincze Barnabás ács:- A községben nagyon kevés a munkahely, újabbak létesítésére lehetőséget kínál a forrásvt. Ha rajtam múlna, bent a faluban építenék egy stranflrdőt és létrehoznák egy kitűnő pihenő, szórakoztató központot. Szerintem ezzel fellendíthetnénk a falusi turizmust. Ezen kívül, a kertészetek üvegházainak vagy termesztő fóliásainak a fűtésére is felhasználható a forrásvíz. Az is kérdés, hogy kifizetődő lenne-e a kertészeti termelés, mert ágazatban ma alig van jövedelem. Sáfár Krisztina bolti eladó:-Minden lehetőséget megragadnánk, csakhogy munkahelyeket teremthessünk. A fürdő létesítése is halvány reménnyel kecsegtet, de a dolog nem annyiból áll hogy kutat • fúrunk, medencéket építünk. Mindenesetre ha firdőt tervezünk, ahhoz megfelelő infrastruktúra is kell, jó utak, jó buszközlekedés, és persze szálloda, mert a vendégek csak akkor jönnek, ha teljeskörű kiszolgálást kapnak. Nem hiszem, hogy a forrásvt más célra való használata kifizetődő lenne. Vágó Gábor takarmányboltos:- Nincs jó ötletem a hasznosításra. Hallottam, hogy a környékbeli fürdők'" ráftetéssel működnek, ezért nem vagyok abban biztos, hogy csak a fürdőzéshez érdemes lenne drága pénzért megfúratni a kutat. A híres fürdőhelyekről Kécskéről, Cserkeszőlőről aligha jönnének a vendégek hozzánk. Másfelől azért sem mernék az építkezésbe belevágni, mert ahogy a falut ismerem, akadnának emberek, akik inkább gáncsolnának mint segítenének. Kikotorják Környezetvédelem Engedélyezik a körösi szennyvízderítő kotrását. A tó kitisztítása várhatóan több tízmillió forintba kerül, ugyanis a kitermelt iszapot a környezet- védelmi szabályoknak megfelelően, komposztálni kell. Nagykőrösön ugyan már tervezik a regionális hulladékkezelési program keretében a kistérségi komposztáló építését, de az jövőre még nem lesz kész. Ezért az ülepítőből kitermelt iszap tárolásához egy ideiglenes komposztálótelepet kell kialakítani. A városi közszolgáltató már megkapta a szakhatósági engedélyt a komposztáló létesítésére. A helybeliek azt remélik, hogy a városi derítő kotrásával megszűnik a környéken terjengő bűz. süllyed az ősi rom. Veszélyesen omlásnak indult a kocséri temetőben a középkori templom maradványa. Az időjárással több mint fél évezrede dacoló mészkőfalat megsüllyesztették a mellé ásott sírok. Már elkészült a műszaki terv, amelynek alapján megpróbálják útját állni a műemlék további pusztulásának.