Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-06 / 156. szám

2004. JÚUUS 6., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig AKASZTÓ. Második alkalommal rendez koncertet a Tartsd életben a zenét Alapítvány július 10-én az akasztói faluházban. Az alapít­vány célja: fiatal, pályakezdő ze­nekarok és szólisták számára fel­lépési lehetőséget biztosítani, és lehetőséget teremteni tehetségük kibontakoztatására. A júliusi koncerten öt környékbeli zene­kar mutatkozik be. A rendezvény bevételét a fiatal együttesek tá­mogatására fordítják. BÁTMONOSTOR. Csütörtökön délután 5 órakor tartják meg a templom melletti játszótéren (rossz idő esetén a tornaterem­ben) a Vaskúti Zenei Tábor záró hangversenyének főpróbáját. Be­vett szokás ugyanis, hogy a Vas- kúton táborozó mintegy 35 ifjú muzsikus a másfél órás záró programot Bátmonostoron is elő­adja. Egyébként Vaskúton a záró koncertet a táborlakók pénteken este tartják majd meg. Mindkét hangversenyre díjtalan a belépés. BOCSA. A Kiskőrösi Rendőrka­pitányság államigazgatási eljá­rás keretében vizsgálja egy 38 éves bócsai férfi rendkívüli ha­lálesetét. Az áldozatot vasárnap dél körül a lakásához tartozó pincelejáró előtt találták holtan. A rendőrségi halottszemle során bűncselekményre utaló körül­mény nem merült fel. DUNAEGYHÁZA. Az iskola konyháját, amely másfélszáz gye­rek étkezését biztosította, vállal­kozásba adta az önkormányzat. A korábban kiírt pályázatra öten jelentkeztek. A győztes - aki au­gusztus 15-étől üzemeltetheti a létesítményt - Varó Mária lett. IZSÁK. Elkészült az 1,8 kilomé­ter hosszú, úgynevezett Sári út, amelyet ma helyeznek forgalom­ba. A beruházás Sapard-támo- gatással valósult meg. A kivitele­ző, a Soltút pályázat útján nyerte el a munkát. Az aszfaltos, új úttal tehermentesítik a központi for­galmat. Emellett legalább félszáz gazdálkodót érint, hogy ezután nem sárban, porban kell közle­kedniük a földjeikre. KELEBIA. Pénteken délután fél 5-kor kezdődik a határközség­ben a háromnapos Kárpát-feszti­vál. A sportpálya melletti nagy­színpadon határon inneni és a túli hagyományőrző együttesek adnak műsort, de ősi mestersé­geket is megismerhetnek az ér­deklődők. A hétvégi programo­kat könnyűzenei koncertek - például a Szabadkai Big Band, vagy az etnozenét játszó, szin­tén szabadkai Paniks fellépése - is színesítik. KEREKEGYHÁZA. A helyi is kola felújításából a nyáron csak a legszükségesebb dolgokra fut­ja a rendelkezésre álló pénzből. E célra a Megyei Területfejleszté­si Tanács 4,1 millió forint támo­gatást adott. Ezt az önkormány­zat megtoldotta a saját erővel, így az 5,2 millió forintból csak az ablakok egy részét tudják ki­cserélni, s tisztasági meszelést végeznek, valamint néhány ki­sebb villamossági szabványosí­tásra kerül sor. tételében is. 1887-ben a Magyar írók és Művészek Társasága kép­viseletében ő avatta fel egykori barátja szülőházát. Az író mell­szobrát július 31-én, Petőfi halá­lának 155.-ik évfurdulóján avat­ják fel a város főterén. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Móra Ferenc születésének 125. évfor­dulóján, július 19-én ünnepélyes keretek között adják át a felújított Móra teret. A rekonstrukció jó ütemben halad. A tér városköz­pont felőli oldalán Móra Ferenc egészalakos szobrát helyezik el két lépcsősorral kiemelt, kör ala­kú területen. A Citerázó juhász kissé távolabb kerül, a Holló-szo­bor helyén pedig egyelőre virá­goskertet alakítanak ki. A tervek szerint a későbbiekben ide kerül majd az egykori „Békás kút”. A tér Kalmár kápolna felöli harma­dában a jelenleg restaurálás alatt álló „angyalos kutat” állítják visz- sza. Az új kerékpárutat az új tér­burkolat eltérő színe választja majd el a járdától. KISKUNHALAS. A magyar csip kék 102 éves „királynője” a kö­zelmúltban a fővárosi Csók-galé- riában és Halas lengyelországi testvérvárosában, Nowy Sacz- ban mutatkozott be. A halasi csipke legközelebbi kiállítását jú­lius 9-én 18 órakor nyitják meg a szentendrei Szamos-marcipán kávéházban - tájékoztatta lapun­kat Kiüti Zsuzsanna, a Csipkeház igazgatója. Az augusztus közepé­ig látogatható kiállításon a hagyo­mányos csipkék mellett bemutat­ják az ezüstkeretbe foglalt csip­kéket, medálokat és kitűzőket is. KISKUNMAJSA. Parlagfű-men­tesítési akciót szervez az ÁNTSZ Kiskunhalasi Városi Intézete júli­us 13-án 9 és 13 óra között a kis- kunmajsai strandfürdő melletti üdülőterületen, a Jonathermál Motel parkolójában. Az akcióban résztvevők számára a helyszínen gumikesztyűt és ásványvizet biz­tosítanak. KISKUNMAJSA. Rendkívüli ülést tart ma délután négy órától a város képviselő-testülete. A pol­gármesteri hivatal tanácskozó termében sorra kerülő ülésen a többi között javaslat hangzik el a Perczel Mór laktanyában elő ci­gány családok elhelyezésére. A képviselő-testület arról is kinyil­vánítja szándékát, hogy átveszi-e a Halasvíz Kft.-tői az ivóvízháló­zat és a szennyvízrendszer mű­ködtetését. KUNFEHÉRTÓ. Kovács Julian­na Ilona grafikusművész kiállítá­sával folytatódik a Kunfehértó Nyár rendezvénysorozata. A tó­parti galériában július 9-én 17 órakor nyílik a tárlat. A hétvégén kerül sor a hagyományos Kunfe­hértó Sörfesztiválra is, melynek programjai pénteken délután 3 órakor kezdődnek és vasárnap este érnek véget. SZABADSZÁLLÁS. Az Alföldi Kiképző Központban holnap reg­gel nyolc órakor leszerelési ün­nepség lesz. A laktanyától elkö­szönő 35 férfi a hathónapos sor­katonai szolgálatának teljes idejét Szabadszálláson töltötte. KISKÖRÖS. A legutóbbi képvi- TASS. Az új piac melletti játszó- selő-testületi ülésen beszámolt te- tér jókor készült el. Az önkor- vékenységéről a Kiskőrös Váró- mányzat 1,7 millió forintot köl- sért Alapítvány kuratóriuma. Az tött a létesítményre, amelyet a va- 1991-ben, százezer forint önkor- káció ideje alatt szívesen használ- mányzati tőkével létrehozott, ki- nak a gyerekek, emelten közhasznú alapítvány az elmúlt évben közel másfélmillió TISZAALPÁR. Egy 54 éves tisza- forintot fordított oktatási és alpári hölgy a napokban lakása kultúrális célú támogatásokra. A melléképületében - öngyilkossági felosztható pénz túlnyomórészt szándékkal - felakasztotta magát vállalkozóktól, magánszemélyek- és meghalt. A halottszemle során tői és saját rendezvényeik bevéte- nem merült fel bűncselekmény léből származik. vagy idegenkezűség gyanúja. KISKŐRÖS. Jókai-szobrot avat- TISZAKÉCSKE. Ma délután 5 nak Kiskőrösön. Jókai Mór - iro- órától ismét horgászvizsgát tart a dalmi munkássága mellett - je- helyi horgászegyesület a pecázni lentős szerepet játszott Petőfi vágyók számára. Sándor szülőházának közkinccsé __________________________■ UJDIPLOMÁSOK. A Kecskeméti Főiskola GAMF-karán a napokban diplomaátadó ünnepi kari tanács­ülést rendeztek. Az okleveleket dr. Danyi József kari főigazgató és dr. Sztachó-Pekári István rektor adta át az intézmény Körösi Csorna Sándor parkjában. __________________________________fotó; banczik Róbert Be törések vezettek a rablásig A három férfi tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez Letartóztatták az akasztói rablás gyanúsított­jait. Azt a három férfit, akikről úgy gondolják, hogy április 27-ére virradó éjjel a kezükben fegyvernek látszó tárggyal, a fejükön csuk­lyával rátörték az ajtót a Csengődi út inellett élő családra. ________________Akasztó________________ A bűncselekmény éjszakáján hárman aludtak a paprikatermesztéssel foglalkozó család házában. Az apa, a felesége és a lányuk. A támadók mind­hármukat megverték, majd mindenkit megkötöz­tek. A fiatal nőt bezárták a mellékhelyiségbe, tá­vozásuk előtt pedig megfenyegették a családot, hogy hajnalig moccanni se merjenek. A rablás so­rán egyébként mintegy negyednrilliós élték.tűnt el a házból. Kisebb része készpénzben, a többi pedig arany ékszer volt. A támadók magukkal vit­tek 2,1 millió forint értékű takaréklevelet is, azon­ban ezt - mivel azonnal letiltották a tulajdonosok, illetve a rendőrök - már nem volt lehetőségük be­váltani. Néhány napja azután egy összehangolt, látvá­nyos rendőri akció során őrizetbe vettek hat embert a Bács-Kiskun megyei nyomozók, vala­mint a kommandósok: Orgoványi, tabdi és Ma­gyarországon élő marosvásárhelyi férfiakat: az életkoruk 20-35 esztendő. Akasztó környékén el­követett betöréses lopásokkal gyanúsítják őket. A Petőfi Népe információi szerint közöttük van az a három férfi is, akik ellen nem csak a betörése­ket, hanem az április 27-ei rablást illetően is sike­rült terhelő bizonyítékokat beszerezni. A három férfi egyelőre tagadja, hogy bármi köze lenne a bűncselekményhez. Egyébként a nyomozók abból indultak ki az akasztói felderítésnél, hogy a rablást megelőzően több tanyabetörés is történt a környéken. A nyo­mozás során összesen 7-8 név merült fel, olyan személy is szerepelt közöttük, aki nem vonult be jogerős büntetését letölteni a börtönbe. Őt Buda­pesten találták meg és a többiekkel egy időben, a nyílt utcán - az Üllői úton - fogta el a Hírős kom­mandó. A külsejét elváltoztatta: nem csak a haját, hanem a bajuszát és a szakállát is megnövesztet­te. A lakásán tartott házkutatás során két olyan légpisztolyt találtak, amelyek valódi fegyverhez hasonlítanak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai úgy vélik, hogy az összegyűjtött bizonyítékok és a személy­felismertetések beismerő vallomások hiányában is elegendőek lesznek a rablók elítéléséhez. A las­san befejezéséhez közeledő nyomozásban bűn­társként szerepel a hátorn férfi mellett a másik trió, akik ellen viszont az Akasztó környéki betö- réssorozat szolgál a vádjavaslat alapjául. nnm Fejleszteni kell a tész-eket Mezőgazdaság Magyarországon a zöldség-gyü­mölcs ágazat versenyképessége érdekében fejleszteni szükséges a termelői értékesítő szervezete­ket, a tész-eket - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöld­ség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügy­vezető igazgatója a napokban. A jövő évi agrárköltségvetés­ben legalább 5 milliárd forintot kellene elkülöníteni ahhoz, hogy a termelői szervezetek működése fejlődhessen. Erre az összegre azért volna szükség, hogy a tész-ek eséllyel pályázni tudjanak az uniós forrásokra. Jelenleg Magyarországon 96 tész működik, ebből 8 az agrár- kormányzat által is elismert szervezet. A múlt évben a tész- ek az ágazat teljes árbevéte­lének - amely mintegy 250 milli­árd forint volt - mintegy 15 szá­zalékát adták. A jelenlegi uniós költségveté­si időszak végéig a magyar zöld­ség- és gyümölcságazatba 25-30 milliárd forintot kellene invesz­tálni a versenyképesség javítása érdekében. A szakmai vélemények sze­rint az öntözött területeket je­lentősen növelni kell. A zöldség­gyümölcs ágazatban az a cél, hogy Magyarország az évtized végére, azaz 2010-re évente 3,5- 4 millió tonna zöldséget, gyü­mölcsöt termesszen. A múlt év­ben Magyarországon a termés mennyisége mintegy 2,9 millió tonna volt. Ingyenes tábor Kecskemét Táborozni vágyó általános is­kolás gyerekeket várnak júli­us végéig a kecskeméti egész­ségügyi szakközépiskolába. Még lehet jelentkezni! A nyári tábor sokrétű, mozgal­mas programokkal várja az ifja­kat július 30-áig. A hét négy napjára jut egy-egy kirándulás: a gyerkőcök ellátogatnak a többi között az arborétumba, a Kis­kunsági Nemzeti Parkba, a Vadasparkba, a repülőtérre, a Pannónia Filmstúdióba és a mentőállomásra is. Emellett minden nap lesz gyöngyfűzés, hímzés, fonás, társasjátékozás, a mozgékonyabbak pedig az ud­varon focizhatnak, tollaslabdáz­hatnak, ugrálókötelezhetnek. A tábor péntekenként a rajzkiállí­tás értékelésével, táncházzal, va­lamint sportvetélkedővel vagy bábelőadással zárul. A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és Horváth Attila ön- kormányzati képviselő által szervezett nyári napközi ingye­nes, csupán az ebéd, és a buszos kirándulások járnak minimális költséggel. Jelentkezni, érdek­lődni lehet a tábor helyszínén személyesen (Nyíri út 73.), vagy telefonon Horváth Attilánál (30/343-37-53). havas. Buszbaleset 55-ÖS FŐÚT Kisteherautóval ütközött egy Volán-busz tegnap délután az 55-ös főúton, Kisszállás kö­zelében. A Körös Volán menetrend sze­rintiautóbusza haladt Tompa fe­lől Szeged irányába, majd az előtte haladó teherautó előzésé­be kezdett. A manővert észlelte egy szemből érkező Volkswagen kisteherautó sofőrje, aki meg­ijedt, és ösztönösen jobbra rán­totta a kormányt. Hogy azonban az árokba rohanást elkerülje, rögtön vissza is rántotta a kor­mányt, így azonban a busz olda­lának csapódott. A kisteherautó az ütközéstől felborult, az utasa könnyebben megsérült. A bu­szon ülők közül ugyanakkor senkinek sem esett baja. ■ Kétmilliós betörés Bodoglár Őrizetlen tanyát törtek fel szom­batra virradó éjjel Kiskumnajsa- Bodogláron. Az ingatlan tulajd- nosa egy budapesti nő. A bűnö­zők berendezési tárgyakat és műszaki cikkeket vittek el, két- milllió forint értékben. Az isme­retlen tettesek és a lopott holmi után a Kiskunhalasi Rendőrka­pitányság nyomoz. oh Bácskai gazdatüntetés ____Magyar-szerb határ A s zerbiai bácskai gazdák tiltako­zó akciója miatt tegnap nem vol­tak járhatók a horgosi és a kelebi- ai határátkelőhöz vezető utak. A gazdák néhol még a földutakat is elállták járműveikkel. A déli ha­tárátkelőhelyeken így gyér volt a forgalom napközben. A határ ma­gyar oldalán a belépő járművek vezetői jelezték, hogy a határát­kelőktől 5-6 kilométer távolságra erőgépekkel állják el az utakat a bácskai földművesek. Elek Gábor ezredes, a halasi határőr-igazga­tóság megbízott szóvivője el­mondta, hogy a blokád miatt reg­gel 8 óra óta igen gyér volt a for­galom a tompái, röszkei és a bácsalmási határátkelőnél. Akad­tak, akik némi kerülőt is vállal­tak, mert a hercegszántói határát­kelővel átellenben nem zárták el az utakat a gazdálkodók.- Nincs torlódás sehol sem, de a kilépni szándékozókat folyama­tosan tájékoztatjuk a kialakult helyzetről. Vannak, akik mind­ezek tudatában vállalják a továb­bi utazást, ám akadtak olyanok is, akik inkább visszafordultak a határátkelőtől - tájékoztatta la­punkat a tegnap kora délutáni helyzetről Elek ezredes. A tüntetők kétóránként enyhí­tettek a blokádon és 15-30 per­cen keresztül átengedték a jár­műveket. Információink szerint a gazdák - akik belgrádi hírfor­rások szerint több mint ezren vettek részt a megmozdulásban - estig tervezték a határ felé veze­tő utak lezárását. A bácskai pa­rasztok azért demonstráltak, mert az állam a követelésük elle­nére még mindig nem határozta meg a búza felvásárlási árát és annak kifizetési módját sem. TAPODI KÁLMÁN Akció a Síil-Coop räänS'jössKca» ítéleteken 2004. július 07- július 13. Füstölt, főtt császárszalon na Sajttal töltött pulykamell + ajándék zöldségkeverék Fagyasztott kacsa, egész Bőrös háj (fagyasztott) Csirke felsőcomb (fagyasztott) Adambrau sör, 0,5 I dobozos Denise ice tea, 1,5 I Denise üdítő, 5 I Poly tasakos tej, 2,8%, 1 I Félbarna kenyér, 1 kg Gyümölcsjoghurt, 175 g (Epres, őszi/félegyházi) Féltartós habtejszín (Naszály) Tejföl, 175 g (20%) Túró, 0,5 kg Nádudvari tea vaj, 100 g Házi Arany szalicil, 15 g Házi Arany fekete bors, egész, 20 g Reál ételecet, 10%, 1 I 749 Ft/kg 789 Ft/db 399 Ft/kg 199 Ft/kg 379 Ft/kg 99 Ft/db 79 Ft/db 199 Ft/db 99 Ft/db 129 Ft/db 39 Ft/db 159 Ft/db 55 Ft/db 329 Ft/db 99 Ft/db 29 Ft/db 49 Ft/db 79 Ft/db Női, férfi és gyermek edzőcipők széles választékban kaphatók! |

Next

/
Thumbnails
Contents