Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-14 / 241. szám
print % 2000 NYOMDA KFT K ECSKEMÉT fecske mét, Végvár u-^jp^ TC/SOl -257 10 éves NYOMDA! Késsel indult a boltba rabolni elfogták azt a férfit, aki késsel próbált meg kirabolni egy debreceni vegyesboltot. A tettes konyhakéssel fenyegette meg az eladót, aki ellenállt. A rabló megvágta az alkalmazott kezét, de végül zsákmány nélkül elmenekült. (fl Csárda falának csapódott a busz összeütközött egy autóbusz egy tehergépkocsival Körmendnél. A balesetben a busz egy csárda oldalának csapódott. Vezetője súlyosan, öt utasa könnyebben megsérült. (ned) Másolt filmek a postafiókban lefoglalták egy hamis DVD- és CD-terjesztő kalózfelvételeit. A soproni férfinak 2000 előfizetője volt, a bűncselekménnyel négymillió forintot keresett. Az illegális másolatokat egy bérelt postafiókon keresztül árulta, (szí) Autóba rejtett római kori értékek tetten értek egy régiség- csempészt Röszkén. A 41 éves szerb férfi autójának kesztyűtartójában próbált behozni az országba római kori tárgyakat. Többek között kulcsot és mécsest. A régiségek 40 millió forintot érnek, (ned) Illegális varroda a családi házban lelepleztek a vámosok egy illegális varrodát Ráckevén. A családi házban 2100, hamis márkajelzéssel ellátott ruhaneműt foglaltak le hétmillió forint értékben. Három tetten ért elkövető ellen eljárást indítottak, (fi) Életét vesztette a magát felgyújtó férfi belehalt égési sérüléseibe az az 55 éves férfi, aki szombaton Miskolcon gyújtotta fel magát a nyílt utcán. A rendőrség még mindig nem tudja, miért lett öngyilkos. Tette előtt egy láncon lógó csillagot hagyott a helyi MSZP irodája előtt, (szí) Tömegkarambol egy fővárosi lakótelepen egymásba rohant egy teherautó és két személygépkocsi Budapesten, a Wekerle lakótelepen. A balesetben az egyik személyautó árokba hajtott, a másik felborult. Ketten életveszélyesen, ketten könnyebben megsérültek. A Hungária úton, a Zalaegerszegi útnál borult fel a Suzuki Ignis. Nem vallottak Kaiserra a vérengzést túlélő tanúk mór Két olyan tanú is vallomást tett tegnap a mészárlási ügyben a Fővárosi Bíróságon, akik csak a szerencséjüknek köszönhetik, hogy ma is élnek Vargha Zoltán bíró fényképalbumot mutatott G. Józsefnének, ám az asszony nem ismerte fel az ijesztő férfit. Az Erste Bank egyik alkalmazottja szabadságon volt a bankrablás napján, egy másik hölgy pedig fél az ügynököktől, így nem ment be aznap a fiókba pénzért. Szemán László Hajdú Lászlónak és Kaiser Edének nyugodt napja volt tegnap, egyetlen tanú sem ismerte fel őket. A tárgyaláson két olyan tanú is megjelent, akik csak a szerencsének köszönhetik, hogy ma is élnek. G. Józsefné a fióktól kétház- nyira, egy üzletben dolgozik. 2002. május 9-én 11 óra tájban elsétált az üzlet előtt egy sötét nadrágban, fehér ingben lévő férfi, akinek sporttáska volt a kezében. Találkozott a pillantásuk a kirakatüvegen keresztül.- Zavarosak voltak a szemei, megijedtem tőle. Ügynöknek néztem, nem kedvelem az ügynököket - mondta G. Józsefné. Az asszony délben bezárt, és a bankba indult pénzért, de ismét meglátta azt a furcsa férfit, aki egy másikkal beszélgetett. Ösztönösen úgy döntött, hogy mégsem a bankba, hanem a mellette lévő lakására megy ebédelni. F. Józsefné, a fiók lakossági folyó-és devizaszámla-vezetője egy tanfolyam miatt szabadságon volt. Az asszony még ma is az események hatása alatt van. A bíró leültette és úgy hallgatta meg. Az asszony beszámolt egy, a vérengzés előtti másfél hónappal történt furcsaságról. Két komáromi férfi olyan bankkártyát akart váltani Móron, amivel az USA-ban is vehetnek fel pénzt. Az egyik jellegzetes arcú és mackós mozgású volt. F.-né a tatabányai fiókhoz irányította őket. Ügyvédi kérdésre kiderült, hogy a rendőrség nem kutatta fel a két kuncsaftot. A biztonsági őr nem dohányzott az áldozatok egyike, Szép Csaba, a Group4 biztonsági őre nem dohányzott, erősítette meg tegnap két tanú is. Ennek azért van je- • len tősége, mivel több tanú is beszélt egy, a fiók előtt cigarettázó fér- • firól, akit az őrnek véltek Szép azonban nem lehetett. Elképzelhe- : tő, hogy az egyik tettes volt az, még mielőtt belépett volna a fiókba. : A Petőfi Népe október 28-án, csütörtökön megjelenteti REKLÁMAJÁNLÓ 2004 című magazinját A magazin az évek óta nagy sikerű Lapa jánló és a Hirdetésverseny kiadvány tematikájára épöt Az azonos nagyságú hirdetések egymással versenyeznek olvasóink szavazataiért, a nyereményekért. A magazin reklámanyagából idén is hirdetéskiállítást rendez a Petőfi Népe. A hirdetések mérete: 2 hasáb/200 mm (90 x 200mm) RekIámszolgáüatásunkát 2003-as áron kínáljuk\ A hirdetésverseny díjai: I. díj: egy oldal f/f* vagy fél oldal color* hirdetésfeliilet aPetőfi Népében II III. díj: fél-fá oldal f/f* vagy negyed-negyed oldal color* hirdesfelület a Petőfi Népében Leadási határidő: 2004. október 20. További felvilágosításért hívja a 76/518-236-os QUALITY OF PROFESSIONALS Professzionális használatra alkalmas ipari és autókarbantartó termékeket forgalmazó, magyar cég nemzetközi érdekeltséggel területi üzletkötőket keres. Elvárások: • vállalkozói igazolvány • saját gépkocsi • önálló munkavégzés • jó kommunikációs készség. Ajánlatunk: • versenyképes jövedelem • stabil háttér • szakmai továbbképzés. A jelentkezéseket fényképes szakmai önéletrajzzal kérjük a következő címre elküldeni: RETECH Hungária Kft, 9024 Győr, Pápai út 2., e-mail: agoston.timea@retech.sk telefon: 06-96/518-708 a Piac- és Vasárigazgatóság 6 évre történő bérbeadással hasznosít- a piac csarnoki új üzletsoron 1 db 18 mJ-es üzletet,- a Szent László körúti kirakodó- vásáron 1 db 8 mJ-es üzletet. Az üzletek profilja a csarnok árukörébe illeszthetően vagy ahhoz kapcsolódóan, míg a vásártéren a jogszabályi keretek között szabadon választható meg. Érdeklődni és jelentkezni 2004. október 25-éig a piaccsamok irodáiban: Kecskemét. Budai u. 2/A szám alatt. Igényes prospektusok, szórólapok elhelyezése a Petőfi Népében! 06-76/518-200 FiberTMet ^ Kommunikációs Rt. Kábeltelevízió akció Arra vágyik, hogy kényelmes karosszékében ülve, óm mégis tartalmas programok között pihenhesse ki a nap fáradalmait? Türelmetlenül várja, hogy az élmények bekopogtassanak Önhöz? Kábeltelevízió, a szórakoztatóan sokoldalú vendég M Amennyiben On 2004. október 5-tol 31-ig tartó kábeltelevízió bekötési akciónk keretében, csupán bruttó 3 999 Ft csatlakozási díj’ megfizetése ellenében szolgáltatásunk előfizetőjévé válik, mi vállaljuk, hogy gazdag tartalommal töltjük meg hideg téli estéit. Amennyiben választása Családi programcsomagunkra esik, a bekötést követő első hónapban 0 Ft havidijért kalandozhat a sok műsor között3. A televíziózás élményét teljessé teheti, ha előfizet az HBO mozicsatornára is, melynek műsorát jelenlegi akciónk keretében egy éven át havi bruttó 2 004 Ft-ért élvezheti otthonában1. Információ-éhségét és szórakozásvágyát maximálisan kielégítheti,, amennyiben új kábeltelevízió előfizetése mellé Kábelmodem Alap / Otthon / Otthona- Internet- esoroagot is igényel, ezáltal megspórolva az Internet csatlakojsáfldiját’. Az akeiá1 részleteiről és feltételeiről érdeklődjön területileg illetékes ügyfélszolgálati irodáinkban! Kecskemét, Csongrád: Kecskemét. Bajcsy-Zs. krt. 8. Telefon: 76 / 483 165 Bácsalmás, Borota, Jánoshalma, Kunfehértó, Mélykút, Érsekhalma: Baja,Tóth K. u. 19. Telefon: 79/324 591 Akciós ai irtatunk kizárólag s fent nevezetUekpúlések 2003 december 31 -én tóWMlózattsl mir tevein, egyé™ etöfurták részére, két fvcíTiatWiitt ide|ú «er<rxfek5tésj»eíé« érvényei Ajíftiatunk információs csomag vágpvtáss esetén ment érvényes! , , , , , Z&KiAzon tefiiiete^,»t»i|k«»állf a 3 programcsomag közötti Régi és új egyéni K1V előf izetői szerződéssel, egy éves hűségnyilatkozat aláírásával. Díjtartozás esetében ajánlatunk érvényét veszti! Ajánlatunk az 1. pontban foglaltak betartása mellett, a szélessávú Internet-szolgáltatásra alkalmas területeken, egy vagy két éves határozott idejű egyem előfizetői szerződés megkötése mellett érvényes. www.fibernet.hu Őszi műtrágya-akció! Friss import • ammóniumnitrát 34%-os AgS^.NPK 3x16-os • MAP műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. 4026 Debrecen, Jókai u. 1. Tel./fax: (52) 412-660, (52) 417-570, 20-938-2693, 30-938-6478, (44) 366-866 Jánkmajtis, 30-349-3901 PROFI ÜZLETKÖTŐKET KERESÜNK októberben induló Kecskeméti irodánkba. Bérezés tiszta jutalékos rendszerben. Időpontegyeztetés a 06-70-381-11-85 ös telefonszámon.