Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-15 / 138. szám
Petőfi Népe 2004. Június 15., kedd alocsa és környéke Szerkeszti: Páncsics Hajnalka 120 éves a börtön Állampuszta Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet a napokban ünnepelte fennállásának 120. évfordulóját. A jubileumot egész napos programsorozattal tették emlékezetessé az intézet vezetői és dolgozói. A délelőtti ünnepi szentmisét a kápolna falán elhelyezett emléktábla koszorúzása követte. Majd a hartai zeneiskola tanárai és diákjai ünnepi műsorral kedveskedtek. Ezt követően az elmúlt 120 évről adott történeti visszatekintést Kucsera Pál dandártábornok, intézetparancsnok. Elmondta, az intézet szélsőségektől mentesen, a szakmaiság szem előtt tartásával teljesítette a mindenkori állomány a kötelezettségeit. A több mint egy évszázad bővelkedett változásokban, többször kellett újrakezdeni a munkát. Ám a sajátos szerepet betöltő intézmény mindig teljesíteni tudta jogszabályi kötelezettségét. \ A zártság és nyitottság a jövő büntetés-végrehajtásában címmel tartott előadást dr. Huszár László dandártábornok. Végül dr. Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékvezetője a büntetés-végrehajtás lelki, emberi tényezőiről beszélt. Az intézmény munkatársai kiállításon mutatták be a látogatóknak az eltelt 120 esztendő tárgyi emlékeit. Délután a hartai fúvószenekar térzenéje és a település mazso- rettcsoportjának bemutatója után szakmai bemutatókra került sor. A megyei rendőr-főkapitányság beavatkozó alosztálya, a kalocsai tűzoltók, valamint akció- és kutyás csoportok szemléltették felkészültségüket a váratlan helyzetekre. A rendezvényen részt vett dr. Bökönyi István, a büntetés-végrehajtás országos parancsno- ka is. Felvételünkön az emlékkiállítás relikviáit figyeli érdeklődésseI._ fotó: p. h. A Korona Rádió Műsora Állandó műsorelemek: 6.00 Korona Reggeli - 6.30 Hírek - 6.50 Ébresztés- 7.00 Korona Krónika 7.15 Horoszkóp, Nap Slágere - 730 Hírek - 740 Lapszemle - 8.00 Hírek - 8.40 Esemény Naptár - 9.00 Célegyenesben- 9.30 Nap Híre - riportok - 9.45 Játék; „Igaz-Hamis” - 10.00 Közérdekű információk 10.05 Kívánságműsor -10.45 Menüett- 11.00 Napközben- 12.00 Hírek, időjárás, úünform - 12.30 Csendes Pihenő -13.00 Korona Krónika -13.30 Játék 14.00 Sport Hírek -15.00 Délután - 16.00 Hírek, időjárás, útin- form - 16.10 Időcsatorna - 1700 Közérdekű információk -1730 Nap Híre - 18.00 Hírek, időjárás, útin- form - 18.05 SMS Party -19.00 Hírek, sport Hétfő: 19.05 Akkord, Kedd: 19.05 Társalgó, Szerda: 19.05 Európa.hu, Csütörtök: 19.05 Rock&Roll Múzeum, Péntek: 19.05 Kul-Túra - 20.00 Társalgó - 22.00 Anti Disco Classic, Szombat: 7.00 -11.00 Nassoló (benne óránként hírek, időjárás, útin- form) 715 Református negyedóra - 7.50 Ébresztés - 8.10 Eseménynaptár - 8.30 Horoszkóp - 9.15 Játék / Gügyögő - 16.00 Korona Top 20 - 18.00 SMS Party - 20.00 Menetrend Vasárnap: 7.15 Katolikus negyedóra- 7.30 Ébresztések - 9.00 Magyar óra- 10.05 Turmix - 11.05 Aura - 15.00 Elérhetőségek: Kívánság műsor Korona Rádió Kalocsa Szt. István u. 34. Tel: 467- 174 ■ KEDD: 6.00 hétfői adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.30 Nyitott Egyetem, 18.00 Egyházi környezetismeret, 18.30 Biztonsági Zóna, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Arcképek (a KTV portrésorozata), 20.00 Kalocsai Híradó, 20.30 Hírháló, 21.00 Kickbox harcos - amerikai akciósorozat (16). SZERDA: 6.00 keddi adás ismétlése, 9.00 képújság, 17.30 Akarj élni!, 18.00 Fiatalok félórája, 18.30 Pénz - piac - gazdaság (a KTV gazdasági magazinja), 19.00 Mindennapjaink (a kalocsai aktualitások magazinja), 19.30 Kék Madár Fesztivál, 20.00 Hegycsúcsok - természetűim, 20.30 Hírháló, 21.00 Az elnök zsoldosa - amerikai akciófilm (16). CSÜTÖRTÖK: 6.00 szerdai adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.30 Egészségmagazin, 18.00 Aranykor (a kalocsai idősek műsora), 18.30 Kék Madár Fesztivál, 19.00 A városházáról jelentjük, 19.30 Környezetünk Kalocsán (a KTV környezetvédelmi magazinja), 20.00 Languszta - gasztronómiai műsor, 20.30 Hírháló, 21.00 Kaland az időben - kanadai fantasztikus film (12). PÉNTEK: 6.00 csütörtöki adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.30 Virágzó Magyarország, 18.00 Kuítúra - vallás - oktatás Kalocsán, 18.30 Sípszó után (a KTV sportmagazinja), 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Kék Madár Fesztivál, 20.00 Kalocsai Híradó, 20.30 Hírháló, 21.00 Játszd újra Jet! amerikai családi fűm. ______________■ ILYEN MÉG NEM VOLT! A kalocsai Eperföldi Általános Iskola diákjai az idén kitettek magukért a sportban. Pécsi László igazgató a rendkívüli sportsikerek örömére több mint 60 diáknak szervezett fogadást a napokban az iskola ebédlőjében. Az ünnepi összejövetelen nem csak ajándékban és dicséretben részesültek a kimagasló eredményeket elérő gyerekek, de szabadnapot is kaptak. így ők tegnap nem iskolába, hanem strandolni mentek. Felvételünkön a gyerekek egy csoportja és Pécsi László igazgató látható a rend- hagyó fogadáson. ________________________________________________________________________fotó: p. h. Alapvetően rend van Kalocsán Kevesebb bűncselekmény, hatékonyabb felderítés A napokban testületi ülésen számolt be a város közbiztonsági helyzetéről dr. Hargitai László rendőrkapitány. Kiderült: a városi rendőrkapitányság a legeredményesebb a megyei kapitányságok közül VÁROSHÁZA Az elmúlt esztendőben kevesebb bűncselekmény történ Kalocsa területén, mint az azt megelőző években. A csökkenés fő okának a következetes és tartósan eredményes rendőri fellépést, valamint a felderítések visszatartó hatását tartja dr. Hargitai László alezredes. A beszámolóból kiderült, hogy jobbára megélhetési nehézségekre visszavezethető, vagyon elleni jogsértések történtek. Nagy terhet jelentettek az erőszakos és garázda jellegű cselekmények, és folyamatos kihívás a rendőrök számára a kábítószer fogyasztás terjedésének megállítása. A kimutatásokból kiderült, hogy a kevesebb bűntett ellenére a rendőrök több elkövető kilétét derítették fel. A bűntevők között pedig lényegesen több volt a fiatalkorú és a gyermekkorú elkövető, mint az előző évben. Jelentős siker lehet a kapitányság munkájában, hogy bár a bűncselekményekkel okozott kár mértéke nem változott, az eredményes rendőri munkának köszönhetően a megtérült kár értéke közel a háromszorosára emelkedett. Dr. Király Ferenc megyei rendőrfőkapitány elmondta, Kalocsán alapvetően rend volt és rend is van. Kiemelte, a rendőrök számától még nincs élhető biztonság, ehhez kell a helyi polgárok segítőkészsége, biztonságra való igénye. Elmondta azt is, a megye legjobban dolgozó, legeredménye- sebb rendőrkapitánysága a kalocsai. __________■ Megújuló kistérségi társulás Kalocsa térsége A napokban a város térségéhez tartozó húsz önkormányzat hozott szinte egyidejű döntést többcélú önkormányzati társulás alapításáról. A néhány hónapig az eddigi kistérségi társulással mindenképpen párhuzamosan működő, új szervezeti elemeket is felvállaló önkormányzati társulás lényege, hogy akár 80-120 millió forintra is pályázhat. Ehhez olyan közös célok megvalósítását kell kezdeményezni, mint az oktatási, gyógyítási, vagy szociális feladatok ellátási feltételeinek javítása. Az alapító okiraton több módosítást is végrehajtottak a települések polgármesterei. így a húsz tagönkormányzat közösen, egyenlő arányban viseli a társulás anyagi terheit, és egy-egy szavazattal rendelkezik. ■ A Kalocsa Városi Televízió műsora Hírek VÉDŐOLTÁSI NAP. Csütörtö kön 1 órára valamennyi gyermekszakorvost, háziorvost és védőnőt várja az ÁNTSZ kalocsai intézete a városháza dísztermébe, védőoltási napra. Az európai régió gyermekbénulás mentességének második évfordulója, a hazai védőoltási rendszer korszerűsítése és a védőoltások elmulasztásának következményei témakörökben tart előadást a szakmai fórumon dr. Takács Anikó főorvos. BEÍRATKOZÁS. A kalocsai Szent István Gimnázium nappali és levelező tagozatára a beiratkozás jövő szerdán 8 és 16 óra között lesz, az iskola könyvtárában. SZÜNIDEI PROGRAMOK. Jö vő hét péntekig különböző szakmai fogásokat bemutató és gyakoroltató, valamint a számítógépes programok elsajátítását is magában foglaló foglalkozásokkal várja a kalocsai művelődési központ a gyerekeket. A kézműves programokat munkanapokon 10 és 12 óra között, míg a számítógépes foglalkozásokat 14 és 16 óra között látogathatják az apróságok. FERTŐTLENÍTÉS. Jövő péntekig tart a térségi ivóvízhálózat fertőtlenítési és mosatási munkálata. Ebben az időszakban a víz minőségének romlásával, időszakos vízhiánnyal és nyomáscsökkenéssel kell számolni Kalocsán, Bátyán, Fajszon, Dus- nokon, Szakmáron, Homok- mégyen, Öregcsertőn, Csorna- pusztán, Drágszélen, Miskén, Újteleken, Dunaszentbenede- ken, Alsóereken, Felsőereken, Hülyén, Alsómégyen, Géderla- kon, Dunapatajon, Foktőn és Úszódon. ■ AXIÁLIS *95. E. CÉG Üzlete ink: Kiskunhalas, Kismarton u. 15. 77/428-798, Széchenyi út 77. 77/429-533 Kapható: csapágy, szimering, ékszíj Vízszivattyú: Pedrollo, Tomos, Piero elektr. és benzines 250,500,1000 l/perc és aggregátorok (Honda licence alapján), o kedvező árakon! S Hidraulikatőmlők gyártása! KÚTFÚRÁS: Kis Károly, 30/93-84-789. i/kgrimill-iltkgrimpex Rt. Társaságunk, az Agrimill-Agrimpex Rt. Kalocsa, Margit Malom részére (Kalocsa, Mátyás kir. u. 2/A) nyílt pályázatot hirdet ömlesztett gabonafélék közúti szállítására. Feladat:- a malomüzem alapanyag- 5 ellátása,- a termelőktől vásárolt gabona szállítása. A pályázat anyaga átvehető a cég személyi portáján. Információ: Horváth János üzemvezetőnél (30/206-1775). ENNYI MARADT. A volt kalocsai ÉPGÉP most éppen így néz ki. A bontást végző Euro-Villa Kft. ügyvezetője elmondta: cége biztosan befejezi határidőre - a hónap végére - a terület teljes megtisztítását. A tervek szerint ekkor kezdődik majd az építkezés. A Bátyai úti területen épül fel ugyanis majd a Tesco áru- ház. Információink szerint a szupermarket november 15-én nyitja meg kapuit Kalocsán. _______fotó, p.h. ÁLLÁSHIRDETÉS A Budamobil-Cargo Kalocsai Jármű Szövetkezet egy fö gépgyártás- technológust keres Feladata: pótkocsi vázszerkezetek gyártás-előkészítése számítógépes vállalatirányítási rendszerben Elvásárok:- gépésztechnikusi vagy műszaki főiskola végzettség- számítógépes ismeretek- az idegennyelv-tudás és acélszerkezet-gyártásban szerzett gyakorlat előnyt jelent Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: szakmai Önéletrajzzal a 06-78/464-202 telefaxszámon, vagy a csoti@budamobil-cargo.hu e-mail címen, illetve a 06-78/462-433 és a 06-30/9378-209 telefonszám o kon DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁL KÖZALAPÍTVÁNY 2003. ÉVI KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓJÁNAK FŐBB ADATAI Összes bevétel 256 E Ft- ebből önkormányzati támogatás 250 E Ft- egyéb bevételek 6 E Ft Összes költség, ráfordítás 523 E Ft Tárgyévi eredmény, maradvány 1.258 E Ft Vagyonának alakulása- induló vagyon + tőkeváltozás 1.200 E Ft- 2003. évi 325 E Ft veszteség_______267 E Ft Eredmény, maradvány 1.258 E Ft Kalocsa, 2004. május 26. Héra Istvánné __________alelnök______534313 A kalocsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola pályázatot hirdet 1 fő informatika (számítástechnika) • villamosmérnök szakos; 1 fő informatika (számítástechnika) • bármely szakos tanári állás betöltésére 2Ö04. augusztus 15-ei kezdéssel. Érdeklődni lehet személyesen vagy a 78/461-600, 78/461-178 R telefonokon, az iskola igazgatójánál. £ Kalocsán az 51-es főú?l mellett, az Eperföldi iskola előtt épülő 37 lakásos, 19 garázsos, 14 üzletes társasház kivitelezése | megkezdődött. A tervet megtekinteni, érdeklődni Kovács László ingatlanközvetítőnél lehet: L. 30/9-856-862. A