Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-01 / 204. szám
KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal | 2004. Szeptember 1., szerda MEGYEI A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig BÁCS-KISKUN. A Bács-Kis- kun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának több mint 2200 vállalkozás a tagja. Az ipari tagozatban tevékenykedik a tagság 45 százaléka, a kereskedelmiben 39, a kézműves tagozatban pedig 16 százaléka. A szervezettség Kecskeméten és kistérségében a legerősebb, majd sorrendben Kiskunhalas, Baja és Kalocsa térsége következik. Erről Leintner László, a kamara titkára számolt be lapunknak, rámutatva, hogy a 2004. január 1-jén életbe lépő módosítások valamelyest nagyobb mozgásteret adnak a köztestülettel bíró kamaráknak. A kamara szabadon állapítja meg szervezetét, növeli koordináló, tájékoztató, befolyásoló, segítő és közreműködő tevékenységét és szerepét. Társaságot alapíthat és azokban részt vehet a kiállítás szervezés, valamint ipari park üzemeltetés területén. BAJA. Ma 16 órai kezdettel tartják a bajai Szent László Általános Művelődési Központ tanévnyitó szentmiséjét, a Veni Sancte-t. A szertartást dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek celebrálja az intézmény udvarán. Az ünnepség a megyében működő valamennyi katolikus oktatási intézmény közös egyházi tanévnyitója lesz. BAJA. Életet az éveknek címmel és célkitűzéssel tartja megyei klubtalálkozóját ma 10 órai kezdettel - fennállásának 5. évfordulóját ünnepelve - a bajai Dunatáj Nyugdíjas Klub. A helyszín a Baja, Széchenyi utca 4. szám alatti volt Tiszti Klub. A műsoron egyebek között a helyi és a vendég énekkarok bemutatkozása szerepéi. A bajai klubtagok festmény- és fotókiállítását Kostyál Alfréd elnök mutatja be. BAJA. Tegnap hajnali 2 órakor Baján elfogták, majd előállították M. Béla hímesházi lakost. Ellene a Mohácsi Rendőrkapitányság adott ki elfogató parancsot. ÉRSEKCSANÁD. Munkahelyről loptak telefont. Hétfőn délelőtt 10 órakor egy érsekcsaná- di hölgy feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki még augusztus 21-én, 8 óra körül munkahelyének öltözőjéből eltulajdonította 5 percre őrizetlenül hagyott mobiltelefonját. A kár 20 ezer forint. KECSKEMÉT. A tanévkezdés előtt mondott fel Oppelt Józsefné, a kecskeméti Magyar Ilona Általános Iskola egy éve kinevezett igazgatója. Az ön- kormányzattól, mint munkáltatótól igazgatói megbízatásának megszüntetését és áthelyezését kérte a Faragó Béla Gyermek- otthonba. A Magyar Ilona Általános Iskola megüresedett igazgatói székét dr. Endrényi Tiborné, a máriavárosi tagiskola vezetője foglalta el. KECSKEMÉT. Farkas P. József, a Kecskeméti Lapok fő- szerkesztője nyerte el az írott sajtó kategóriában az idei Szalézi Szent Ferenc sajtóösztöndíjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elismerését szeptember 6-án adják át Budapesten. A díjjal a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítését ismerték el. KECSKEMÉT. Rendőrök nyomoznak lopás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az illető hétfőn 11 óra körül Kecskeméten egy gyógyszertárban eltulajdonított 30 darab Vichy kozmetikai terméket, mintegy 136 ezer forint értékben. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Kinek az érdekében késlekedik a kormány? - tette fel a kérdést Endre Sándor országgyűlési képviselő a Parlament plenáris ülésén, augusztus 27-én a honvédségi ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatban. A képviselő hozzászólásában úgy fogalmazott: a volt huszárlaktanya (élelmezési raktár) jövőjét a kormány kétségessé tette azzal, hogy az előző kormány itt megkezdett beruházásának ellenére a központi élelmezési raktárt Budapestre helyezte, ugyanakkor az ingatlan további sorsáról egyelőre semmit sem lehet tudni. A honatya válaszadásra sürgette a kormányt a Honvéd Sporttelep és a volt Bem József Laktanya ügyében is. Az ülésen nem érkezett választ Endre Sándor kérdéseire, mivel azok elhangzása idején a kormánytagok köréből senki sem tartózkodott a teremben. KISKUNHALAS. A Magyarországi Csipkeközpont Alapítvány által meghirdetett „Kertünk virágai” elnevezésű pályázatra érkezett csipkékből nyílik kiállítás szeptember 3-án 17 órakor a halasi Csipkeházban. A tárlat szeptember 12-ig tekinthető meg. Ugyanott szombaton délelőtt 10 órától tudományos konferencia kezdődik a csipkékről. Az érdeklődők vasárnap, a szüreti karnevál zárónapján a „Csipkések utcájában” tekinthetik meg a kézműves remekeket. KISKUNMAJSA. Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a településen a Főtéri Sokada- lom elnevezésű rendezvénysorozatot. A városban három napon keresztül ünnepük az új- ratelepülés évfordulóját. Az első program helyszíne szeptember 3-án 10 órakor a Városi Könyvtár lesz, ahol a multikulturális oktatás lesz a fő témája a pedagógusok továbbképzésének. KISKUNMAJSA. Megkezdődött a nagytakarítás a kiskun- majsai római katolikus templomban, melynek búcsúját szeptember 5-én tartják. A Kisasszony-napi szentmise és körmenet 10 órakor kezdődik. SZALKSZENTMÁRTON. Augusztus 30-ára virradóra egy szalkszentmártoni mázsaházban jártak hívatlan látogatók és onnan különféle szivattyúkat, kábeleket, gépalkatrészeket vittek el összesen mintegy félmillió forint értékben. A tettesek még szökésben vannak a zsákmányukkal. TISZAALPÁR. A művelődési házban bonyolították le a megyei nyugdíjasok és nyugdíjas klubok ki mit tud vetélkedőjét. A megye különböző településeiről érkeztek idősek, akik szavaltak, énekeltek, táncoltak, de még paródiákat is előadtak. A helyi nyugdíjas klubok tagjai kiválóan szerepeltek. Vers kategóriában Tímár Béláné, népdal és népzene kategóriában a Kádár Lajos Nyugdíjas Klub Bársony Mihály Népdalköre, néptánc kategóriában az Árpád fejedelem Nyugdíjas Klub tánccsoportja bizonyult a legjobbnak. A győztesek az országos versenyen képviselik majd Tisza- alpárt. Valamennyi helyezettet a zsűri oklevéllel és serleggel jutalmazta. TISZAKÉCSKE. Új káplánja van a Tisza-parti kisvárosnak. Fülöp Ernő Zsoltot augusztus 14-én szentelt pappá Kalocsán dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érseke. Az új káplán Menyhárt Sándor plébánosnak lesz majd a segítője, és hitoktatást is tart majd város diákjainak. Új óvodát szentelt fel az érsek Kecskemét Új óvodát adtak át és szenteltek fel tegnap Kecskeméten. A Szent Margit Katolikus Óvoda a Szent Imre iskola mögött épült fel. A beruházás 110 millió forintba került. A 650 négyzetméteres épületben 72 gyermek kapott helyet. Az óvodások műsora után Farkas László érseki helynök ismertette a beruházás adatait. Köszönetét mondott a segítségért az érsekségnek, a kecskeméti önkormányzatnak, valamint a tervezőknek kivitelezőknek. Dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek arról beszélt, hogy a nevelést korán kell kezdeni. A társadalom ugyanis csak úgy tud megújulni, ha jobb emberek alkotják. Szerencsésnek nevezte, hogy a katolikus iskola és óvoda egymás mellé került. Az érsek beszélt az óvoda névadója és védőszentje, Szent Margit életéről is, majd felszentelte az új épületet. MUNKATÁRSUNKTÓL Padlóról a tányérra a csirkehúst A szabálytalanságok ellenére javuló viszonyok közt dolgoznak a vendéglátósok Krajczár és Livoda pálinkaszerűség, fagyasztott csirkehús a padlón, „feles” whisky helyett kevesebb, mint 4 centiliter. És ez csak néhány példa a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzésekből Bár a feltárt szabálysértések és hiányosságok száma lényeges javulást mutat, még mindig lenne mit változtatnia a vendéglátósoknak. Bács-Kiskun- Az idegenforgalmi főszezonban elvégzett csaknem 500 ellenőrzés során az elmúlt évekhez hasonlóan az üzletek 94 százalékában került sor valamilyen intézkedésre. A feltárt jogszabálysértések jellege, illetve az egy egységen belül észlelt hiányosságok száma lényeges javulást mutat Bács-Kiskun- ban. Köszönhető ez talán annak is, hogy a vizsgálat indulása előtt a Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megyeszerte több városban tartottunk előadásokat, ahol a hatályos jogszabályi követelményeket részletesen ismertettük - összegezte a rész- eredményeket dr. Horváth Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója. Gyakori az árakról, díjakról való tájékoztatás hiánya, a szeszesitalok és gyümölcstartalmú üdítőitalok kifogásolható megnevezése (pl. a Krajczár, Livoda, Péter Pál, Betyár márkajelzésű, aromával ízesített röviditalt pálinkaként kínálják, vagy gyümölcsléként adják el a 12 százalékos gyümölcstartalmú italokat), és az élelmiszerbiztonság sem mindig megfelelő. Az idén május 1. óta kötelező HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert a vendéglátósok fele nem alakította ki, vagy nem működteti. Ezekben az esetekben - méltányosságból - a bírság kiszabásától eltekintettek a felügyelőség munkatársai, viszont határozattal kötelezték a vállalkozásokat a rendszer bevezetésére. Az összes ellenőrzés 90 százalékában próbavásárlással, próbaszolgáltatással egybekötött volt a vizsgálat. Az esetek 13 százalékában többletszámolással károsították meg a vásárlót. Egy nyárlőrinci vendéglátó egységben nemhogy az étlapon feltüntetett árnál magasabbal számoltak, de még a rendelt rövidital mennyisége is hagyott kívánnivalót maga után - két „feles” whisky helyett kétszer 3,8 cl-t szolSajnálatos módon a fogyasztóvédelem szakemberei ebben az évben is találkoztak kirívó, halmozottan előforduló szabálytalanságokkal. Egy kecskeméti bevásárlóközpontban üzemeltetett gyorsétteremben csak részben Írták ki az árakat, és az ételnyersanyagok méréséhez hiteles mérőeszközzel sem rendelkeztek. A szakosított tárolás szabályait teljes mértékben megsértve, azonos légtérben tároltak nyers gombát, csirkehúst, kifőtt tésztát, paprikát, káposztát, bontott konzerveket, sört, ásványvizet, francia krémest, főtt bambuszt, szójacsírát, virslit és almát. A hűtőkben nem helyeztek el hőmérőt, egyébként a hőmérséklet is az előírtnál magasabb volt. Ezen túlmenően a tiltás ellenére lefagyasztottak darált húst, illetve a lefagyasztott csirkemellet egyáltalán nem látták el a kötelezően előírt jelölésekkel. A kínálaton tartott ételekhez nem készítettek gyártmánylapot, a kanállal adagolt jégkrémekről pedig nem vezették a fagylaltforgalmi naplót (amelyből kiderül többek között az is, hogy meddig tartható és értékesíthető a termék). Mindezeket tetézve ételnyersanyagokat (pl. fagyasztott csirkehúst) tároltak a konyha padozatán, illetve megállapítást nyert az is, hogy az egyszer használatos műanyag evőeszközöket elmosogatták, ezt követően újra átadták a vendégek részére. Összességében 400 ezer forintnyi bírságot kapott az üzemeltető. A folyó rendjét őrzik Drágább az ebéd Tiszaug Tisza-mente Az idei nyári üdülőszezonban a tavalyihoz viszonyítva lényegesen kevesebb volt a vízi tragédiák száma a Tiszán és a hozzátartozó tározótavon; amíg 2003-ban kilencen vesztették életüket fürdőzés közben, addig az idén ötször következett be haláleset - tájékoztatta tegnap a sajtót a szolnoki központú Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság megbízott vízi közlekedési osztályvezetője. Busi László alezredes hozzátette: a vízbefulladtak között volt egy ittas személy, többen pedig azért haltak meg - köztük egy 13 éves gyermek Kerecsenyben -, mert úgy mentek a folyóba, hogy nem tudtak úszni. Az osztályvezető a kedvező változást annak is tulajdonítja, hogy a rendőrség még a nyári vakáció előtt igyekezett minél nagyobb körben felhívni az emberek figyelmét a folyóban történő fürdőzés veszélyeire. A tanév utolsó heteiben például felkeresték az általános iskolákat, ahol a gyerekeknek tartottak tájékoztatókat - jegyezte meg. Busi László szólt arról is, hogy az idei nyár felemás módon alakult. Egyes időszakokban nagyon sokan keresték a folyó adta enyhülést, ám a tartós esőzésekkor megemelkedett vízszint „eltüntette” az élvezhető lapos, homokos partokat. Csúcsidőszakban egy-egy kedvelt part menti helyen, Gergelyiugornyán, Abád- szalókon, Tiszakécskén vagy Csongrádnál naponta 20-20 ezer ember is megfordult - mondta. A rendőröknek ezen a nyáron is gyakran kellett intézkedniük a Tiszán használt vízi motorokkal, amikor vezetőik nem a számukra kijelölt vízterületeken közlekedtek. A járőrök idén is találkoztak ittas járművezetővel, és azokkal is, akik más módon veszélyeztették a vízi közlekedést, ellenük büntetőeljárás indult. A négy őrsben csaknem negyven rendőrrel rendelkező vízirendészeti kapitányság a nyári hónapokban kéthetente tartott ellenőrző akciót, munkájukat a Tisza-tó térségében működő rendőrkapitányságok segítették. Jelentősen megdrágult a tanév kezdetével az iskolai és óvodai étkeztetés a kisközségben. A mai nappal ötvenegy százalékkal emelkedett az ebéd ára. A nagy áremelésre azért került sor, mert ezentúl már nem az önkormányzat saját konyhájában készül az ebéd, hanem szállítják a településre. Nem felelt meg az uniós előírásoknak a tiszaugi iskola konyhája. Túlságosan sokat kellett volna ráfordítani ahhoz, hogy továbbra is lehessen benne főzni. Ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy pályázatot ír ki az ebéd elkészítésére és helybeszállítására. A pályázatra hárman jelentkeztek, de kettő közülők nem felelt meg a pályázatban kiírt feltételeknek. Egyedül a lakiteleki népfőiskola konyhája pályázata volt érvényes, így mától ők szállítják az ebédet az óvodába, az iskolába és a gondozási központba. Természetesen a településen élők közül is bárki rendelhet onnan ebédet. Tombácz Ferenc jegyző elmondta, hogy jelenleg napi kétszáz adagot kötöttek le, de tartanak attól, hogy ez esetleg kevesebb lesz. Az új lehetőséggel ugyanis ötvenegy százalékkal megnőtt az ebéd ára. Bár az óvodások és az iskolások közül nagyon kevesen vannak olyanok, akik teljes árat fizetnek, mert valamilyen oknál fogva sokan kedvezményben részesülnek. Az ő étkezésüket pedig az önkormányzat finanszírozza. Az óvodások az ebédet 225, az iskolások 312, az idősek gondozóházában lakók pedig 313 forintért kapják a mai naptól. Az új lehetőség azt is jelenti, hogy az iskolában a főzőkonyha helyett csak tálalókonyha működik. A többi étkeztetést (reggeli, tízórai, uzsonna, vacsora) a gondozási központ látja el. Nekik ugyanis erre van engedélyük. Ezek az étkezések azonban nem emelkednek olyan mértékben, mint az ebéd. így ha valaki teljes étkezést fizet, annak a költsége mintegy harminc százalékkal lesz több, mint amit eddig fizetett. A 1 gáltak föl. A fenti esetek ellenére dr. Horváth Zsuzsanna örömmel számolt be arról, hogy több településen találtak olyan vendéglátó- egységet, ahol az üzlet tiszta, rendezett képet mutat, a fogyasztóvédelmi rendelkezéseket és a higiéniai előírásokat maximálisan betartják. Ezek között olyanok is vannak, melyek üzemeltetőit a korábbi években elmarasztalták. íme tehát a jó példa arra, hogyan lehet némi odafigyeléssel kiküszöbölni a hibákat! havasi renáta A KIFOGÁSOLT ESETEK ARÁNYA 2003 2004 Bejáraton kívüli ártájékoztatás hiánya: 55% 32% Üzleten belüli ártájékoztatás hiánya: 18% 7% Lejárt szavatosságú nyersanyagok: 18% 10% Vásárlói megkárosítás: 30% 13%