Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-23 / 145. szám

4. oldal - Petőm Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2004. Június 23., szerda Nézőpont EMLÉKTÁBLA. Százötven éves a közoktatás Kunszálláson. Ez alka­lomból emléktáblát állítottak annak a 215 tanítónak, tanárnak a tisz­teletére, aki a 150 év alatt a faluban dolgozott. A táblát Szabó Károly (jobbról), a megyei közgyűlés alelnöke és Makány Ferenc polgármes­r ' I e le. FOTO: S. A. Géczy Zsolt Dönteni pedig nagyon nehéz A döntésképtelenség elmélete sokak életét megkeseríti. Tény, napi frusztrációt, testi és idegi bántalmakat okoznak egyeseknek oly egy- szerűnek tűnő feladatok is, mint például, hogy illő volna reggel be­ágyazni, este pedig ágyat vetni. Ennél sokszorta súlyosabb lelki prob­léma a ma mit vegyek fel, esetleg mit ebédeljek kérdés megválaszolá­sa. Életünk nehézségeit boncolgatva esetleg megemlíthetők még a szkeptikusok, akik nevükből adódóan a mindenben kételkedés elvét vallják. Mondván - nem minden logikát nélkülözve -, hogy alig pár szerv áll rendelkezésünkre a külvilág megismerésére, és azok is oly eltérő képet mutatnak. Mondjuk, egy közeledő hajót kémlelve előbb kisebbnek, majd egyre nagyobbnak, távolodva pedig újfent aprónak tűnik a jármű. Akkor végül is mekkora? Mindezen gondolatok a bajai képviselő-testület működését élő egyenesben figyelve jutot­tak eszembe. Délelőtt 10 óra­kor kezdődött a legutóbbi ülés, 17 órakor még csak a sürgős­séggel napirendre felvett té­máknál tartottak. Dönteni meg azokról sem sikerült, vagy leg­alábbis nem nagyon. Hiába je­lentkezett pénzt és munkahelyeket kínáló nagybefektető, vagy igye- kt .lek megoldani egy működésképtelen bizottság átalakítását, egyik esetben sem voltak a többség számára elfogadható érvek. A tehetet­lenségre némi magyarázat, s vele gyógyír lehet a fent leírt filozófia, de hát itt mégsem a családi hétköznapokról, hanem a város jelenéről és jövőjéről van szó. Tehát pénzt kapnak a feladattal megbízott bajai la­kosok - a képviselők -, hogy a város dinamikus fejlődése, polgárainak minél jobb köz- és komfortérzete érdekében, olykor komoly kérdé­sekben, megfontolt döntéseket hozzanak. Amennyiben ez nem megy, „a feladatra alkalmatlan vagyok” jelszóval illő búcsúzni. Erre többen is céloztak a képviselők közül egy-egy döntés, illetve döntésképtelenség kapcsán, de hát ne legyenek illúzióink. Ragasztó­éi övei bír a hatalom, ez már a bizottságok költségkímélő átszervezé­sére - azaz egyes bizottságok megszüntetésére, vagy a tagság csök­kentésére - irányuló, nem túl meggyőző erőfeszítések során kiderült. Hogy a városatyákat és a bizottságok külső, szakértőnek nevezett tagjait megihleti a jövőben, mondjuk közvetlenül az esedékes nyári szünet után Baja lakosságának szerény érdeke, azt azért sokan re­méljük. Végül is itt élünk! Ha nem megy, illő lenne elbúcsúzni CRAC-ORG A Crac-Org Részvénytársaság kecskeméti székhelyére keres könyvelőt kontroliért gazdálkodási vezetőt Feladatok: A cégcsoport és a megbízók gazdasági eseményeinek könyvelése Időszaki bevallások elkészítése Csoportszintű éves tervezés és visszamérés Elvárások: Mérlegképes könyvelői és/vagy közgazdász végzettség Számítógépes könyvelési gyakorlat Office-programok felhasználói szintű ismerete Önéletrajzát a megpályázott munkakör megjelölésével szíveskedjék elküldeni a Crac-Org Rt. (Kecskemét, Árpád körút 4.) címére, Jánosy László vezérigazgató nevére, lehetőség szerint « elektronikus formában (janosyl@cracorg.hu). 2004. június 30-áig. ft BÉRMÁLÁS. A hét végén bérmálással egybekötött szentmisén vett részt Ladánybenén dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházme­gye érseke. Rácz Sándor polgármester pappá szentelésének 30. évfordulója alkalmából köszöntötte az érseket, illetve Kiss Vilmos plébánost, akit szintén 30 évvel ezelőtt avattak fel. fotó: Sebestyén hajnalka Bíróság előtt a kocsmai pofozkodó Kevesen múlt, hogy nem lett halálos kime­netelű az a kocsmai pofozkodás Kiskun­félegyházán, amelynek történetét most a Bács-Kiskun Megyei Bíróság próbálja ineg felderíteni. A büntetőügy 44 eszten­dős vádlottja szabadlábon védekezhet. Kiskunfélegyháza - Kecskemét Egyébként a férfi eddig hat esetben állt már bíróság előtt. Lopás, garázdaság, ittas járművezetés és súlyos testi sértés miatt is felelősségre vonták már korábban. Ezúttal azért került bíróság elé, mert 2003 nyarán úgy ütött meg valakit a kocsmában, hogy a szerencsétlenül járt embernek maradan­dó sérülései lettek. Az ügyészség szerint a büntetőper vádlottja kőműves munkákat __________Megkérdeztük kecskeméti olvasóinkat Kell-e új alpolgármester? Őrizetben a gyanúsítottak Rendőrség Fábry Zoltán:- Nekem aztán teljesen mind­egy, hogy ki a polgármester, az alpolgármester, és hányán van­nak! Az a lé­nyeg, hogy az embereknek meglegyen, ami kell, a többi nem érdekel. Az ilyen ügyekbe ne­künk úgy sincs beleszólásunk, de a politikai csatározásoknak semmi értelme! Ha most azt mondják, szükség van egy ne­gyedik alpolgármesterre, hát le­gyen! Szél István:- Úgy gondolom, maga a polgár- mester nem volt kimondottan jobboldali, mindkét oldalt támogatta, ezért is vonták meg tő­le a bizalmat. Ha a megváltozott erőviszonyokra ez a megoldás, nevezzék ki az újabb alpolgármestert. Demokráciában élünk, engedni kell mindkét ol­dalt szóhoz jutni. Ettől még nem dől össze a világ, mindenkinek to­vábbra is lesz lehetősége véghez­vinni az elképzeléseit. Szabó János:- Feneketlen kút lesz ennek a vé­ge! Bár még csak néhány éve élek Kecskemé­ten, nagyjából ismerem a helyi politikai esemé­nyeket. Nem hi­szem, hogy kellene változtatni a választások után kialakult felállá­son, nincs szükség egy negyedik alpolgármesterre. Ettől lüggetle- nül - más választásom nem lévén- a döntést elfogadom, csak ne le­gyen senki köpűnyegforgató! _________________ Cikkünk nyomán • Cikkünk nyomán Ha nem olvassa a Petőfi Népét... Pár hónapja bekopogott lapunk­hoz a kecskeméti vitéz lovag Gyenes Sándor, nyugállományú tüzér főhadnagy, egykori hadifo­goly. Az idős férfi azt kérdezte, nem tennénk-e közzé egy hírt, amely arról tájékoztat, hogy mindazok, akik 1944 októberé­től számítva minimum 3 évet szovjet hadifogságban, kény­szermunkán töltöttek, havi 20 ezer, vagy ha még hosszabb volt a rabságuk ideje 30 ezer forintot kaphatnak a nyugdíjukon felül. Természetesen közöltük a hírt, majd később, amikor kiderült, hogy bizonyos föltételek teljesü­lése esetén az özvegyek is jogo­sultak a járadék egynegyedére, egy cikkben bemutattuk vitéz lo­vag Gyenes Sándort, aki napjain­kig már 200-nál is több esetben segített az igényjogosultság ki­derítésében. A megyéből 59 településről je­lentkeztek nála, 6 fő más megyé­ben él. A mellékelt levél csak egy a sok közül, amelyekben a meg­segített egykori hadifogoly baj­társak vagy azok hozzátartozói megköszönik neki az önzetlen­séget. Örülünk, hogy lovagias te­vékenységében a Petőfi Népe a partnere lehetett. Tisztek Gyenes Úr! Az Ön tájékoztatása, illetve segítsége alapján elindított ügy a mai napon sikerrel záruk. Az elhunyt édesapám után édes­anyám havi 5000 forintot kap a nyugdíjához, visszamenőleg 2004. január Tjétől. Ha annak idején nem olvasom a Petőfi Népe Önről szóló cikkét, akkor sohasem derül ki számom­ra ez a lehetőség. Édesanyám ne­vében szeretném kifejezni hálá­mat és megköszönöm Önnek a se­gítséget. Újra végigolvastam a tábori le­velezőlapokat, amelyeket édes­apám írt a fogságból és az a re­ménytelenség, ami ezekből sugár­zik, leírhatatlan. Kár, hogy ő nem érhette meg ezt a napot. Tisztek Gyenes Úr! Még egyszer köszönöm. Lajosmizse, 2004. június 10. GUTTYAN JÓZSEF Korábban elrendelt nyomozás eredményeképpen ői izetbe vet­tek a kecskeméti bűnüldözők egy 34 és egy 24 éves hírős vá­rosbeli férfit. Megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy jú­nius 2-ára virradóra behatoltak a Szarkáiban egy iskolába és el- lopt.ik 225 ezer forintot. ■ Szabadtéri filmvetítés Helvécia Szentiván-éji fáklyás felvonulá- sos partit rendeznek holnap a helvéciai művelődési ház tera­szán. Az év legrövidebb éjszaká­ján a program este 7 órakor kez­dődik. Mire számíthatnak az oda látogatók? Lesz szabadtéri filmvetítés, tea, „proletárszend­vics”. A rendezők kérik, hogy mindenki vigyen magával plédet és gyertyát. _______ ■ Ladát Ladával loptak el Bűnüldözés Sajátos módon lopott el ismeret­len tettes egy kék színű, lezárt, 1300-as Ladát Kecskeméten, az Ipoly utcai csecsemőotthon elől. Az eset világos nappal, szomba­ton 16 óra tájban történt meg: az említett kocsit egy másik, piros színű Ladához kötötte a tolvaj és elvontatta. A 80 ezer forintos kár okozóját keresik ök. ■ A bíróságon most ártól kell majd dönte­nie dr. Fodor Endrének, hogy elkövette-e a vád szerinti életveszélyt okozó testi sértést a vádlott vagy nem. ítélethirdetésre legkoráb ban jövő hétfőn kerülhet sor. __________________________________________________ NNM azonban nem ez volt a legsúlyosabb következ­mény, miután az ütéstől földre zuhanó férfi feje a padlóhoz csapódott. Agy- zúzódást szenvedett, és életveszélyes állapotba ke­rült. A kórházi kezelés el­lenére jelenleg is beszéd­zavara van, gondokság alá került és a teljes gyógyulá- s.i npm valószín íi szokott vállalni, amelyért két emberével végeztetett el. Tavaly július 4-én azután mindhárman egy sörözőben tartózkodtak. Ahol a már ittas gyanúsított kérdőre vonta a munká­sait, mivel állítása szerint nem megfelelő minőségben dolgoztak egy helyen. A még ittasabb sértett azonban visszautasította a „főnöke” vádjait, amiből heves szóváltás kerekedett. Eközben a kőműves a bárpultnál tartóz­kodó sértett munkáshoz lépett. Az ügyész­ség szerint durván megragadta a vállát, és a ruhájánál fogva kirángatta a sörözőből az it­tas embert, majd a bejárati ajtóhoz érve ha­talmas erejű ökölcsapással akart pontot ten­ni a vita végére. Az ütés a sértett bal arcát ta­lálta el, és az orrcsontja is eltörött. Sajnos

Next

/
Thumbnails
Contents