Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-21 / 169. szám

Petőfi Népe » w D 2004. Július 21., szerda rf lel m wm. HÉ UC1 J 3 Jil és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Önkéntesek építették Baja Szinte hihetetlen, hogy ma­napság az emberek hajlandók az önzetlen, önkéntes mun­kára. Fölvégen, a Harangláb utcai játszótéren akadt erre példa a napokban. Richter Attila egykori gyaxis ta­nuló, jelenleg egyetemi hallgató és a Rotaract Klub, a Rotary Klub ifjúsági tagozatának nemrég le­köszönt soros elnöke elmondta, külföldi önkénteseket is bevon­tak a hétvégi munkába. Közös tú­rára gyűltek ugyanis össze Baján magyarországi, szerbiai, horvát­országi, szlovéniai, ausztriai, taj­vani, ausztráliai fiatalok, össze­sen mintegy hetvenen. Vala­mennyien szívesen fogtak ásót és lapátot, hogy az elavult játszóte­ret közös erővel felújítsák. Egy napot a túrából erre a munkára szántak. Szervezőként Jezovith- né Beck Anna pedagógus jeles­kedett abban, hogy a fölvégi szü­lők felvállalják egy új járda, és egy ízléses léckerítés megépíté­sét. Csak szerszámot kellett ma- | gukkal hozni. Ismerős vállalko- j zók jóvoltából ingyen kapták a mintegy 500 ezer forint értékű { térburkolatot, kavicsot, vasat, léc­szegélyeket, tartóoszlopokat. Nagy Attila helyi képviselő meg­szervezte, hogy a Harangláb ut­cai elkorhadt feszü- | let helyére egy szin- i tén fából faragott új j kereszt és egy új hinta kerüljön. Ki­eszközölte azt is, hogy a város tervez­ze meg díjmentesen az új játszóteret. Az önkéntesek számá­ra szintén vállalko- I zók ajánlották fel in­gyen az üdítőt, a ke­nyeret és péksüte­ményekét, a szik­vízgyártó a szódát. Dr. Cseh Béla isko- | laigazgató az akció [ részvevői számára | bográcsos vacsorát biztosított a Flórián utcai iskolában. TUDÓSÍTÓNKTÓL Tereprendezést, járda-, kerítés- és hintaépítést vállaltak a környékbéliek és a külföldi fiatalok a Harangláb utcai ját­szótéren. FOTÓ: KIRÁLY LÁSZLÓ RIBIZLISZEMLE. Érik a ribizli. Solymosi Tivadar kertjében igen jófajta, nagyszemű a gyümölcs. A hercegszántói gazda két unokájá­val már megejtette a kissé fanyar gyümölcs első kóstolását, azóta is bőven fogyasztanak. __________ fotó: tölgyesi gábor ÉR MES VIRÁGKÖTŐK. Baján tartották meg a virágkötők országos diákversenyét a fennállásának 100. év­fordulóját ünneplő Bereczki Máté Szakiskolában egyéni- és csapatversenyben is második helyen végzett a felvételünkön látható három bajai tanuló: Bárdi Judit, Bencze Csilla és Kancsár Henrietta.____fotó: k. l Fő szerepben a bácskai termékek Ingyen kapnak területet a szakkiállításon a térségi kisvállalkozók A Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara kezdeményezésére szakkiállítást és vásárt szerveznek a kistérségi vállalkozóknak Baján. A nemzetközire tervezett kiállításon bemutatkozhatnak a vállalkozásoknak. Kereskedelem A megyei kereskedelmi és ipar­kamara első alkalommal rende­zi meg a Bácskai Mezőgazdasá­gi és Élelmiszeripari Szakkiállí­tást október T5-Í7. között a Dr, Pósta Sándor Sportcsarnok­ban. A Bácska jövője érdeké­ben a rendezvény szerepét rendkívül fontosnak tartják a szervezők. Leitner László: - A térség év­századok óta mezőgazdaságá­ról, élelmiszeriparáról, jó és gazdag földjeiről volt híres. Ezt az örökséget felkarolva viszi to­vább ma is a kis-, közép-, és nagyvállalkozói réteg, amikor termékeiben megje­lenteti e több száz éves hagyományokat. Kama­ránk a tradíciót tovább ápolja, ezért rendezi meg a szakkiállítás és vásárt - nyilatkozta a kamara tit­kára a lapunknak. - A Bácska gazdaságtörténeti- leg homogén egységet alkotott évszázadokig. Ez sajnos szétszakadt. Olyan integrált gazdasági egy­ségként működött, melynek felélénkítését is szol­gálja a szakvásár megrendezése. A vállalkozók­nak a versenyképességhez, fennmaradáshoz kivá­ló termékeket kell gyártani. Széli Péter polgár- mester díjat ajánlott fel, odaítélése nem a termék árától függ, nem határozhatják meg a piaci szem­Lendvai Tibor Horváth Máté pontok. Lendvai Tibor, a kamara bajai képvisele­tének vezetője: - Célunk bemutatni a térség fejlett­ségét, az itt készült termékek minőségét és a vál­lalkozások produktumát. Azt szeretnénk elérni, hogy mindazon vállalkozások, akik szeretnének bemutatkozni, de önmaguk F nem tudják ezt finanszírozni le­hetőséget kapjanak. Örömmel '■ 'í|ɧ fogtuk a polgármester íelaián­lását, 30-50 négyzetméter terüle- I jPt tét ingyen átad a kisvállalkozás- I oknak. Horváth Máté: - Ragyo- I gó a kezdeményezés- a - kiváló * szakmai programokkal együtt. Szeretnénk példaértékűvé tenni a kiállítást. A térségi vállalko­zóknak nem nagyon létezik egyéb kitörési pontja. Ugyanak­kor itt vannak az adottságok: a víz közelsége, a napsütéses órák száma, a jó minőségű földek és a szakemberek tudása. Mindeze­ket népszerűsíteni kell. Széli Pé­ter 200 ezer forintot ajánlott fel a Bácskai termék-díj alapítására. Ezt a kiállítás meg­nyitásakor adjuk át. Ugyanakkor a legszebb és leg­nívósabb kiállítókat a polgármester és az iparka­mara vásári kitüntetéssel jutalmazza. Szőke La­jos, a Sziporka Bt. ügyvezetője: - A rendezvény 1200 négyzetméter belső és 2000 négyzetméter külső területen áll majd a kiállítók rendelkezésére. Bevezető áron adjuk a kiállítók helyét. A kamarai tagok a kamara jóvoltából 20 százalék kedvez­ményt kapnak a felépítményekre és a felszerelé­sekre. Azért vállalkoztunk ilyen díjtételek mellett a szervezésre, mert fontosnak tartjuk, hogy a vá- rosban történjen ez az esemény. ________rab rita Ví zállás Al-Duna Mára 356, szombatra pedig 309 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 382, illet­ve 336 cenüt várnak. Vízhőmér­séklet: tegnap Bajánál 20,1, míg a mohácsi szakaszon 21,3 Celsi- us-fokot mértek. ■ A hetedik SOZO Fesztivál Ma kezdődik és vasárnap éjsza­ka zárul az immár hetedik SO­ZO fesztivál Baján. Az egyre népszerűbb és ezrek által látoga­tott keresztény zenei és művé­szeti találkozó főként fiatalokat vonz a Petőfi-szigeti kemping e célra elkülönített részére. Két színpadon lépnek fel a külföldi és hazai rock, punk, jazz és sok más stílust művelő zenekarok, gospel és gregorián kórusok. Nem csak zenével dicsőítik az Úr Jézust, hanem kézműves és alkotótáborral, lelki gyakorlatok­kal, különleges gyógymódok el­sajátításával is. Együtt imádkoz­nak a világbékéért és a közép- keleteurópai térség evangelizálá- sáért. ■ Megkérdeztük Baja Ki vigyáz nyá­ron a gyerme­kére, kérdez­tük Bíró Zol- tánnét: - A szomszédos Tolna megyé­ben, Pincehelyen pedagógus­ként dolgozunk férjemmel. így a nyári szünidőben együtt va­gyunk 12 és 4 éves gyermeke­inkkel. A nagyobbik táborozá­son van a férjemmel, ezért hoz­tam én el a kislányt Bajára, ven­dégségbe a mamához. Sajnos a táborok drágák, és rövid ideig tartanak. Megoldás volna, ha az iskolákban - felügyelet mellett - ott lehetne hagyni a vakáció ide­jén is, legalább a felsősöket. Kö­zülük ugyanis sokan egyedül vannak otthon egész nyáron, míg a kicsikre a szomszédok, nagyszülők vigyáznak. Minden iskolában van ügyelet, játszótér, megoldható a sportolás és kéz- műves foglalkozás is. ________m BAJAI PIA CI ÁRAK (JÜL. 17.) tojás db 18-20 vöröshagyma kg 130-150 zöldbab K0 80-100 krumpli kg 80-120 málna, ribizli kg 300-800 paprika kg 100-130 kajszi-és őszibarack kg 150-250 szilva kg 120-200 paradicsom kg 80140 ponty kg 740760 FORRÁS PN-ADAT0K A Jetky András Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó (6500 Baja, Petőfi Sándor u. 1.) LOGOPÉDUST keres a bajai óvodák ellátására, változó munkahelyre. Feltétet: szakirányú felsőfokú végzettség. Jelent kein i személyesen : Czifra Mária intézményegység- vezetőnél 6500 Haja, Árpád u. 8. Telefon: 79/325-759 BAJAI NAPLÓ HIRDETÉSFELVÉTEL: Árpád tér 6. Tel./Fax: 79/323-974, 522- 480, 426-371. Nyílt levél dr. Csőke István osz­tályvezető főorvosnak Kórház Tisztelt Főorvos Úr! Közlendőmre - amellyel ily mó­don szólítom meg Önt - saját ta­pasztalatom és betegtársaim fel­kérése indított. Még az olvasók is bizonyára emlékeznek rá, hogy a bajai kórházról az elmúlt idő­szakban nem éppen hízelgő hírek és vélemények is megjelentek, amelyhez most mi, a 2. kórterem nemrég volt betegei más előjelű véleménnyel csatlakozunk. Mert Főorvos Úr büszke lehet az orvo­si- és asszisztenciái „stáb” magas szintű szakmai munkájára, és büszke lehet a munkatársak oda­adó, legjobb tudásukat nyújtó, sokszor talán túlfeszített gyógyí­Olvasói levél Anyakönyvi hírek • Baja KÓRHÁZ tó-ápoló tevékenységé­re. Mi, akik az urológia betegei voltunk nagy elismeréssel szólha­tunk a nővérek önzet­len, szorgalmas és fá­radhatatlan munkájá­ról is. Úgy láttuk, hogy a - sokunk számára .............. szinte elviselhetetlen­nek tűnő - napi feladatukat hűsé­gesen ellátják, ráadásul mindezt közvetlen kedvességgel végzik; közlékenységük, mosolyuk segít­ség a gyógyulásban. Azt is tapasz­talhattuk, hogy ezt a kollektívát Főorvos Úr saját szakmai tudásá­nak, tekintélyének és munkasze­retetének példája alakította ki, ahol nem a munkaidő, nem a fá­radtság számít, hanem a beteg el­látása az első. Ha voltak, vagy vannak is gazdasági ne­hézségek, Önök akkor is az orvosi esküjükhöz hí­ven és azon túl is ember­séggel helytállnak. Emelt fővel, a betegek hálájának tudatában vé­gezzék tovább áldásos munkájukat, mert mi soha nem feledjük amit értünk tettek. Kívánok Önnek és minden dol­gozójuknak fáradozásukhoz jó egészséget, jó hangulatot még eb­ben a gondokkal küzdő, túlterhelt világban is, mert biztos vagyok abban, hogy a becsülettel végzett eredményes munkájuk az embe­rek tiszteletét is szeretetét váltja ki. Üdvözlettel: Markó Ferenc, a 2. számú kórterem volt betege. ■ Születtek, 2004. július 6-tól 13- ig anyakönyvezettek: Vida Ro­land (anyja neve: Krémer Gabriel­la) Csátalja, Vida Boglárka (Krémer Gabriella) Csátalja, Ma­ros Dávid (Bartos Edit) Baja, Neagoe Cristian (Márics Hajnalka) Ba­ja, Küttel Kiara Lujza (Német Amália Lujza) Baja, Hidas Simon (Tóth Skolasztika) Csá­szártöltés, Nasz Adél (Burkus Kinga) Baja, Fuszenecker Olivér (Lakner Bernadett) Császártöltés, Pólyák Dominik Miklós (Varga Mónika) Bácsbo- kod, Kelemen Ramóna (Facskó Éva) Dusnok, Csatai Izabella (Farkas Ildikó Zita) Rém. Meg­haltak, 2004. július 6-tól 13-ig anyakönyvezettek: Kállai Antal- né Ot Mária (Baja), Pleskovics Mi­hály (Baja), Némedi-Varga Sán- dorné Botka Margit (Baja), Szom­bati Menyhértné Schleisz Mária Magdolna (Felsőszent- iván), Horváth Mihály (Baja), Pálinkás And- rásné Policsek Éva (Szeremle), Teket Ist­ván (Baja), Árvay Sán­dor Józsefné Bor Erzsé­bet (Baja), Balogh Jánosné Kiss Erzsébet (Mélykút), Szubotity Demeterné Zority Júlia (Vaskút), Bischof Ferenc (Baja), Rácz Ferencné Csóti Piroska (Császártöltés), Ferenczi István (Nagybaracska), Szőke Józsefné Szűcs Ilona (Bácsalmás). Összeverte az unokatestvérét ____ Rendőrség Súlyos b űncselekmény történt Baján július 19-én, hétfőn. Este 7 órakor jelentette fel egy 32 éves bajai férfi személyesen az unoka- testvérét. Állítása szerint a rokon, T. I. 40 éves bajai lakos aznap fél 7-körül a Bezerédj utcai vasúti fe­lüljárónál több alkalommal fejen és mellkason rúgta. A sértett a bántalmazás következtében 8 na­pon túl gyógyuló súlyos sérülést (bordatörést) szenvedett. __________________________■

Next

/
Thumbnails
Contents