Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-11 / 187. szám

A Petőfi Népe melléklete 2004. augusztus 11. ATHENS 2004 Fellobban a láng A sport nyerni és veszíteni is megtanít Mintha tegnap lett volna: Nagy Tímea bevitte a győztes talá­latot, Kovács Ágnes örömében sírva fakadt a dobogó tetején, Csollány Szilveszter gyűrűgyakorlata után diadalittasan csa­pott a levegőbe. Mintha csak tegnap lett volna, jutnak eszünkbe a sydneyi olimpia magyar sikerei, pedig már négy év telt el azóta. A világ legjobb sportolói újabb megmérettetés előtt áll­nak. Augusztus 13-án az athéni Olimpiai Stadionban fellob­ban a láng, kezdődnek a 28. nyári játékok. A görög főváros 1896 után az idén másodszor ad otthon az olimpiának. Ha négy éve, Sydney esetében igaz volt, hogy a városképet illetően óriási változást hozott a nyári olimpiára történő fel­készülés, akkor ez még nagyobb mértékben érvényes Athén kapcsán. A görög fővárosban számos helyen létesültek sport- csarnokok, újultak, szépültek meg korábban is létező stadio­nok. Emellett modern repülőtérrel, villamos- és metróvonal­lal, illetve a korábbinál lényegesen lendületesebb közlekedést lehetővé tevő utakkal gazdagodott Görögország központja. Sydney és Athén között ugyanakkor lényeges különbség, hogy a négy évvel ezelőtti olimpián a négy vidéki labdarúgó­stadionnal együtt tizennyolc helyszínen zajlottak az esemé­nyek, az augusztusi versenyekre viszont huszonkét külön­böző ponton kerül sor. Míg az ausztrál nagyvárosban két helyszínen 25 sportág küzdelmeit rendezték, addig Athén­ban jóval kevésbé koncentrált a lebonyolítás. Az Olimpiai Centrumban például csak tíz verseny eseményei zajlanak. Érdekesség, hogy az íjászversenyeknek és a maratoni befu­tójának az a Panathinaikó-stadion ad otthont, amely már az 1896-os olimpián is állt, mi több, az akkori játékok központi helyszíne volt. A tenger közelsége miatt Athénban, illetve an­nak 40-50 km-es vonzáskörzetében mindent meg lehetne rendezni. Ezzel együtt futballmérkőzéseknek - immár ha­gyományosan - más városok is otthont adnak. Pireusz mel­lett Szalonikiben, Pátrában, Iraklióban és Voloszban kerül sor összecsapásokra. Bár a hivatalos megnyitóra augusztus 13-án kerül sor, a játékok versenyei a női és a férfi futballtor- nával már két nappal korábban megkezdődnek. A részt vevő országok és sportolók számának növekedése az újkori olimpai játékok növekvő népszerűségét mutatja. Míg Szöul­ban (1988) 159 ország 8500 versenyzője indult, addig négy évvel később Barcelonában ez a szám 169-re, illetve 9400-re növekedett. Sydneyben (2000) már 199 ország több mint tíz­ezer sportolója versengett egymással. Athénban 28 sportágban, 301 versenyszámban 202 nem­zet legjobbjai küzdenek az érmekért, helyezésekért. A ma­gyarok közül 216 versenyző harcolta ki az athéni kvótát. Köztük hatan - Berzicza Tamás, Boros László, Hosszú Ka­tinka, Kecskés Zoltán, Majoros István, Ungvári Miklós - Bács-Kiskun megye színeiben versenyeznek. Aztán akad­nak olyanok sportolók is, akik Bács-Kiskunban születtek - a Valkay lányok, Tóth Andrea, Balzsay Károly vagy Fazekas Nándor -, ám más megyebeli klubokból kerültek be az olim­pia csapatba. A földkerekség legnagyobb sportünnepén lesz kiért szurkolnunk. Persze, ahol az egyik győz, ott a másik alulmarad. Legyen szó mérkőzésről, versenyről, asszóról, vagy más párviadalról. A sport az életminőség meghatározó­ja, amely nemcsak nyerni, hanem veszíteni is megtanít. Ezért is olyan csodálatos. szabó etelka Eskümondó, Az olimpiai versenyzők eskütéte­lére az 1920-as, antwerpeni játé­kok óta kerül sor. Azóta vala­mennyi alkalommal fogadalmat tesznek a résztvevők arra, hogy betartják a szabályokat és a fair play szellemében küzdenek. Az esküt kiválasztott sportoló mond­fáklyagyújtó ja el. A szöveg, Coubertin báró szerzeménye, így hangzik: „A versenyzők nevében ígérem, hogy vállaljuk a részvételt az olimpián, tiszteletben tartjuk a szabályokat a sport dicsőségére és csapataink becsületére.” *** A láng az ókori játékok öröksége­ként az 1936-os berlini versenyek óta tartozik hozzá szervesen az újkori olimpiákhoz. Az idő előre­haladtával egyre nagyobb nyilvá­nosságot kapott az összegyűjtött napsugarak segítségével antik helyszínen, Olümpiában sorra kerülő fellobbantása, illetve világ körüli útjának figyelemmel köve­tése. Ennek megfelelően egyre nagyobb jelentősége lett annak, hogy ki viszi utoljára a fáklyát, s ki nyitja meg szimbolikusan a vi­adalok sorozatát. A szervezők szeretik titokban tartani a kivá­lasztott nevét, s ez jórészt sikerül is nekik. Ha választékot akar és igényes a minőségre, ne feledje! Az ERDÉLYI BÚTORHÁZ NAGY NYÁRI AKCIÓJA! Kínálatunkból: nappali és hálógarnitúrák, rusztikus, Fiilöp Lajos és reneszánsz kivitelben. • Étkezők, sarokétkezők, tálalók, komódok. Kiegészítő kisbútorok. Kecskemét, Rákóczi út 34. Tel.: 76/320-493 www.extra.hu/erdelybutor Élvezze az Olimpia izgalmait új, nagyképernyős televízióján keresztül! Mit szólna 300.000 Ft-hoz? Csak havi 7.014 Ft* törlesztőrészletért! Igényelje most svájci frank alapú személyi kölcsönünket 13,95%-os kamattal! Személyi kölcsön gyorsan, egyszerűen, amennyiben készpénzre van szüksége. Kecskeméti iroda: Kisfaludy-ház, I. em. 106. Telefon: (06-76) 507-892 Santander Consumer <^CC Credit törlesztörészlf 2t Összegére vonatkozó adatok xé ijékoztató jellegűek. További részleteket Hirdetményünk tartalmazza.

Next

/
Thumbnails
Contents