Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-07 / 157. szám
KÜLÖNKIADVÁNY PetőíiNepe BAJAI HALÁSZLÉFŐZŐ NÉPÜNNEPÉLY 2004. JULIUS 7. \ tartalomból: ). oldal: Fellépők, programok ). oldal: Csónakkal a halfőzésre 7. oldal: Jönnek az ünnepre ). oldal: Ellesett pillanatok l oldal: Bajnokok Ligája 1 oldal: Egyidősök a fiesztával 2. oldal: Élő halásztanyáról álmodik 3. oldal: A nagyváradi halászlé ecetet is kíván Ne menjenek a sodrófáért! semmiféle értékítéletet nem hordoznak magukban. Hogy miért hoztam szóba ezt? Mert azon a helyen, ahol a sodrófabirtokos, páros személyiszámos népességet elítélőleg illette a kőszívű ember szülőatyja, egészen pontosan meghatározta azt is, hogy milyen a jó halászlé. S azt hiszem a halászok igazságát nem lehet elvitatni, még akkor sem, ha Jókai a tiszai halászok véleményét írta is meg. így hangzik a recept, ami - bár nem bőbeszédű, de - sokatmondó: a jó halászlének három kívánalomnak kell megfelelnie, legyen meg a színe, íze és illata. Akik a kákán is csomót keresnek, mondhatják, hogy jól ideírta nekünk a semmit, és megint az asz- szonyért vagy sodrófáért szaladnának, kérem nézzenek magukba, és ismerjék el, hogy nem új receptet keresendő olvasták el idáig írásomat. Arról nem is beszélve, hogy Jókaitól lopott szavaim mögött ott van minden, ami szükségeltetik a jó halászléhez. Friss hal, jó paprika, jó minőségű víz, a könnyektől sós hagyma - és a szakács, aki tudja, miből menynyit. Főleg vendégből. Hisz’ azokkal csak a baj van. Nem elég, hogy megeszik a halászlét, de még halászlé-készítési elképzeléseiket is megosztják a ba- jaiakkal, s megpróbálnak elméleteket gyártani, hogy mitől jó, ami jó. Kérem, lássák be, hogy az én szerény hivatkozásom Jókaira és halászainak szavaira, egészen elfogadható halászlékedvelő-színben tüntet fel. Nem hívnak meg? ÖKRÖS CSABA írása Japok óta tudtam már, hogy a halászléről kellene rnom, aminek nagyon örültem. Sőt, még mindig írülök, mert a halászléről írni megtiszteltetés, felté- re, ha nem a tisztiorvosi szolgálat zsoldjában kényeién lesújtó vizsgálati eredményeket szavakba ön- eni az alkalmi tollnok. Szóval azt akartam monda- li, hogy örömömbe némi üröm vegyül, mert napok ita kísértenek Jókai Mór szavai, s nem szeretnék enkit sem megbántani, pláne asszonynépet nem, nert olyannal nem jó kikezdeni, aki érvényes belélő birtokában bármikor előhúzhatja a konyhából a odrófát. Márpedig az nem jó a deréknak. t nemzet nagy mesemondója azt írta, hogy „már- iedig halászlét főzni asszony nem tud”. Szóval ez a aondat jut eszembe lépten-nyomon napok óta, s féli volt, hogy le fogom írni. De még mielőtt el tetsze- ek menni sodrófáért vagy az asszonyért, hogy lá- td, anyjuk, mondom én neked ezt húsz éve, hadd egyezzek meg valamit szerényen, Jókait és maga- lat védendő. Az írófejedelem pusztán a tiszai halá- zokat idézte, én meg őt, úgyhogy közös szavaink
