Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-10 / 160. szám

9. OLDAL Petőfi Ne Sport Mai magazin RIPORT Sikeres tavaszi szezont zártak Horoszkóp, rejtvények, 10. oldal hétvégi tévéműsor 13. oldal Tanya őrzi, erdő nyugtatja Nemerét Nemere István eltűnt esztergomi házából Maga döntött úgy, hogy má­sutt kezd új életet. Hosszú ideig keresgélt szerte az országban, míg végül az alföldi tanyavilág kellős közepén, Csengéién lelt új otthonra. A földút- ról feltáruló takaros ház, s különösképp a mellette húzódó rendezett kert és a birtokhoz tartozó erdő ideális terep egy regényíró számára. Az udvaron virágok, kutyák, macskák. Igazi, már-már idilli tanyán vagyunk. A gazda bármikor tehet egy sétát saját er­dejében. Különösen, ha elakad az írás­sal. Igaz, ez a veszély Nemere Istvánt nem fenyegeti. Kávé a vendégasztalon.- Csak nem elrejtőzésről van szó?- Egyáltalán nem. Az új évezred bekö­szöntővel költöztem ide, az Alföldre. Ezt a házat, és környéket hosszas keresés után fedeztük fel a párommal. Végigjár­tuk a fél országot, mire megtaláltuk. A különlegessége miatt horgonyoztunk le itt: a háromhektárnyi, körülbelül ötven­éves erdőért. Azóta a maradék öt, öt és fél hektárt is beerdősítettük.- Ilyen környezetben zavartalanul írhat.- Mindig itt vagyunk, nincs másik in­gatlanunk. Sokan azt hiszik, hogy ez csak afféle vidéki ház, s emellett bizto­san van valahol egy városi otthonunk. Nagyvárosban sosem laktam, így Buda­pesten sem.- A rajongók, érdeklődők keresték már itt? .- Amikor költöztünk, néhány hétig foglalkoztatta a bulvársajtót a téma, bár nem árultam el senkinek, hogy ponto­san hol található ez a tanya. Annyit mondtam csak, hogy valahol Kecske­mét és Szeged közt félúton. (Ez egyéb­ként az életvitelünkre is kihat, hiszen Kecskemétre járunk színházba, Szeged­re vásárolni). Azóta néhány „rajongó” már rálelt a falura. Nemrégiben - nagy meglepetésemre - egy Trabant állt meg a tanya előtt, és kipattant belőle egy szerzetes, csuhában. Mint kiderült, nagy Nemere-barát. Időnként, hosszas keresés után beállít néhány érdeklődő, de leggyakrabban inkább e-mailen, tele­fonon keresnek. Ebből néha egészen mulatságos esetek adódnak: nemrég például egy őrző-védő cég hívott fel az­zal, hogy szívesen megvédenének, ha legközelebb megyek író-olvasó találko­zókra. No, mondom, ennyire még nem rossz a helyzet: Inkább a kollégáktól kellene félteni...- Ön a legtermékenyebb magyar szer­ző. Köteteinek száma a négyszáz felé kö­zelít. Sokak szemében már önmagában ez a mennyiség is vörös posztó...- Vannak, akik gyorsan írnak, mások lassan. Ez még önmagában nem határoz­za meg a minőséget, mert rossz könyvet is lehet írni öt éven keresztül - tele is van­nak velük a könyvtárak -, és lehet három nap alatt kultikus világsikert alkotni. Én úgy gondolom, el kell dönteni a pálya kezdetén, hogy az ember szerepelni akar-e a jövendő hatodikosok irodalom­könyveiben, vagy „egyszerűen csak” ol­vasni fogják. Valamiféle mellőzöttséget mindig tapasztalok magammal kapcso­latban, de ez a legkevésbé sem zavar már. Az én könyveim általában nincsenek rajta a könyvheti listákon, de ott vannak a standokon. Az idei könyvhétre három kiadóhoz mentem dedikálásra: órára, percre pontosan meghatározott időrend szerint, nem kevesebb, mint nyolc vá­rosban.- Jól érzékelem a szavaiból, azért egy kicsit a mai napig bántja a kritika, a szakma hozzáállása?- Igen, jól látja. Annak idején nyolc­szor jelentkeztem a Magyar írószövetség­be, és egyszer sem találtak méltónak ar­ra, hogy felvegyenek. Akkor azt hittem, a szervezetnek van presztízse, és valóban szerettem volna tagjai közé tartozni. Az­óta persze, sok víz lefolyt a Dunán. Ez az egész nem okoz álmatlan éjszakákat, de tüskeként megmarad bennem.- Jelent meg bármely könyvéről valaha is dicséret?- Persze, annak idején akár még az ÉS-ben is írtak jókat a Magvetőnél, a Szépirodalmi Kiadónál megjelent köny­veimről. Egy ideje viszont már ez az egész nem kérdés. Egyrészt azért, mert még mindig ott tartanak sokan, hogy a Nemere afféle sci-fi szerző, másrészt pedig azért, mert annyi könyv jelenik meg a piacon, hogy nehéz is azokat nyomon követni. Újabban én is inkább csak antikváriumokat bújok, onnan szerzek be a munkámhoz szükséges forrásanyagokat.- Az internetet mennyire használja az anyaggyűjtéshez?- Őszintén szólva nem nagyon. Úgy lá­tom, hogy az internet nagy szemetesláda, mindenki beledobál ezt azt, s nehéz kivá­logatni belőle, mi az értékes, mi nem az. Mi megbízható, és mi nem.- Mostanában mit ír legszívesebben?- Történelmi műveket. Különösen a kultúrtörténeti érdekességeket szere­tem. Például van egy sorozatom híres személyiségek, történelmi figurák ma­gánéletéről: Mátyás királyról, Kossuth Lajosról, Mária Teréziáról és a többiek- ről. Valaki nagyon találóan azt mondta, hogy olyanok ezek a kötetek, mintha az adott „nagy ember” szomszédja írta vol­na: kritikusak, ugyanakkor emberi kö­zelség, sok információ jellemző rájuk. Újabban az egész történelmi korokat feldolgozó művekre kaptam rá. Uralko­dók szerelmi ügyeiről, a náci korszakról, a 20. századi kémszervezetekről szá­mos könyvet írtam.- Mindez átgondolt, jól felépített doku­mentációs hátteret feltételez.- Ennek az alapja pedig egy lexikon­gyűjtemény. Bárminek, bárkinek utána tudok nézni, s nem kell kétségbeesetten keresgélni, ha valami kell. Aztán különfé­le szakkönyvek állnak rendelkezésemre, korok, témák szerint csoportosítva. Ren­geteg életrajzot gyűjtöttem össze, és ren­geteg cikket.- Milyen cikkeket?- Mindenfélét, mindenhonnan. Még napilapokból is, például a titkosszolgála­tok munkájáról, merényletekről, terroris­ta szervezetekről vagy más érdekessé­gekről. Amikor kivágok egy cikket, még nem is tudom, mire használom majd.- A ’80-as években óriási példány­számban jelentek meg könyvei. Olyan té­mákkal foglalkozott, amelyek személye­sen is nagyon érdekelték. Manapság ma­gának keres témát, vagy a kiadók látják el konkrét megbízásokkal?- Mind a kettő előfordul, de azért öt könyvből négyet a saját ihlet „írat” meg. Bár el kell ismernem, néha egészen jó öt­letei vannak a kiadóknak is. Olyanok, amelyek talán eszembe sem jutottak vol­na. Az sem ritka, hogy a kiadó nem a sa­ját ötletét továbbítja, hanem a kereskedő­két is, akik pedig közvetlen olvasói véle­ményeket fogalmaznak meg. Például elő­fordul, hogy többen szólnak a kiadónak: régen olvastak már Nemerétől erről vagy arról a témáról. A kiadó tudja, hogy a ke­reskedő nagyon jól ismeri az olvasói igé­nyeket, és ezek alapján nyugodt szívvel rendel könyvet tőlem a megadott témá­ban. Jelenlegi kiadóim jelentős része egyébként nagyon tudatosan céloz meg egy-egy piaci réteget. Olcsó előállítású, alacsony árú kötetek kínálatuk java ré­sze. A kritikusok a többi között ezért sem találkoznak a műveimmel: ezekkel a könyvekkel nem is foglalkoznak. Nem­rég azt mondta egy könyvterjesztő szak­ember, hogy nekik az olcsó könyvek egyenesen katasztrófát jelentenek. Pedig szerintem nem mindenki tud 2500 forin­tot vagy többet adni egy kötetért. Stando­kon lehet ezt jól látni. Ott aztán kiválóan lehet könyveket árusítani, de csak ebben az olcsóbb árfekvésben. Ilyen kötetekből sorra nyomnak újra és újra, így egy-két év alatt némelyik átlépegeti a 20 ezer pél­dányos határt, ami manapság óriási do­log. Ezeket a könyveket nevezem én lo­pakodó bestsellereknek. Ezek persze a hivatalos sikerlistákon érdekes módon soha nem jelennek meg. A nejem hama­rabb felkerült a Népszabadság könyves sikerlistájára egy szakácskönyvvel, mint én bármivel.- Internetes honlapján hosszasan lehet böngészni a bibliográfiáját. A sok száz cím között időnként felbukkant egy-egy olyan bejegyzés, hogy: „Álnéven kiadott könyv, nyilvánosságra hozatala egyelőre nem időszerű. ” Milyen könyvek ezek?- A honlapomon már minden ilyen „titok” feloldásra került. Egy időben ke­reskedelmi vagy más okból valóban nem vertük nagydobra, hogy én vagyok a szerzője néhány műnek. Például, ami­kor egyszerűen nem illik odaírni a cím­lapra, hogy az adott könyv Nemere Ist­ván munkája.- Nem illik?- Persze. Kiadtuk a Kis herceg folyta­tását, de hát hogyan lehetne odaírni bár­mit is Säint-Exupery után szerzőnek? Hogy nézne ki? Inkább valami hasonló álnevet biggyesztettünk a címlapra. De ugyanez történt, amikor hat folytatást ír­tam a Micimackóhoz. A náci korszakról szóló köteteim német néven jelentek meg, szerelmes történeteim pedig női álnevek alatt.- A csaknem négyszáz kötetből melyik a személyes kedvence?- A Hegy című könyvem. Ezt 1979 tá­ján írtam, de csak 1984-ben jelenhetett meg. Később folytattam is, nemrég újra napvilágot látott a két könyv, egybe köt­ve. Ezenkívül talán nyolc-tíz olyan köny­vem van, amelyekre nagyon büszke va­gyok. Ilyen az Anyák éjjel sírnak, a Halj meg énekelve!, a Vak madár, a Gránitme­zőn, vagy a Vízlépcső. Ezek mind-mind társadalmi témák, tehát nem sci-fik, nem krimik. A Gránitmezőn például arról szól, hogy egy néhai náci háborús bűnös, aki az eltelt évtizedek alatt jó útra tért és a Vöröskereszt megbecsült munkatársa lett, egy napon lebukik, napvilágra kerül­nek múltjának sötét eseményei. Mi le­gyen egy ilyen ember sorsa? Ebben a könyvben különben megtörtént ese­ményt dolgoztam fel. BÁN JÁNOS A könyvek utóélete- Többször felröppent a hír, hogy néme­lyik könyvét talán megfilmesítik. Ha jól tudom, csak a Fantasztikus nagynéniből csináltak végül tévéjátékot, Ruttkai Éva főszereplésével..- Két-három évente manapság is fel­bukkan egy-egy ifjú tehetség, aki úgy ér­zi, meg kellene filmesíteni valamelyik művemet. Ezekből általában nem lesz semmi, de ez nem a lelkes jelentkezők hibája. Nekem már 1982-1983 táján vol­tak szerződéseim a Mafilmmel, írtunk is forgatókönyvet a Hegyből, más köny­vekből, de soha nem lett egyikből sem film, néha egészen nevetséges, belső, stúdión belüli okok miatt. Elfásultam ezektől a tapasztalatoktól. Amikor pél­dául valaki felvetette, hogy megfilmesíte­né a Sötétség határán című könyvemet, csak annyit mondtam neki, hogy annak egyik jelenetében két helikopter üldöz egy repülőgépet. Na most ennek a felvé­teléhez kellett volna egy harmadik heli­kopter, és ezzel akkoriban a teljes film költségvetése ki is merült volna. Szóval ez sem ment.- Ha mégis választhatna könyvei kö­zül, melyiket látná szívesen filmvásznon?- Attól függ, hogy valami látványos, kalandos, esetleg komolyabb történetet vinnék-e vászonra. Hm. Talán a Hegyet vagy a Gránitmezőnt választanám. A ka­landos sztorijaimmal a gond az, hogy azokkal lekéstünk. Megjelenésük idején némelyik messze megelőzte a korát, manapság meg a látványos filmkészítési módszerek mellett fel sem tűnnének iga­zán a választékból.- Pedig ha jól emlékszem, annak ide­jén Hollywood finoman szólva lecsapott egy-két könyvére. Pert is fontolgatott a Demolition Man (A pusztító) című Sylvester Stallone-film miatt. Igaz ez?- Igen. Konkrétan a Holtak harca cí­mű tudományos-fantasztikus regé­nyemről volt szó, aminek története kí­sértetiesen hasonló az említett, később készült Stallone-íílmmel. Annak idején panasszal éltünk, s a szerzőijog-védők - Brutálisan sokat ír. Mi a munká­éi is olvastatták illetékes fórumok kép- módszere? viselőivel a könyvet, akik megállapítot- - Az biztos, hogy most októberig ták, hogy könyvem és a hollywoodi vagy nyolc könyvet kell megírnom, produkció cselekménye hetvenvala- Egyszerre egyet írok, főképp délelőtt, hány százalékban azonos. A filmesek meg egy kicsit ebéd után is. Ezzel pár­az én könyvemből szedték a sztorit, a huzamosan a szünetekben, délutánon- fordulatokat. A befejezés persze tipiku- ként már gyűjtöm az anyagot a követ- san hollywoodi volt, egészen más, mint kezőhöz. Amikor befejezem délután az amit én írtam. A poén az, hogy ez nem aktuális kötetet, reggel már kezdem is a egyedi eset. Van egy teóriám, miszerint következőt, mert addigra kialakul, el- odakint rendszeresen figyelik az euró- készül a koncepció, összegyűlik hozzá pai, többek közt a kelet-európai szer- a szükséges háttéranyag. Ezért is mon- zők regényeit, történeteit. Nem egy len- dóm, hogy ezt a fajta működést nem gyei, cseh, magyar, bolgár vagy akár nagyon értik azok, akiknek egy könyv mongol író panaszkodhat hasonlók jár a fejükben öt évig, s közben élnek, miatt, mert egyszerűen lenyúlták a tör- állásuk van, eljárnak minden este szó- téneteiket. A kint élő emigránsok közül rakozni, kávéházakba, mit tudom én, néhányan egészen jól megélnek ebből. hova. Ez a rengeteg dolog óhatatlanul Az én esetemben tudom is, ki volt az, szétaprózza őket. Merem állítani, hogy aki lenyúlta a Holtak harca történetét, én körülbelül ugyanannyi időt töltök Csakhogy itthonról szinte lehetetlen írással, mint ők, csak én folyamatosan eredménnyel pereskedni, eleve re- csinálom, minden nap ettől eddig, ménytelen a dolog. Nincs mese!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents