Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-18 / 141. szám
12. oldal - Petőfi Népe • OLVASÓI CSALÁDUNK 2004. Június 18., péntek ESZÉK MARIANNÁK. Ballagásod alkalmából gratulálunk és továbbtanulásodhoz sok sikert kívánunk: apa, anya, nándi UNOKÁIT KÖSZÖNTI nagy szeretettel Orcsik Lászlóné Récéiről. Borbényi Fannikának és Orcsik Dórának kíván sok boldogságot és jó egészséget, eredményes életet. ____________________ ___ ■ SOKAN MEGNÉZTÉK tegnap az 52-es főközlekedési úton kerekező két fiatalembert. Voltak, akik dudaszóval méltatlankodtak, vagy éppen dicsérték az ötletet. Mert fő az óvatosság. Mi egy kis pihenőre intettük a legényeket. Szabó Endre és Somos Bálint egyszerre mondta: - tegnap érettségiztünk a kecskeméti Bolyaiban. Sikerült. Éjszaka pedig ezt a „forgalomirányító” táblát gyártottuk magunknak, s hajnali ötkor elindultunk a megyeszékhelyről. Szerintünk jó a tempónk. A cél Balatonfenyves, vagyis 243 kilométer. A többiek - még öten - autóval mentek, ők vitték a csomagokat. Majd együtt bulizunk - mondták önfeledten. Aztán elmesélték még, mennyire a mozgás szerelmesei. A két osztálytárs ugyanis fal- és hegy- mászó, sőt egyikük motorversenyző.____________________________________________________fotó-, p. s. APOSTAGON születésnapjuk alkalmából köszöntik szüleik Valaczka Csabikát, aki májusban volt kilencéves és Valaczka Viktóriát, aki holnapután lesz ötéves, valamint Valaczka Veronikát, akijúnius 21-én lesz hároméves. ■ Hallásjavítás az unióban Az uniós országokban a hallókészülék-kiszolgálás szaküzletekben, illetve egészségügyi központokban történik. Nem véletlenül! Az ember természetes igénye, hogy függetlenül betegségétől, megkapja a maximális kiszolgálást, ne kelljen egy váróteremben órákig ücsörögnie, az ellátóktól és a szakorvosoktól pedig kellő felvilágosítást kapjon mind a problémájára, mind az ezzel kapcsolatos teendőkre vonatkozóan. A De-Max Fülészeti és Halláscentrum már megalakulásakor a betegközpontúságot tűzte zászlajára, így talán érthető, hogy a hallókészülék-ellátásában máig képes volt megőrizni vezető pozícióját. Referenciánk az a harmincezer ügyfél, aki több éve visszajár hozzánk. Szakellátóinkat, akik előzetes időpont-egyeztetést követően szívesen állnak az Ön rendelkezésére, folyamatosan képezzük, hiszen az egyre korszerűbb hallókészülékek miatt mindez elengedhetetlen. A De-Max kizárólag olyan gyártók termékeit forgalmazza, amelyeket a világon, Németországban, Dániában, Angliában a legtöbben választanak. Folyamatosan bővülő hálózatunk kialakításánál figyelembe vesszük, hogy maximálisan megfeleljünk az európai uniós normáknak, éppen ezért igen magas szintű technikai felkészültséggel állunk bárki rendelkezésére. Hallásgondozási programunk sikere csak azon múlik, hogy Ön mennyire igényes, milyen mértékben szeretne javítani életminőségén és hallásán. Ettől függetlenül valljuk: a jó hallás nem anyagi kérdés, hiszen audiológiai szakrendeléseink vényfelírási joggal rendelkeznek. ▲ Várjuk ügyfeleinket: 6000 Kecskemét, Balaton u. 17. Tel.: 76/416-724 7100 Szekszárd, Holub u. 12. Tel.: 74/512-223 Látni fogja a különbséget, érezni fogja a törődést, és képes lesz arra, hogy hallja a szeretet hangját. De-Max Fülészeti és Halláscentrum KÉT JÓ KÍVÁNSÁG közlésére kértek bennünket a képen láthatók szerettei. Bíró Erzsébetet 12. születésnapja alkalmából, Bíró Lászlót 40. születésnapja alkalmából köszönti______________a család Az első szülinap Legkisebb unokánk június 12- én ünnepelte első születésnapját. Ebből az alkalomból szeretnénk köszönteni őt. Boldog születésnapot, vidám gyerekkort kívánunk: MOJZESPAPA, MOJZES MAMA ÉS AZ EGÉSZ CSALÁD KOVÁCS G. SÁNDORNÉ, a kiskunfélegyházi Kossuth utcai óvoda vezetője ezúton mond köszönetét a május végi koncertért. Külön köszönet illeti Molnár Elvira karvezetőt, Vidéki Anettét, aki gitáron játszott és Varga Ildikó felkészítő tanárt._______._________” 1,1 1 ■ KETTŐS ÜNNEP. Dusnokra, András Angélának névnapja és 5. születésnapja alkalmából sok boldogságot és vidám gyermekkort kíván: APA, ANYA, ÖCCSE, NAGYSZÜLŐJE ES A ROKONSÁG. Fájós és duzzadt végtagok panaszainak enyhítése műtét nélkül Lábszárfekélyek gyógyítása Köröm- és bőrgombásodás tünetmentesítése Dr. Szolnoky Győző egyetemi tanársegéd, Ph.l). bőrgyógyász szakorvos Kecskemét, Wesselényi u. 1. f liejelentkezés: 20/326-6/61. Dr, Szekeres Zsuzsanna szemész szakorvos Magán rendelés: Pajzs Patika Győzelem u. II. Bejelentkezés: 30/38-36-624; Tisztelt Szerkesztőség! Való világ? Hétfő van. Nyolc óm. Kinézek az iroda ablakán, szemben az utca másik oldalán „Kálvin 8” jelzésű kuka áll. Jön két iskolás kislány, helyesek, szépek, úgy tizenévesek lehetnek - mint az én unokám - ötödikes. Szép, hosszú fekete hajuk, barna bőrük, hátukon iskolatáska. Egyenesen a kukához mennek, felhajtják a tetejét. Gondoltam, dobnak bele valamit, pézsét vagy mást. De nem. Derékig belebújnak, turkálnak, egyszeresük egy műanyag zacskóba 5-6 db pogácsát találnak. Az egyik kislány kiemeli, a másik ránéz és elmosolyodik. Még turkálnak egy kicsit, aztán a „találmánnyal" elindulnak az iskola felé. Az idősebbik - legalábbis úgy néz ki - elveszi a másiktól a pogácsás zacskót és ő viszi „boldogan” az iskolába. Valószínű, a reggeli és tízórai egyben - kettőjük adagja. Szomorú lettem. Vajon hol vannak e kislányok szülei? Hogy engedték el őket az iskolába? Minden nap így indulnak el, éhesen? Mi lesz ezekkel a kedves lányokkal évek múlva? A választ sejtem, de remélem tévedek! NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN dr. Vágó Áron bőrgyógyász főorvos, kozmetológus Bőrkinövések, szemölcsök eltávolítása, pattanásos bőr teljeskörű kezelése. Gyulladásos, ekcémás, gombás bőrbetegségek gyógyítása. Rendel: hétfő: 18-20 h, csütörtök: 16-18 h. Kecskemét, Kápolna u. 2. 9 (Északi térfal új udvara) 5 Bejelentkezés: 06-30/317-59-00 MARADANDÓ FOGYÁS felnőtteknek és gyerekeknek speciális masszírozással V-A » 'failr/S tiií? ti*! üuíílííüJ immuneiősítés, fiatalítás, slresszoldás Ugyanitt: - frissítő masszírozás Diószegi Ida masszőz Ke<skemét belvárosában „ Bejelentkezés: 06-20/936-10-82 § Nyitva tartás: H-P: 8.00-20.00; szombat-vasárnap is nyitva. magánrendelést folytat * magasvémyotnás kezelése * 24 órás vérnyotsás-momtonBás * koleaterinsiint beállítása Kecskemét, Piaristák' tere 7.1. cm. 120. Hétfő; 18.00-19.00, csütörtök: 180049.00 Bejelentkezés: 06-20/9884118