Petőfi Népe, 2004. október (59. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-09 / 237. szám
Zebra TAXI 44-44-44 Városgazdasági Kft. Sikeres limlomakció néhány problémával A korábbi évek limiomakciói során több kedvezőtlen tapasztalatot is szereztek a kecskeméti Városgazdasági Kft. vezetői, munkatársai. A legfőbb negatívum az volt, hogy az akció a lebonyolítás rendszeréből adódóan gyakran több hétig is elhúzódott. Ezért tavaly a város, illetve a Városgazdasági Kft. vezetése egy lényegesen lendületesebb, koncentráltabban végrehajtott akció kivitelezéséről döntött. Az előző év kedvező tapasztalatai alapján az idén is két hétvégére koncentráltan rendezte meg az őszi limlomakciót a Város- gazdasági Kft. A társaság hulladékgazdálkodási részlegének vezetőjétől arról érdeklődtünk, hogy hogyan értékeli a cég vezetése a közelmúltban lebonyolított akciót.- Bár voltak problémáink, különösen a második hétvégén, ösz- szességében azonban elmondhatjuk, hogy sikeres akción vagyunk túl - mondta Csongor Attila. - Az első ütemben 117, a másodikban 236 tonna limlomot szállítottunk el. Hétvégénként mintegy 60 ember, illetve több mint 20 gép dolgozott a város érintett területein. A gépek nagyobb része Városgazdasági Kft.-é, kisebb része pedig alvállalkozóinké volt. Az akció zavartalansága érdekében, annak teljes időtartama alatt folyamatosan járták a területet társaságunk kivizsgálói, és ügyeletet tartott diszpécser szolgálatunk, valamint gépészeti részlegünk is. Járműveink a város minden részén legalább háromszor fordultak meg.- A lakosság nagy része betartotta az előzetesen meghirdetett feltételeket, úgy a limlom kihelyezésének időtartamát, mint a kihelyezett hulladék anyagát illetően. Sajnos azonban - különösen a második hétvégén - az akció lezárulta után is került ki szemét a közterületekre, ráadásul gyakran limlomnak nem minősülő holmi, például autógumi, hűtőszekrény, televízió, vagy éppen műanyag kannában lévő, ismeretlen eredetű és összetételű folyadék. A Széchenyivárosban sajnos még az is előfordult, hogy egyesek a játszótéri homokozót nevezték ki limlomgyűjtő helynek. Ráadásul amikor kitakarítottuk, másnapra ismét ösz- szeszemetelték. Problémát jelentett, hogy az idén minden eddiginél több guberáló nehezítette munkánkat. Előfordult, hogy embereinknek nem engedték elvinni a hulladékot, mondván, hogy azt még szeretnék „átvizsgálni". Ugyanakkor nemegyszer szórták szét máshol, amit egy- egy helyről elvittek. Kecskemét köztisztasága védelmének érdekében - az időben bejelentett helyekről - még hétfőn, sőt kedden reggel is szállítottunk el szemetet, ezzel azonban befejeződött az akció. Ettől kezdve a limlom, vagy egyéb szemét kihelyezése az érvényben lévő rendelet, illetve jogszabály szerint ismét illegális hulladék-lerakásnak minősül. Természetesen a lakosság továbbra is megrendelheti nálunk feleslegessé vált limlomainak elszállítását, ezt azonban már csak az aktuális díjszabásnak, illetve kapacitásunknak megfelelően tudjuk elvégezni.- Továbbra is azt gondoljuk, hogy jó kezdeményezés volt koncentráltabbá tenni a limlomakciókat, hiszen ha nem lenne konkrét, kijelölt időpont, akkor sohasem lenne vége az ilyen jellegű szemétkihelyezésének. A mostani tapasztalatok alapján azonban megfontolandó az önkormányzat számára, hogy a jövőben esetleg évi két lomtalanítást rendeljen meg a Városgazdasági Kft.-től. Reméljük, hogy a mostani akcióval is hozzájárultunk környezetünk tisztántartásához, védelméhez. Ezúton is köszönjük a lakosság túlnyomó többségének tevékeny, segítő együttműködését. VAROSOAZDASACi KFT 2004. OKTÓBER 12., KEDD - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Reggeli magazin 9.00 El Manantial - Az ősforrás (1.) 9.55 Szeretők és riválisok (157.) 11.00 Teleshop 12.30 Szent Pál (ol.-ném.-cseh-magyar film 2/1.) 14.25 Játékidő 15.25 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat -159.) Mennyből az angyal Fsz.: Jason Priestley 16.25 Barbara Dumáljuk meg! Talk- show Konta Barbarával 17.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat - 76.) Nagy szellemek találkozása 18.30 Tények. Hírműsor 19.05 Aktív. Magazin 19.40 Multimilliomos Kvízshow 20.20 A Nagy Ö forniába jöttem (110-111.) 19.00 Família Kft. (8.) 19.35 Will és Grace (41.) 20.05 Gyilkos szenvedély (amerikai krimi) RTL KLUB 6.00 Micimackó legújabb kalandjai 6.30 Reggeli 9.10 Vad szenvedélyek (178.) 9.35 06-81-320-320 Játék! 10.30 Top Shop 11.30 Delelő 12.00 Híradó. 13.05 Fókusz-portré (ism.) 13.35 Ármány és szenvedély (85.) 14.00 Disney-rajzfilm Micimackó legújabb kalandjai 14.25 Receptklub 14.40 06-81- 320-320 Játék! 15.35 Édes dundi Valentina (157.) 16.35 Balázs A szembesítőshow 17.30 Mónika A kibeszélő- show 18.30 Híradó. 19.00 Fókusz Közszoi19.40 Legyen ön is milliomos! Műsorvezető:-The Bachelor Romantikus mese valós szerepekkel Vágó István 20.20 Barátok közt (magyar sorozat) Kívánságműsor 20.40 Életképek (ma^ar sorozat) 21.30 Fertőző éden (amerikai katasztrófa- film) Közben: Kenósor- solás 23.30 Tényék-különkiadás 1 éve történt... 0.10 Szeret, nem szeret! 20.55 Vészhelyzet (1.) Mi az már megint? 21.50 Az .asztronauta (amerikai thriller, 1999) 23.55 Találkozások - este Sztármagazin 21.15 Bodrogi Gyula Örökös Tag 22.05 Kedd este Benne: Híradó 22.35 Sakk Világbajnoki döntő Napi összefoglaló 22.50 Etyeki Kezes-lábos Viasat3 COOL Filmmúzeum 16.35 Sabrina, a tinédzser boszorkány (122.) 17.05 Buffy, a vámpírok réme (119.) 18.00 Kali14.30 Egy úr az űrből 15.00 Dave világa 15.30 Családi kötelékek 16.00 Cheers 16.30 Ta15.20 Balkán! Balkán! (magyar-francia-török film). 17.20 Indiszkrét (am. film). 18.45 Dokuxi 17.00 Trópusi hőség 18.00 A hegylakó 18.55 Gerilla Grill 19.10 Largo Winch - Az igazságtevő 20.05 Alias 21.00 V-akták MTV 5.50 NAP-KELTE 9.00 Napi mozaik 11.10 A sivatag szerelmesei (121/3.) 12.00 Híradó 13.05 Szerb nemzetiségi magazin 13.30 Német nemzetiségi magazin 14.00 Jelképtár - A kapu 14.10 Szerelmek Saint-Tropez-ban (105/94.) 15.10 Chicago Hope Kórház (24/18.) 16.00 Telefonos játék 16.55 Bach: Kíséretes zongoraszonáta 17.05 Maradj velünk! Találkozás Jézussal 17.10 Katolikus krónika 17.45 Híradó 17.55 Körzeti híradók 18.05 Uniós pályázati kalauz 18.10 Közeli Kulturális híradó 18.15 Híradó 18.25 Bűvölet (olasz sorozat - 20/7.) 19.30 Híradó estB 20.10 Önök kérték! múzeum. 18.55 Bárzon- gorista-portrék. 19.15 Autómúzeum (21.). 19.30 Első kétszáz évem (magyarfilm). 21.15 Találkoztam boldog cigányokkal is m2 5.50 NAP-KELTE Benne: 5.54 Híradó 7.00 Híradó. Sport 8.00 Híradó 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 NAPNYUGTA 18.30 Kultúrház Kultúra, szórakozás, szabad idő 19.30 Esti mese Frédi, a hangya 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 Kultúrház 21.10 Következő megálló: Greenwich Village (amerikai film, 1976) 23.00 Záróra 23.45 Futballistafeleségek (angol sorozat - 8/7.) 0.40 Közeli Kulturális híradó 0.45 A szorító (angol film, 1927) HBO 14.25 Bányászballada (amerikai filmdráma) 15.55 Bazi nagy görög lagzi (amerikai-rom. vígj.) 17.30 Ferde forgatás (kínai vígjáték) 19.15 Tökös csaj (amerikai vígjáték) 21.00 Szex és New York (amerikai sorozat - 54.) 21.30 Carnivale - A vándorcirkusz (amerikai sorozat -11.) Magyar ATV 9.00 Egyenes beszéd 10.00 Újságípóklub 11.00 Délidő 13.05 Interaktív játék 15.05 Interaktív játék 16.05 World Net 17.05 World Net 17.25 Csak természetesen!. 18.05 Filmbomba 18.35 Hírvilág - világhír 19.00 Híradó DUNA TV 12.20 Közép-európai magazin (ism.) 12.50 Váltó (ismétlés) 13.20 Tálentum (ism.) 13.50 Hungarorama 14.00 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.30 Magyarország kincsei 14.40 Háború és tudomány (6/1.) A háború laboratóriuma 15.30 Műhelymunka A kőműves 16.00 Az időgép (12/1.) A kísérleti nyúl 16.30 Célkeresztben 17.00 Kárpáti híradó 17.10 Régiók 18.00 Híradó. Sport 18.35 Mese 19.00 A növények magánélete (6/6.) 20.00 Fűre lépni szabad (magyar vígjáték) SPEKTRUM 14.25 Főzzünk megint egyszerűen! (14.) 15.00 Városi kert-ész (12.) 15.35 New York-i hídverők 16.40 Állati technikák Tájékozódás 17.40 Én a tükörben 18.40 Világjárás bakancsban (5.) Brazília 19.45 A szorongás (3.) 20.45 Legény-lakás (28.) 21.20 Nigella falatozója 21.55 Történelmi legendák (3.) N. GEOGRAPHIC 16.00 A hiénakutyák visszavágnak 17.00 Hayden Turner kalandjai a vadvilágban 17.30 Majomügyek (6.) 18.00 Kígyóbűvölök (13.) 18.30 Lenyűgöző állatvilág (6.) 19.00 Legendás brit partokon (3-4.) 20.00 Élet a vadonban EUROSPORT 13.00 Tenisz WTA, Moszkva (élő közvetítés) 16.00 Labdarúgó vbselejtező, összefoglaló 17.30 Labdarúgó vb-selejtező Franciaor- szág-írország Közvetítés felvételről 19.30 Csupa sport 21.00 Ökölvívás Nemzetközi profiboksz (élő közvetítés) 23.00 Csupa sport SPORT1 14.15 Lovaspóló (ism.) 14.45 Labdarúgás, angol bajnokság, 8. forduló, összefoglaló (ism.) 15.45 Labdarúgás, U21-es Eb-selej- tező, Anglia-Wales 17.45 Autósport, F-Renault-bajnokság, 7. futam, összefoglaló 18.45 Tenisz, nemzetközi verseny, Kaposvár A műsor é% a kezdési Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja. » ezért lapunk felelősséget nem vállaL 2004. OKTÓBER 11., HÉTFŐ - T E L E V í Z I Ó - M Ű S O R TV2 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Reggeli magazin 9.00 Első szerelem (100., befejező rész) 9.55 Szeretők és riválisok (156.) 11.00 Teleshop 12.30 Sose halunk meg (magyar film) 14.25 Játékidő Telefonos vetélkedő 15.25 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat - 158.) (06-90-230- 033 A szerencse fiai 16.25 Barbara Dumáljuk meg! Talk-show Konta Barbarával 17.30 Bűbájos boszorkák RTL KLUB 6.00 Hupikék törpikék 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Vad szenvedélyek (177.) 9.35 06-81-320-320 Játék! 10.30 Top Shop 11.30 Delelő Benne: 12.00 Híradó. Déli kiadás 13.05 Országház Heti magazin (ism.) 13.35 Ármány és szenvedély (84.) 14.00 Micimackó legújabb kalandjai 14.25 Receptklub 14.40 06-81-320-320 Játék! 15.35 Édes dundi Valentina (156.) 16.35 Balázs A szembesítőMTV 5.50 NAP-KELTE 7.00 Híradó. Sport 8.00 Híradó 9.00 Napi mozaik Benne: 9.40 Hol-mi? 11.00 Parlamenti Napló 12.00 Híradó délben 13.05 Roma magazin 13.30 Szlovák nemzetiségi magazin 14.00 Kfvűl-belül 14.10 Szerelmek Saint-Tropez- ban (105/93.) Az áldozat 15.10 Chicago Hope Kórház (24/17.) 16.00 Telefonos játék 16.55 Közéleti talk-show 17.45 Híradó Gazdasági híradó 17.55 Körzeti hiradók 18.05 Uniós pályázati kalauz (amerikai sorozat-75.) A múzsa csókja show 17.30 Mónika A kibeszélöshow 18.10 Közeli Kulturális híradó ház Ki kicsoda a filmművészetben? Gabriel Axel 18.30 Tények. Hírműsor 19.05 Aktív. Magazin 19.40 Kvízshow Jakupcsek Gabriellával 20.20 Banánhéj ...ava# túlélni Bagr-Nacsát Paródiashow 18.30 Híradó. 19.00 Fókusz Közszolgálati magazin 19.40 Leöen őn is milli- omosl Műsorvezető: Vágó István 20.20 Barátok közt (magyar sorozat) 18.15 Híradó 18.25 Bűvölet (20/6.) 19.25 Kívű l-belül 19.30 Híradó este 20.10 Kékfény 21.10 Titkos küldetésben (angol sor. - 14/1.) HBO 11.35 Hollywoodi sztárok- Robert De Niro 12.00 Volpone 13.35 Pluto Nash - Hold volt, Hold nem volt... 15.10 Költői szerelem 16.50 Földre szállt angyalok 18.35 Felvétel indul! 19.10 Mindenütt nő 21.00 A Gyűrűk Ura - A két torony (feliratos am. fantáziafilm) 23.55 Alien Hunter- Az idegenvadász 21.25 48 óra (amerikai vígjáték, 1982) Közben: Kenósorsolás 23.25 Jó estét, Magyarország! 23.50 Top Sport Sport magazin 0.20 A holló 20.55 Szupermozi Jégvihar (am. katasztrófafilm) 22.40 Kick-box harcos 7. - Embervadászat (am. akciófilm) 0.15 Találkozások 22.05 Hétfő este Benne: Híradó 22.35 Etyeki Kezes-lábos 23.00 Híradó. Időjárás 23.15 Georgia (amerikai film, 1995) Viasat3 COOL Filmmúzeum Magyar ATV 16.35 Sabrina, a tinédzser boszorkány (121.) 17.05 Buffy, a vámpírok réme 118.) 18.00 Kaliforniába jöttem (108-109.) 19.00 Família Kft. (7.) 19.35 Will és Grace (40.) 20.05 Véres igazság (amerikai film) 14.30 Egy úr az űrből 15.00 Dave világa 15.30 Családi kötelékek 16.00 Cheers 16.30 Taxi 17.00 Trópusi hőség 18.00 A hegylakó 18.55 Gerilla Grill Illegális főzőmüsor 19.10 Acapulco akciócsoport 20.05 Alias (amerikai akciófilm-sorozat) 15.20 Az utolsó blues (magyar-lengyel-olasz film). 17.05 EU-kalauz. 17.35 Képtelen kaland (angol film, 1936). 18.45 Dokumúzeum. 18.55 Bárzongorista- portrék. 19.15 Privát- film-múzeum. 19.30 Ékezet (magyar film) 7.00 Más-nap 9.00 Vasárnapi polshow 11.00 Délidő 13.05 Interaktív játék 15.05 Interaktív játék 16.05 World Net 16.30 Könnyűzenei műsor 7.05 World Net 18.05 World Net 18.30 Szemle 19.00 Híradó 19.30 Összefüggések m2 5.50 NAP-KELTE 7.00 Híradó. Sport 8.00 Híradó 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia Környezetkímélő tájhasználat 11.05 Fride- rikusz - A szólás szabadsága 12.00 Az ígéret földje (65/57.) Beépülve 12.45 Nemzeti értékeink 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 NAP-NYUGTA 19.00 Kultúrház Kultúra, szórakozás, szabad idő 19.30 Esti mese 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 KultúrDUNATV 13.20 A szigeti vár 13.30 Nyelvőrző (ism.) 13.50 Hungarorama 14.00 Magyar emlékek Európában Hunok (a háztetőkön) Párizsban 14.30 Kézmüvek 14.40 Életem Afrika (17/11.) 15.10 Láng Edit - „a híd szerepében...” (magyar dokumentumfilm) 16.00 Kalózsziget (26/26.) 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 17.00 Kárpáti híradó 17.10 Régiók 18.00 Híradó. Sport 18.35 Mese 19.00 Vagányok - Öt sikkes sittes (6/6.) 20.00 80 nap alatt a Föld körül (7/6.) SPEKTRUM 15.15 Mediterrán fieszta A francia Riviéra és Monaco 15.45 Kapa, kasza, fakanál (4.) 16.15 Tüskék, rágok, fullánkok (3.) 17.15 Quantum mozaik (13-14.) 18.15 Élő elődeink (7.) 18.55 A régészet kalandja (4.) Armageddon - a fáraó csatája 19.30 Állat-barátok 20.30 A bennünk élő vadvilág (4.) N. GEOGRAPHIC 15.00 Roncsvadászok (4.) 16.00 Élet a vadonban 17.00 Hayden Turner kalandjai a vadvilágban 17.30 Majomügyek (5.) 18.00 Kígyóbüvölők (12.) 18.30 Lenyűgöző állatvilág (5.) 19.00 Legendás brit partokon (1-2.) 20.00 Élet a vadonban EUROSPORT 12.00 Labdarúgó vb-selejtezők (összefoglalók szombatról) 17.00 Motorsport hétvége 17.30 Snoöker LG Nagydíj, Preston A döntő ismétlése 19.30 Labdarúgó vb-selejtező, összefoglaló 21.00 Csupa sport 21.30 Szumótorna, Nagoya 22.30 Ökölvívás SPORT1 12.00 Horgászsport (ism.) 12.30 H20-vízimagazin (ism.) 13.00 NFL Game day (ism.) 13.30 Játszótér 14.00 Televíziós vásárlás 14.15 SPORT percek 14.30 Labdarúgás, vb-selejtező, Anglia-Wales (ism.) 17.00 Kosárlabda, WNBA, döntő, 2. mérkőzés 19.15 Mai helyzet A műsor és a kezdési időpont változtatásának Jogát minden tévéadó fenntartja,» ezért lapunk felelősséget nem vállaL 2004. TV2 OKTÓBER 13., SZERDA - TELEVÍZIÓ-MŰSOR 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 7.00 Reggeli magazin 9.00 El Manantial - Az ősforrás (2.) 9.50 Szeretők és riválisok (158.) 10.55 Teleshop 12.20 Szent Pál (2/2.) 14.25 Játékidő Telefonos vetélkedő 15.25 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat - 160.) Hogy is történt... Fsz.: Jason Priestley 16.25 Barbara Dumáljuk meg! Talk- show Konta Barbarával 17.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat - 7f.) Varázslatos tárgyalás 18.30 Tények. Skandi- návlottó-sorsolás 19.05 Aktiv. Magazin 19.40 Multimilliomos Kvízshow Jakupcsek Gabriellával 20.20 Columbo - (amerikai krimi, 1989) 22.20 Steven Spielberg bemutatja Harmadik típusú emberrablások (2.) Közben: Kenósor- solás 24.00 Cinematrix Mozimagazin Viasat3 16.35 Sabrina, a tinédzser boszorkány (123.) 17.05 Buffy, a vámpírok réme (120.) 18.00 Kaliforniába jöttem (112-113.) 19.00 Família Kft. (9.) 19.35 Will és Grace (42.) 20.05 Kínai legenda (hongkongi akciófilm) RTL KLUB 6.00 Micimackó legújabb kalandjai 6.30 Reggeli 9.10 Vad szenvedélyek (179.) 9.35 06-81-320-320 Játék! 10.30 Top Shop 11.30 Delelő 12.00 Híradó. 13.05 Autómánia Autósmagazin 13.35 Ármány és szenvedély (86.) 14.00 Micimackó legújabb kalandjai 14.25 Receptklub 14.40 06- 81-320-320 Játék! 15.35 Édes dundi Valentina (158.) 16.35 Balázs A szembesítőshow 17.30 Mónika A kibeszélöshow 18.30 Híradó. 19.00 Fókusz Közszol19.40 Lejben ön is milliomos! Műsorvezető: Vágó István 20.20 Barátok közt (ma- ©ar sorozat) 21.00 Szupermozi Bíbor folyók (francia thriller, 2000) 23.05 XXI. század - A legendák velünk élnek 23.35 Találkozások - este Sztármagazin COOL 14.30 Egy úr az űrből 15.00 Dave világa 15.30 Családi kötelékek 16.00 Cheers 16.30 Taxi 17.00 Trópusi hőség 18.05 A hegylakó 18.55 Gerilla Grill 19.10 Largo Winch - Az igazságtevő 20.00 Alias 21.00 Y-akták MTV 5.50 NAP-KELTE Benne: 8.00 Híradó 9.00 Napi mozaik 11.10 A sivatag szerelmesei (121/4.) 12.00 Híradó 13.05 Horvát nemzetiségi magazin 13.30 Román nemzetiségi magazin 14.00 Szerelmek Saint- Tropez-ban (105/95.) 15.00 Kormányváró 15.30 Oktatási magazin 16.00 Telefonos játék 16.55 Nemzeti értékeink Vácrátót 17.15 Az Esterházy-kincstár 17.30 Evangélikus ifjúsági műsor 17.45 Híradó Gazdasági híradó 17.55 Körzeti híradók 18.05 Uniós pályázati kalauz 18.10 Közeli Kulturális híradó 18.15 Híradó 18.25 Bűvölet (20/&) 19.30 Híradó 20.10 A tévé ügyvédje show-ja 21.10 Titkos küldetésben (14/1) 22.05 Szerda este Benne: Híradó 22.40 Etyeki Kezes-lábos 23.10 Aranyláz Gazdasági magazin A pénz vonzásában 23.40 A turista (német film) Filmmúzeum 14.50 Hollywoodi arc- képcsarnok (3.). 15.20 Álmodó ifjúság (magyar film, 1974). 16.40 A légihíd (amerikai film, 1950) 18.45 Dokumú- zeum. 18.55 Bárzongo- rista-portrék. 19.15 Régi-módi (6.). 19.30 Húsz óra (magyar film) m2 5.50 NAP-KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia Szemünk fénye a gyermek 11.05 Az ígéret földje (65/58.) Pénz beszél 11.50 Oggy és a bogarak 12.00 Baywatch (88/56.) 12.45 A legendás lovagok (50/20.) Szellemek éjszakája 13.10 Héthatár 14.00 Roma Magazin 14.25 Szlovák nemzetiségi magazin 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Membrán 15.25 NAPNYUGTA 18.00 Kultúrház 19.30 Esti mese 20.00 Híradó este HBO 13.35 Csobbanás 15.25 Cannes-i kaval- kád 17.05 Városvédő szünidősök 18.15 A dzsungel könyve 2. 19.30 A macska szelleme 21.00 Dr. Szöszi 2. 22.35 Femme Fatale o (amerikai thriller) 109' 0.30 Equilibrium (am. fant. akciófilm) 2.15 Vodkabomba (francia thrillervígjáték) Magyar ATV 7.00 Más-nap 9.00 Egyenes beszéd 10.00 Közgazdaság 11.00 Délidő 13.05 Interaktív játék 115.05 Interaktív játék 16.05 World Net 17.05 Nagyvizit 18.05 Hírvilág - világhír 18.35 Talár nélkül _ 19.00 Híradó 19.30 Összefüggések DUNA TV 12.05 Gazdakör (ism.) 12.20 Isten (rezében (ism.) 12.50 Magyarország kincsei 12.55 Mozgó Kép (ism.) 13.25 Századunk (ism.) 13.50 Hungarorama 14.00 H- Európa (8/5.) 14.25 Kézművek Csontfaragó 14.35 Karaoke angyalok 15.30 Életem Afrika (17/12.) 16.00 Az időgép (12/2.) 16.30 Ingatlanmagazin 17.00 Kárpáti híradó 17.10 Régiók 18.00 Híradó. Sport 18.35 Mese 19.00 Édesek és mostohák (6/6.) 20.00 Néma betűk (német tévéfilm) SPEKTRUM 15.25 Kertek ma és holnap (3-4.) 16.35 A bennünk élő vadvilág (4.) 17.30 A legendás Orient- expressz 18.30 New York-i hídverők 19.30 Mindennapi kenyerünk (8.) 20.05 „Kertész leszek..." 20.45 Ötcsillagos utazások (7.) Marokkó 21.20 Lovasok (20.) 21.55 Mediterrán fieszta Spanyolország N. GEOGRAPHIC 16.00 Fogas titánok 17.00 Hayden Turner kalandjai a vadvilágban 17.30 Majomügyek (7.) 18.00 Kígyóbüvölők (1.) 18.30 Lenyűgöző állatvilág (7.) 19.00 Legendás brit partokon (5-6.) 20.00 Élet a vadonban Fogas titánok EUROSPORT 16.00 Labdarúgó vb-selejtező (összefoglaló 17.00 Tenisz, ATP, Bécs Nyoicaddöntő (élő közvetítés) 18.30 Labdarúgó vb-selejtező (összefoglaló) 20.00 Díjugratás, Samsung kupa, Görögország 21.00 Díjugrató Világkupa, Norvégia 22.50 Vitorlásmagazin SPORT1 15.45 Labdarúgás, francia bajnokság, 9. forduló, összefoglaló (ism.) 16.45 Kézilabda, barátságos férfi mérkőzés, Fotex-Celje (ism.) 19.00 SPORT percek 19.15 Mai helyzet 19.30 Grand Prix, Autós-motoros magazin 20.30 Bokszmágia, Nigel Benn-Robbie Sims A műsor és a kezdési Időpont változtatásának Jogát minden tévéadó fenntartja,» ezért lapunk fatalő—n»m vállaL