Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-16 / 217. szám
PETŐFI NÉPE - 2004. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KORKÉP A DUNA-TISZA KÖZE A-TOL Z-IG Baja Kung-fu tanfolyam indul Baján, az Ifjúsági Házban a San Soo Kung-fu Galaxy Sportegyesület szervezésében. Jelentkezni felnőtt, illetve gyermek csoportokba lehet. Beiratkozás ma délután 17 órától 18 óráig a helyszínen. Bővebb információ a 70/213-5415- ös számon kérhető. Baja A fogyasztóvédelem városi szervezete ma délelőtt 10 órakor tisztújító közgyűlést tart, melyen az elmúlt négy év munkáját is értékelik. A művelődési házban a beszámoló megvitatása után elnököt, alelnököt és megyei küldöttet választanak. Jövő kedden 17 óra 30 perckor nyílik Nemes István festőművész kiállítása a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Nemzetiségi Központjában (Baja, Szabadság utca 23. szám alatt). A művész munkásságát B. Horváth István költő méltatja. A tárlat megtekinthető október 22-ig. Dunafalva Szekrénysort loptak nyáron, ám a feljelentés csak a héten futott be a bajai rendőrségre. Egy dunafalvi nő tett feljelentést korábbi albérlője ellen, aki július első felében vaskúti házából magával vitt egy szekrénysort, amikor kiköltözött. Kalocsa-Negyvenszállás Vasárnap 10 órától immár negyedik alkalommal rendezik meg a Dádá Ultikupát. A rendezők minden kártyabarátot szeretettel várnak a szokott helyen. Kecel Vasárnap rendezik meg a keceli motokrossz-pályán a szezonzáró roncsderbyt. A hagyományos rendezvényt az teszi különlegessé, hogy az országos bajnokság befejeztével a versenyzők egyfajta „örömfutamra” készülnek. A sokat próbált versenyzőkön kívül külön futamon vesznek részt a versenyző-feleségek, -barátnők. A roncsderbygálán összemérhetik ügyességüket a roncsdoktorok, a szerelők is. Kecskemét Szombaton 10-től 21 óráig rendezik meg a Szeleifalu- Kiskecskeméti Vigasságot az óvoda melletti üres területen. Koncertek, tánc- és sportbemutatók várják az érdeklődőket. Dr. Szécsi Gábor polgármester és Sípos László önkormányzati képviselő 17 óra 30 perckor köszönti a megjelenteket. Este nyolc órakor kezdődik Mary Zsuzsi műsora, majd 20 óra 30-tól tűzijáték lesz. Kecskemét Fényes nappal rabolt ki két ismeretlen lány egy idős nőt hétfőn Kecskeméten. A fiatal nők délután támadták meg a 64 éves kecskeméti asszonyt a Lóverseny utcában. Földre rántották, és letépték a karjáról kosarát, kivették belőle és elvitték pénztárcáját. A bukszában mintegy 6500 forint volt. Kiskunfélegyháza Kovács Miklós kékfestő és Losonczi János fafaragó alkotásait bemutató kiállítás nyílik pénteken délután 5 órakor a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában. Kiskunhalas A halasi főtéren idén is megrendezi a Szív Napja elnevezésű programsorozatát az Állami Népegészségügyi Tisztiszolgálat városi intézete, közösen a REMÉNY Egészség- és Családvédő Egyesülettel. A szív világnapja alkalmából környezetvédelmi vetélkedőkre, ételkóstolókra is várják az érdeklődőket szeptember 19-én 9 és 12 óra között a Bethlen téren. Orvosok is lesznek a helyszínen, akik diabetikus tanácsokkal látják el az érdeklődőket, de az allergiások és a dohányosok is felkereshetik az egészségügyi szakembereket. Kiskunhalas Személyautó gázolt el egy középkorú biciklis nőt kedden este Kiskunhalason a városháza előtt. Egy kanyarodó Suzuki gázolt el az egyenesen haladó kerékpárost a Szász Károly és a Köztársaság utca kereszteződésében. A 39 éves biciklis nő megsérült. Lajosmizse E hét végén két programmal is várják a gyerekeket a művelődési házban. Szombaton 17 órakor kézműves foglalkozás lesz, 19 órától pedig táncház. Az esti, 20 órakor kezdődő hálaadóbál már a felnőtteknek szól. Ekkor lesz a Flótás együttes évadnyitója is a moldvai táncházzal. Nagykőrös A zenei világnap alkalmából szeptember 21-én, kedden 17 órakor hangversenyt rendeznek a Weiner Leó Zeneiskolában. Az előadás díjtalan. Nyársapát A községben alakult meg a századik magyarországi tész, azaz termelő és értékesítő szövetkezet. Ebből az alkalomból ma délelőtt 10 órakor ünnepséget rendeznek a helyi kultúrházban. Az új gazdasági szervezet előzetes elismeréséről szóló okmányt Németh Imre agrárminiszter adja át a gazdáknak. Ósükösd Ma kezdődik a diákönkormányzati képviselők továbbképzése az ósükösdi turistaházban. A média és a diákönkormányzat kapcsolatát boncolgatják Keresztes József tanár közreműködésével. Holnap kis csoportokban, a gyakorlati képzést előtérbe helyező foglalkozások zajlanak majd (stílusok, hírszerkesztés, rádiós interjúkészítés). A délután az újságírás - marketing, cikkelemzés, készségfejlesztés - jegyében telik. 20 órától Gebauer Szabolcs és társai tartanak élménybeszámolót szudáni expedíciójukról, mondandójukat diavetítéssel színesítik. Szombaton a televíziós kommunikáció lehetőségeit és feladatait dolgozzák fel a bajai és kalocsai tévések közreműködésével - tudtuk meg Hajdú Anett szervezőtől. Szabadszállás A helyi cigány kisebbségi önkormányzat szeptember 25-én megyei fórumot rendez a József Attila Közösségi Házban. A program - amelynek témája a cigányság helyzete - 13 óra 30 perckor kezdődik. Ezt követően 17 órakor dr. Sa/ázs Sándor polgármester nyitja meg a kulturális műsort, amelynek szereplői a környező településekről érkező cigány hagyományőrző néptánc- csoportok. Tiszakécske a helyi gazdák, vállalkozók terményeit bemutató kiállítás megnyitójával kezdődik holnap délután 5 órakor az Arany János Művelődési Központban a Kécskei Szüret ez évi rendezvény- sorozata. A kiállítást Tóth Dezső alpolgármester nyitja meg. A szüreti felvonulás szombaton délután 2 órakor indul a művelődési központ elől. Közreműködnek a gyimesfelsőloki táncosok, Antal Tibor és zenekara, a Kécske Néptáncegyüttes és a Legényes együttes. Közben a művelődési központ előtt kirakodóvásár, főzőverseny és egyéb programok várják az érdeklődőket. Nemsokára bíróság elé állnak a városföldi rablás vádlottjai Verés, kóma, hali Kecskemét Kiskunfélegyháza Négy vádlott szerepel abban a vádiratban, amit egy idős városföldi férfi erőszakos halála ügyében készített a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Ketten előzetes letartóztatásban, ketten szabadlábon védekezve várják a bírósági tárgyalást. Rablásnak indult - halállal végződött. A 80 éves férfi sorsát az pecsételte meg, hogy alkalmanként munkát adott egy kiskunfélegyházi embernek. Ő azután meglehetősen pontos ismeretekkel rendelkezett az áldozat szokásairól és vagyoni helyzetéről is. Erről számolt be a baráti körének február 15-én este egy félegyházi kocsmában. Közösen úgy döntöttek, hogy jjk kirabolják az idős jJP embert. A négy férfi j autóba ült, betértek egyikükhöz feszítővasért, málhazsákért, ragasztószalagért, és aztán már csak Városföld határában fékeztek. Az ügyészség szerint kettévált a csapat: ketten a ház előtt figyeltek, ketten bemásztak a kerítésen. Befeszítették az ajtót, majd kutatni kezdtek a lakásban. Kiborogatták a szekrények tartalmát, szét.1 ü I ül -'' A ház, ahol brutálisan összeverték az idős embert. dobálták a ruhákat, pénzt kerestek. A kutatás végeztével nekiestek az álmából felriadó férfinek: ököllel és deszkadarabbal ütötték. A kint figyelő bűntársak tisztán hallhatták az idős ember segélykiáltásait és a jajgatását, de nem avatkoztak közbe. A bentiek ragasztószalaggal többszörösen körbetekerték a férfi kezét, lábát és a száját is, majd a padlóra lökték. A rablók negyvenezer forintot, arany pecsétgyűrűt, aranyláncot, és néhány karton cigarettát vittek el. A brutálisan összevert férfil másnap reggel fedezték fel: kómában volt. A kórházban - hetekig tartó szenvedés után - március végén meghalt. A2 ügyészség úgy véli, hogy a bántalmazok meggyilkolni nem akarták az öregembert. Ennek megfelelően nem emberöléssel, hanem halált okozó testi sértéssel és csoportosan elköveteti rablással vádolják a sértettel bántalmazó 24 éves, illetve 21 esztendős kiskunfélegyházi férfit. A bűncselekményt az utcáról biztosító ló éves, illetve 21 esztendős társukat rablás miatt állítják majd a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé. N. N. M, MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Az 5-ös főút állapotáról Tóthné Tóth Valéria KISKUNFÉLEGYHÁZA- Rendszeresen autózok Kecskemét és Kiskunfélegyháza között. Felháborí- tóak az útburkolat hibái, a nyomvályúk, a töredezett aszfalt, a kátyúk. Az, hogy a hatóságok nem törődnek a balesetveszéllyel, szintén elfogadhatatlan. A három gyerekemmel teszem meg ezt az utat hetente. Az nem megoldás, hogy kiteszik a 60-as sebességkorlátozó táblákat. Ettől sem az út minősége, sem az autósok vezetési magatartása nem fog megváltozni. A főútvonalakon a 90 kilométer per órás sebesség a megengedett, jó lenne, ha az utak minősége legalább ezt lehetővé tenné. Kecskés Imre £f_ NAGYKŐRÖS- A nyomvályúk és a lassító táblák - sajnos - nem csak az 5-ös főúton, hanem szerte az országban nehezítik a közlekedést. Az 5-ösön a bátyámékhoz szoktunk utazni, és iszonyatos az aszfalt minősége. De gond a 441-esen is akad bőven a nyomvályúk és a kátyúk miatt - sűrűn is vannak balesetek ezen az úton. A teherautósok szívesen használják, hiszen így megspórolják az autópályadíjat, viszont épp a nehéz- gépjárművek miatt keletkezik a legtöbb burkolati hiba, aminek mi is isszuk a levét. Valamilyen megoldásra mindenképpen szükség lenne, a felújításokra is kellene pénzt szánni. Kreczli István Í SZABADSZÁLLÁS- Mivel a díjak yP miatt nem használom az autópályákat (néhány- órás kiruccanásért minek vegyek négynapos matricát?), gyakran autózok a főútjainkon. Az 5-ös nagyon zsúfolt Szeged és Budapest felé egyaránt, az állapota pedig borzalmas. Havonta legalább egyszer közlekedek a nyomvályúkkal és kátyúkkal tarkított főúton, és azt mondom, még némelyik mellékútnak is jobb a minősége ennél! Mondjuk, az 52-es is az élvonalban van a gödrök számát tekintve! Úgy érzem, hogy a főutak bánják az autópálya-építéseket és -fejlesztéseket, kevesebb pénz jut a régi burkolatok javítására. Erőszak KÖZÉLETI HÍR Tiszaalpár Volt élettársa megerőszakolásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves alpári férfit. A feljelentés szerint vasárnap verte és erőszakolta meg a 44 éves nőt. OH • Karsai Péter (MDF) ország- gyűlési képviselő fogadóórái tart Jánoshalmán szeptember 17-én, holnap délután 3 órakor az MDF-irodában (Dózsa Gy. u, 77.) Ne tépelődj, inkább gyorsan találd meg az igazit! 100 000 Ft értékű ajándék üzemanyagkártya Gyere el és válassz egyet, s rendkívül vonzó limitált szériák közül! A Clio Azúré alapfelszereltségéhez tartozik a szervokormány, a rádiómagnó, az elektromos ablakemelők elöl, a központi zár, a 4 légzsák, a manuális klímaberendezés és az ABS. Mindezek mellett széles motoiváíasztékkaí várja, hogy végre a Tiéd lehessen már 2 580 IKK) Et-tól, 425 000 Ft árelőnnyel! Ráadásul most 100 (XX) Ft értékű üzemanyagkártyát ís adunk ajándékba! Randizzatok márka- kereskedésünkben a szeptember 18-19-i nyílt hétvégén! «ttwjeimpüui A?, ajanfet a stcfttgfffo. FotryöMtás liter/ IW kr* FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi itt 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709