Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-11 / 213. szám

7 PETŐFI NÉPE - 2004. SZEPTEMBER 11, SZOMBAT KECSKEMÉT ÉS KÖRNYÉKE- ön szolnoki születésű, hogyan került Kecskemétre?- A Honvéd atlétika szakosz­tály miatt jöttem, ami pont addig­ra szűnt meg a fenntartó hadtest­parancsnoksággal együtt, mire én ideértem. Valamiből élni kel­lett, indítottam hát egy önvédelmi tanfolyamot, ami egy év múlva a Kecskeméti Dózsa segítségével át­alakult cselgáncs szakosztállyá. 1959-ben a Katona-gimnáziumba kerültem, ahol megbíztak, hogy csináljak egy női kosárlabdacsa­patot. Ekkor kezdődött a kosaras életem. Azt is elmondom, hogy lettem csodaedző. Megmondtam a gyerekeknek: ma­gatoknak vesztek meg mindent. A szakosztály pénzé­ből meg csak lab­dákat vásároltam. Heti hármat edzet­tünk az akkor szo­kásos kettő helyett, és kettő helyett hat labdával. Akkor ez robbanássze­rű fejlődéshez vezetett.- Nem fáradt még bele a sport­ba?- Idén éreztem először, hogy abba tudnám hagyni az edzések vezetését. Nekem már régóta csak szervezőként meg tanács­adóként kéne közreműködnöm a szakosztály munkájában. Már egy NB 1-es meccs sem köt le, csak ha szurkolok valakinek. Ak­kor mindegy, hogyan játszanak. Nem az én világom már, hogy mindenáron győzni kell. A verse­nyeztetést is azért hagytam abba, mert egyre kevésbé voltam tole­ráns a gyerekekkel, az edzésszá­mot viszont nem akarom emelni. Elfogadhatatlannak tartom a heti 6-7 edzést a 12-13 éves gyerekek­nek. A funkcióérettség, mint foga­lom, nem tudom mond-e valamit a mostani edzőknek. Ennek az idejét nem tudják több edzéssel előrehozni.- Mit fog kezdeni a szabadidejé­vel, ha egyszer végleg visszavonva?- Most is gyakran kertészke­dem például az apósom hobbiján. A másik nagy szenvedélyem pe­dig az olvasás. Igaz, most az olim­pia alatt nem volt könyv a kezem­ben, de amúgy rengeteg könyvet falok, és szisztematikusan olva­sok egyszerre több irányban. Na­gyon szeretem a sci-flket és a jó krimiket. Másrészről meg a törté­nelmet fogyasztom. Lenyűgöz a szovjet és az amerikai háborús irodalom, de Moldovát is mindet olvastam. Kedvencem B. Kovács Fréda Rohanó áradat című köny­ve, ami Dzslngisz kánról szól. Az- Fiam, Zoltán, azt hiszem, közismert szemé lyiség Kecskeméten. Van két lányom is. A négy sportoló unokám közül három már magyar bajnok a maga sportágában. Az az igazság, hogy már több unokám van, mert az egyik lá­nyom ikrekkel terhes. Nemrég tudtam meg, hogy mindkettő lány lesz. Úgy szoktam mon­dani, hogy egy gyerök unokám van, a többi meg lány, de ilyenkor lehurrog a család. A négy sportoló unokája közül három már magyar bajnok Nem akartam példakép lenni Interjú Van az életben néhány biz­tos pont: halat a vízben kell keresni, Adamik Feren­cet pedig a kecskeméti sportcsarnokban. A legen­dás tréner és pedagógus ezúttal is kosárlabda­edzést tartott a lányoknak.- Kitől örökölte a sport szeretetét?- A felmenőim között volt Föld­műves, mozigépész, színházi ze­nész és több sportoló is. Én az utóbbiak nyomdokaiba léptem. Apám labdarúgó volt, anyai nagybátyám meg birkózó ma­gyar bajnok még 1935-ben. Köz­tünk szólva akkoriban ő volt az esélyesebb, hogy kimenjen az olimpiára, csak eltört a lába, ezért ment végül Bóbls. A bá­tyám az egyik legnagyobb ma­gyar atléta volt, főiskolás világ­bajnok és sokszoros magyar re­korder 400 méteren. Én Is spor­toltam, de én sok mindent. Csel­gáncsban magyar bajnok, atléti­kában utánpótlásválogatott-ke- rettag voltam, birkózásból meg ifi válogatott, és ami a legfurább, hogy magyar főiskolai bajnok va­gyok 200 méteres síkfutásban és nehézsúlyú birkózásban. Igazá­ból a birkózásban lehettem volna nagy valaki, de én annyira sze­rettem sportolni, hogy volt olyan év, amikor egyszerre öt sportág­ban voltam másodosztályú ver­senyző. elvárásaim az idő során ezen a té­ren is nagyon magasak lettek. A legtöbb filmet már nem bírom vé­gignézni. A könyvekkel is így va­gyok. Ritka az, amivel elégedett lennék. Egyébként nem sokan tudják, de a városban szerintem nekem van az egyik legnagyobb magánkönyvtáram. A szalagházi lakásomban minden szabad he­lyen könyv van, több ezer kötetet gyűjtöttem össze az évek során.- Mit tanácsol a mai fiatalok­nak? Sportoljanak?- Mindenképpen sportoljanak valamit, de az élsportolást gon­dolják meg. Látom, hogy a tizen­éveseknek mekkora problémáik vannak a szüleikkel. Ez normális életkori sajátosság. Ilyenkor na­gyon jó, ha van egy edző az éle­tükben, akitől azt kapják, amit várnak, és aki keményen követel is tőlük. Én ütöm-vágom őket, de szeretnek, mert azt kapják tőlem, amit elvárnak. Én megtanítom őket kosarazni. De egy edző nem­csak a sportra készíti fel őket, ha­nem az életre is, ami nem mézes­bögre. Nekem sem volt az, de mégis azt mondom, hogy eddig összességében jó volt. Sok meg­becsülést kaptam. A hetvenedik születésnapom meglepetésbuli­jára például 150-en jöttek el a volt tanítványaim közül. És azt is leírhatja, hogy nem akartam pél­dakép lenni soha. Hál’ Istennek éltem. Ember voltam a pozitív és a negatív tulajdonságaimmal együtt. GÁL ZITA Az örökifjú Adamik Ferenc 74 évesen Is ke­rékpárral közlekedik a városban. FOTÓ: G. Z. Fényes nappal rabolták ki Bűnügy Ketten támadtak meg és rabol­tak ki egy tizenéves fiút fé­nyes nappal csütörtökön Kecs­keméten. A rablókat még kere­sik a rendőrök. A támadás dél körül történt a Lánchíd utcán. Két ismeretlen személy meg­szólított egy 13 éves fiút, majd egyikük hátulról lefogta a ke­zét, a másik pedig elvette a ka­masz mobiltelefonját, amely 15 ezer forintot ér. A megtáma­dott gyermek nem sérült meg. a rendőrség még keresi a rab­lókat. OBJEKTÍV HIrCGYNOKSÉO Kevesebb lopás a tanyavilágban Közbiztonság Kecskeméten idén január óta folyik a tanyavédelmi program. Az első félévben 610 tanyán élő család biztonságérzetéről ké­szült felmérés, zömmel Hetény- egyháza-Szarkásban. Április­ban Borbáson is megszervezték a tíz főből álló polgárőrcsopor­tot, melynek tevékenysége ki­terjed Úrrétre és Kisfáira is. A program során fél év alatt 28 bűnügyi jellegű információt szereztek be, melyeket továbbí­tották a rendőröknek. A koordi­nátorok 51 olyan embert talál­tak, akik egészségügyi, illetve szociális segítségre szorultak. Az idei első félévében a tanya­betörések, a termény-, az állat- és az egyéb lopások száma 31 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képet. Tanévnyitó a főiskolán A Kecskeméti Főiskola kertészeti karának nagyelőadójában csütörtökön délután tartották még az ÖSSZkari tanévnyitó tanácsülést. fotó: Sebestyén hajnaeka A Fornetti jóvoltából megújul a Nagytemplom toronyórája Megújul a Nagytemplom. A két évszázaddal ezelőtt épült - és immár a város szimbólumává vált - templom felújítása több lép­csőben valósul majd meg. Ennek egyik első lépése a toronyóra cseréje, amely vállalkozói támogatással készül el. A városképet is érintő hírt a közelmúltban, a Hírős Hét Fesztivál keretében je­lentették be. A lokálpatrióta „tettet” pedig a kecskeméti Fornetti Kft., illetve a Fornetti Franchise tulajdonosa, Palásti József vál­lalta fel. Mint megtudtuk: 4,2 millió forinttal támogatják a beru­házást. A példaértékű segítségről a napokban beszélgettünk Pa­lásti Józseffel, aki emellett tájékoztatja lapunk olvasóit a For­netti cég legújabb termékeiről és külföldi terjeszkedéseiről is.- Sokakban felmerülhet a kérdés, mi­ért tartja fontosnak a toronyóra cse­réjét. Vallási megfontolásból, vagy más indíttatásból?- Talán fogalmazhatnánk úgy is, hogy mindkét okból. A családom­mal együtt római katolikus vallású- ak vagyunk, de ettől függetlenül úgy vélem: bármely vallási felekezet temploma egyben Kecskemét város jelképe is. István király országában mondhatnánk azt Is, hogy nemzeti jelképeknek tekinthetjük vala­mennyi templomot. Minden jóérzé­sű ember számára fontos kell hogy legyen egy-egy ilyen jelentős épület felújítása, s ha tud, segítsen ebben a munkában. Cégemmel együtt nem először támogatunk egyházi beru­házást, hiszen egy évvel ezelőtt a kunszállási templom rekonstrukció­jában is részt vettünk. S most a Nagytemplom óracseréjével ismét jó ügyet szolgálunk.- A Hírős Héthez kanyarodjunk egy kicsit vissza! Ebben az évben megint egy teljesen új ízvilággal lep­ték meg a vásárlókat. Melyek voltak a legsikeresebb termékek?- A Hírős Hét már hagyományo­san az az alkalom, amikor bemutat­juk és teszteljük is az őszi időszak­ban piacra kerülő termékeket. A közkedvelt, meleg libazsíros kenyér mellett most számos új finomság­gal kedveskedtünk a vásárlóknak. A visszajelzések igazolják, hogy jól sikerült a főpróba, így a hónap vé­gén ugyanezekkel a termékekkel mutatkozunk be Düsseldorfban, a fagyasztott pékáruk nemzetközi vá­sárán. Termékeinkről összességé­ben elmondhatjuk, hogy generáció- váltáson estek át. Arra törekszünk, hogy a nyugat-európai és a magyar szortiment előbb-utóbb ugyanaz le­gyen, amelynek eredményét a fesz­tivállátogatók láthatták, illetve kós­tolhatták. Konkrétan is kiemelnék néhányat. Megjelentünk egy telje­sen új, elősütött fagyasztott termék­családdal, emellett sikeres volt a Trendi, az előkelesztett termékcsa­lád bemutatása is, amelynek ízvilágában megjelennek a külön­böző földrajzi tájegységek hagyo­mányos ízei. Közülük csak néhá­nyat: nem csak vegetáriánusoknak ajánlott a zöldséggel töltött Vetti, a túrós-mákos töltésű Tutti pedig fan­tasztikus ízekkel ajándékozza meg a fogyasztót.- Mint említette: céljuk a nyugat­európai és a magyar szortiment egy­beolvasztása. Mi ösztönzi erre Önö­ket?- Évek óta jelentős az exportunk az Európai Unió országaiba, s most már mint uniós tagállam, úgy gon­dolom, egyforma ízvilággal kell hogy jelen legyünk mindenhol. Fo­lyamatosan újabb és újabb termé­kekkel jelenünk meg a piacon, de ezeket most már valamennyi or­szágban egységesen bevezetjük.- A Fornetti évek óta terjeszkedik a szomszédos országokban. Jelenleg milyen eredményekről tud számot ad­ni? Lát-e újabb piaci lehetőségeket?- A Fornetti Franchise ebben az évben 4 nagy beruházást hajtott végre. Átadás előtt áll a Fornetti Pannon Kft. új üzemcsarnoka és raktára, amely óO%-os termelésbő­vítést eredményezhet. Romániában új csarnok megépítésével megdup­láztuk termelésünket. Büszkén mondhatom el, hogy ennek kö­szönhetően havi termelésünk már Romániában is meghaladja az 1000 tonnát, akárcsak itthon. Ukrán ter­melő egységünkben egy 9 millió eurós beruházást eszközöltünk, s ősszel megindítjuk a termelést Sza­badkán. A jövőt tekintve elmond­hatom, hogy a kuvaiti piacnyitás sikeressége arra mutatott rá, hogy érdemes lenne tovább növelni part­nereink számát az arab országok­ban is. Kíváncsian várjuk, hogyan fogad majd minket a spanyol, illet­ve az indiai piac, ahova elindult az első Fornetti-termékszállítmány. Végezetül egy hazai hírről számol­nék be. Folyamatban van cégünk­nél az IFS ISO rendszer auditálása, amely a lehető legmagasabb fokú minőségbiztosítási rendszert fog­lalja magába. ▲ A 1*

Next

/
Thumbnails
Contents