Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-19 / 194. szám

ATHÉN 2004 2004. augusztus 19., csütörtök Petőfi Népe www.petofinepe.hu (KÍheTÁ Gyúrta ezüstérmes 200 mellen! Athén A nyári játékok ötödik verseny­napján úszóink közül Gyúrta Dániel szerepelt a legjobban. A 200 m-es mellúszás döntőjében 2:10.80 perces idővel a japán Koszuké Kitadzsima (2:09.44) mögött olimpiai ezüstérmet szerzett. Gyúrta Dániel osztályfőnöke el van ragadtatva ifjú tanítványa cso­dálatos eredményétől. - Mind­egyik versenyén ott szorongtam a tévé előtt és nagyon izgultam érte. Éppen most beszéltem az édesap­jával, és nagyon boldogok voltunk. Mindkettőnket ámulatba ejtett ez az álomszép ezüst, Dani szédüle­tes dolgot művelt az olimpián. Büszke vagyok, hogy ismerem! - mondta Greksa Judit, aki Békás­megyeren tanította nyolcadikig, a most 15 esztendős úszózsenit. Risztov Éva (2:10.58) nyolcadik lett a 200 m-es pillangóúszás dön­tőjében. Kovács Ágnes bejutott a 200 méteres mellúszás csütörtöki fináléjába. A címvédő futamában a harmadikként csapott a célba, összesítésben pedig az ötödik leg­jobb időt érte el az elődöntőben. A férfi 200 m vegyes elődöntője fele­más magyar mérleggel zárult: Cseh László a várakozásnak meg­felelően biztosan lett tagja a dön­tős mezőnynek, Kerékjártó Tamás viszont kiszorult onnan. Bodrogi László a csalódást jelentő 22. he­lyen végzett az országúti kerékpá­rosok időfutamában. A számot ki­sebb meglepetésre az amerikai Tyler Hamilton nyerte. Férfi súly­lökésben az ukrán Európa-bajnok, Jurij Bilonog (21.16 m) nyerte az A kétszáz mellúszás japán győztese (balra) és Gyúrta egymásnak gratulál. Háttérben a bronzlérmes amerikai Brendan Hansen. Olümpiában rendezett versenyt. Biber Zsolt 19.31 m-rel a 24. he­lyen zárt. Ugyanezt a számot a nőknél az orosz Irina Korzsa- nyenko nyerte (21.06). Kürti Éva 14.60-nal a 37. helyen végzett. A légpisztoly után sportpisztolyban sem tudott döntőbe kerülni Cson­ka Zsófia és Erdős Dorottya. Az alapversenyt követően Csonka 567 körrel a 30., míg Erdős 557-tel a 34. helyen zárt. A női vízilabda-torna második körében ismét vereséget szenve­dett a magyar válogatott. Faragó Tamás csapata az orosz nemzeti együttestől kapott ki 9-8-ra. Ezzel tovább rontott a helyzetén cso­portjában. Legközelebb Kanada ellen mindenképpen győzni kell, hogy legalább a csoportbeli har­madik, még továbbjutó helye meglegyen. Bedák Pál (48 kg) 23:8-as pon­tozásos vereséget szenvedett az azeri Jejhun Abijevtől, így búcsú­zott a további küzdelmektől. Test­vére, Bedák Zsolt (54 kg) viszont 36:27-re vert egy mexikói verseny­zőt és már a 16 között van. Kézilabdában a magyar váloga­tott harmadik csoportmékőzésén 26-23-ra kikapott Franciaország­tól. A bajt tetézi, hogy a játékosok közül Harsányi Gergely orrtörést, Lendvay Péter pedig bokaszalag- húzódást szenvedett. Harsányi egy ütközés következtében törte el az orrát, így a németek elleni pén­teki mérkőzést biztosan kihagyja. Lendvay valószínűleg vállalni tud­ja a szereplést az egy nap múlva esedékes találkozón. Evezésben a Bencsik Gábor, Haller Ákos kétpárevezős egység a középdöntőben szállt vízre, ám futamában csak ötödik lett, így nem jutott be az A-döntőbe. Mohamed Aida a 4. helyen vég­zett az olimpia tőrversenyében, miután a bronzcsatában 15-9-re kikapott a lengyel Gruchalától. Ugyanebben a számban Varga Gabriella a hatodik lett. - Csalódott vagyok, mert éremért jöttem az olimpiára. Azután, hogy olasz el­lenfelem ilyen simán legyőzött az elődöntőben a bronzot minden­képpen szerettem volna elhozni - nyilatkozott Mohamed Aida. i Kecskés nem indult, pozitív lett a doppingtesztje Súlyemelés Nem jelent meg a szerdai mér­legelésen az olimpiai súly­emelőverseny férfi 69 kg-os súlycsoportjának magyarja, a kecskeméti Kecskés Zoltán, aki így nem is indul a 19 óra­kor kezdődő viadalon. Ennek oka, amint azt Dolovai Tamás, a sportág hazai szövetségé­nek elnöke közölte, hogy a sportoló fennakadt egy, a játé­kok előtt elvégzett dopping- vizsgálaton, amelynek az eredményét most hozták nyil­vánosságra. „Kecskés Zoltán az IWF határo­zata értelmében a nemzetközi szövetség által végzett helyszíni vizsgálat alapján nem indulhat. Közvetlenül a játékok előtti dop­pingellenőrzés során az A-tesztje, majd pedig a kontrollt jelentő B- tesztje egyaránt pozitív ered­ményt hozott. Kecskés Zoltán a határozatot tudomásul vette, de ez ellen panasszal fordul az illeté­kes szervekhez, a független nem­zetközi Sportdöntőbírósághoz, és erkölcsi, valamint anyagi kár­térítést követel. Igazsága alátá­masztása érdekében az elrakott C-minta vizsgálatát kéri függet­len, akkreditált doppingellenőrző laboratóriumban. A szövetség tá­mogatja a harminc éves verseny­ző panaszának kivizsgálását” - fogalmazott Dolovai. - „Kecskés Zoltán tapasztalt sportember, az előkészületek során több ízben esett át vizsgálatokon, köztük a minden magyar olimpián induló versenyző számára kötelező el­lenőrzésen, de a WADA, a Nem­zetközi Doppingellenes Ügynök­ség megbízottai is ellenőrizték. Valamennyi vizsgálat negatív eredménnyel végződött. Kizárt­nak tartjuk, hogy a versenyek előtt közvetlenül, értelmetlenül tiltott szert használt volna, hi­szen ebből a versenyen semmifé­le előnyt nem élvezhetett volna.” Információnk szerint Kecskés az anabolikus szteroidok közé tartozó oxandrolonnal akadt fenn a vizsgálaton. Dolovai a szö­vetség álláspontjának magyará­zataként elmondta, ellentétben a kitartást, állóképességet igénylő sportágak képviselőivel, a súly­emelőknek teljesen értelmetlen közvetlenül a verseny előtt telje­sítményfokozó szert szedniük. Hozzátette: azok, akik ebben a sportágban élnek tiltott szerrel, a felkészülés idején teszik ezt. Kecskés Zoltán edzőjét, Bá­lint Csabát Athénban hívtuk fel. Nyilatkozatát a 11. oldalon ol­vashatják. _________________■ Sz tárcsapatok a Pikó-kupán Kézilabda _____ Hétvége a sportpályákon____________________________ A megyei focisták a második körre készülnek Csütörtök A nyár egyik legrangosabb ha­zai női kézilabdatornájának ad otthont augusztus 20-21-én Kiskunhalas. A XVIII. Pikó-ku- pán a legutóbbi magyar baj­nokság dobogósai, mellett ott lesz a horvát sztárcsapat, a Koprivnica is.- A tornát Horváth István „Pikó” emlékére rendezzük meg minden évben. A tanár úr volt a kézilabda sportág megalapítója a városban. A torna hasznos felkészülési lehe­tőség a bajnoki rajt előtt - mond­ta a rendezők nevében Lekrinszki Tivadar, a városi kézilabda szö­vetség elnöke. Az idei tornára igen rangos me­zőny gyűlt össze, hiszen - termé­szetesen az olimpián szereplő vá­logatottjaik nélkül - ott lesz a ha­lasi ÁMK-sportcsarnokában a Dunaferr, a Ferencváros, a Győr, a Vasas, a horvát Podravka Vegeta Koprivnica és a házigazda Kis­kunhalasi NKSE. A Pikó-kupán két hármas cso­portban körmérkőzéseket játsza­nak a csapatok, majd az azonos helyezést elérők helyosztókon küzdenek meg. A találkozók tel­jes játékidejűek, azaz 2x30 perce­sek. A program: augusztus 20. (péntek), 10 óra: Kiskunhalas- Dunaferr, 11.30: Ferencváros- Koprivnica, 13.00: Dunaferr- Vasas, 14.30: Győr-Koprivnica, 16.00: Kiskunhalas-Vasas, 17.30: Győr-Ferencváros. Augusztus 21. (szombat), helyosztók: 9.00: az 5- 6. helyért, 10.30-tól a 3-4. helyért. A döntő 12 órakor kezdődik. A halasi lányokra további ko­moly mérkőzések is várnak még a bajnokság kezdete előtt. Au­gusztus 24-én Algéria nemzeti vá­logatottja lesz az ellenfelük Kis­kunhalason, egy nap múlva pedig a Bp. Spartacusnál vendégesked­nek. Ezt követően egy pécsi és egy németországi tornán szere­pelnek. Kellenek is ezek az erő­próbák Zsiga Gyula formálódó újonc NB I-es együttesének. A sorsolás szeszélye folytán az első négy fordulóban a tavalyi bajnok­ság első négy helyezettje ellen lépnek pályára, majd az egyik vi­déki fellegvárba, Debrecenbe utaznak. T. K. LABDARÚGÁS NB III. Dráva csoport: Bajai LSE-Nagyatád, 18 órakor. PÉNTEK LABDARÚGÁS Megyei I. osztályú bajnok­ság: Tompa-KTK, 17 órakor. Ke- rekegyháza-Kalocsa (Hetényegy- házánl), 17 órakor. III. Radnai Béla labdarúgó­emlékverseny: Kelebia, sportpá­lya, 9 órától. A résztvevők: a Bajsa (Szerbia), a Bácsalmás, a Hajós és a Kelebia ifjúsági csapatai. SAKK Kecskeméti Főtéri sakkbaj­nokság, Szent István Kupa: Kecs­kemét, Főtér, 18 órakor. __________Szombat__________ LA BDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Nyíregy- háza-Sopron 17.30-kor. Kaposvár- Újpest, MTK-Pápa, Videoton-FTC, Győr-Pécs, Bp. Honvéd-ZTE, Békéscsaba-Vasas, 20 órakor. NB I/B-s mérkőzés: Dunaúj- város-Kecskeméti TE, 18 órakor. Megyei I. osztályú bajnok­ság: Kiskunmajsa-Harta, Tisza- kécske-Nemesnádudvar, 17 óra. Megyei II. osztály, Északi cso­port: Kiskunhalasi Sp.-Kunszent- miklós, Ladánybene-Pálmonosto- ra, Tiszaalpár-Lakitelek, Dunave- cse-Helvécia, 17 órakor. Déli csoport: Dunaszentbe- nedek-Fajsz, 17 órakor. Megyei III. osztály, Déli cso­port: Katymár-Dávod, 17 órakor. Keleti csoport: Harkakötöny- Tázlár, Szank-Kunfehértó, 17 óra. __________Vasárnap__________ ASZTALITEN ISZ 11. Lajosmizsei Napok nyílt asztaliteniszverseny: Lajosmi- zse, városi sportcsarnok, 9 órától. Nevezés a helyszínen. LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: Diósgyőr- Debrecen, 11.30-kor. NB II. Winner csoport: Gyula- Kiskunhalas, 17.30-kor. NB III. Dráva csoport: Len­gyeltóti-Baja, 17 órakor. Megyei I. osztályú bajnok­ság: Solt-Dusnok, Soltvadkert- Szabadszállás, Izsák-Akasztó, Já­noshalma Mélykút-Kunszállás, 17 órakor. Megyei II. osztály, Északi csoport: Jakabszállás-Csólyos- pálos, Kecel-Városföld, Kiskőrös- Bugac, Nyárlőrinc-Tabdi, 17 óra­kor. Déli csoport: Bajaszentistván- Érsekcsanád, Bácsborsód-Vaskút, Bácsalmás-Nagy baracska, Szakmár-Bácsbokod, Szeremle- Kunbaja, Kelebia-Hajós, Bátmo- nostor-Sükösd, 17 órakor. Megyei III. osztály, Déli cso­port: Tataháza-Felsőszentiván, Csávoly-Borota, Gara-Kisszállás, 17 órakor. Nyugati csoport: Géderlak- Foktő, Császártöltés-Dunapataj, Homokmégy-Újtelek, Ordas-Mé­hecskék, Bátya-Úszód, Dunate- tétlen-Apostag, 17 órakor. Keleti csoport: Imrehegy-Jász- szentlászló, Csengőd-Kaskantyú, Soltszentimre-Kecel senior, Rém- Kiskunfélegyházi Vasutas, Öregc- sertő-Vadkert FC, 17 órakor. Tudósítóink jelentik LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Keleti csoport, 1. forduló: Vadkert FC-Fülöpszállás 4-1, Kunfehértó-Óregcsertő 2-2, Kiskun­félegyházi Vasutas-Szank 2-1, Kecel S.-Rém 9-2, Kaskantyú-Soltszentimre 1-1, Jászszentlászló-Csengőd 6- 1, Tázlár-lmrehegy 3-1. TRIATLON A Fiation Fesztivál keretén belül rendezték meg hét vé­gén a XIX. Halasi Hajtás Triatlon versenyt. A gyermekek mezőnye 20 versenyző állt rajthoz. A felnőtteknél 32 spor­toló közül a férfiaknál Bajai Péter (Mogyi SE Baja) teljesí­tette elsőként a távot, míg a nőknél klubtársa, Nagy Mari­ann győzött. Eredmények, gyermekverseny, győztesek, megyebeli helyezettek (a táv: 100 m úszás, 2 km kerékpá­rozás, 800 m futás), 11-12 éves lányok: 1. Fürtön Laura (Szeged), 3. Mánik Anni (Kiskunhalas); fiúk: 1. Halász Robin, 2. Kománovics Zsolt, 3. Pósa Szabolcs (mind Bajai Mogyi). 13-14 é. fiúk: 1. Fehér Gergő (Szeged), 2. Straub Róbert (Baja), 3. Pákái Norbert (Kiskunhalas); lányok: 1. Varga Réka (Szeged), 2. Drobina Nóra (Baja). Fiation fu­tam (a táv: 700 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás). Abszolút verseny, férfiak: 1. Bajai Péter 1:00:05, 2. Szentirmai Péter (Kiskunhalas) 1:03:02; nők: 1. Nagy Ma­riann 1:10:19,3. Hoff Bettina (Baja) 1:15:54. Korosztályos versenyek, 15-18 é. leányok: 1. Nagy Mariann, 2. Hoff Bet­tina. 19-40 é. férfiak: 1. Bajai Péter, 3.Nemes-Nagy Tibor (Kiskunfélegyháza); nők: 1. Pappné Tóth Adrienn, 2. Kádárné Mészáros Erika (mindkettő Kiskunhalas). 41-50 é. férfiak: 1. Szentirmai Péter, 2. Jeszenszki Péter, 3. Szat­mári Zoltán (mind Kiskunhalas); nők: 1. Hegedűs Erika (Debrecen), 2. Borsódiné Jaksa Éva (Baja). 51 év feletti férfi: 1. Ferenc Ferenc (Szeged). A legjobb Bács-Kiskun megyei versenyző: Bajai Péter és Nagy Mariann. A legjobb kiskunhalasi: Szentirmai Péter és Pappné Tóth Adrienn. A legjobb határőrversenyző: Tabajdi József zászlós (Kiskunhalasi Határőr-igazgatóság) 1:18:15. Újságírók versenye: 1. Kohout Zoltán (Halasi Tü­kör) 1:23:51, 2. Kristóf Imre (Halas Televízió) 1:23:59, 3. Sebestyén István (Petőfi Népe) 1:27:48. _____________■ Hír ek TÁJFUTÁS. Augusztus 21-22-én Kaskantyú térségében kerül sor az 5. Kalocsa Kupa normál távú, rangsoroló versenyre. A Kalocsai SE tájfutó szakosztálya által szer­vezett eseményre több mint száz­ötven versenyzőt várnak. LABDARÚGÁS. Augusztus 23-án kezdődik és október 23-ig tart Kalo­csa város kispályás labdarúgó baj­noksága. A négy osztályban 36 csa­pat küzd a helyezésekért és össze­sen 186 mérkőzésre kerül sor. LÁBTENISZ. VII. Madarász Kupa néven országos lábtenisz bajnok­ságot rendeznek szeptember 4-5- én 8 órától a kiskőrösi szabadidő­parkban. Szombaton az egyéni, vasárnap a páros versenyre kerül sor. Nevezni szeptember l-éig le­het Madarász Krisztiánnál a 78/411-754 vagy a 70/384-4319-es telefonon. LABDARÚGÁS. A kedden me nesztett Gálhidi György edző he­lyett Bognár György került a Bp. Honvéd NB I-es csapatának kis- padjára. _____________ ■ Tő TÓ-f^m TANÁCSAIM) MAGYAR NB I. 1. Videoton-Ferencváros 2 2. Kaposvár-Újpest 2 3. MTK-Pápa 1 4. Győr-Pécs 1,x 5. Bp. Honvéd-ZTE x, 1 angol PREMIER liga 6. Birmingham-Chelsea 2 7. Charlton-Portsmouth 1, x 8. Crystal Palace-Everton 1 9. Fulham-Bolton ] 10. Liverpool-Manchester City 1 11. Newcastle-Tottenham 1 12. Manchester United-Norwich 1 13. West Bromwich-Aston Villa x, 2 +1: OLASZ SZUPERKUPA Milan-Lazio 1

Next

/
Thumbnails
Contents