Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-06 / 208. szám
2004. Szeptember 6., hétfő Petőfi Népe «• ros és környéke Szerkeszti: Miklay Jenő Egyedül már nem bírják Sport Válságos helyzetbe került a Nagykőrösi Futball Chib. Ezért a Kőrisfa SE-vel akarnak egyesülni. A Pest megyei II. osztályú bajnokságban szereplő klub idén 2,1 millió forint önkormányzati támogatást kapott. Máté József elnök lapunknak elmondta, hogy a közüzemi díjak, a pálya karbantartása, a játékvezetői díjak, az utazási költség és sportfelszerelések beszerzése ezzel szemben mintegy ötmillió forintot emészt fel. A különbséget szponzori támogatásokból és a rendezvények jegyár- és tombolabevételeiből fedezik. Arra azonban már nem futja, hogy a legjobb játékosokat megtartsák. A nyáron lejárt a velük egy évre kötött szerződés, és három kulcsemberük más csapathoz igazolt. Magyar Tamás az NB/III-as monori, Szepes Richárd a ceglédi, Medgyesi László házi gólkirály a megyei II. osztályban játszó felsőpakonyi gárdát erősíti. A 2003/2004-es bajnokságban negyedik helyezett körösi csapat meggyengült, mert pénz hiányában új játékosokat nem tudtak leszerződtetni sőt, a korábban távozott körösieket sem sikerült hazacsábítaniuk. Ez után az is komoly eredménynek számít, ha a jelenlegi gárdával a bajnokság nyolc legjobb csapata közé tudnak kerülni. A klubelnök szerint megoldást csak az jelenthet, ha az NFC és a Kőrisfa SE futball szakosztálya egyesül. Az NFC az ifi- és a felnőtt játékosokat, a Kőrisfa az utánpótlást biztosítaná. Ez esetben a két klubnak adott mintegy 6 millió forint önkormányzati támogatás egy helyre kerülne, és komoly költségmegtakarítást érhetnének el. A klubvezetők a napokban tárgyalnak az egyesítésről. SORSTÁRSAK LÖVÉSZETE. A nagykőrösi lőteret alkalmassá tették arra, hogy mozgáskorlátozottak is sportolhassanak ott. A múlt héten országos versenyt rendeztek légpisztoly- és légpuskalövészet versenyszámban. _________________________ fotói h.j. Fi zethetnek a derítésük Törtél Az önkormányzat október 1- jétől bevezeti a környezetterhelési díjak A keletkezett szennyvíz után a köbméterenkénti 120 forintot mindenkivel megfizettetik, akinek portája ráköthető ugyan a csatornahálózatra, de mégis a házi szikkasztókat használja. A díjköteles szennyvíz mennyiségét az ingatlanok vízfelhasználásának és a számlákkal igazoltan kiszállított szennyvíz mennyiségének különbségéből állapítják meg az előző évi adatok alapján. A díjat negyedévenként előlegként kell befizetni. A környezet- terhelési díj bevezetésével országosan mindenkit arra ösztönöznek, hogy amint lehetősége nyílik rá, a közüzemi hálózatra csatlakoztassa portáját. Ezért Törteién a kivetett díjnak idén csak 20 százalékát kell megfizetni, de öt év múlva az egészet. ________■ Sz ülettek: Dobóczi Zoltán és Járó Györgyi: Levente, Berényi István és Dr. Dézsi Andrea: Adél, Szakái Ferenc és Harkai Rita: András Márk, Hegedűs Zoltán és Fekete Anna: Krisztina, Nagy Ferenc és Péceli Anikó: Blanka, Ruzsinszki Tibor és Hupka Andrea: Bálint, Horváth Csaba és Szentpéteri Erika: Luca, Tóth István és Molnár Anikó: Nóra, Karsai Tibor és Ko- .vács Renáta: Renáta, Fehér József és Lajkó Julianna: Dániel, Varga József és Horváth Krisztina: Teréz Petra, Szabó Attila és Fehér Györgyi: Nóra, Nagy Tamás és Bödicsi Éva: Fanni, Gábor Gábor és Molnár Judit: Máté, Pásztor Dénes és Sipos Katalin: Dénes nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Utasi Imre és Cubera Nelli Réka, Tóbi István és Vincze Erzsébet, Malicskó Norbert és Gulácsi Lívia, Polgár László és Szabó Zsuzsanna, Agod Csaba és Ivkovity Tünde, Flórián Mihály és Bíbok Anett, Patakvárhegyi Zoltán és Sáradi Zsuzsanna, Szentpéteri Csaba és Kovács Éva, Kovács Péter és Sebestyén Magdolna, dr. Túri Ádám és Sallai Etelka, Gátsik Zsolt és Tolnai Tünde, Bene Ambrus és Hegedűs Ilona, Kurgyis Róbert és Gulyás Angéla, Aranyos Dezső és Pap Karolina, Kaszap Krisztián és Túri Mónika. Elhunytak: Kovács József (1924), Gaál Ferencné Fehér Mária (1917), Mondi Dániel (1935), Istráb Sándorné Kiss Eszter (1914), Búz Ambrusné Módra Eszter (1923), Kupái Pál (1911), Rafael Istvánné Rafael Mária (1927), Balog István (1955), Szűcs Lászlóné Dudás Eszter (1933), Tóth János (1932), Várnagy Jánosné Czakó Margit (1923), Debreczeni Sándor (1926), Cseh Ambrus (1918). VIRÁGVÁSÁR. A nagykőrösi kiskertesek többnyire virággal állítanak ki ilyenkor, nyár végén a Postapalota melletti őstermelői piacra. A helybeliek szívesen vásárolnak tőlük, hiszen a virágboltinál olcsóbban adják a szép csokrokat.__________________________________________ _________ fotó; m. j. Új iskola a művészetekért Új alapfokú művészeti iskolát alapítottak Kőrösön. Az intézménynek főként a tánc-, a képző- és az iparművészet iránt érdeklődő diákok vehetik hasznát Oktatás Az iskolából könnyebben felvételizhetnek felsőfokú képzésre azok, akik majd hivatásszerűen akarnak foglalkozni a művészetekkel - nyilatkozta a Petőfi Népének Mészáros István, az iskolát fenntartó Első Magyar Technopolis Kht. ügyvezetője. A heti kétszer két órás foglalkozásokat rövidesen indítják. A kht. a Toldi-középiskolában, a gimnáziumban, valamint az utóbbi iskola kollégiumában bérel termeket és Kocséron, és Csemő- ben is tartanak foglalkozásokat. Az érdeklődők öt tanszakra jelentkezhetnek. Az új iskola igazgatójának a festészetet és grafikát oktató Sári Zoltánt nevezték ki. A modern és kortárs táncot, a néptáncot, a társastáncot a kisteleki táncstúdió és a szentesi művészeti iskola tanárai oktatják, mivel Kőrösön nincs táncművészeti főiskolát végzett pedagógus. A fenntartó a későbbiekben a csoportlétszámoktól függően több nagykőrösi tanárt is alkalmazna, egyelőre asszisztensként. Segítenék viszont a továbbtanulásukat, mert csak addig akarnak más településekről pedagógusokat alkalmazni, amíg helyben nem találnak megfelelő végzettséggel rendelkező szakembereket. Mészáros István azt is elmondta, hogy a szeptembertől decemberig tartó időszakra mintegy 3,5 millió forint támogatást nyertek uniós pályázaton, hogy elősegíthessék az iskolai testnevelést, azon belül is a táncoktatást. Jelenleg ennek a programnak a továbbfejlesztésén dolgoznak, a szakminisztérium, valamint a Nemzeti Utánpótlásnevelési Intézet szakértőivel együtt. Az iskola a pályázati pénzek és szponzori támogatások mellett természetesen állami normatívát is kap. A diákoknak így mindössze csak havi 320 forint térítési díjat kell fizetniük a képzésért. A nagycsaládosoknak még ezt a pénzt is visszaadják, ha legalább két gyermekük jár a művészeti iskolába, és év végén sikeres vizsgát tesznek. Az intézménybe Nagykőrösről, Kocsérról és Csemőből mintegy 350 tanulót tudnak felvenni._______s e. Any akönyvi hírek augusztusban Hírek FESZTIVÁL. Szombaton délelőtt 10 órakor a helyi iskolások színpadi műsorával nyitják meg a hagyományos körösi gasztronómiai és művészeti fesztivált a Cifrakertben. A kétnapos rendezvényen számos szórakoztató programmal, étel- és ital bemutatókkal várják a közönséget. A STRAND SORSA. Holnap után ülésezik a nagykőrösi ön- kormányzat műszaki bizottsága. Fontos kérdésekről, például a városi strandfürdő jövőjéről, valamint a közterületi fizetőparkolásról szóló rendelet előkészítéséről tárgyal a testület. GYENGE KUTYA. Szerdán betörtek Nagykőrösön a Balaton utcában az egyik családi házba. A tettes vízszívó motort, gázpalackot, kerékpárt és magnetofont zsákmányolt, és mindezek tetejébe elvitte a házőrző kutyát is. A rendőrség keresi a betörőt. BEHAJTJÁK. Kőrösön több száz ingatlan tulajdonosa hosz- szabb ideje adós a közüzemi díjakkal. A közszolgáltató, a Kőva Rt. a nyáron felszólította őket tartozásuk rendezésére. Akik ezután sem fizetnek, azoktól az önkormányzat adó módjára hajtja be a hátralékot. RESTAURÁLTÁK. Megjavították és a városháza udvarán állítják majd fel Csikai Márta Vetkőző nő című szobrát. A műalkotást évekkel ezelőtt a strandfürdő előtt törték össze a vandálok. A restaurátorok a nyáron felújították Kossuth, Arany, B. Tóth Ferenc szobrait, és a hősök emlékművét is. FOGADÓÓRA. Dr. Czira Szabolcs nagykőrösi polgármester ezen a héten csütörtökön délután 1 órától tartja soros fogadóóráját a városházán. GÖRDESZKÁSOK. A törteti fiúk rájöttek, hogy a község új piactere sportolásra is kiváló. Kovács Miklós és Ócsai József (képünkön) barátaikkal a hétvégeken a közutak helyett a biztonságosabb csarnokban adják elő nyaktörő gördeszkás mutatványaikat. ___________■ ________Megkérdeztük csemői olvasóinkat Ho gyan várják a Mézes Dóra: - A gazda ilyenkor ősszel azzal kezdi a felkészülést a télre, hogy rendbe teszi az az udvart, a kertet. Nálunk az őszi nagytakarítás szinte szertartás. A tűzrevaló beszerzésével nincs gondunk, mert földgázzal fűtünk. Igaz, drágább mint a fa, ezért a vegyes tüzelésű kazánt is üzembe állítjuk. A télre való élelmiszereket, például a burgonyát már elraktároztuk, néhány őszi gyümölcs befőzése van még hátra. Nálunk szokás a disznóvágás is, a tort majd október végére, december elejére tervezzük. Illés Rita eladó:-Túl vagyunk a befőzésen, sokféle gyümölcsöt, főként almát, körtét, barackot tartósítottunk. Más téli terményből nem tárolunk be sokat, ami majd kell megvesszük a boltban. Egyelőre a fatüzelésre készültünk fel, de amint lehet átál- lunk a földgázra. Kiszámoltuk, olcsóbban kijövünk vele, arról nem is szólva, hogy nincs gondunk a salakolással. Vőlegényem korán indul munkába, én is dolgozom, fáradtan hazatérve nincs kedvünk a begyújtással foglalkozni. telet? Purgyik Ambrus csomagoló:- Csemőn sokan élnek kis jövedelműek, akik nem engedhetik meg maguknak a téti készletezést. Sajnos, én is közéjük tartozom, egy lajos- mizsei üzemben dolgozom, a fizetésem egyik hónapról a másikra elég. Ezért apródonként vásárolom meg az élelmiszert, a tűzre- valót mindig annyit, amennyire futja a házi költségvetésből. Igaz, ma már azok sem igen spájzolnak akik megtehetnék, hiszen a mi községünk boltjaiban is bármikor mindenféle áru beszerezhető. ■ Kézbe vennék A körösi sportklubok vezetői nem látnak garanciát a városi sportingatlanok működtetésére. Ezért most azt kérik az önkormányzattól, hogy jelképes ösz- szegért adja el az ingatlanokat azok működtetőinek. A sportvezetők szerint az önkormányzatnak sem most, sem hosszabb távon nem lesz pénze az ingatlanok évi több tízmillió forintos működtetési költségére és a mintegy kétszáz millió forintba kerülő fejlesztésekre. Az egyesületek kézbe vennék a fejlesztési beruházásokat, ha az ingatlanok tulajdonjogát a város átadja nekik. A múlt hónapban benyújtott nyilatkozatot hét klubelnök, illetve a szakosztályvezetők írták alá. Á szenátus várhatóan ősszel tárgyal a kérelmükről. ■ Faluvégi pihenő Dél-Pest megye falusi turizmusának fellendülésében komoly szerepük lehet a horgásztavaknak. A kistérség községeinek határában sorra létesülnek az ilyen pihenőhelyek. Legutóbb egy vállalkozó Csemő mellett létesített horgásztavat a kikapcsolódni vágyók örömére. FOTÓI M.J.