Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-16 / 243. szám
20 PETŐFI NÉPE - 2004. OKTÓBER 16., SZOMBAT INTERJÚ BUDA FERENCCEL Maradjunk két lábbal a földön! Mondhatnánk azt, hogy legutóbbi kitüntetése alkalmából köszöntjük Buda Ferenc költőt ezzel a beszélgetéssel. Szépen hangzana, de nem teljesen igaz. Költőt versei miatt kell felkeresni, s most is így történt. De ahhoz, hogy kérdezgessük, előbb meg kell találni, s az nem mindig könnyű. Főleg, ha éppen Szibéria felé tart utazása során. Jókora távolság választ el bennünket attól a vidéktől, ugyanakkor sok minden össze is köt vele. Többek között arról is faggattuk Buda Fererjpet, miért indult el olyan messzire...- A hétköznapi ember nem éppen azt az égtájat célozza meg pihenésképpen, amelyet ön választott...- Mindig a kontinens belsejébe vágyódtam, és jólesett, amikor 15 év után - akkor jártam ott - ismét arra a tájra utazhattam. Nem féltem az úttól, civilizált vidék az. Ahol pedig nem, ott a szabad természet, a gyönyörű táj. Amiért esetleg lehetett ok az aggodalomra, az az, hogy mostanában a repülőgépekkel szigorúan bánnak azok, akikkel szintén szigorúan bántak korábban.- Hányszor járt ezen a vidéken?- Az egykori szovjet Közép-Ázsiában - ezek azóta független államok már - kilencszer jártam, de voltam Mongóliában és Azerbajdzsánban is. Az első utat fölajánlották annak idején, a többit meg ki kellett könyörögni. Főleg az volt nehéz, hogy oda vigyenek, ahova eredetileg szándékoztam, és ne mondjuk Fehér-Oroszországba. Ma már bárhova lehet menni, csak pénz dolga az egész.- Milyen út volt ez?- Kétévenként rendezik a finnugor írók nemzetközi kongresszusát. A kilencvenes évek elején például Espóban, Helsinki mellett tartották, de volt már Tallinnban és Egerben is. Mindig ott, ahol finnugor népek élnek. Most került sor Hanti-Manszijszkra, majd 2006-ban Petrozavodszkban, Karéliában lesz. Örömmel elmennék oda is, ha hívnak. A kongresszuson egyhangú szavazással javasoltuk fölterjeszteni egy írójukat, Jeremej Ajpint az irodalmi Nobel- _________ dí jra. Kiváló prózaíró, hanti nemzetiségű.- Miért hívták meg a kongresszusokra?- Nyilván azért esett rám a választás, mert fordítgattam ezeknek a népeknek a költészetéből egy marókra valót, s szándékomban van a következő időszakban is ilyen munkát végezni. Jó ablakot nyitni a világnak azon részeire is, ahová nem figyelnek annyira, mert mindenkinek arra tekerik a nyakát, amferre lejár a nap, pedig ott, ahol fölkel, sem teljesen érdektelen. Nemcsak amiatt, mert mi is onnan jöttünk, hanem mert így kerek a világ, egészében. Nem lehet félrehúzni, a hajó is fölborul, ha csak az egyik oldalára seregük a nép.- Milyen az a város, ahol a kongresszust tartották?- Hanti-Manszinszkij az Ob és az Irtis találkozásánál fekszik. A legközelebbi vasútállomás annyira van, mint mondjuk Pesthez Nyíregyháza. Repülőgéppel, hajóval, helikopterrel, motorcsónakkal közlekednek, télen pedig a jégen, lehet rajta teherautóval menni. Méteres jég van a nagyobb folyókon, a kisebbek meg fenékig befagynak. Átlagosan mínusz negyven fok a hőmérséklet, de megy annál lejjebb is. Hanti-Manszinszkij környékén már novemberben elkezdődik és áprilisig tart.- Egy kicsit beszéljünk az életéről. Debrecenben született, 1936-ban. Milyen hónapban?- Ugyanaznap reggel születtem, amelynek virradtára meghalt Kosztolányi (november 3-án - a szerk.). Nem hiszek a lélekvándorlásban, de ez így is elég kemény kötelezettséget ró az emberre. Olyan, mintha valaki felállt volna: Na, fiam, ülj le, aztán becsüld meg magad!- Mikor tudta meg, hogy Kosztolányi mely napon halt meg?- Már nagyocska diák voltam. Amikor én voltam középiskolás, nem nagyon foglalkoztak Kosztolányival, meg Babitscsal. Ók formalista, polgári csökevényeknek számítottak, még azt se nagyon taníPerspektíva Az égre láttam a Azsia-széli tanyám ajtaja mellől. Buda Ferenc: Tér, idő Se úrlovas, se űrpilóta, se orvvadász nem lett belőlem. Itt járok ezer évek óta, araszolván e téridőben. Talpam alatt, amerre lépek, elhantolt cseréptöredékek, félpatkók, szögek rozsdafoltja. Csont a csontot felszínre tolja. Katonagomb az útszegélyen, zöld rézgaras szunnyad a mélyben, korhardt cölöp, gabonahombár. Hol kanyarog ez a keréknyom? Ki tudja, merre buktatok már? Földön? Kerengő buborékon? S honnét? hová? meddig? mivégre? Fönn azt a fényt ki hagyta égve? Tejfoga fakad a hidegnek. Tar nyárfagally nyúlszőrt libegtet, szél születik, sziszegve támad, zizegted a lenge nádat, jajául, sikong, akár a gyermek, kire a szülei perelnek, s ő csak bolyong, rí kitagadtan. Volttól az elkövetkezőkig lépdelek lassan, egymagámban. Körül a táj elrendeződik. Dűlőutak, kökénybozótok. Roggyant, mohos, felborzolódott tanyatető, cserepe híja a hideget tüdőre szívja, meg-megszakad mocorgó álma, horpad&igad, mintha zihálna, már-már életre kel - de mégsem: kiröppen a lélek a résen, évek, napok foszlánya, álmok, élet, halál emléke szállong, por, pára, füst, sorshordalékok, szavak, igék, szótoldalékok, szántás, szüret, kenyérdagasztás, keresztelő, halotti'irrasztás s a tér, idő most helyrezökken. Tengeriszár zörög a ködben, emészt a föld, koplal a jószág, gyarapszik az államadósság. Vödör a kútban megcsikordul. Higgyem, hogy minden jóra fordul? Nehéz a mennybolt, csupa ólom. Vaslánc vacog a kutyaólon. (Megjelent a Forrás szeptemberi számában. tották, hogy mikor születtek vagy mikor haltak meg. Kihagyni nem lehetett őket, de csupa bírálat illette szegényeket.- Hol járt iskolába?- Debrecenben. Egy református elemi népiskolába jártam az Eötvös utcán, 47-ben beírattak a szüleim a református gimnáziumba, ami akkor még hagyományosan nyolcosztályos volt. Emlékszem rá: 16 forint volt egy félévre a tandíj. Rá egy évre államosították, s megszüntették a cserkészmozgalmat, amihez lelkes vonzalom fűzött, de maradtunk ugyanabban az épületben. Az általános iskola elvégzése után - azzal a meggondolással, hogy a továbbtanulásnál hátrányt jelenthet az egyházi iskola - a Fazekas Mihály Gimnáziumot javasolták a szüleim. 1955-ben érettségizvén rögtön felvettek az egyetemre, magyar-orosz szakra jelentkeztem. 1957-ben kirúgtak az egyetemről, öt évig hol erre, hol arra segédmunkáskodtam.- Miért rúgták ki?- Három versemért. Le is ültettek egy évre börtönbe. Februárban besétáltam, benn is tartottak, és július 1-jén áthoztak ide, Állampusztára egy csoporttal: dolgoztunk a rabgazdaságban. Némi fanyarsággal mondhatom: akkor és annak ellenére kedveltem meg Bács-Kiskun megyét. Miután - kérelemre - mentesítettek a büntetett előélettel járó joghátrányok alól - ami nem azonos a rehabilitációval -, folytathattam levelezőn a tanulmányaimat. Elmentem Pusztavacsra tanítani, képesítés nélküli nevelőként. Két évig tanítottam, s 1965-ben jöttem Kecskemétre. Akkor jelent meg az első kötetem is, s fölfigyeltek rám. Kapok egyszer egy levelet: szerveznek az akkori óvónőképzőbe egy irodalmi matinét, volna-e kedvem elmenni rá. Akkor találkoztam először Szekér tanár úrral. Majd pár hét múlva kaptam egy másik levelet: nem volna-e kedvünk ide költözni, Kecskemétre. Meghány- tuk-vetettük a dolgot, akkor még csak egy gyerekünk volt, és tudtuk, könnyebb lenne itt élni, hát eljöttünk. Aki hívott bennünket: Heltai Nándor volt, akkor a városi tanácsnál, közművelődési területen dolgozott. Azóta is ____________ hálás vagyok neki ezért. Az első időben nem vo lt lakásunk sem, aztán az is lett. Lassacskán így vált egyik felem, a nagyobbik felem kecskemétivé. Mert ha az eddigi életem nézem, Kecskeméten hosszabb ideig éltem, mint bárhol másutt, beleértve akár a szülővárosomat is.- Meddig tanított?- Pontosan hét évig, 1963-tól hetvenig. Az utolsó tanévben kikértük magunkat Kerekegyháza-Alsópusztára, egy tanyasi, két tanulócsoportos iskolába. Utána néhány évig a levéltárban tettem-vettem, ezt inkább fölkészülésnek nevezném a továbbiakra. Amit én a legfontosabb helyre sorolok: a Forrásnak alapítása óta valamilyen formában munkatársa vagyok. Varga Miskával fél éjszakákat bandukoltunk az akkor még át nem alakított városközpontban. Egy nagyobb táskában cipelte a hóna alatt a szerkesztőséget, s közben arról beszélgettünk, hogyan kéne szerkeszteni a lapot a többiekkel, Hatvani Danival, Szekér Bandival. Most már csak ketten vagyunk a lapnál az alapító atyák közül.- Amikor készültem erre a beszélgetésre, találtam egy levelet, amit 2000 februárjában írt a Petőfi Népének. Akkor kapta meg a Balassi- emlékkardot, amiről tudósítottunk egy fotóval. A képaláírásban ez a szó szerepelt: próféta. A levelével jól ránkpirított: felkapunk egy szót „búza közé vegyült csillogó gyöngy gyanánt” és azt gondolkodás nélkül továbbadjuk. Nem szereti, ha hozsannázzák?- Maradjunk két lábbal a földön. Ha aztán az ember valami folytán mégis felemelkedik, ne a gőz emelje föl, meg ne a lufik. Túlságosan sok így is gőzös fejű ember, én magamban is érzek néha effélét, de igyekszem visszafogni. Szeretném a valóságot úgy megismerni, ahogy van. Mert minek a valóságot olyannal megtölteni, amit az nem tartalmaz, legyen az néperedet, vagy bármi más. Se a legyalázás, sem pedig az érdemen felüli fölemelés nem tesz jót. Van, aki igényli, akár mindkettőt, mert akkor mártírkodhat. Én úgy vagyok vele: jobb, ha normális ember módjára viselkedünk egymással. A családban is így jó, a tágabb közösségben, a társadalomban is úgy célraveze- _____________ tő , ha megmaradunk a normális emberi keretek között. Nem hiszem, hogy bárki olyan magasztos lenne, hogy akár messiásnak, akár prófétának lehetne nevezni. Az kétségtelen, és ezt megerősítem, hogyha valakit a sors vagy a teremtő érzékenyebb ösztönökkel, idegrendszerrel, figyelemmel áldott vagy vert meg, esetleg többet megláthat a valóságból.- Ha azzal verte meg a teremtő, hogy költővé tegye, aki a lelke legmélyét is megmutatja verseiben, hogyan tudja megőrizni a józan, hétköznapi életét?- Az ember ki is szolgáltatja magát az írással. Ha létrehozunk valamit, legyen az egy cserépfazék, egy favilla, vagy egy vers, akkor az első ösztöne az, hogy megmutassa. Ebben nincs semmi kivetnivaló, de meg kell ennek a helyét találni. Főleg fiatalabb koromban alig vártam, hogy valakinek megmutassam a verseimet. Ha egy járókelő megállított volna, lehet, hogy még annak is előhúztam volna a zsebemből. De tartsunk rendet ebben is. Nagyon nagy szerencsém egyébként, hogy sok mindent próbáltam, talán nem vagyok ismeretlen magam előtt sem. Ha nem is látom be minden hibámat, vagy majdnem mindet, tudok magamra is kritikával, bíráló szemmel tekinteni. Amiről aztán nem tehetek, mert ez örökség, a szüleimnek köszönhetem, hogy nem vagyok egészen gyenge ember. Eléggé nagy testi-lelki erővel bírom Buda Ferenc kötetei: Csöndország, Füvek példája, Hatalmam: nyugalom, Holt számból búzaszál, Árvaföld, Varázsének Kitüntetését József Attila-dfj (1973), Forrás-díj (1977), országos nfvódíj (1979), Magyar Művészetért (1993), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1994), Uteratúra-dfj (1996), Katona Józsefdij (1997), Bács-Kiskun Megye Művészeti díja (1999), Balassi Bálint-emlékkard (2000), Pilinszky-díj (2000), Bács- Kiskun megyéért Díj (2004) ÜZENET II. Kézfejre csöppen, szívig* égeti magát tat jászéra könnye. a gyűrődést, a magam gyűrését is.- A nagy, súlyos versek mellett hogyan jutott el oda, hogy az egészen „aprókkal”, a haikukkal foglalkozzon?- Ezek a nyúlfarknyi formák mindig is rokonszenvesek voltak számomra. Ha mondjuk a szobrászatot nézzük: nagyon jó dolog egy hatalmas kőtömböt szerezni, nekivágni, fölmászni, faragni erre-ar- ra-amarra, de ahhoz meghatározott körülmények kellenek. De hogyha van egy darab kavics, meg valamilyen szerszám, amit az ember magával hord, el tud vele bíbelődni, és ugyanazt a monumentalitást ki tudja belőle hozni. Ott vannak a hatalmas hús- vét-szigeti nagy kőfejek: máig találgatják, illetve hellyel-közzel talán meg tudják magyarázni, hogyan tudták fölrakni a félmázsás kősapkákat. Ugyanez a monumentalitás megvan az eurázsiai sztyeppéken fellelhető, úgynevezett „kamennaja bábákban”, amelyek embernagyságnál kisebbek. Sőt megvan azokban a zsírkőből faragott kis állat- és emberszobrocskákban, amit az eszkimók a hosszú téli éjszakákon heteken át faragcsáltak. A nagyság abban a kicsi formában is benne lehet, akár fekete lyukban az energia. A ________ Terebess Kiadó - ahol megjelent már könyvem másféle műfajban - adott ki japán haikukat, ezekbe fordítottam valamennyit. De „effélét csinálni magam is próbáltam” már korábban. Volt egy korszakom, az elmúlt évtízed vége felé, amikor rendszeresen, céltudatosan csináltam, de manapság is elő-előveszem ezeket. Jó elszöszmötölni vele.- Ez a szöszmötölés pihenteti?- Arról nehéz számot adni, hogy pihentet-e, mert általában az pihenteti az embert, ha egyfajta tevékenységet egy másikkal vált föl. Én úgy tapasztaltam, hogy jobb, ha cselekvésváltással pihenünk.- Önnek mi jelenti a cselekvésváltást?- Fogom magam, fölülök a kerékpárra és tekerek egy órát. Közben nagyon jól lehet gondolkodni, nem kell a sebességváltóval, meg a kormánnyal foglalkozni. Teli van a polcom mindenféle szótárral. Van például orosz-csecsen szótáram. Kíváncsi voltam, s egyszer valami antikváriumban ráakadtam: na akkor ide vele, vigyük haza. Ez egy kaukázusi nyelv, semmihez nem tudnám hasonlítani, az általában ismert nyelvek közül sehova nem sorolható. Nagyon nehéz is, főleg hangtanilag, mert olyan hangok vannak benne, amiket a mi artikulációs bázisunkkal nem könnyű reprodukálni. A szótárazás olyan, mint amikor az ember előveszi Az erdő-mező virágait, és azt lapozgatja. A nyelv is hasonlítható a szerves képződményekhez, a növényekhez, az élővilághoz: van valamiféle analógia a nyelv jelenségei és az élővilág jelenségei között. Este, hogy elfárasszam magamat, előveszek mondjuk valami rejtvényt, hogy lassan álljon le az agyam kereke. Akkor előbb-utóbb elálmosodom. MIKLÓS MAGDA
