Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-27 / 226. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2004. SZEPTEMBER 27„ HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK Mit adnak az adónkért? hámori Zoltán Minél magasabb az adó, annál kevesebb az érte kapott szolgáltatás Én most már végképp nem tudom, hogy mire költik az adónkat. Akik a költségvetésből kapják a fizetésüket folyton panaszkodnak, hogy kevés a pénz, akik meg nem alj­ból, azok arra, hogy túl sok az adó. Közben nő a költségvetési hiány. Most már csak - az illeték okán - a dohányosokban meg a piásokban lehet bízni, még talán az autósokban is, hogy nem tántorítja el őket semmilyen adóemelés, továbbra is min­dent megtesznek az egyensúly helyrehozásáért. Vagyis isz­nak, dohányoznak, közlekednek. Sok cigarettát el kell ám szívni az uniós képviselők tiszteletdí­jának kigazdálkodása végett! De ez hagyján. Hiszen ez nem kötelező. A gond azzal van, ami­kor a pénzügyesek a gondokat úgy próbálják orvosolni, hogy azt is elveszik, amit eddig visszaadtak a saját adónkból. A szombati Petőfi Népében olvastam, hogy kevés a pénz az utak karbantartására, ezért a pihenőparkolók felszámolását terve­zik. Túl sokba kerülnek. Mivelhogy' ott rakják le a szemetet az emberek, ott kínálják bájaikat az útszéli lányok. Komoly érvek ezek, kérem. Minthogy az utcán is szemetelnek az emberek, esetleg az utcákat nem kéne megszüntetni? Vagy ne álljunk meg félúton, szüntessük meg az utakat, úgyis annyi rajtuk a baleset! A nyilvános vécékről ne is beszéljünk, már rég megér­tek a felszámolásra. Közvilágítás se kéne, éjszaka egészsége­sebb aludni. További ötleteim is vannak, kéretik a Pénzügyminisztérium­nak sürgősen fölkeresni engem, lesz itt olyan egyensúly, hogy a fal adja a másikat! Félretéve, de nem elfejtve a tréfát, azért ez mégis vérlázító. Mi­nél magasabb az adó, annál kevesebb az érte kapott szolgálta­tás. Ez a huszonegyedik század magyarországi gazdasági tör­vényszerűsége? Vagy ezt csak olyan emberek csinálják, akik nem tudnak megoldást találni a problémákra és a legegysze­rűbb módszert választják? Te adjál sok pénzt, én meg nem adok érte semmit! A rabló és az áldozat közötti, sikátorok sö­tétjében zajló üzleti viszony sima utánzása ez. Amúgy én nagyon büszke vagyok arra, hogy a Magyar Köztár­saság adófizető állampolgára vagyok. Persze, pont ugyanilyen büszke lennék, ha fele ennyi adót kéne fizetnem. Hát még, ha kapnék is érte valamit! KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. Tradíció és minőség. Dinamizmus és innováció. Knorr-Bremse. A konszern hanszongépjárművek fékrendszereinek gyártásával, fej­lesztésével és értékesítésével foglalkozó magyarországi leányválla­lata munkatársat keres, kecskeméti telephelyre, a következő munka­körökbe. Fejlesztési beszerző Feladatkör: Fejlesztési projektekhez fejlesztési együttműködő partnerek és későbbi beszállítók keresése és kiválasztása a válla­lati beszerzési stratégiával összhangban. A beszállítói határidők fi­gyelemmel kísérése és betartatása, a költségek figyelemmel kísé­rése, költségelemzések végzése. Külső gyártók megkeresése egyedi (minta) gyártatás esetén, a rendelések bonyolítása, az egyeztetések végzése, valamint a szériagyártás előkészítése. Elvárások: Felsőfokú műszaki végzettség (gépészmérnök végzett­ség előny), műszaki területen szerzett szakmai tapasztalat, gép­gyártástechnológiai és műszaki rajz ismeretek, megbízható angol- nyelv-tudás, felhasználói szintű MS Office ismeretek, kiváló kom­munikációs készség. A munkakör betöltésénél beszerzési tapasz­talat előnyt jelent. Jó csapatjátékosok jelentkezését várjuk! Szállítói minőségbiztosítási koordinátor Feladatkör: A szállítóktól érkező termékek nem-megfelelősége esetén javító intézkedések kezdeményezése, ellenőrzése. Kapcso­lattartás és együttműködés a szállítókkal a beszállított termékek minőségének folyamatos javítása céljából. Beszállítói követelmé­nyek és minőségmutatók kommunikálása a szállítók felé, teljesít­ményük mérése. Szállítói auditok tervezése, végrehajtása, a be­szállítók minőségbiztosítási rendszerének értékelése. Elvárások: Gépészmérnök végzettség, minőségügy területén szerzett szakmai tapasztalat, megbízható angol- vagy németnyelv­tudás, auditori tapasztalatok, kiváló kommunikációs készség, fel­használói szintű MS Office ismeretek, B kategóriás jogosítvány, teammunkában való együttműködési készség. Felkeltettük érdeklődését? Legyen a munkatársunk! Kérjük, hogy jelentkezzen on-line a vállalat Karrier Oldalán: www.ioinus.hu. vagy küldje el magyar és idegen nyelvű önélet­rajzát a megpályázott munkakör megjelölésével a lenti címre. Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Emberi Erőforrás Főosztály 6000 Kecskemét, Szegedi út 49. Tel: 76/511-121 Fax: 76/511-225 | e-mail: iob.kect@knorr-bremse.com " http://karrier.knorr-bremse.hu - www.knorr-bremse.hu Bács-Kiskunból egyelőre csak négyen települnének átn Elmennek az OIYOSOK ? A Bács-Kiskun megyei orvosok körében kisebb a külföldre való áttelepülés szándéka, mint az ország más részein. Eddig a me­gyéből mindössze négy gyó­gyító kért úgynevezett jó hírnév igazolást a Magyar Orvosi Kamarától. A betegek egy része attól tart, hogy a nyugatra kivándorló, ott Jobb bérért munkát találó hazai orvosok helyett keletről, elsősorban Romániából és Ukrajnából áramlik majd be „utánpótlás’' hozzánk. Egészségügy A napokban megírtuk, hogy or­szágosan immár háromszáz fölé emelkedett azon orvosok száma, akik fontolgatják, hogy hivatá­sukat egy másik európai uniós tagország­ban folytassák. Ehhez a Magyar Orvosi Kamarától kér­tek úgynevezett jóhírnév-igazolást, mert külföldön ezt be kell mutatniuk. A kamara hangsúlyozta, hogy az igazolás kikérése még nem jelenti azt, hogy ezek a szakem­berek valóban áttelepülnek egy másik uni­ós országba, de tény, hogy a szükséges elő­készületeket megkezdték. Rendkívül érdekes azonban, hogy Bács- Kiskunból, amely az ország legnagyobb megyéje, csak négy orvos tett eddig konk­rét lépéseket. Ők mindannyian a Kecske­méti Orvosi Kamara tagjai, egy anesztezio­lógus, két fogorvos és egy szakképesítés nélküli orvos van közöttük. Elképzelhető, hogy a roham még nem in­dult meg, de az is lehet, hogy errefelé na­gyobb reményeket táplálnak a hazai egész­ségügy jövőjével kapcsolatosan. Az a tény, hogy mindössze négyen vannak, és mind a négyen, a megyeszékhelyről valók, már csak azért is meglepő, mert a laikus úgy gondolná, hogy a kisebb városok, kórházak orvosai érzik rosszabbnak a helyzetüket. Az azonban valószínű, hogy az áttelepül­ni szándékozó orvosok száma itt sem áll meg a négynél. MUNKATÁRSUNKTÓL Már gondolkodnak rajta Mint azt dr. Bodóczky Géza, a kecskeméti kamara elnöke a közelmúltban elmondta, legalább húsz olyan szakemberről tud, akik konkrét lépéseket eddig nem tettek, de gondolkodnak a külföldi munkavál­laláson. A jelenség egyébként nem éri vá­ratlanul az egészségügyet, hiszen számí­tottak arra, hogy a rendkívül alacsony jö­vedelmek és a rossz körülmények miatt az orvosok tömegesen hagyják majd el Magyarországot. A kérdés sokak szerint már csak az, va­jon a folyamat kezdetén vagyunk-e, s vár­ható-e a közeljövőben a szakemberek ki­áramlásának gyorsulása? Törvénymódosítási javaslat a Petőfi Népe kérdései nyomán Adatvédelmi biztos A Malom Központ ügye számos ponton a hatályos jogszabályok hiányosságai­ra mutatott rá - közölte dr. Péteifalvi Attila adatvédel­mi biztos. Lapunk több alkalommal is ne­hezményezte, hogy a kecskemé­ti Malom Központ építésének hatósági ügyeiről csak nehézke­sen kap információt. Szerintünk ugyanis ilyen városképi, illetve városszerkezeti jelentőségű építkezés engedélyezési eljárá­snak közérdekből nyilvános nak kellene lennie. Ám a jogsza­bályok szerint ez nem így van, a Malomról csak az építtetők be­leegyezése után tájékoztatott bennünket dr. Peredi Katalin kecskeméti jegyző. Eljárásáról kikértük dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos véleményét is, aki egyben a közérdekű ada­tok nyilvánosságának ombuds- manja. Az adatvédelmi biztos jogszerűnek találta dr. Peredi Katalin eljárását, ugyanakkor leszögezte, hogy ,A Malom ügye számos ponton a hatályos jogsza­bályok hiányosságaira mutatott rá. A hiányosságok megszünteté­se, a nyilvánosság indokolt kör­ben történő biztosítása azonban törvényhozási kérdés." Az adatvédelmi biztos helyes­nek tartaná, ha az államigazga­tási eljárásról szóló törvény le­hetővé, illetve kötelezővé tenné a polgárok széles körét érintő határozatok nyilvánosságát, de az ilyen eljárások megindításá­nak nyilvánosságra hozatalát is. Dr. Péterfalvi Attila szerint az is helyes megoldás lenne, ha az építésügy területén külön eljá­rási szabályok szerint nyilváno­sak lehetnének például a köz­hasznú építményekre, a telepü­lésszerkezetre, vagy a közleke­désre gyakorolt hatásra vonat­kozó szakhatósági döntések, még akkor is, ha az építtető nem közfeladatot ellátó szerv (mint például a Malom beruházója). Dr. Péterfalvi Attila a Petőfi Népe szerkesztőségének írt levelében jelezte, hogy a fentiek érdeké­ben az országgyűlés illetékes bi­zottságához, illetve a belügymi­niszterhez fordult. MUNKATÁRSUNKTÓL „Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló.” Kosztolányi: Halotti beszéd A Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusai és diákjai búcsúznak VÉCSY GYÖRGY Igazgató úrtól 2004. szeptember 17-én egy hosszú, gazdag, küzdelmes, színes élet ért véget. Fájdalmunkat enyhíti, ha felidézzük életútját és szívünkben őrzött emlékét. Szegeden született, de élete fontos eseményei Kecskemét­hez kötötték. Itt születtek gyermekei, itt tanított és dolgo­zott történelem szakfelügyelőként, később iskolánk igaz­gatójaként. Ő hozta ide azt a felszabadult légkört, ami az alkotómunkához, az önmegvalósításhoz elengedhetetlenül fontos diák és tanár számára. Mivel teremtette meg ezt a közösséget összekovácsoló hangulatot? A gyerekeknek jégpályát öntött, nyári táborozásokat szer­vezett, sokat beszélgetett velük ... S mit kaptunk mi, tanárok? Tartalmas, jó hangulatú értekezleteket, év végi tantestületi kirándulásokat és az egész iskolai évet átszövő, az össze­tűzéseket feloldó humort. Mindig nagyra értékelte a színvonalas alkotómunkát, hisz maga is ilyen szellemben élte életét. Diákjai, kollégái szeretete kísérje azon az úton, amelyről nem tér meg utazó. Emlékezetünkben örökké élni fog egyénisége, embersége.

Next

/
Thumbnails
Contents