Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-09 / 133. szám
Petőfi Népe 2004. Június 9., szerda Baja, Bácsalmás és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Az egészség érték Baja ÉVFORDULÓS TESTVÉRTALÁLKOZÓ. Egész napos rendezvénysorozattal emlékeztek meg szombaton Bácsalmáson a horvátországi, illetve szlovákiai testvértelepüléssel kötött szerződés aláírásának 10. évfordulójáról. Az ünnepi alkalommal Zalántai Endre bácsalmási, Stjepan Srsic bizováci és dr. Samuel Lajkovics nagymegyeri polgármester kézjegyével megerősítette az eredeti szerződést. ________fotói q. z. A sportoló ifjúságért dolgozik Páratlan sikersorozatnak számít egy testnevelő tanár pályáján: a bajai III. Béla Gimnázium leány mezeifutó csapata négyszer egymásután, az utóbbi négy esztendőben megnyerte az országos diákolimpiát Az aranyak - a tehetséges fiatalok mellett és szerint - Slposné Cserjés Mária szakavatott és teljes erőbedobással végzett munkáját dicsérik. Vele beszélgetett munkatársunk. Oktatás- Az Alvégen nőttem fel, szinte az utcán, ahol egész nap játékból edzettünk. Édesapám kosarazott, edző is volt, édesanyám atletizált - kezdi történetét Siposné Cserjés Mária tanárnő. - Tízéves lehettem, amikor volt egy nagy válogatás. Engem kosarasnak vettek fel, de édesapám - tudva, hogy ebben a sportban nincs szabad szombat vagy vasárnap - úgy határozott, inkább atletizáljak. Rövidesen kiderült, hogy itt sincs szabad hétvége, mégis rengeteget köszönhetek a sportnak. Akkor, amikor külföldre menni szinte lehetetlen volt, én Európa sok országába, sőt a tengeren túlra is eljutottam. Az első utam - ez 1971-ben volt - Kubába vezetett, akkor ültem először repülőn. A verseny is jól sikerült, bronzérmes lettem. Mindenütt igyekeztem, hogy minél többet lássak. Élményeimről naplót vezettem. Párizsban például tíz napot tartózkodtunk, háromszor voltam a Louvre-ban. Kiváló edzőmnek, Szatmári Jánosnak, ahogyan a bajaiak ma is emlegetik, Szatyi bácsinak is sokat köszönhetek. Távolban már nagyon fiatalon 6 méter felett ugrottam. Amikor a világcsúcs 6,70 volt, a legjobb hitelesített eredményemmel elértem a 6 méter 20-at. A gyerekek felcseperedtek - férjem mindenben mellettem állt -, SIPOSNÉ CSERJÉS MÁRIA 1954-ben született Baján. 1969- ben fejezte be tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. 1969 és 1977 között tagja volt a magyar serdülő, majd ifjúsági, majd az utánpótlás válogatottnak. 1973-ban érettségizett a III. Béla Gimnáziumban. 1977-ben diplomázott a Testnevelési Főiskolán. 1977-től testnevelés tanár a III. Béla Gimnáziumban. Három gyermeke van. Férje és 27 éves leányuk szintén testnevelő tanár. 24 éves fiuk közgazdász, 19 éves leányuk az állatorvosi egyetem hallgatója. Hobbija: horgászás, versolvasás, keresztrejtvény-fejtés. elhatároztam, hogy újból megmérettetem magamat. 1992-ben a Budapesten rendezett veterán világversenyen 60 méteres futásban és távolugrásban is megszereztem az I. helyet. Ám a sportnak egy Athénben történt sérülés véget vétett, de szerencsére a tanári munkámnak nem. Többször is hívtak edzőnek, én azonban a tanítást tartom élethivatásomnak, ragaszkodom régi alma méteremhez. Érnek apró sikerek, amikor egy-egy gyerek önmagát felülmúlva teljesít. És nagyobbak is, minta a múlt héten. A diákolimpián az általános iskolások korcsoportjában, a 4x600-as váltófutásban ezüstérmesek lettünk. Iskolánk pedig benne van, - az ISM értékelése és kitüntetése bizonyítja -, a? első 15-ben, mind az általános iskola, mind a gimnázium sporteredményeinek tekintetében. Ebben látom a Horváth Emese és Schmidt Lajos kollégáimmal végzett közös munkánk legfőbb jutalmát. oAlzoltAn Polgár Ernő: Halálos csók Könyv Főszerepben az egészség mottóval rendezett városi egészségnapot a művelődési központ a hét végén. Ingyenes szűréseket is végeztek a tisztiorvosi szolgálat szakemberei. A gerincferdülés és lúdtalp szűrését dr. Bálint Gábor ortopédus és reumatológus főorvos végezte. - Sajnos, a hazai népesség nagy része különböző mozgásszervi betegségekben szenved. Csak akkor fordulnak szakorvoshoz, ha már nagy a baj, és nem biztos, hogy lehet érdemben segíteni. Pedig korai stádiumban szűrve a beteget sokkal kevesebb pénzzel, hatékonyabban gyógyíthatunk. Az ortopédiában ezért a kisgyermekek szűrése a legfontosabb. Jómagam tíz éve rendszeresen vizsgálok gyerekeket az Újvárosi ÁMK-ban és Baja környéki falvak iskoláiban. Tapasztalatom szerint ahol mindennap van testnevelés, például Bátmonostoron, sokkal kevesebb a gerincferdülés. Oviskor- ban a lúdtalpra való hajlam jól szűrhető. Kiválóan gyógyítható mezítláb járással, játékos gyakorlatokkal. Fontos, hogy a mozgás során impulzust kapjon a talp. Jót tesz a kavicsokon járás, vagy lábujjai papírtépés, tárgyak felvétele. Viszont nem szeretem a lúdtalpbetétet gyermekkorban. Olyan e segédeszköz használata, mint amikor egy düle- dező falú ház mellé új gerendát támasztok. Addig áll a fal, amíg ott a gerenda. Ha elveszem, összedől a ház. Ami a gerincferdülést illeti, úszással, háti- zomerősítő gyakorlatokkal korrigálható. Makacs, durva fokú görbületeknél létezik egy műtéti eljárás, mellyel a normálishoz közeli állapot idézhető elő. Nem kedvelem a fűzőt, használata csak bizonyos fokú ferdülés felett indokolt, mondta tudósítónknak a szakorvos. rab rita Most 50 esztendősen talán még fiatal írónak számít a bácsalmási származású Polgár Ernő. Az idei könyvhéten jelent meg Halálos csók című elbeszéléskötete. A Novella Kiadó gondozásában megjelent, küllemére is ízléses, tetszetős kötet nem egészen 200 kisméretű oldalon 10 elbeszélést tartalmaz. A szerző lényegretörő írásmódjára jellemző, hogy két írás is van a kötetben, - Az első szerelem, World Trade Center - melyben mindössze öt könyvoldalon mondja el az érdekes történetet. A rövidség ellenére, - vagy lehet, hogy éppen ezért - egyéni ízű, remek történetek. Szórakoztatnak is, gyönyörködtetnek is. Polgár Ernő új könyvét olvasva időben is, térben is nagy utat tehetünk meg. Mintha Ady Endrével személyesen találkoznánk: megismerkedünk szelíd és viharos szerelmeivel. Másutt izgalmas hajóstörténetek kellős közepébe kerülünk. Ezt követően visszatérünk a szárazföldre. Egy bíró különös esete késztet bennünket elmélyült gondolkodásra. Messze távoli tájakra, a japán mesevilágba vezet bennünket a szerző. Teszi ezt mindvégig élvezetes stílusban, elegán- san, gördülékenyen. _________q.z. Hírek Újra apad a folyam Al-Duna Mára 607, szombatra pedig 551 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 608, illetve 574 centit várnak. Ami a vízhőmérsékletet illeti, tegnap Bajánál 16,8, míg a mohácsi szakaszon 17,5 Celsius-fokot mértek. Két teherautó Érsekcsanád Közlekedési baleset történt a községben - jelentette be hétfőn 14 órakor a rendőrségre az Országos Mentőszolgálat bajai ügyelete. A helyszínelés során megállapították, hogy H. N. (34 éves kecskeméti férfi) tehergépkocsijával a Dózsa György utcában Baja irányába haladva hátulról nekiütközött egy előtte haladó, majd - forgalmi okból - lassító és megálló, tehergépkocsiból és a rákapcsolt félpótkocsiból álló szerelvénynek. A kecskeméti férfi 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. ■ Összeverekedtek ReNDÓRSÉO Családi verekedések ügyében nyomoznak a bajai rendőrök. Hétfőn délelőtt egy 32 éves bajai hölgy feljelentést tett volt élettársa, S. J. ellen. Elmondása szerint a szombati nagypiac csúful ért véget számára. Dél körül ugyanis a piacon ököllel több alkalommal fejen, illetve arcon ütötte őt a férfi. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Hétfőn 21 óra után előállították Cs. E. M.-né 41 éves bajai lakost, valamint 14 éves fiát. A Dózsa György út egyik lakóháza előtt összeverekedtek, majd a fiú a Csík utcában az egyik lakóház ablaküvegét is betörte. Ittas vezetők Közlekedés Szombaton hajnalban az URH- szolgálat Baján igazoltatta K. G. 26 éves bajai lakost, aki egy Yamaha motorral közlekedett. Mivel az alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, a férfit Alcomat vizsgálatra előállították a kapitányságra. Hétfőn este negyed 8-kor ugyanerre a sorsra jutott H. G. 39 éves bajai lakos is. Ellene a városi bíróság adott ki elfogatóparancsot ittas jármű- vezetés vétség miatt, ezért őrizetbe vették. ■ Két első díjat nyert Verseny A bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának végzős általános iskolás tanulója, Manz Roland két első díjat hozott el az Országos Tanulmányi Versenyről. Megnyerte a német nemzetiségi népismereti- és a nemzetiségi nyelviirodalmi versenyt is. Felkészítője mindkét versenyben Ger- nerné Kemmer Rosemarie tanárnő volt, de a második témához való felkészülésben édesapja is segítette. Roland úgy mondja, hogy a legjobban focizni szeret, kedveli a rockzenét és szívesen gitározik. A két I. díj bizonyítja, hogy mindezek mellett tanulni is van ideje. _____________________aj. ULMIAK KONCERTJE. Rászolgált a nagy érdeklődésre, telt ház előtt szerepelt a közelmúltban Baján - magyarországi hangverseny- kőrútja alkalmával - a híres 70 tagú ulmi gyermek fúvósegyüttes. Egy-egy műsorszámuk után percekig zúgott a vastaps a Magyarországi Németek ÁMK-jában.________________________fotói gAlzoltán Református kórusok találkozója ____Egyházi élet A dunavecsei templom adott otthont a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye hagyományos pünkösdhétfői énekkari találkozójának. A fellépő 12 énekkar mintegy 300 tagját a helybeli gyülekezet és lelkésze, Ablonczy Gábor látta vendégül. Igét hirdetett Szabó Gábor esperes - maga is kitűnő orgonista -, aki hangsúlyozta az énekkari mozgalom fontosságát a hitélet erősítésében. A kórusok műsora a bajaiak bemutatójával kezdődött, vezényelt dr. Gál Zoltánná. Következett a dunapataji népdalkor Újváriné Nikolovics Mária és a dunavecsei Gyülekezeti-, valamint a Református Kollégiumi Énekkar Sándorné Ablonczy Zsuzsa vezényletével. Kecskemétről szintén két énekkar érkezett: a Református Kollégium Gimnáziumának Kórusa és a Végh Mihály Énekkar Németh Pál, illetve Mikesi Tibor vezetésével. A Kiskunhalasi Kollégium Szi- lády Áron Gimnáziumának vegyeskarát Andáné Vastag Andrea, a kunszentmiklósi Gyülekezeti Énekkart Szókéné Barócsi Judit, a szabadszállási Szász Károly Református Énekkart Török- né Novadovszky Nelli, a tisza- kécskei Szabolcska Mihály Énekkart Méhes Balázs dirigálta. Szigetmonostorról az Ökumenikus Énekkart Zákányi Bálint és Z. Török Ágnes vezényelte. Kedves színfoltja volt a találkozónak a bielefeldi német diakónusok, majd végezetül az összkar szereplése. Dr. Dávid István docens, a Dunamelléki Egyházkerület énekügyi előadójának értékelése szerint valamennyi együttes kórusmunkája fejlődésről tanúskodott. Ugyanezt erősítette meg a találkozó szervezője, Máté Sándor egyházmegyei énekügyi előadó is. Végezetül Mikesi Károly lelki- pásztor a kiskunhalasi gyülekezet nevében meghívta a jelenlevő kórusokat a jövő esztendőben városukban rendezendő református énekkari találkozóra, gál zoltAn BAJAI PIACI ÁRAK [JÚN. 5.) tojás db 15-17 retek, újhagyma cs 40-100 vöröshagyma kg 150-170 fokhagyma kg 350-500 újkrumpli kg 200-220 palánta szál 25-70 karalábé db 5000 gomba kg 380000 káposzta, kel kg 60-100 földieper kg 550600 spenót kg 280-300 saláta fej 40-70 paprika db 2500 cseresznye kg 230-300 spárga cs 200 alma kg 60-130 karfiol kg 120-160 paradicsom kg 230-280 ponty kg 700-760 kárász, keszeg kg 350 füstölt sonka, kolbász kg 1200-1600 raaaÁS: pn-adatok Anyakönyvi hírek • Baja Születtek, 2004. május 25-től június 2-ig anyakönyvezettek: Miklós Milán (anyja neve: Gulyás Anita) Bácsbokod, Neszvecskó Adrián (Neszvecskó Erika) Rém, Hódos Valéria Kinga (Kenderesi Mona) Rém, Szabados Eliza (Csik Edit) Érsekcsanád, Szabó Kevin Márk (Német Zsófia Gyöngyi) Érsekhalma, Gombkötő Sebestyén (Lovrity Anett) Madaras, Soós Levente (Wilheim Edina) Szeremle, Torma Tamara (Németh Emília) Baja, Szilágyi Viktor (Szilágyi Magdolna) Vaskút, Torma Patrik (Gyurkó Mónika) Madaras, Szántó Zoltán (Sipőcz Mária Julianna) Baja, Bárth Evelin Anna (Kludszky Veronika) Császártöltés, Teleki Kevin (Ricz- man Edit) Baja. Házasságot kötöttek 2004. május 29-én: Török Dénes és Szilágyi Mónika, Gla- senhardt Ferenc és Friedrich Katalin, Kohling Gábor Mátyás és Jósvai Kinga, Szabó Zsolt és Botka Viktória, Kovács József János és Nemes Mária. Meghaltak, 2004. május 25-től június 2-ig anyakönyvezettek: Sziegl József (Sükösd), Pap Dezső (Alsónyék), Lakatos Mihály (Pörböly), Varga István (Pörböly), Aradi István (Bátaszék), Pozsonyi Józsefné Sugár Márta (Baja), Neubauer Rajmundné Schvab Cecilia (Baja), Szalontai Imre Sándor (Baja), Pestalics Júlia (Baja), Kerekes Péterné Dudás Júlia (Baja), Stróbl Istvánná Tóth Erzsébet (Bácsborsód), Trecskó Sándorné Rozinger Ida (Szeremle), Kozma Rózsa (Baja).