Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-21 / 169. szám

10. oldal - Petőfi Népe SPORT 2004. Július 21., szerda „Utálják” egymást, de egyesültek? JÁNOSHALMA - MÉLYKÚT „Eldöntötték egyesek, hogy János­halmát és Mélykútot közös kitérségi labdarúgó csapattá ala­kítják. Ez a helyi szurkolók sze­mében éppen olyan, mintha a Fra­dit és az Újpestet egyesítenék. A jánoshalmiak és a mélykútiak ugyanis ősidők óta utálják egy­mást a sportban. Hogyan képzeli el bárki is azt, hogy ez működni fog. Jóérzésű szurkoló nem tudja ezt elviselni” - kaptuk a felháboro­dott telefonhívást Jánoshalmáról. Az ottani sportbarátok azt mond­ják, hogy a döntésbe - melynek alapja az volt, hogy az önkor­mányzat nem támogatja megfele­lően a megyei I. osztályú csapatot - egyáltalán nem vonták be a szur­kolókat, Jánoshalma futballjáért szorítókat. A következő idénytől, amelyben szintén a megyei I. osz­tályban indul a gárda, a hazai mér­kőzések egyikét Jánoshalmán, másikát pedig Mélykúton játssza a Jánoshalma-Mélykút Kistérségi FC névre keresztelt együttes. Az egyesült csapat edzője, a jánoshalmi tréner, Gieszinger Ferenc elmondta: - Voltak idők, amikor a két település nem volt teljes összhangban, de én, mivel dolgoztam Mélykúton és János­halmán is, állíthatom, hogy az egyesülésről döntő fórumon olyan emberek találkoztak, akik pozitívan értékelik a fuzionálást. Bízom benne, hogy hosszútávon működőképes lesz. Azért volt szükség minderre, mert a két te­lepülés egyikén sem voltak adot­tak az anyagi feltételek ahhoz, hogy különállóan elinduljanak a megyei I. osztályú bajnokság­ban. A 2004/2005-ös idényben a hazai mérkőzések felét Jánoshal­mán, a másik felét Mélykúton játsszuk.- Úgy gondolom, ha a két tele­pülés eddig nem tudott közös ne­vezőre jutni, és a sport révén ez mégis sikerült, akkor valószínű, hogy elődeink - akik eddig tár­gyaltak bizonyos szinten János­halma és Mélykút kapcsolatáról - vagy nem a megfelelő emberek voltak, vagy nem a megfelelő he­lyen ültek. A mostani döntésben egyébként a két csapat vezetői, valamint a jánoshalmi alpolgár­mester és mélykúti polgármester vett részt. Gieszinger Ferenc egyéves szerződést írt alá a klubbal, de re­méli, hogy ennél hosszabb távú munkát végezhet majd az egyesü­lt csapat kispadján. A labdarúgók az ő irányítása mellett már a múlt héten elkezdték az alapozást az augusztus derekán induló bajnok­ságra. Folyik a közös munka. A csapat tegnap Soltvadkerttel játszott edzőmérkőzést, csütör­tökön Bácsbokod, vasárnap Csá- voly lesz az ellenfél. V. T. Elfogadták a KTE fellebbezését 15 csapat az NB 1. indulói listáján A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége tegnapi rendkívüli ülésén bírálta el az NB I-es indulásról szóló - az MLL korábbi elutasító döntése elleni - fellebbezéseket, s klublicenc hiányá­ban elutasította a DVTK beadványát. Ugyanakkor az is eldőlt, hogy az eddig Siófokon szereplő Balaton FC Miskolcra teszi át székhelyét Pápa helyett, de ez a város sem marad élvonalbeli csapat nélkül Az eddig Szombathelyen működő Lombard FC ugyanis éppen Pápára költözik. így jelenleg 15 csapat szere­pel az NB I-es listán. Labdarúgás i I A liga korábban hat NB 1-es csa­pat nevezését utasította el, ezeket most - a diósgyőriekét kivéve - elfogadta, ugyanakkor a bajnok és kupagyőztes ferencvárosi TC, csaba és'FfufL péi^aívécfff z- dasági tevékenységét ezentúl az MLL biztosa felügyeli és segíti majd. Költségeit a sportszervezet fizeti. A felügyelőbiztos minden hónap utolsó napjáig írásos jelen­tésben ad tájékoztatást az MLSZ elnökségének. A legkritikusabb a helyzet jelenleg a fővárosi zöld-fe­héreknél, ott az elnökség döntése szerint november 1-ig rendezni kell az anyagiakat, a sportszerve­zet által vállalt gazdasági egypn- Sjílvt. Ha ez nein sikerül, akkor a kiublicencben megfogalmazott szankciókat alkalmazzák majd, amely pontlevonáshoz is vezet­het. Az MLSZ felkérte a nyíregy­házi klubot az NB I-es szereplés­re, hogy 16-os mezőny alakuljon ki. Ehhez azonban szükséges az Európai Labdarúgó Szövetség jó­váhagyása (amire jó esély van, hi­szen a klubnak jelenleg nincs el­utasított klublicenc-kérelme), il­letve az MLL licencbizottságának elsőfokú, pozitív határozata. A Pápa és a Nyíregyháza nyilatko­zott arról, hogy jövő tavaszig sta­dionjában - önkormányzati segít­séggel - kiépíti a villanyvilágítást. Az NB I/B-s nevezéseket vizsgál­va az elnökség elfogadta a Kecs­keméti TE, a Makó, a Mosonma­gyaróvár, a Pápa és a Szeged fel­lebbezését, miután az érdekeltek pótolták szükséges dokumentu­maikat a ligánál. A Balassagyar­mat nem nyújtott be fellebbezést, igy nem vehet részt az NB I/B-s bajnokságban. Arról is döntött az elnökség, hogy az átigazolási idő­szak július 20-a helyett 31-én zá­rul. ■ Armstrong az élen Tour de France A hatodik összetett győzelmére készülő amerikai Lance Armstrong (képünkön) nyerte a francia or­szágúti kerékpáros körverseny, a Tour de France 15. szakaszát, s egyúttal az összetettben is átvette a ve­zetést. Az első Alpok-beli etapon, a 180,5 km-es Valréas és Villard de Lans közötti távon nagy tempó­ban haladt a mezőny, amelyet alaposan szétrázott a hét emelkedő. Sokáig a hegyek királyának járó pöttyös trikóban hajtó, francia Richard Virenque és a dán Mickael Rasmussen haladt az élen, jelentős előnnyel. Az utolsó előtti, második kategóriás hegyen azonban utolérte őket Armstrong csoportja, amely­ben az amerikai klasszis mellett ott tekert a német Jan Ullrich és Armstrong idei legnagyobb riválisa, az olasz Ivan Basso is. Az utolsó, mindössze 2,3 km-es emelkedőt hatalmas iramban kezdték, s végül a texa­si csillag remek hajrával győzött Basso és Ullrich előtt. Az összetettben eddig vezető francia Thomas Voeckler 9:30 perces hátránnyal ért célba, így 10 nap után meg kellett válnia a sárga trikótól, igaz, a legjobb 25 éven aluli kerekesnek járó fehér trikó őt illeti. ■ Olimpiai sátrat verünk! Kecskemét Az utóbbi napok hőemelkedése nem csak az időjárásra volt jel­lemző. A nyár legrangosabb sportünnepére, az athéni olimpi­ai játékokra (augusztus 13-29.) is lázasan készülődnek az embe­rek. A sportolókon, sportvezető­kön, szurkolókon kívül mi is sze­retnénk minél szebbé, nagysze­rűbbé varázsolni ezt az ünnepet, amelyen az esélyes magyar spor­tolók - reményeink szerint - is­mét szép pillanatokat szereznek majd valamennyiünknek. A játé­kok alatt a Petőfi Népe kiköltözik a kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központ előtti térre felállí­tandó olimpiai sörsátorba, ahol a Gong Rádióval, az EFMK-val és a Fénix Kft,-vei együttműködve két nagyméretű plazmatévén lesznek láthatóak az ötkarikás esemé­nyek. A sátorba - mely előre láhatólag augusztus 11-én dél­előtt 10 órakor nyit és 31-éig min­den nap 24 óráig üzemel - na­ponta neves sportolókat, edző­ket, csapattagokat hívunk meg, akikkel kötetlenül elbeszélgetünk az aktuális eseményekről. A dis­kurzusba a sátorba érkező szur­kolók, sörfogyasztók is beleszól­hatnak - gondolataikkal, kom­mentárjaikkal még érdekesebbé varázsolva a sport ünnepét. A vé­lemények megjelennek a másna­pi Petőfi Népe sportoldalának „Az olimpiai sátorból jelentjük” rovatában is. S ez még nem min­den. Játéközönnel árasztjuk el lá­togatóinkat, melyekkel csak nyerhetnek. Ezek részleteiről még sokszor írunk addig, de már most szeretettel várjuk az érdek­lődőket, szurkolókat, kikapcso­lódni vágyókat. Legyen ön is ré­szese az athéni olimpiának, szur­koljon velünk a magyar, s külö­nösképpen a Bács-Kiskun me- gyei olimpikonoknak! ________■ Hír ek KOSÁRLABDA. A magyar férfi ko­sárlabda-válogatott megkezdte a fel­készülést az őszi Eb-középdöntők­re. A keret tagjai Kaposváron talál­koztak, ahol Zsoldos András szö­vetségi kapitány tart edzéseket a játékosoknak. A kerettel készül a kecskeméti Univer KSE játékosa, Horváth Ákos is. ASZTALITENISZ. Ezüstérmes lett a Budapesten zajló 47. ifjúsági és serdü­lő asztalitenisz Európa-bajnokságon a magyar ifi leány csapat, miután a döntőben 3-1-re kikapott Spanyolor­szágtól. A serdülő fiúk a 6., míg a lá­nyok a 13. helyen végeztek. Az ifjúsá­gi fiúcsapat a kilencedik lett. Az egyé­ni küzdelmekre csütörtöktől vasárna­pig kerül sor. ATLÉTIKA. Az olimpiára készülő Biber Zsolt aranyérmes lett súlylö­késben (20,28 m) a Szalonikiben ren­dezett Grand Prix II-es viadalon. Né­meth Roland a második helyen vég­zett a 100 m-es síkfutásban (10.44). MA. Labdarúgó edzőmérkőzés: Bajai LSE-Soltvadkert, 17.30-kor. ■ Tudósítóink jelentik Falunapi birkózóverseny A kunpeszéri iskola zsibongójában hét szakosztály (dabasi, kecskeméti, két kunszentmiklós, budapesti, nagykőrösi, kunpeszéri) hatvan versenyzője mérte össze tudását. Ott voltak az egykori és mostani edzők is, közöttük Devecsei János, a nyolcvanesztendős id. Bíró Károly és Kovács Sándor Pál (a képen az egybegyűlt birkózópalántáknak a sportág szépségeiről beszél). fotó: p. s. Birkózás ­Hosszú évek kihagyása után a Kunpeszéri Birkózók Baráti Körét és a községből elszármazott ver­senyzőket köszöntötte Sipos Gyuláné polgármester asszony az iskola szépen felújított zsibongójá­ban, ahol mintegy 60 gyermek-, diák- és serdülőkorú birkózó lé­pett szőnyegre szabadfogásban. Megyebeli eredmények, gyer­mek kcs., 22 kg (5 induló): 2. Far­kas M. (Kunszentmiklósi ÁMK), 3. Lovas (Kmiklósi VDBE), 24 kg (5): 1. Farkas Dániel (Km. ÁMK), 2. Gyurgyik (Kunpeszér), 3. Laka­tos A. (Km. ÁMK), 26 kg (8): 1. Kardos József (Univer-KTE), 3. Baján (Univer-KTE), 35 kg (5): 2. Joszt Zs. (Univer-KTE), diák I-Il. kcs., 31 kg (4): 2. Lakatos R. 3. Horváth P. (mindkettő Km. ÁMK), 34 kg (4): 1. Ilonka Milán (Kpeszér), 3. Szarka (Kpeszér), 37 kg (4): 2. Kalocsa N. (Kpeszér), 40 kg (4): 1. Cseh Alexandra (Univer- KTE), serdülők, 35 kg (4): 1. Goldstein Béla (Kpeszér), 2. Szűcs (Km. ÁMK), 3. Baki (Km. VDBE), 42 kg (3): 2. Lakatos A. (Km. ÁMK), 3. Németh G. (Kpeszér), 50 kg (4): 1. Nédó Attila (Km. ÁMK), 2. Farkas R. (Km. VDBE), 53 kg (3): 1. Boros Viktor, 2. Inoka M. (mindkettő Kpeszér), 59 kg (3): 1. Farkas Zoltán (Km. VDBE), 2. Németh I. (Kpeszér), 64 kg: 1. Baki Zsigmond (Km. VDBE), 2. Nagy R. (Kpeszér). Különdíjat ka­pott a 22 Idlogrammban verseny­ző Takács Barbara, aki 4 fiú ellen­felét győzte le. A helyi versenyzők közül Boros Viktor és Inoka Máté bizonyult a legjobbnak.________■ Bajai evezősérmek Szegedről EVEZÉS 105. evezős országos bajnokság, Szeged. A Maty-éri Gróf Széchenyi Ist­ván pályán rendezett versenyen a Ba­jai Spartacus Vízügy SC evezősei Kele­men Petra révén egy bronzérmet sze­reztek, a veteránok pedig egy aranyat és két bronzot nyertek. Eredményeik, fiú mini (12 évesek): 4. Csordás Márk. Tanuló korcsoport. Lányok, egypár­evezős: 1. Kelemen Petra; kétpár: 5. Baja (Kelemen Petra, Bóna Bianka). Fi­úk, kétpár: 8. Baja (Arnold Viktor, Var­ga Balázs), kormányos négypár: 6. Ba­ja (Arnold Viktor, Varga Balázs, Rácz István, Malesevits Viktor, k: Üveges Pé­ter). Serdülők. Lányok, egypár: 4. Hal Melinda, 10. Lakatos Szandra. Fiúk, egypár: 7. Kelemen Áron; kétpár: 5. Ba­ja (Kelemen Áron, Forrai Dávid); kor­mányos nyolcpár: 6. Baja (Kelemen Áron, Forrai Dávid, Stadler Ákos, Stadler Soma, Prodan Zlatko, Köller Zoltán, Rókus Zorán, Csőke István, k: Papp Zoltán). Ifjúságiak. Lányok, egy­pár: 6. Hal Melinda, 8. Vancsura Judit; kétpár: 4. Baja (Korsós Kata, Vancsura Judit); könnyűsúlyú kétpár: 6. Baja (Tukora Laura, Korsós Anna); négy­pár: 6. Baja (Hal Melinda, Vancsura Judit, Korsós Kata, Lakatos Szandra). Fiúk, könnyűsúlyú egypár: 6. Koch Gábor. U23. Férfiak, egypár: 8. Lakatos László. Veterán korcsoport, férfiak, egypár: 1. Racsmány Gábor; kétpár: 3. Baja (Racsmány Gábor, Tóth Csaba); négypár: 3. Baja (Südi István, Vörös János, Ikotity István, Almádi Attila). Edző: Bartos Nándor, Kovács T. László. FLOORBALL Halászléfőző Kupa 2004, Baja. A Petőfi-szigeti ifjúsági táborban rende­zett tornán hat csapat indult, s a küz­delmes mérkőzések - a világításnak köszönhetően - éjszaka is zajlottak. Végeredmény: 1. Szolnok Cannibals (5 győzelem, 0 vereség, 47-11-es gól­arány) 15 pont, 2. Torpedo Justitia (4 gy., 1 v., 19-12) 12, 3. Bajai Darazsak (3 gy., 2 v„ 23-14) 9, 4. Torpedo Jagu­ár (2 gy., 3 v„ 22-31) 6, 5. Miskolci FT (1 gy., 4 v., 14-23) 3, 6. Bajai Méhek (0 gy., 5 v., 10-44) 0. Érdemes megje­gyezni, hogy a Bajai Méhek együttese - az mezőny egyetlen női csapata - vállalta a férfiak elleni mérkőzéseket, s utolsó helyezése ellenére nem vallott szégyent. Markó Előd edző értékelése szerint a legjobb női bajaijátékosnak Baracsi Angéla bizonyult. Ot Bánki Er­na, Kovács Edit, Lepsényi Kinga és Liptai Betti követte a Sugovica-parti gárda trénerének rangsorában. ■ Raiffeisen Személyi Kölcsön - 500 000 Ft, 5 éves futamidőre mindössze 13 268 Ft havonta* Pedig a hír igaz! Sőt, a egy előzetes hitelbírálatot, és Raiffeisen Személyi Kölcsön tájékoztatják a hiteligénylés inár deviza alapon is, gyor- feltételeiről és kondícióiról, san, kezes és fedezet nélkül Kérésére a Raiffeisen mobil­felvehető. Hívja a 06-40-48- bankára személyesen fel­48-48-at, ahol a telebankárok percek alatt elvégeznek Önnek Példák a törlesztőrészletekre*: keresi Önt. THM: 17,59- 34,32% kölcsön összege 3 év 4 év 5 év 300 000 Ft 11 607 Ft 9 515 Ft 8 280 Ft 500 000 Ft 18 847 Ft 15 344 Ft 13 268 Ft 750 000 Ft 28 270 Ft 23 017 Ft 19 901 Ft 1 000 000 Ft 37 694 Ft 30 689 Ft 26 535 Ft * Svájci frank alapú, forintban folyósított kölcsön. A bank valamennyi igénylést, egyedileg bírál el; az első kamatperiódusra vonatkozó törlesztőrészlet pontos összegéi a folyósítás napján állapítja meg. Bankfiókok: Kecskemét, Kisfaludy u. 5. • Baja, Dózsa György út 12. T. PÁL NEM AKART HINNI A FÜLÉNEK: „NEM LEHET ENNYIRE ALACSONY” Raiffeisen BANK a VELÜNK KÖNNYEBB

Next

/
Thumbnails
Contents