Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-11 / 187. szám

Az aranyéremre hajt ilenc magyar birkózó szerzett /ótát az athéni játékokra, öten Itöttfogásban (augusztus 22- 5.), négyen szabadfogásban 16-29.) lépnek szőnyegre. Közű­ik többen is reménykedhetnek ■mes helyezésben, a legna- /obb esélyesnek Deák Bárdos lihály számít. Legutóbb Barcelonában őrül­etünk birkózó aranyéremnek, ;pka Attila és Farkas Péter a do- )gó legfelső fokára állhatott, ter- észetesen kötöttfogásban: a 18 Idigi olimpiai aranyérmünkből ak három született szabadfo- isban. Az utóbbi évek eredmé- fei alapján a legesélyesebb ma­tar ismét a kötöttfogásúak kö- il kerülhet ki. Deák Bárdos Mi- íly Sydney óta hat világverse­nyen indult, s mindegyiken a döntőbe bir- kózta magát. Fájdalom, ott ötször „csak” ezüstérem ju­tott neki, így sokaknak ha eszébe jut De­ák Bárdos neve, egyből a máso­dik hellyel kötik össze. A felké­szülési időszakot az ukrán válo­gatottal végiggüriző 120 kg-os Európa-bajnok, négyszeres vb- második óriás azonban szeretne szakítani ezzel a hagyománnyal, úgy érzi, fizikálisán remek álla­potban van, mindenkit le tud győzni, ezért feltétlenül az arany­ra hajt. Ötödik olimpiájára készül ;ztaliteniszben három magyar írsenyző indul, a húsz éve a vi- g élvonalához tartozó klasszis, ítorfi Csilla mellett Tóth Krisz m és Fazekas Mária is asztal- )z áll egyéniben, a Bátorfi, Tóth iros pedig pontszerző álmokat szövögethet. Az erőviszonyok rmészetesen ázsiai, főleg kínai lényt sejtetnek. Nem valószínű, )gy akár egyetlen aranyérem is ás ország versenyzőjének nya- iba kerülne. Bár kicsit változtat- tt ezen, hogy az azonos nem- •tbéli versenyzőket most elő- ör azonos ágra sorolják, vagyis lldául kínai házidöntőre nem 'riilhet sor. A sportág először '88-ban szerepelt az olimpiai ogramban, s majdnem rögtön a bemutatkozáson magyar érem született: Szöulban a 35 éves Klampár Tibor az elődöntőben kapott ki a svéd Erik Lindh- től2000-ben, Sydney-ben szintén sokáig reménykedhettünk, hi­szen a Bátorfi, Tóth páros bronz­mérkőzést játszott, ám végül alul­maradt egy dél-koreai kettőssel szemben. Athénban ismét a leg­jobb európai párostól, Bátorfi- éktól várható kiemelkedő ered­mény. Az ötödik olimpiájára ké­szülő, kilencszeres Európa-baj­nok klasszis szerint lehet keresni­valójuk. A verseny 14-én kezdő­dik, előtte remélhetőleg egy napot edzhetnek a helyszínen, ami Bá- torfinak a magasra feldobott szer­vái miatt nagyon fontos lenne. Szabadkártyával is szabad nyerni Két magyar induló lesz kerékpárban, közülük Bodrogi Lászlótól még a pontszerzés sem lenne meglepetés. Vinczeffy Zsolt meglepetésre került a keretbe. Már az első játékok óta szerepel a kerékpár a műsoron, igaz, a több mint száz év alatt alapos változásokon ment keresztül maga a sportesz­köz, és a versenyszámai is. Ki hinné, hogy 1924- ben például kétüléses kerékpárban született az el­ső magyar ötödik hely... Most 12 számban csap­nak össze a pályakerékpárosok, négyben az or­szágútiak és kettőben a hegyikerékpárosok. Az utóbbiban Vinczeffy Zsolt állhat rajthoz, valljuk meg, csekély eséllyel (aug. 27-28.). Az országúti mezőnyversenyben és az itteni időfutamban ka­pott szerepet Bodrogi László, aki inkább az utób­biban esélyes. Könnyű dolga persze nem lesz, hi­szen a Tour de France nagymenői közül is sokan ott lesznek, és azért Uürichot, Vinokurovot, Arm- strongot megverni csodaszámba menne. Bodrogi ugyan szabadkártyával indulhat, de remélhetőleg nem pusztán az athéni belváros látványosságai­ban gyönyörködik majd a mezőnyverseny során (aug. 14-15., 18.). Időfutamban már rendelkezik vb-bronzzal, szóval számolni kell vele az ellenfe­leknek. Egy hagyományosan magyar sportág Akár mindkét olimpián kezdődött a magyar és a aranyat bezse- szovjet vonal előretörése. Le­helhetjük a ha- gyünk annyira büszkék magunk- gyományosan ra, hogy e rövid terjedelemben magyar sport- csak a magyar sikerekre emléke- ágnak tartott zünk, akad belőle bőven. 1952- öttusában. Eh- ben, az akkor először rendezett hez mindössze csapatverseny, amelyben a Bene- az kell, hogy a dek, Szondy,, Kovácsi trió diadai- favoritok kö- maskodott. Ok voltak az úttörői a zött emlegetett Balogh Gábor és később szinte hősökké vált ver- Vörös Zsuzsanna is jó formát idő- senyzőknek, hiszen Balczó öt zítsen az egynapos versenyre. egyéni vb-aranya mellett csak a Régebben persze hosszabb harmadik olimpiáján (1972) tű­idéig tartott, mire kiderült, ki is dott egyéniben a dobogó legfelső lesz ennek a Coubertain báró ál- fokára állni. Kortársával, Török tál kitalált sportágnak a legjobbja, Ferenccel és Móna Istvánnal le- és akkor még emnacipációról győzhetetlen csapatot is alkottak, sem nagyon hallottak a modern Visszavonulásuk után nem kellett pentathlon környékén. Az úszás, sokat várni az újabb sikerekre, a vívás, lövészet, lovaglás, futás al- nyolcvanas években a Fábián, kotta öttusának a múlt.század ele: Martinék, Mizsér összetételű má­jén még nem kellett megküzdenie gyár csapat láttán tudhatták az el- olyan problémákkal, mint a tv- lenfelek, hogy ők legfeljebb az közvetítés miatti látványosság. ezüstért szállhatnak harcba. Igaz, a kezdetekkor még svéd Mára az olimpián már csak uralom jellemezte. A helsinki egynapos az egyéni viadal (nők­Balogh Gábor nél aug. 26., férfiaknál aug. 27.), csapatver­seny nincs, és minden ország legfeljebb két versenyzőt in­díthat. Ahhoz képest, hogy szó volt róla, az öttusa az olimpiai műsorról is lekerül, örülhetünk, hogy ennyi megmaradt belőle. Mi, magyarok négy versenyzővel indulunk. A nőknél Vörös Zsuzsa már 1999- ben a világ legjobbja volt, majd egy hosszú hullámvölgy után most kezd magára találni. Füri Csilla is szerezhet kellemes meg­lepetést. Egy pontszerzés már szép eredmény lenne tőle. A fér­fiaknák Balogh Gábor a favorit. Az igen erős mezőnyben vb-ara- nyakkal, olimpiai ezüsttel nyo- matékosítja: számolni kell vele. Kállai Ákos odaérhet a dobogó­ra. Érdekességek GÖRÖG olimpiai bajnokokról ne­vezik el a játékokra épült villa­mosvonalakat Athénban. Az egyik új járat névadója az 1992- ben, 1996-ban és 2000-ben is aranyérmes súlyemelő - a meg­nyitón a görög zászlót vivő - Pirrosz Dimasz lesz, a másiké pe­dig a Sydneyben 200 m-es síkfu­tásban diadalmaskodó Konsztan- tinosz Kenterisz. KUDARCOT vallott az olimpiai szervezőbizottság három éve meg­hirdetett programja, mely szerint a nyitóünnepségig 280 ezer fát és kétmillió bokrot ültetnek el az öt­karikás létesítményekben és azok környékén. A házigazdák jelenleg mindössze 27 ezer fánál és félmil­lió cserjénél tartanak, s a szerény teljesítményt az építkezések elhú­zódásával magyarázzák. E HÉTTŐL meghosszabbított nyit­va tartással üzemelnek Athén je­lentősebb múzeumai és látogatható régészeti lelőhelyei. Túl ezen az üzletek és a bankok is átállnak az olimpiai menetrendre. Mindezzel a játékokra érkező turisták igényeit szeretnék minél jobban kielégíteni.- Váltózárak- Riasztók- Xenon szett Az eredeti MUL-T-LOCK sebességváltózár csak nálunk! C.T.L. Biztonságtechnika Kecskemét, Solt Tel.: 30/3-111-199 www.ctl.valtozarak.hu Nem hisz a szemének? A Daewoo Matiz most rendkívül kedvező feltételekkel lehet az Öné! A részletekkel várjuk szalonunkban! • 0% THM-mel • 60 hónapra • kezelési költség nélkül • kamatmentesen • 10% induló befizetéssel Daewoo Matiz^lapár: 1 649 000 Ft A képen látható autó illusztráció! Átlagos fogyasztás: 6,1 1/100 km, C02-kibocsátás: 160 g/km. Daewoo Tormási 6000 Kecskemét, Városföld 32/a Tel.: 76/502-910 • Fax: 76/502-911 E-mail: daewoo@tormasi.hu DAEWOO Daewoo. Nagyszerűbb, mint gondolná. A General Motors Család tóga DÍJUGRATÓ világkupa forduló csii****w KECSKEMÉT, * SZEKTOI STADION 2004. AUGUSZTUS 13-15-16 DÍJUGRATÁS ÉLŐ KÖNNYŰZENEI KONCERTEK 2004. augusztus 13- án /péntek/ VILLANYFÉNYNÉL; KECSKEMÉT VÁROS NEMZETKÖZI BAJNOKSÁGA 14- én/szombat/ SAMSUNG NEMZETEK DÍJA 15- én/vasárnap/ MAGYAR NAGYDÍJ 2004. augusztus 13- án/péntek/ Back II Black 14- én/szombat/ Roy és Ádám REPUBLIC^ 15- én/vasárnap/ MEGASZTÁROK PROGRAMOK (minden nap 8 órától) 30 m-es ORIASKIVETITON Főtámogatók: ^ Raiffeisen BANK V Private Banking Médiatámogató: Támogatok: iät\ jfL[m, * enzB grill t^geáD CASM) KECSKEMÉT SZEKNCSEJÁTÉK RT. J cartioN autókereskedelem g Kecskemét Baja A lovassport szolgálatában! Belépőjegyek a Széktói Stadion pénztárában válthatók! Napi belépőjegy árak: 1.500 Ft-tól 4.000 Ft-ig. Elővétel: augusztus 1-től az IBUSZ kecskeméti irodájában és interneten (www.csio-kecskemet.hu). RÉSZVEVŐK: 16 ORSZÁG, 100 LOVAS, 250 LÓ

Next

/
Thumbnails
Contents