Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-08 / 210. szám

) Petőfi Népe 111 2004. Szeptember 8., Szerda és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Nemzetközi kerékpártúra Kunbaja Három testvértelepülés fiatal­jai karikázták be öt nap alatt a Bácskát, határon innen és túl. Történelmi emlékhelye­ket látogattak, barátkoztak a vajdasági sporttársakkal, tán­coltak, zenéltek. Táborozással egybekötött nem­zetközi kerékpártúrán vett részt a minap 40 kunbajai, pacséri és dinkelscherbeni gyermek, vala­mint 8 felnőtt kísérő. A Felső- Bácskai Szabadidősport Szövet­ség szervezésében a részvevők 160 kilométert tekertek le a Bács­kában, az országhatár mindkét oldalán. Nagy István, Kunbaja polgármestere elmondta, három testvértelepülés fogott össze. Kunbajáról, a dinkelscherbeni (Németország) gyerekekkel együtt indultak a bácsalmási ha­tárátkelő felé. Bajmokon csatla­koztak hozzájuk Pacsér testvérte­lepülés kerékpárosai. Együtt te­kintették meg az 1848-as kaponyai csata helyszínén lévő emlékművet. Miklós József túra­vezető történelem órát tartott a szabadságharc vajdasági vonat­kozásairól. Még aznap folklór programon vettek részt a Dózsa György Magyar Kulturális Egye­sületben, ahol Mojzes Antal el­nök fogadta a vendégeket. Innen az akácfai 1946-os magyar áldo­zatok emlékhelyére karikáztak, megemlékezésen vettek részt. Es­te érkeztek meg Pacsérra, Szombathy Zoltán polgármester vacsorával és tábortűzzel várta a bringásokat a Krivaja-patak part­ján. Másnap a Krivaja Sportköz­pontig hajtottak, megtekintették a szerbiai ifjúsági nyári edzőtá­bort. Pacsér után következett Bácskossuthfalva (Őmoravica), strandolással, pihenéssel töltöt­ték a napot. Harmadnapra érkez­tek vissza Kunbajára a túrázók, a falu vezetője csülkös babgulyást kínált a Szabadidő Parkban felál­lított sátortáborban. Másnap Bácsszőlősön Mondovits Mihály polgármester mutatta be a falu nevezetességeit: a Szent István- és a Kossuth-szobrot, a kaktusz­házat, valamint a Mediterrán-szi­getet. A túra utolsó állomása Bácsalmás volt. Városnézés után a fiatalok a Sóstó védett növény­világával ismerkedtek, majd visz- szatértek a kunbajai szálláshely­re. Az ötödik napon a határátke­lőig kísérték kerékpáron a vajda­sági vendégeket. Tímár Sándor, a túra szervezője hasznosnak, pél­daértékűnek ítélte a nemzetközi nyári kerékpártúrát.__________■ KÉZMŰVES TÁRLAT. Felsőszentivánon rangos kiállítás nyílt a nyá­ri kézműves gyermektábor munkáiból, melyet a Szentiváni Napok keretében Schmidt Antal iskolaigazgató nyitott meg. Az agyagmun­kák, szalmadíszek, kákafonatok és népi hímzések arról tanúskod­nak, hogy a hagyományos, természetes anyagokat és mintákat mara­dandó értékként kezelik a fiatalok is. fotó, király László MÉLYKÚTI DÍJAZOTTAK. Mélykúti Napok 2004 címmel kilenc napig tartó, immár hagyományos ren­dezvénysorozat zajlott múlt vasárnapig. Átadták az idei Mélykút Községért díjakat is. Felvételünkön a dí­jazottak: Balogh Ignácné pedagógus, énekkarvezető és népdalgyűjtő (balról), Csontos Ferenc sportszer­vező (jobbról), Holka Istvánná (virágcsokorral), a fennállásának 10. évében kitüntetett Mozgáskorláto- zottak Egyesülete elnöke, valamint Gelányi János polgármester. ____________________fotó: király László Há rom évtizedes bajai szolgálat Nyugalomba vonul Dedinszky Tamás, a bajai evangélikus gyülekezet lelkésze. Portré- Ha visszatekintek immár 44 éves lelkészi szol­gálatomra - ebből három évtized esik Bajára -, ak­kor azt mondhatom, hogy amit az Úr rendelt szá­momra jól rendelte - emlékezik vissza Dedinszky Tamás lelkész az elmúlt évtizedekre. - Lelkész gyermeke lévén három sikeres felvételi vizsga után sem juthattam be egyetemre, amikor pedig sikerült, rövidesen kitiltottak. A fizikai munkától akkor sem, később sem rettentem vissza. Szük­ség is volt rá, mert a gyülekezetek, melyekben szolgáltam, szórványok vagy kicsinyek voltak. Amikor családommal együtt Bajára kerültem, nagy feladat állt előttem, a templomunk felújítása. Nem csoda, hogy elérkezett erre az idő, hiszen az 1847-ben emelt imaházat még 1907-ben építették át a mai templommá. Az első tatarozás 1978-ra, a második 1995-re fejeződött be. A sok megpróbáltatás, és minden bizonnyal a templomfelújítás ezernyi gondja is hozzájárult, hogy a lelkész úrnak megroppant az egészsége. 1994-ben történt nagy műtétje után két hónapot jósolt neki a szegedi klinika professzora. Nem adta fel, mert tudta, hogy még van tennivalója hí­vei között. Alig telt el egy hét, már a szószéken DEDINSZKY TAMÁS 1933-ban született Győrött. 1951-ben érettségizett. 1951-től pályamunkás, segédmunkás. 1953-ban az Agrártudományi E- gyetem hallgatója. 1954-ben kitilt­ják az összes felsőoktatási intéz­ményből. 1954-1960 a Budapesti Teológiai Aka­démia hallgatója. 1960-ban lelkésszé szentelik, soltvadkerti káplán. 1962-től kecskeméti, majd Magyarbánhegyesi segédlelkész. 1967-74 a luc- falvi gyülekezetben szolgál. 1974-től a bajai gyü­lekezet lelkésze. 2001 Baja Városért kitüntetést kapott. Nős, 2 gyermeke és 4 unokája van. prédikált, mint teszi azóta is, immár tíz esztende­je. Dedinszky Tamás meghatározó személyisége a bajai ökumenikus mozgalomnak. Sokat és eredményesen fáradozott az egyházak közötti jó kapcsolatért. Szeretett városa a Pro Űrbe kitünte­téssel köszönte meg három évtizedes, áldozatos bajai munkásságát. Három évtizedes bajai szol­gálatát hálaadó istentisztelet keretében köszöni meg Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke és Káposzta Lajos esperes e hó 12-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az evangélikus templomban. GÁL ZOLTÁN A védett állatok károkozásáról Természetvédelem Megoldatlan a védett állatok kár­okozásának kezelése. Ez sok Baja térségi gazdának is millió forinto­kat jelentő gondokat okoz. Az Alapítvány a Vidrákért szer­vezet kezdeményezésére a szak­ma igyekszik a védett- és fokozot­tan védett állatfajok egyedei okoz­ta károk miatti konfliktusokat kö­zösen értékelni. Állásfoglalást is elfogadnak - amennyiben aláírják a gazdaszervezetek és a jelen lévő természetvédelmi szervezetek képviselői -, s azt megküldik az il­letékes tárcáknak, a parlamenti bizottságoknak és az érintett ál­lamigazgatási egységeknek (Nemzeti Park Igazgatóságok, FVM megyei hivatalok). Fontos kérdés ez, hiszen az élőhelyeknél tapasztalható sok-sok kedvezőt­len változás erre is visszavezethe­tő (pl. több ezer hektár halastó ma azért áll szárazon, mert a tu­lajdonos nem hajlandó mindad­dig feltölteni, halat telepíteni bele, amíg ezt a problémát valamiféle­képpen nem orvosolják). A fó­rum pénteken 10 órakor kezdő­dik a Fővárosi Állat- és Növény­kert barlangtermében, tudatta la­punkkal Gera Pál, az alapítvány elnöke. Kicsi a víz Al-Duna Mára 230, szombatra pedig 188 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 254, illet­ve 211 centit várnak. Ami a víz­hőmérsékletet illeti, tegnap Bajá­nál 19,4, míg a mohácsi szaka­szon 20,4 Celsius-fokot mértek. Új elnökség Közélet Az MSZP Baja Térségi Szerveze­te a szeptember 6-i tisztújító kül­döttgyűlésén hat új tagot válasz­tott a tizenegy fős elnökségbe. Az új testületben négyen 26 év alattiak. Horváth Roland alel- nök, Kajtár József és Bosnyák Róbert elnökségi tagok huszon­öt évesek, a szintén Fiatal Balol­dali Soós Gábor huszonnégy éves. Új tag az elnökségben Pá­linkás Annamária, Koltainé Karlovitz Margit, Barna György és Vaskó György. A folytonosságot elnökségi tag­ként Horváth és Kajtár mellett Dede József, alelnökként Köte­les Ilona és a térségi szervezet új elnökeként Hajdú Miklós képvi­selik. A küldöttgyűlés megkö­szönte az ezúttal jelölést nem vállaló Széli Péter bajai polgár- mester másfél évtizedes elnöki munkáját. ______________■ MA GYAR VILÁGHIMNUSZ. Bényi Józsefné tataházi nyug­díjas szépen csengő hangon, szívet melengetőén énekelte el a minap Mátételkén a Magyarok Világhimnuszát. A ritkán hallha­tó művet Dobos Attila írta, még az emigrációban. Ezúttal a hangszerkíséret nélküli előadást a falu 100. évfordulóját ünnep- lők hallhatták. _______fotó: k.l BA JAI PIACI ÁRAK jSZEPT. 4.) TERMÉNY tojás db 18-21 tök, cukkini db 50-70 vöröshagyma kg 70-100 fokhagyma kg 350-500 krumpli kg 6080 gomba kg 500 paradicsom kg 6080 ponty kg 760 kárász, keszeg kg 270 csuka kg 1200 forrás; m-adatok Lebukott a tolvaj Rendőrség Elfogták a bajai rendőrök azt a férfit, akit egy pénteki lopással gyanúsítanak. Áznap 19 órakor egy sükösdi lakos tett feljelen­tést, mert meglopták. Lezárt sze­mélygépkocsijából - kihasznál­va, hogy az egyik ablak félig le volt húzva - valaki eltulajdonítot­ta tárcáját a benne lévő 40 000 forinttal, valamint személyes ira­taival. A bajai kapitányságra elő­állították B. Tibor hercegszántói lakost. Őt gyanúsítják a bűncse- lekmény elkövetésével. _______■ A Petőfi Népe hirdetésfelvevő irodája: Bácsalmás, Gróf Teleki P. u. 13. H-P: 9-12, 15-16.30óráig. Telefon: 06-30/509-39-11 Anyakönyvi hírek • Baja Születtek, 2004. au­gusztus 25-31-ig anyaköny vezettek: Sánta Evelin (anyja ne­ve: Facskó Melinda) Dusnok, Szabó Dómi- nik Balázs (Németh Nóra) Baja, Saiga Ákos (Kulimák Andrea) Ba­ja, Kovács Kata (Cselik Katalin) Baja, Horváth Vivien (Rövid Veronika) Bácsalmás, Sikari Balázs (Stefánovics Tímea) Baja, Kovács Martin (Bogdán Bri­gitta) Tataháza, Sibalin Lívia (Sajtos Tünde) Bácsborsód, Melkvi Donát (Miklai Anikó) Nemesnádudvar, Sas Helga (Ke­mény Anita Mária) Baja, Bábics Ferenc Dávid (Bábics Mária) Bácsalmás, Baros Patrik (Sipos Mónika) Szeremle, Lantos Zoltán (Koprivanacz Eszter) Érsek- csanád, Schaffer Ákos (Varga Má­ria) Baja. Házasságot kötöttek, 2004. augusztus 28-án: Szittya Róbert Tamás és Horváth Angeli­ka, Laczi Krisztián és Bányái Krisztina, Göldner Emil Balázs és Bényei Ágota Hajnal­ka, Varga Zoltán Ta­más és Tóth Henrietta, Bobák Tibor és dr. Révfy Mária, Dancsó Péter és Hideg Anna­mária. Meghaltak, 2004. augusztus 25-31-ig anya- könyvezettek: Orján Lajos (Sze­remle), Gyovai Antal (Baja), Hor- nyák István (Nemesnádudvar), Pata Jenőné Kiss Rózsa (Fájsz), Zeke Györgyné Hefler Erzsébet (Madaras), Varga József (Duna- falva), Horváth Györgyné Fáber Rozália (Csávoly), dr. Bakonyi Ádám (Baja), Vinkó Antalné Ga- borják Mária (Baja), Kovács Béla (Mélykút), Rádi Lajos (Pécs), Kálmán Mária Piroska (Katy- már), Kiss Mihály (Mélykút), Jaksa Antal (Soltvadkert), Né­meth Jánosné Fetter Julianna (Érsekhalma), Greksa István (Homokmégy), Vrana Károly (Baja), Csapó János (Baja), Feny­vesi József (Baja), Szabó József (Baja), Kovács Péter (Baja), Deák Ferencné Molnár Erzsébet (Dá- vod), Horváth Pál István (Rém), Istókovics József Jánosné Kiss Ágnes (Baja), Jakab József (Ér- sekcsanád), Varga Andrásné Viszmeg Erzsébet (Mélykút), Lipka Istvánná Somoskövi Regi­na (Mélykút), Grizák Ferencné Gyuris Anna (Bácsborsód), Var­ga Józsefné Hódos Mária (Csá­voly), Pintér Ferenc (Hercegszán­tó), Remetei Ernő József (Baja), Bicskei Sándorné Hegyi Terézia (Baja), Mátrai László (Bács- bokod), Sánta István Mihályné Beslity Emma Julianna (Baja), Pittenauer János (Kecskemét), Szilágyi Mihály (Érsekcsanád), Braun József (Csátalja), Frányó János Dezső (Dunafalva). * BAJAI NAPLÓ: 79/323-974, 426-371, 522-480. Rába-250 traktor jó állapotban, RábaWerk 6-os ekével és egy üzemképtelen Rába eladó. Ár: 5 millió Ft, ill. 500 ezer Ft Tel.: 30/247-55-82 Az EURO-INTEGRA Kkt nevében tisztelettel meghívjuk Önt és Munkatársait a PÁLYÁZATÍRÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN című továbbképző tréningünkre! Választható helyszínek és időpontok; • Baja, Belvárosi Irodaház Tóth Kálmán tér 8. 2004.09.30. •Szeged, 2004 10.01. Részvételi díj: 25.000 Ft+áfa T énia:- Az uniós pályázatok készítésének gyakorlati lépései- Az uniós pályázatok készítésénél használatos módszerek, fogalmak ismertetése- Pályázati űrlapok kitöltésének szempontjai Előadó: dr. Szabó Attila közgazdász, európai uniós pályázati szakértő Érdeklődni és jelentkezni íehet a 703690-683 és a 70/3692-866 telefonokon 15 óra után, vfgy az eurointegra@emitelnethj és az eirointegra@fieeniail.hu _______ema il címeken és a 79/424-204 faxon. 557222 AL MA “SZEDD MAGAD!" W 'HP akció a bajaszentistváni almáskertben (volt "Augusztus 20." Mg. Szövetkezet) 2004. szeptember 10-étöl, amíg a készlet tart. F^jta: Jonathan, Golden, Starking Nyitva tartás: 8-16 óráig (hétvégén is) Ár: 50 FtTJcg Megközelíthető az 51 -es számú útról és a Mártonszállási útról. Érdeklődni lehet telefonon: g az esti órákban: 79/326-828 és 79/422-514; § napközben: 20/371-6166 és 20/245-5851 * Várunk minden érdeklődőt!_____Szervezők t B # i r% / “1 / djuj ^ *1 -'a*

Next

/
Thumbnails
Contents