Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-03 / 128. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI VÉLEMÉNYEK 2004. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK KORKÉP Nézőpont Takács Valentina Mit eszik a csemeténk? Szerencsésnek érezhetem magam. Kisfiam ugyanis igen jó étvágyú, egyáltalán nem válogatós gyerek. Az iskolában minden nap elpusztítja amit éppen adnak ebédre. Igaz, még egyszer sem fordult elő, hogy pontosan meg tudta volna határozni, hogy mi is volt a napi menü. Így rendszerint abban maradunk, hogy Petőfi-leves, azaz minek nevezzelek, és Fradi-főzelék, más nevén mindent bele! Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a kecskeméti önkormányzat elvégeztette az intézményi konyhák HACCP-rendszer szerinti felülvizsgálatát. Ez az öt betű, amely mögött a kockázatok felmérése és kiküszöbölése rejlik, már hónapok óta valóságos szitokszó azok részére, akik élelmiszer előállítással foglalkoznak. Kellőképpen haragszanak is miatta az unióra. Persze van ennek a rendszernek számtalan ostoba része, de attól még az élelmiszerbiztonság az uniótól függetlenül is fontos. Különösen a gyermekétkeztetésben, ami nem tréfa. Ez a felmérés már csak arra is jó volt, hogy az üzemeltetőket szembesítse az elavult technológiák, lepusztult eszközök valóságával. Nem mintha eddig nem tudták volna, csak éppen a cselekvésre nem kényszerítette őket semmi. Legfeljebb a saját lelkiismeretük, ami pénz nélkül nem sokat ér. Most az anyagiakat az önkormányzat és a vállalkozó egyaránt kénytelen előteremteni. Ellopott paprikás krumpli Azért a felmérés egyéb megállapításai is elgondolkodtatok. Például egyes helyeken a vállalkozó által kiküldött mennyiség nem teljes egészében kerül a gyerekek tányérjára. Azt merem feltételezni, hogy a paprikás krumpli nem önjáró, hanem egyszerűen ellopják. A tálaló konyhán ugyanis eleve abból indulnak ki, hogy a kölyök úgysem eszi meg, ezért inkább hazavisznek néhány adagot, megint nem kell otthon főzni. A kölyök pedig nem arról híres, hogy reklamál, legfeljebb tudomásul veszi, hogy ismét nem lakott jól. Aztán ott a másik megállapítás, mely szerint sok helyen azért nem adnak kifejezetten gyermekétkeztetésre szánt ételeket, mert azt meg a szintén ott étkező pedagógusok nem szeretik. Talán el kellene dönteni, hogy a pedagógust találták ki a gyermekek miatt, avagy fordítva. Igaz, nálunk a ki van kiért kérdést a mai napig nem sikerült tisztázni. Lásd az orvosbeteg, autóbuszvezető-utas, képviselő-választópolgár kapcsolatokat. Ami az ételek minőségét illeti, a felmérés szerint az intézmények nyolcvan százaléka ezzel elégedett. Hát én ezt nem hiszem el, mert lehetetlennek tartom, hogy eddig mindig csak a fennmaradó húsz százalékkal találkoztam. Azért valahol megnyugtató, hogy Kecskeméten régóta nem hallottunk tömeges ételmérgezésekről. Mint tudjuk, a kis boldogság is boldogság. Épp ezért a fiam továbbra is egye meg a Petőfi-levest és örüljön, hogy nem romlott tökfőzeléket kap! Újabb vád Flaisz ellen Folytatás az 1. oldalról A büntetőügy egyik érdekessége, hogy a kalocsai bírónő Flaisz Ferencet orvos-szakér- tőkkel is megvizsgáltatta. Amire vélhetően azért volt szükség, mert egy korábbi, Tatabányán meghozott ítélet után úgy sikerült perújítást elérnie a vállalkozónak, hogy utóbb orvosszakértők igazolták: a bűn- cselekmény elkövetésekor az elmeállapota miatt a büntetőjogi beszámítási képessége korlátozva volt. Ezért a már jogerős ítélet letöltését félbeszakíthatta Flaisz Ferenc, és új eljárás indult abban az ügyében. Kalocsán viszont egészen bizonyos, hogy hasonló ok miatt nem kell majd megismételni a borügyben az eljárást. TUDÓSÍTÓNKTÓL umJca^ATíiLzABa átriu-ilKassJtrilsa saaßiisjaviläs Értékesítő; Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet, mint tulajdonos. Címe; 6077 Orgovány, Kölcsey u. 2/a. ingatlan címe; KISKÖRÖS, Petőfi S. u. 27-29. Ingatlan helyrajzi száma: 4093. Telek 1090 m2, kb. 700 m2 összbeépítés. Város-központi fekvés. Az ingatlanon bérbeadás céljára külön utcai bejárattal és portállal 13 utcafronti üzletingatlan került kialakításra. További 350m2 belső épület. Értékesítési feltételek: Értékesítő a címére megküldött írásos vételi ajánlat alapján. Benyújtási határidő: 2004. június 15. Irányár: 30.000.000 R (harmincmillió) + áfa. Az ajánlat a vételár megtételével és a vételár megfizetése időpontjának megjelölésével és legalább 60 napos ajánlati kötöttség vállalásával érvényes. Az érvényességhez a vételi ajánlat elfogadásától számított értesítést követő 3 napon belül 10% vételárba beszámító bánatpénzt köteles fizetni az elfogadott ajánlattevő. Értékesítő az ingatlan tulajdonjogáért és tehermentességéért vállal szavatosságot az adásvételi szerződés megkötésével. További információk a 76/591-513; 30/9-981-092; 30/9-438-560 telefonokon. Értékesítő a hirdetéssel, értékesítéssel kapcsolatban mindennemű ajánlati kötöttséget kizár. Értékesítő továbbá fenntartja a jogát a fenti hirdetés egyoldalú, indokolás nélküli módosítására és visszavonására. ______________________________________________________________________________________530283 UUÜvSSAYÍflkAUAl LiläVliKlMSlVliSO IKlOSi®läVllS Értékesítő: Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet, Címe: 6077 Orgovány, Kölcsey u. 2/a. Ingatlan címe: NAGYKÖRÖS, Arany J. u. 9. (volt kenyérgyár) Ingatlan helyrajzi száma: 1864, „művelési ága": telephely Telek 1921 m2. 800 m2 beépítés , -500 m2 hatméteres belmagasságú 3 részes csarnok, 300 m2 egyéb helyiségek. Város-központi fekvés, összközművesített, térbeton. Értékesítési feltételek: Értékesítő a címére megküldött írás'os vételi ajánlat kívánja az ingatlant eladni. Vételi ajánlat benyújtási határideje: 2004. június 15. Az ajánlat a vételár (nettó+áfa) megtételével és a vételár megfizetése időpontjának megjelölésével és legalább 60 napos ajánlati kötöttség vállalásával érvényes. Az érvényességhez a vételi ajánlat elfogadásától számított értesítést követő 3 napon belül 10% vételárba beszámító bánatpénzt köteles fizetni az elfogadott ajánlattevő. Értékesítő az ingatlan tulajdonjogáért és tehermentességéért vállal szavatosságot az adásvételi szerződés megkötésével. További információk a 76/591-513; 30/9-981-092; 30/9438-560 telefonokon. Értékesítő a hirdetéssel, értékesítéssel kapcsolatban mindennemű ajánlati kötöttséget kizár. Értékesítő továbbá fenntartja a jogát a fenti hirdetés egyoldalú, indokolás nélküli módosítására és visszavonására. ________________________________________________________________________________________530282 Sok a gond a közkonyhákon Augusztus végéig minden kecskeméti intézményi konyhának meg kell felelnie a jogszabályi előírásoknak. Igaz, már most is késő, hiszen az önkormányzat május eleje óta a mulasztásos törvénysértés állapotában van. __ Kecskemét_______ A HACCP-rendszert, amelyet világszerte az élelmiszer-biztonság fokozása érdekében alkalmaznak, a jogszabály 2004. május 1- től tette kötelezővé. Ez érvényes az intézményi konyhákra is, ennek ellenére Kecskemét képviselő-testülete csak márciusban adott megbízást egy társaságnak arra, hogy felmérje az állapotokat. A szakértő véleménye a legutóbbi közgyűlésen került a városatyák elé. Ebből kiderül: a konyhák sem alapterületben, sem a helyiségek számában nem felelnek meg a követelményeknek. A nagyobb gondok a vállalkozók, szolgáltatók által üzemeltetett konyhákon vannak. Az önkormányzati intézmények által működtetett saját konyhákon - ilyen öt iskolában, két szociális intézményben és hét bölcsődében van - sokkal kevesebb a probléma. A konyhák egy részénél általános karbantartási munkákra, másik részénél kisebb átalakításokra van szükség. Létezik azonban néhány olyan eset is, ahol a szakvélemény szerint a konyha jelenlegi állapota nem felel meg közétkeztetési célokra. Az eszközhigiéniában szintén sok a kifogásolható, annak ellenére, hogy az intézmények saját konyháikon folyamatosan cserélték a berendezéseket, és a vállalkozók egy része is ezt tette. A konyhai személyzet felkészültsége sem megfelelő. Ezen kívül kiderült, hogy sok helyen azért nem készítenek kifejezetten gyermekélelmezésre való ételeket, mert azokat a dolgozók nem szeretik. Egyes helyeken a mennyiséggel volt gond, többször azért, mert amit a szolgáltató kiküldött az iskolához, az nem teljes egészében került a gyerekek tányérjára. A végső következtetés tehát az volt, hogy a szükséges beruházásokat mielőbb meg kell valósítani, s képezni kell a személyzetet. Sőt, a HACCP- rendszert is ideje volna kiépíteni, hiszen ilyen kézikönyvvel, dokumentummal csak az intézmények saját működtetésű konyhái rendelkeznek maradéktalanul. A gondok közepette csak az adott némi megnyugvást, hogy a rendszer kiépítését és a beszerzéseket, valamint a konyhák további üzemeltetését a szolgáltatók vállalják. így az önkormányzatnak csak a saját üzemeltetésű konyhák jelentenek kiadást. A napirendi pont tárgyalása nem volt konfliktusmentes. Többen azt kifogásolták, hogy a felmérés és a szükséges teendők miért késtek ilyen sokáig, hiszen az elvárások régóta ismertek. A késlekedés többek között azért okoz gondot, mert a jogszabály május elsejétől követel, és így a város most a mulasztásos törvénysértés állapotában van. A testület végül úgy döntött, hogy felhatalmazza az intézményvezetőket arra, hogy az eddigi három év helyett öt év és egy hónapra kössenek szerződést a szolgáltatókkal. így ugyanis a vállalkozóknak jobban megéri végrehajtani a beruházásokat. Az egy hónapra azért volt szükség, mert a szerződések egy része már május végén lejár, és mindenkinek az az ideális, ha a mindenkori határidő az adott iskolai év végéig szól. Ezen kívül a testület döntött arról is, hogy a saját konyhát működtető intézmények szintén mielőbb hajtsák végre a beruházásokat. Ehhez az önkormányzat biztosítja a szükséges 18 millió forintot. A határozat értelmében augusztus végéig minden szükséges fejlesztésnek meg kell valósulnia, úgy a szolgáltatók, mint az intézmények által működtetett konyhák esetében. TAKACS VALENTINA NÉGYES KARAMBOL. Négy személygépkocsi ütközött tegnap délután Kiskőrös belvárosában. Szerencsére csak egy személy sérült meg, őt kórházba szállították. ______________________fotó, s. l. Felügyelnek a Filantrópra Bács-Kiskun___ Megüresedett két hely a Filantróp Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Kht. háromtagú felügyelőbizottságában. Május 31-ével lejárt ugyanis a mandátuma Mészáivs Istvánnak (Bácsbokod polgár- mesterének) - aki az elnöki tisztet is ellátta - és Kovács Péternek (Dunavecse polgármesterének). Mivel a Bács-Kiskun Megyei Ön- kormányzatnak több mint 80 százalékos tulajdonrésze van a megye nagy részén kéményseprőipari közszolgáltatást végző közhasznú társaságban, a megyegyűlés javaslatot tehet a kht. taggyűlésének, hogy ki töltse be a felügyelőbizottsági posztokat. A közgyűlés legutóbbi ülésén Kovács Antal csátal- jai polgármestert és Varga Sándor lakiteleki polgármestert jelölte a bizottságba (23 igen és 6 nem szavazat). ■ Cikkünk nyomán Az ember fontosabb! Tisztelt Főszerkesztő Úr! Örömmel vártuk azt a lapszámot (V. 20.), melyben a nyomdánkban történő, mérföldkőnek számító változásokról adtak hírt. Kézhez véve az újságot, sajnos az örömünk gyorsan ürömbe váltott át. A főoldalon a fotó mellett lekicsinylő és szakmaiságunkat megkérdőjelező főcím volt olvasható. Lehet, hogy a cikk írója csak egy szóviccnek szánta, de minket e nem mindennapi, kihívásokkal teli, de mégis gyönyörű szakmát űzőket nagyon szíven talált. Az a négy szó (A gép a mester) eddig megszerzett tudásunkat és tapasztalatunkat rögtön devalválta egy új gép .miatt. Talán átérzik, ha egy példát állítok ennek igazolására. Ha egy újságíró, aki életében tollal és írógéppel írta cikkeit és esetleg nem is rosszul, és egy nap kap egy számítógépet a cégétől, másnap azt olvasná egy rossz szóvicc formájában, hogy a számítógép mindent jobban tud és mától ő a beosztottja a gépnek. Ugye abban egyetértünk, hogy tollal is lehet nagyon jó cikkeket írni és a géppel harmatgyengeségűt. A gép csak egy eszköz, amit az ember szellemi és kreatív képességével a célok eléréséhez megalkot és használ. Ebben a rohanó világunkban a munkaerő értékét így leértékelni, egy országosan is jegyzett napilap főoldalán, talán nem helyes dolog. Üdvözlettel: Mihalik Tibor (Szerkesztőségünk nevében elnézést kérek a gépmester úrtól, ha megbántottuk. Valahogy tényleg nem figyeltünk a gépmesterek érzékenységére. Amúgy szerintem minden ember tudja, hogy az újságot újságírók írják és nyomdászok nyomják. Ezt nem szükséges külön kijelenteni. Hámori Zoltán, főszerkesztő) m Egy kis útravaló A Magyar család úgy érzi, sok fontos dolgot megtudott az Európai Unióról. Választ kaptak mezőgazdasággal, nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseikre a nagyszülők, köny- nyebben döntenek a továbbtanulásról a gyerekek, apa mérlegelheti, vajon jó lesz-e, ha külföldön vállal munkát Ezeken kívül még sok-sok, a hétköznapi életben, vagy éppen nyaraláson felmerült kétségét eloszlattuk képzeletbeli családunk tagjainak. Most végezetül szerződések, egyezmények közül mazso- lázgatunk, és néhány hasznos címmel is segítjük a további tájékozódásukat! Bolognai folyamat: Alapgondolata, hogy Európában mielőbb biztosítani kell a felsőoktatási rendszerek közelítését, egymással való összehasonlíthatóságát. 1999. júniusában az európai oktatási miniszterek aláírták a Bolognai Nyilatkozatot, amely konkrét célokat fogalmazott meg a felsőoktatási rendszerek nagyobb mértékű összehasonlíthatóságára és harmonizálására vonatkozóan. A nyilatkozat célul tűzte ki egy egységes európai felsőoktatási térség létrehozását 2010-ig. Europass: A szakmai képzés európai útlevele, amely a külföldön szerzett szakmai képesítések igazolására szolgál, ha a tanuló egy vagy több szakképzési szakaszt más tagállamban végzett el, mint amelyik tagállamban a szakképesítését megszerezte. Az Europass a szakképzés mindazon fajtáira érvényes, amelyek gyakorlati képzést is tartalmaznak, beleértve a felsőoktatás területét. Az e rendszer szerint kiállított bizonyítványok legalább kétnyelvűek, a kiküldő és a fogadó ország nyelvén készülnek. Tartalmazza a képzés időtartamát és a külföldi tanulmányok során közvetített szakmai tartalmakat, illetve ahol lehetséges, a képzés eredményeit is. Szerepelnek benne a résztvevők és képzőik, a képzési időtartamok és az érintett képző intézmények. Közösségi Vámkódex: Tartalmazza a vámeljárások, a vámteher kiszabásának és megfizetésének azokat a szabályait, amelyek minden tagállamra kötelező érvényűek. Rögzíti, hogy az illetékes vámhatóság köteles bárkinek az írásos kérelmére tarifális felvilágosítást és/vagy 6 évig érvényes származási állásfoglalást kiadni. EURES: Európai Állásközvetítő Rendszernek (EURES), melynek a csatlakozást követően hazánk is része lesz. Ezen hálózaton belül EURES-tanác- sadók és asszisztensek fognak segíteni az európai munkák felkutatásában és közvetítésében. A rendszer már most is működik az interneten, de magyar nyelven csak májustól lesz hozzáférhető'. Schengeni Egyezmény: A tizenöt EU-tagországból tizenhárom írta alá az 1995-ben életbe lépett Schengeni Egyezményt, mely lehetővé teszi a személyek szabad mozgását ezen országok között és összehangolja a más országokból érkezők ellenőrzését. Nagy-Britannia és Írország nem kívánta megszüntetni az EU-n belüli határainak ellenőrzését. Görögország is aláírta az egyezményt, de mindaddig ellenőrzik határait, amíg nem garantálja a tagországoknak, hogy kielégítő módon ellenőrzi az EU külső határain kívülről érkezőket. Két északi ország, Norvégia és Izland - jóllehet nem tagjai az EU-nak - csatlakozott a schengeni térséghez azáltal, hogy szabad mozgást létesített Dániával, Svédországgal és Finnországgal. Bővebb információk, tájékoztatás: Európai Információs Pont Kecskemét, Piaristák tere 8. (KJMK) Hasznos linkek: www.eu.lap. hu; www.eu2004.hu; www. europa.eu.int; www.euoldal.hu; www.eu.hu; www.kulugyminisz- terium.hu; www.euroinfo.hu; www.kulturpont.hu. KftSZlll.T A KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONT TÁMOGATÁSÁVÁ».. Bővít»« EU-infohmAció: WWW.FÜ2004.HÜ oó 8o 38-2004 ING VEN E S TB UE FO NSZÁMON