Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-21 / 143. szám

Mit szóltak hozzá? Terítéken a cseh-holland és a német-lett összecsapás Dráma az első perctől az utolsóig Padlón a hollandok! Smicer (jobbra) találatával a cseh válogatott diadalmaskodott a narancsmezesek felett. A hollandoknak nem sok reményük maradt a továbbjutásra. fotó: epa Aveiro A szakértők szerint a cseh lab­darúgó-válogatott az esetleges tornagyőzelemmel sem tudná felülmúlni azt a felejthetetlen teljesítményt, amelyet szomba­ton este, a hollandok elleni cso­portmeccsen nyújtott a portu­gáliai Európa-bajnokságon. Pavel Nedvedék a 19. percben Wilfred Bouma és Ruud van Nistelrooy gólja után már 2-0-ás hátrányban voltak, ennek ellenére Jan Koller, Milan Baros és Vladi­mir Smicer találatainak köszönhe­tően végül 3-2-re megnyerték az összecsapást, és ezzel a záró for­duló eredményeitől függetlenül - elsőként a 16 csapat közül - beju­tottak a legjobb nyolc közé. A találkozó vitathatatlanul he­lyet követel magának a 44 éves Holland sajtóvisszhang: De Telegraaf: „Az elhibázott csere a győzel­münkbe került. Addig az Oranje leiskolázta a cseheket és álom- futballt játszott.” Algemeen Dagblad: „Advocaat hibás döntése - csalódást keltő kudarc.” Voetbal International: múltra visszatekintő kontinentális vetélkedés mérkőzéseinek toplis­táján. A két együttes egyenrangú ellenfélként szinte az első perctől az utolsóig veszélyesebbnél ve­szélyesebb helyzetekkel és látvá­nyos megoldásokkal szórakoztat­ta a nézőket, öt gól, egy piros lap, kapufán csattanó lövések, kapus­bravúrok és váratlan taktikai hú­zások tették rendkívül izgalmassá az ütközetet. A lefújás után többen a szövet­ségi kapitányt, Dick Advocaatot okolták azért, mert a hollandok ki­engedték a kezükből a győzelmet, mondván: az 59. percben lecserél­te az addig nagyszerű teljesít­ményt nyújtó Arjen Robbent. A holland gólzsák, van Nistelrooy többször vitába keveredett a játékvezetővel. „Hollandiának mindene megvolt, de el is vesztette. Érthetetlen, hogy Advocaat miért cserélte le Robbent.”- Az Eb előtt három hónapig nem játszott, nem akartam, hogy 90 percet teljesítsen. Másrészt úgy láttam, hogy Galasek és Nedved túl sok helyet kap a középpályán, amelyet meg szerettem volna erő­síteni - indokolta döntését az Oranje szakvezetője. A szakember kissé dühösen megjegyezte: most mindenki erről a cseréről beszél, és nem arról, hogy csapata számtalan gólszer­zési lehetőséget dolgozott ki.- A kritikát el kell viselni, ez is a munkámmal jár. Ha döntetlent érünk el, valószínűleg kevesebb bírálat ér - tette hozzá. Kollégája, Karel Brückner el­árulta: végig bízott a győzelem­ben. - Röviden szólva: remekmű­vet alkottunk - mondta. - Megpró­báltunk erőteljesen futballozni, s a játékosok kihozták magukból a maximumot. A cserék során is csak azt tartottam szem előtt, hogy megszerezzük a győzelmet. A már negyeddöntős csehek a németekkel, a hollandok pedig a lettekkel találkoznak az utolsó for­dulóban. Az állás: 1. Csehország 6 pont (5-3) - már negyeddöntős, 2. Né­metország 2 (1-1), 3. Hollandia 1 (3-4), 4. Lettország 1 (1-2). A szerdai 3. forduló párosítá­sa: Hollandia-Lettország, Braga 20.45, Németország-Csehország, Lisszabon 20.45. Ha $slizuki akkor ^ Jansik Autóház- Ajándék klíma, vagy- 200.000 Ft. árelőny Wagon R+ és Ignis GLX és GS modelleknél Wagon R+ - 74.900 Ft. -tói, Ignis - 115.000 Ft. -tói elvihető + 60.000 Ft. értékű benzinjegy Cegléd, Külső Jászberényi út Tel./fax: 53/314-005,53/316-495, Kecskemét, Szegedi út 90. km. Tel./fax: 76/498-555, 76/498-554, www.jansikauto.hu, e-mail: jansik-info@axelero.hu Örömünnep Lettországban Porto / Riga Lettek ezrei ünnepelték az ut­cákon szombaton este azt, hogy labdarúgó-válogatottjuk 0-0-ás történelmi döntetlent ért el a világbajnoki ezüstér­mes és sokak által ezúttal is esélyesnek tartott német csa­pat ellen a portugáliai Euró­pa-bajnokságon. A lefújást követően a főváros, Riga szórakozóhelyeiről és az otthonokból ezernyi üdvrival­gás hallatszott.- A múltban már annyiszor előfordult, hogy az emberek­nek fogalmuk sem volt, hol van a térképen Lettország. Nos, most beköszöntünk a világnak, a jövőben tudni fogják, honnan jövök - mondta egy 29 éves szurkoló, aki - mint sokan má­sok - egy Eb-parti keretében nézte a meccset. A lettek - akik a pótselejtezőn keresztül éppen a magyarok csoportjából jutottak ki a konti­nenstornára - történetük során először szerepelhetnek nagy vi­lágversenyen, ebből következő­A németeknél Rudi Völler is beállhatna. en ez az első pont, amit jelentős viadalon szereztek. A szombati meglepő ered­mény azt jelenti, hogy a néme­teknek két mérkőzés után mind­össze két pontjuk van a csehe­ket és a hollandokat is felvonul­tató csoportban, s elképzelhető, hogy - csakúgy, mint négy évvel ezelőtt - már az első szakasz után elbúcsúznak az Eb-től. A német sajtóban már nyoma sincs a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság nyitófordulóját követő elégedettségnek, a szombati, Lettország elleni 0-0 után a vasárnapi lapok élesen bírálják Rudi Völler szövetségi kapitányt. Német sajtóvisszhang; Bild-Zeitung: „Rudi, paffok vagyunk! Futballkatasztrófa. Német szurko­lók milliói rémültek meg: Lettországot sem tudjuk legyőzni! Nekirohantak a lettek „vörös falának”, az eredmény azonban csalódást okozott. Ráadásul most a turbo-csehek következnek - hogyan fogjuk őket megverni?” Frankfurter Allgemeine Zeitung: „Elsőosztályú csatár kerestetik - Maris Verpakovskisnak nincsenek véletlenül német gyökerei? Akkor talán elcserélhet­nénk Oliver Kahnra, akinek lett a nagymamája. Rudi Völler elég kapusból válogathat, de valamire való támadója alig van.” Tagesspiegel: „Ötlet és gól nélkül” Miért ne fizetne 5%-kal kevesebbet? citibank A világon mindenhol széles körben elterjedt a hitelkártya, Magyarorszá­gon azonban még mindig kevesen használják. Pedig „ezer érv szól mel­lette”: a hitelkártya nagyon kényel­mes, rugalmas fizetőeszköz, csak egyszer kell igényelni, ezt követően mindig rendelkezésre áll, a Citibank­nál ráadásul most 5%-ot jóváírunk (visszatérítünk) minden vásárlás összegéből*. A hitelkártya előnyei­ről, az igényléséről és a kártyahasz­nálat feltételeiről beszélgettünk Fé­lix Csabával, a Citibank Rt. kecs­keméti fiókjának vezetőjével.- Melyek a hitelkártya előnyei, és mire lehet a kártyát hasz­nálni? Félix Csaba, fiókvezető: A Ci­tibank Hitelkártya legjelentősebb előnye, hogy bankszámla nyitása és betét elhelyezése nélkül egy hitel­keretet bocsátunk ügyfeleink ren­delkezésére, amelyből szabadon költekezhetnek. A hitelkártyát első­sorban mindennapos vásárlásaink gyors és kényelmes lebonyolítására ajánljuk, például a hétvégi nagybe­vásárláshoz, tankoláshoz a benzin­kútnál vagy éppen ruhavásárláshoz kedvenc butikunkban. Mindenkivel előfordulhat, hogy a családi költ­ségvetésből nem telik minden fon­tos dologra, ilyenkor rendkívül jól jön a kis plasztiklap, mely elérhető­vé teszi mindazt, amire egyébként hónapokig gyűjtögetni kellene, le­gyen az háztartási gép, lakberende­zési tárgy, bútor vagy akár utazás. És miért ne fizetne kevesebbet mindezekért? A Citibank Hitelkár­tyás vásárlás most 5% kedvezményt jelenthet használóinak.- Manapság minden cég arra törekszik, hogy minél többet nyújtson egy termékkel. Kap- csolódnak-e kedvezményes ajánlatok, újdonságok a Citi­bank hitelkártyához? Félix Csaba, fiókvezető: Arra törekszünk, hogy ügyfeleinket fo­lyamatosan új szolgáltatásokkal, kedvezényes ajánlatokkal lássuk el. Jelenleg egy kedvezményes ajánlattal és egy újdonsággal is szolgálhatunk! Kedvezményes ajánlatunkban* a hitelkártya használata most 5% kedvezményt jelenthet használói­nak, amelyet bárhova „magukkal vi­hetnek”. Akik augusztus 15.-ig újonnan igényelnek hitelkártyát, azok a kártyával történt vásárlásai összegéből 5% jóváírunk minden következő hónap végén. Hitelkártyához kapcsolódó új­donságunk a Részletfizetési Terv**, amely egy igen rugalmas részletfize­tési lehetőség. Ügyfeleink 50 000 Ft-ot meghaladó költéseiket a Rész­letfizetési Terv segítségével számos választható futamidő alatt, előre meghatározott részletekben, kedve­zőbb kamatlábbal fizethetik vissza. Előnye a klasszikus áruhitelekkel szemben, hogy a Citibank hitelkár­tya birtokosok bármilyen vásárlásra felhasználhatják, elkerülhetik a hely­ben történő, hosszadalmas hitelügy­intézést, és a személyes dokumen­táció leadását. Termékünk egyedül­álló a piacon, hiszen az egyetlen olyan termék amely egyesíti a hitel­kártya előnyeit és egyfajta áruhitel­koncepciót, ráadásul mindezt ked­vező kamat mellett.- Kik igényelhetnek hitelkár­tyát a Citibanknál, és milyen fel­tételekkel használható a kártya? Félix Csaba, fiókvezető: Min­den magyar állampolgár, aki rendel­kezik havi nettó 60 000 forint igazolt jövedelemmel. A hitelkeret mértéke a jövedelemtől függ, annak akár két- háromszorosa is lehet. Vásárlás ese­tén akár 51 napig kamatmentesen használhatja az ügyfél a Citibank pénzét, ha a fizetési határidőre a fel­használt hitelkeret teljes összegét visszafizeti. Ha azonban úgy dönt az ügyfél, hogy készpénzt vesz fel, illet­ve ha nem fizeti vissza a teljes össze­get a számlakivonaton szereplő ha­táridőre, a bank kamatot számít fel. Emellett arra is törekszünk, hogy ügyfeleink számára minél kényelme­sebbé és biztonságosabbá tegyük a Citibank hitelkártyák használatát. Ezért hitelfedezeti, valamint egész évben érvényes utazási biztosítást is kínálunk ügyfeleinknek a szerződési feltételek mellett. A tranzakciók nyo­mon követésében a Citibank Hírnök­szolgálat - sms- és e-mail üzenetek - valamint a Citibank Online inter­netes banki szolgáltatásunk segít. Használata biztonságos, hiszen szerepel rajta a kártyabirtokos gra­vírozott aláírása, sőt igény esetén a fényképe is. Ha véletlenül ellop­ják, vagy elvész a kártya, a bejelen­tést követően a Citibank azonnal ingyen letiltja azt, és térítésmente­sen egy újat ad. Összefoglalva azt gondolom, hogy a Citibank hitelkártya a meglé­vő bankkártyák mellett mindenki szá­mára célszer? és egyszer? fizetőesz­köz, melyhez most számos újdonság és kiegészítő szolgáltatás is kapcso­lódik, gyorsan, kényelmesen hasz­nálható, sőt akár 51 napig kamat­mentesen vehető igénybe, és most a hitelkártyás vásárlások után 5%-ot jó­váírunk a kártyán.- Köszönöm a nagyon rész­letes tájékoztatót, amely felte­hetően sokak érdeklődését fel­keltette. Mit tegyen az, aki a Ci­tibank hitelkártya vagy a vásárlá­si kedvezmény iránt érdeklődik? Félix Csaba, fiókvezető: Min­den kedves érdeklődőt várunk fió­kunkban (6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1., tel.: 76-570-020) hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között, ahol személyi bankáraink készséggel állnak a rendelkezésükre vagy hív­ják a Citibank Hitelvonalat (06-40- 40-10-40). * Az akció 2004. május 15-től 2004. au­gusztus 15-ig tart. A jóváírás az akciós idő­tartam alatt benyújtott igénylés alapján kibo­csátott hitelkártyával, annak érvényesítési időpontja és 2004. december 31. napja kö­zötti időszakban történt vásárlásokra vonat­kozik. A jóváírás felső határa az adott hitel­kártya éves dija. Részletek a bankfiókokban, értékesítési központokban, a CitiPhone Banking 0640CITI24 (0640/24-84-24) te­lefonszámán, és a www.citibank.hu inter­netes címen. ** Részletfizetési Terv THM: 25,80%. Részletek a hitelkártya általános szerző­dési feltételekben, valamint a Kamat- és Díjfeltételekben. A fenti megjelenés kizárólag a figyelemfel­keltés célját szolgálja, és nem minősül a Ci­tibank Rt. részéről ajánlattételnek vagy nyil­vános tájékoztatónak. A Citibank Rt. a hitel­kártya kibocsátásáról és annak feltételeiről a saját hitelbírálati feltételei alapján dönt. A Citibank Rt. a feltételek egyoldalú megvál­toztatásának jogát fenntartja. Hitelkártya normál THM 041,75%.

Next

/
Thumbnails
Contents