Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-29 / 228. szám

Fejlődőképes jövőkép a Reál Rt-vel Új ügyvezető igazgató a Hansa-Kontaktnál: Kis Attila közgazdász z évek igazolták: helyes üzleti filozófiát és stratégiát válasz - itt a 2001 elején alakult Reál Hungária Élelmiszer Részvény- írsaság. Hét régiós tagvállalatán keresztül ma már mintegy 500 élelmiszerüzletet foglal magába az országban s árbevéte- tavaly 191 milliárd forint volt. A negyedik éve dinamikusan övekvő hálózat két üzletláncot üzemeltet: a nagyobb alapte- iletű boltok Reál Élelmiszer, a kisebbek ReálPONT néven is- lertek. A Reál-üzletláncokban jelenleg saját márkás termé- ekre felépített karitatív akció van folyamatban, mely szep- imber 1-jétől október 31-éig tart. Ennek apropóján beszélget- ink Kis Attilával, aki július óta a Reál legnagyobb területet fe­dő tagvállalatának, a kecskeméti központú Hansa-Kontakt |t.-nek az ügyvezető igazgatója. 33 éves Kis Attila vezető mene- jseri startja kifejezetten sikeres­ek mondható. A Hansa-Kontakt ft. a második munkahelye. A énzügyi és Számviteli Főiskola végzése után az Egyesült Vegyi- űvek Rt.-nél helyezkedik el Bu- ipesten. Kontrollingvezetőként tlgozik, 2000-től gazdasági igaz­ító, majd pedig 2002-től a cég ve- érigazgatója volt. Eközben az EL- E-n posztgraduális szakon jogi :akokleveles közgazdász diplo- át szerzett.- Ez év júliusában a termelésből tőkésítési területre váltottam - ondta pályája új szakaszáról Kis ttila. - A cégtulajdonosok megbí­zóból a Hansa-Kontakt Kft. ügy lékok vannak a beszervezés terén. Egyébként a boltokat jól átgondolt kritériumrendszer szerint csatla­koztatjuk a Reál Rt.-hez, illetve a tagvállalatai által kiszolgált lán­cokhoz. Örömünkre szolgál, hogy a Reál Rt. története arról szól: a csatlakozó boltoknak csak mini­mális százaléka döntött később a visszalépés mellett.- Mivel lehet elérni, hogy elé­gedettek legyenek?- Ahhoz, hogy ezek a kiskeres­kedelmi egységek és a partnereink Kis Attila 33 éves, Dunaújvárosban született. 1996-ban végzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. 1999- ben jogi szakokleveles közgaz­dász diplomát szerzett az ELTE-n. 1996-tól az Egyesült Vegyiművek Rt.-nél kontrollingvezető, 2000- től gazdasági igazgató, 2002-től vezérigazgató volt. 2004 júliusától ügyvezető igazgató a Hansa-Kontakt Kft.-nél. Nős, egy 2 éves kisfia van. del mi tevékenységet folytató cé­geknek is. A Hansa-Kontaktnál je­lentős piaci szegmens a fzetői posztjára kerültem, amely vendéglátó-ipari egységeké, a ve­rszt betöltése a cég operatív irá- lük fenntartott kapcsolat kezelésé­elégedettek legyenek, olyan akció­kat, promóciós já­tékokat, vilá­gos, érthető yítását jelenti. Azét a cégét, nely a Reál Hungária Élelmiszer :.-n belül a legnagyobb területi ;ységet lefedő tagvállalat, z árbevétele tekinteté­in pedig az irányadó gvállalatok közé tarto- k. Két telephelyünk in: az egyik Kecskemé- n, a másik Szegeden. z utóbbi egység :, amely nagysága szervezeti felépí- ttsége tekintetében : iránymutatóbb. A rsaság csaknem 200 főt glalkoztat. Jelentősebb stra- ,iai partnereink: az italforgal- azás területén a Méta Kft., a tej és friss áru vonatkozásában pedig a i-DI Trade Kft. Stratégiai felada- nk a két üzletláncba beszerve­zi Reál Élelmiszer és ReálPONT skereskedelmi egységek napi intű ellátása, kiszolgálása. A te- phelyeinken C+C áruházaink '.emelnek, amelyek vásárlási lé­vőségét biztosítanak az említett ységeknek és más, nagykereske­, az ellátásukra külön képviselő­hálózatot működ tétünk.- A két láncba beszervezett Reál Élelmiszer- és ReálPONT- üzletek száma hogyan alakul a Hansa-Kontaktnál?- Növekvőben van a boltszám a Reál Rt.-nél és nálunk is, és min­den jel szerint még jelentős tarta­kom- munikációt, korrekt elszámolást kell szá­mukra biztosítanunk, amelyekkel fölvehetik a versenyt a nagy bevá­sárlóközpontok által nyújtott lehe­tőségekkel, mind az árak, mind a szortiment, mind pedig a kiszol­gálás terén. Ennek megfelelően alakítjuk beszerzési stratégiánkat, és ennek megfelelően jelentős hangsúlyt helyezünk a saját már­Reálos üzleti filozófia Magyarországon jelenleg a Reál Hungária Élelmiszer Rt. az egyik olyan cég, amely a leghatékonyab­ban képes rendszerbe szervezni és összefogni a magántulajdonban lévő üzleteket úgy, hogy azok sza­bad mozgásterüket megtartva részesülhessenek a közös fellépésből származó előnyökből Á kisebb alapterületű, átalában családi vállalkozás keretében működő kényelmi üzletek számára kínál fejlő­dőképes jövőképet a 2001. elején alakúk és azóta dinamikusan növekvő Reál Rt. Olyan kereteket kí­nál amelyek között eredményesen tudnak hosszú távon is működni. A kereskedelem koncentrálódása, a mukinacionális üzletláncok és hipermarketek térhódítása igencsak megnehezítette sok kereskedő munkáját. Azonban a láncba szervezett kis üzleteknek is van jövőjük a hazai kereskedelemben. Ezt bizonyítja az a tendencia, amely szerint az élelmiszer-kereske­delemben a hipermarketeken kívül egyedül ezek az üzletek tudták növelni piaci részesedésüket. Természetesen ehhez összefogásra van szükség, egységesen kell fellépni a piacon. Aki nem csatla­kozik semmilyen csoporthoz, elveszíti versenyképességét és így a vásárlóit is. Ha valamilyen ismert láncba tartozik egy ilyen üzlet, sokkal szívesebben látogatják a vevők, mert jobban bíznak az általa nyújtott stabil háttérben, az árukínálat és a szolgáltatások színvonalában és állandóságában. Ezt bizonyítják a legfrissebb piackutatási adatok, statisztikák. Miközben tavaly a kis üzletek piaci részesedése rohamosan csökkent, a lánchoz tartozóké határozottan növekedett. Ma az emberek szívesen járnak a hipermarketekbe, ahol a vásárlás családi programot is jelenthet. Azonban a napi cikkekért nem akarnak sokat utazni, így felértékelődik a lakóhelyközeli, személye­sebb, kis kényelmi boltok szerepe, amelyeket gyakran (átlagosan heti 4,7 alkabmmal) látogatnak. Szeretik, hogy ismerik őket, s barátságosan bánnak velük. kás Reál-termékek piacra dobásá­ra, amelyek eladási aránya évről évre kiemelkedően magas. Ah­hoz, hogy a kiszolgálási mutató­ink tovább javuljanak, jelentős be­ruházásokkal kell számolnunk. Ebben az évben ilyen lesz kecske­méti raktáráruházunk bővítése, amelynek révén duplájára nő a raktárfelületünk. Ugyanilyen fon­tos beruházás lesz a szegedi C+C áruházunk logisztikai berendezé­sének teljes cseréje is.- Akciókat és promóciós játé­kokat említett- Éppen most van folyamatban egy nagyszabású, országos ado­mányakciónk. A Reál Hungária Élelmiszer Rt. fennállása óta már másodszor szervezett ilyet. Ab­ból az indíttatásból, hogy szeret­ne segíteni a beteg kisgyermeke­ken. Az ilyen segítség megítélé­sünk szerint szükséges és kell a nehéz helyzetben lévő egészség­ügynek. Ezért indította el a Reál szeptember 1-jén október végéig tartó karitatív akcióját, amely a saját márkás termékekre van fel­építve. Hogyan gyűlik össze az ado­mány?- Minden Reál- logóval ellátott, il­letve közismerten saját márkás termékre (például Hárs, Lantos, Melody) kiterjed az akció. A befolyt bevétel egy részét ösz- szesen nyolc, a Reál régióiban működő alapítvány támogatásá­ra fordítjuk. A Hansa-Kontakt ré­giójában ezúttal a Funiculus Um­bilicalis Egészségügyi Ellátást és Prevenciós Programokat Szervező Alapítványra esett a választás, amelynek a székhelye Kecskemé­ten van. Novemberben adjuk át az alapítványnak a befolyt adomá­nyok reá eső részét. Az említett nyolc alapítvány azon fáradozik, hogy a beteg kisgyermekek szín­vonalasabb gyógyítását elősegítse. Olyan hiányokat pótolnak tevé­kenységükkel, amelyeket a kórhá­zak anyagi helyzete nem teszi le­hetővé.- Tehát aki szeptemberben és októberben Reál-élelmiszert vá­sárol, az tulajdonképpen hozzá­járul az adomány képződéséhez.- így van. Aki a két őszi hónap­ban Reál-termékeket vásárol a Reál Élelmiszer- vagy ReálPONT- üzletekben, hozzájárul a beteg gyermekek színvonalasabb gyó­gyításához. Szállítóinkkal együtt bízunk benne, hogy eredményes lesz az adományakció, hiszen mindannyian ismerjük azt az ag­godalmat, amikor a saját csalá­dunktól kerül egy gyermek a kór­házba. Ilyenkor minden tőlünk telhetőt megtennénk, megte­szünk, hogy a gondos, szakszerű ápoláshoz minden eszköz rendel­kezésre álljon - érvelt a nemes ügy mellett Kis Attila, a Hansa- Kontakt ügyvezető igazgatója. Megemlítette még, hogy a sportot is támogatja a Hansa- Kontakt. Legutóbb augusztusban a Díjugrató Világkupa kecskeméti fordulóján versenyeztek a lovasok a kft. rangos díjáért. Hinni kell az Alföld erejében Bács-Kiskun megye hosszú éveken ke­resztül, tudatosan ké­szült az uniós csatla­kozásra, de nemcsak az itt élők szerettek volna visszatérni Eu­rópába, hanem az öreg kontinens szá­mára is fontosak vol­tunk, hiszen ez a pá­ratlan fekvésű megye stratégia jelentőségű. Nemhiába itt épültek először a gyorsforgal­mi utak, autópályák és hidak, a Dél-Alföl- dön Bács-Kiskunban prosperál legjobban a vegyi, a gáz- és a gépipar, itt e versenyszellemű világban a legnagyobb a külföldi be- hitetlenkedik, az a konkuren- fektetések aránya. Mindezek cia erejét növeli. Nem sza- eltörpülnek amellett, hogy ez bad visszafelé lépni, hanem a térség elsősorban az ország meg kell ismertetni Európá- legjelentősebb agrár áruter- val a homoki barackot, sző- melő megyéje, az itt élő em- löt, szamócát, cseresznyét és berek munkája adta meg az paprikát és mindent, amit ez alapját a magyar mezőgazda- a föld ad, hiszen ilyen ízek és sági termékek világhírnévé- zamatok a világ egyetlen vi- nek és az ország versenyké- dékén sem teremnek. Az eu- pességének. rópai mediterrán vidékek ter­Magyarország ugyanis a mékei a küllemmel és a cso- piacgazdaságra való átállás magolással hódítják meg a nehézségei ellenére is őrzi él- vásárlókat, mi tegyük ezt mezőnybeli helyét a volt ke- meg az utánozhatatlan íze- let-európai szocialista orszá- inkkel. Az uniós élelmiszer­gok rangsorában, és ez az biztonsági szabályozásokra előkelő pozíciója a mai napig pedig ne rosszként tekint- nem változott. Ezeknek a té- sünk, hiszen azok mindany- nyeknek tudatában több ma- nyiunk egészségét szolgál- gabiztosságra és öntudatra ják. Fel kell éleszteni újra azt lenne szükségünk, de ez a a régi termelői öntudatot, és büszke alföldi mentalitás éle hinni kell a munkánk gyü- kissé kicsorbult az ágazat mölcsében, csak akkor lesz gondjai miatt. Pedig nem vol- és lehet meg az eredménye, na szabad, hinni kellene en­nek a földnek az erejében, a Dr. Balogh László, Bács-Kiskun megyei mező- a Bács-Kiskun Megyei gazdaság sikerében, mert aki Önkormányzat elnöke Az izsáki gazdakör a hétvégi Sárfehér Napok alkalmából kiállítást rendezett székházában. Bemutatták, mi termett idén a tagok munká- jel nyomán. foto: p. s.

Next

/
Thumbnails
Contents