Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-23 / 145. szám
8. OLDAL G A Z D A S A G I TÜKÖR 2004. Június 23., szerda kapható Könnyen elérhető,' k legnépszerűbb magyar lakr. tttiimuään Fontos új eleme a szabályozásnak, hogy olyan kistérségi fejlesztési tanácsokat kell létrehozni, amelyekben minden település részt vesz. A létrejövő új testületek dolgozzák ki a kistérség fejlesztési koncepcióját, illetve programját. Ebben az évben összesen 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Ha egy adott kistérségben létrejönnek többcélú társulások, akkor azok is elláthatják a területfejlesztési feladatokat. A MSZP és az SZDSZ nem tudott megegyezni a regionális fejlesztési tanácsok összetételét illetően, így az nem változik a korábbiakhoz képest, de a módosított törvény megerősíti a régiós testületeket, s pontosabban határozza meg feladataikat. Az államtitkár szerint fontos lenne, hogy a jövő évi költségvetésben már önállóan szerepeljenek a régiók, amelyeknek fel kell készülniük arra, hogy az EU új, 2007-2013 közötti költségvetési periódusában önállóan tudjanak pályázni az uniós forrásokra. Szintén fontos változás, hogy nő az Országos Terület- fejlesztési Tanács súlya az országos döntéshozatalban, s megalakul a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács. Komplex mobil egyetemen Budapest A Semmelweis Egyetem a Pannon GSM-et választotta partneréül távközlési fejlesztési tervének megvalósításához. Ennek eredményeként a Pannon GSM nem egyszerűen előfizetéseket szállít: az egyetem igényei szerint kialakított Pannon Vállalati Mobilhálózat a mobilbeszélgetések mellett a jelenleg használt személyhívó rendszert is kiváltja. A Semmelweis Egyetem speciális igényeihez igazított komplex Pannon Vállalati Mobilhálózat jelentős mértékben leegyszerűsíti az intézmény távközlési hálózatát, hiszen egyszerre képes minden jelenleg használatos, de egymástól független rendszer - például a személyhívók, a vezetékes alközpontok, illetve az ezekhez kapcsolódó irodai mellékek - szolgáltatásait nyújtani, és azokat egy integrált, egyetlen eszközt alkalmazó rendszerrel helyettesíteni. Ennek köszönhetően nemcsak rugalmasabban bővíthető és átláthatóbb, de a költségek szempontjából is kedvezőbb megoldást biztosít az intézmény számára. A hazai egészségügyi intézmények közismerten szűkös anyagi keretből gazdálkodnak, így minden olyan megoldást örömmel üdvözölnek, amelyet költséghatékonyságuk javítására használhatnak fel - emelte ki a pályázat jelentőségét dr. Stabnya Gusztáv, a Semmelweis Egyetem stratégiai és működésfejlesztési főigazgatója. A betegellátásban és a tudományos munkában ugyanakkor az is kiemelkedő szempont, hogy kollégáink elérhetősége minél tökéletesebb és megbízhatóbb legyen. Somlyai Dóra, a Pannon GSM kommunikációs igazgatója kijelentette: - az összetett szolgáltatáscsomagjuk már számos magyar és multinacionális vállalatnál, intézménynél optimalizálta a kapcsolattartás hatékonyságát és költségeit. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu Drágulhat a sertéshús TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK Budapest Több mint 15 százalékkal nőttek a hazai sertésfelvásárlási árak a májusi uniós csatlakozás óta, és a jó minőségű hízóké előreláthatólag további 10 százalékkal emelkedik - közölte lapunkkal Zádori László, a piaci szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára. A jó minőséget jelentő, úgynevezett E kategóriás sertésekért a korábbi 240 forint helyet ma kilónként 270 forintot fizet a húsipar, és az ár a közeljövőben várhatóan eléri a 300 forintot - közölte a titkár. A változások egyik alapvető oka, hogy a hazai sertésállomány mostanra 4,2 millióra zsugorodott a korábbi 5,3 millióról. A keresletet növeli, hogy a teljes Európai Unióban áremelkedési trend kezdődött, miközben a májusi belépés óta - az árkiegyenlítődés jeleként - az uniós drágulás az alacsonyabb magyar sertésárakat is felfelé húzza. Az árnövekedés, illetve az idei aratás után olcsóbbá váló takarmányozás javíthatja a sertéstartók helyzetét, akik a februári országos demonstrációkon még az utakra vonultak a súlyosnak tartott jövedelmezőségi gondok miatt. A VHT kimutatásai szerint a hazai sertések a csatlakozáskor átlagosan 40-45 forinttal voltak olcsóbbak az uniós hízóknál. Bár az árak később közeledtek, az utóbbi két hét uniós emelkedése ismét csaknem 50 forintos különbséget okozott. Zádori szerint biztosra vehető, hogy a kiegyenlítődés folytatódik, amíg a hazai árak el nem érik, vagy meg nem haladják az uniós mértéket. Ekkor az uniós termékek behozatali esélye nőne, ami - egyfajta szabályozóként'*! felvásárlási árai' ismét csökkenéshez vezetne. Kistérségi társulások alakulnak Budapest A területfejlesztési törvény módosításával kapcsolatban egy kérdésben nem sikerült egyezségre jutnia a két kormánypártnak, az Ország- gyűlés által hétfőn elfogadott javaslat egyébként fontos változásokat indít el - jelentette ki Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős államtitkára. Élősertés-felvásárlási árak az EU-tizenötöknél és Magyarországon (forint/kilogramm) ]Pi|Hí ■ S MM 370 ............................ 350 330 EU-átlag 3 0 300 280 16. hét VC-CRAFIKA A magyar hússzektorra a májusi belépés óta elsősorban az északolasz, az osztrák, a cseh és a délnémet viszonyok hatnak, mivel e térség regionális jellegű sertéspiacként működik. A VHT tapasztalatai szerint az új kereskedelmi kapcsolatokra jellemző, hogy növekszik az olasz vevők érdeklődése a magyar malacok és süldőállatok iránt, amelyeket szalámi- gyártáshoz hizlalnának fel. Hosz- szabb távon ugyanakkor az várható, hogy a magyar sertésárak - 5-10 forintos eltéréssel - közvetlenül az osztrák felvásárlási árakhoz igazodnak majd. A különbség a hazai élőállat-export szállítási költségeitől függ majd. Az eddigi sertésdrágulás hatására megkezdődött a’hazai húsárak meikéaeséfes aicövetkező időszakban további növekedés várható - mondta Zádori. Hozzátette: a belpiaci árviszonyokat leginkább jellemző comb és karaj a legtöbb helyen hamarosan átlépi a „lélektaninak” tartott ezerforintos kilónkénti határt. A Húscéh adatai szerint e termékeknél ma 750-950 forintos árak jellemzik a piacot. A Tesco hipermarketekben két hónap alatt tíz százalékot emelkedett a sertéshús ára - tudtuk meg Danks Emesétől a Tesco Globál Áruházak Rt. kommunikációs igazgatójától. A húsdrágulás szinte mindegyik hipermarketben érezhető, de a nagyobbak akciókkal igyekeznek mérsékelni az általános áremelkedést. A sertéshús a Spar boltjaiban is drágábban kapható;'.SaltzcT Kon: nél, a Spar Magyarország Kft ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt két hónapban a sertéshús átvételi ára kilónként 120-150 forinttal nőtt, ami a kiskereskedelmi áraknál 5-7 százalékos árnövelést jelentett. Az igazgató további emelkedésekre számít. Létkérdés, hogy a húsipari cégek növelni tudják áraikat - közölte Menczel Lászlóné, a nagyobb feldolgozókat összefogó Hússzövetség titkára. Az iparágban ugyanis tavaly nem volt nyereség, amiből a társaságok a felvásárlási árak és az egyéb költségek növekedését kigazdálkodhatnék. A drágítás mellett szól, hogy a sertésárak csaknem megközelítik az uniós szintet, miközben a fogyasztói húsárak jóval elmaradMAGYAR ÁLLAMPAPÍR A-LEGBIZTOSABB HAT HÍR KINCSTÁRI - TAKARÉKJEGY ü www.ailampapir.Nj Ét 06 40 24 24 24 BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/Dollár ^ 1 * t * 11187,77 245,5590 255,14 211,15 1,208 0.77%-1,1075 pont 0.03 Ft 0,25 Ft-0,10 cant FTSE-100 (London) 4463,40 pont (-0,86%) Xetra 0AX (Frankfurt) 3928,39 pont (-1,53% CAC-40 (Párizs) 3700,32 pont (-1,07%) Arany (1 uncia) 396,60 USD (0,53%) Brent (1 hordó) 34,90 USD (-0,78%) 17 óra 45 perckor levett adatok Kártya a takarékban Budapest Hétszáz takarékszövetkezeti fiókban is elérhető lesz a Széchenyi Kártya; az erről szóló stratégiai együttműködési megállapodást kedden írta alá Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgatója és Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke. A Széchenyi Kártya július 1-jé- től elérhetővé válik a vidéki vállalkozók számára is. A kártya bevezetése csak az együttműködés első lépése, a jövőben a többi, kis- és közepes vállalkozók támogatására szolgáló programba is bekapcsolódnak a takarékszövetkezetek. Mint a tájékoztatón elhangzott, a megállapodással lehetőség nyílik arra, hogy a takarékszövetkezetek növeljék vállalkozói ügyfeleik számát: jelenleg a takarékok majd 300 ezer vállalkozói számlát vezetnek, s a számukra nyújtott hitelállomány tavaly év végén elérte a 123 milliárd forintot. A kártyákat a takarékszövetkezetek csúcsbankja, a Takarékbank bocsátja ki, mint ahogyan a jelenleg forgalomban lévő 150 ezer takarékszövetkezeti kártyát is - mondta Csicsáky Péter. „Nehéz tíz év előtt állnak a magyarországi kis- és közepes vállalkozások” - mondta Demján Sándor, hozzátéve: ők, illetve a vidék lehet az uniós verseny vesztese, ha nem születik megoldás versenyképességük növelésére. A VOSZ ügyvezető elnöke szerint Magyarország felkészülése az uniós csatlakozásra nem volt megfelelő, mert a kormányok nem hajtották végre a versenyképesség eléréséhez szükséges olyan reformokat, mint az egészségügyi, a közigazgatási, a képzési és oktatási, valamint az adóreform. Ilyen helyzetben létkérdés a hazai vállalkozások megerősítése, mert ellenkező esetben alul maradnak a versenyben, és „kiürül az ország”. Demján Sándor azt reméli, hogy a Takarékbankkal kötött stratégiai megállapodás révén csaknem minden település bekapcsolódik a vállalati érdekképviselet informatikai rendszerébe, s ily módon kétirányú információcserére nyílik lehetőség. Az egyezmény kölcsönösen számára előnyös: a takarékszövetkezetek a kártya révén növelik pénzforgalmukat, a vállalkozók pedig igénybe vehetik a helyi gazdasági-pénzügyi szakemberek segítségét. Egy-egy szakmákon belül a beszerzéseket i s lehet integrálni a takarékszövetkezeteken keresztül - tette hozzá. A kis- és közepes vállalkozások tőkehiányának pótlására, a versenyképesség növelésére kidolgozott Széchenyi Kártyát napjainkig 24 189-en igényelték, közülük eddig 16 700-an vették át - mondta Krisán László, a KA-VOSZ vezérigazgatója. 1600 kártya- igénylés éppen elbírálás alatt van, az igénylések mintegy 20 százalékát utasítják el a bankok. A kártyákra eddig több mint 50 milliárd forint hitelt nyújtottak, egy kártyabirtokos átlagosan 3,8-3,9 millió forint hitelt vett fel. A kártyát eddig három kereskedelmi bank, az OTP Bank, az Erste Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank bocsátotta ki összesen 440 fiókjában. A kártyához 3 százalékos állami kamattámogatás jár. Jelenleg 500 ezer, 1 millió, 2 millió, 3 millió, 4, illetve 5 millió forintos hitelkeretet biztosító kártya igényelhető, július elsejétől bevezetik a 10 millió forintos kártyát is - mondta Krisán László. EUROPRESS/MTI