Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-15 / 138. szám
I 2004. Június 15., kedd MEG Y E I KORKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza BAJA. A mentőállomás ügyeletéről jelentették pénteken a rendőrségre, hogy sérüléssel járó közlekedési baleset történt. A helyszínelők megállapítása szerint S. A. 53 éves bajai férfi segédmotor kerékpárjával a Bajcsy-Zsilinszky utcában, az Árpád tér felé haladva forgalmi okok miatt lassított, illetve fékezett, majd járművével elesett. Nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. DUNATETÉTLEN. Március óta négy közmunkás dolgozik a településen. Munkájuk jól látszik a közterületeken. Megszépítették a közösségi ház környékét is. Nemsokára majd belül is dolgoznak a szakemberek. Ugyanis vizesblokkot alakítanak ki. A félmillió forintos beruházáshoz a megyei területfejlesztési tanács 329 ezer forinttal járult hozzá. DUNAVECSE. A településellátó intézet munkatársai pénteken fogtak hozzá az egységes utcajelző és információs táblák kirakásához. A munkálatokkal vélhetően e hét közepén végeznek. Mintegy másfélszáz helyre kell lerögzíteni az útbaigazító kiírásokat. A költségeket a kunszentmiklósi kistérség valamennyi települése együttes pályázaton nyerte el. FÜLÖPHÁZA. Tizenhét családot érint az a gázberuházás, amely a közeljövőben befejeződik. A 6,5 millió forint költséggel kiépülő vezetékhálózattal a külterületen élőkhöz is eljut a korszerű fűtőanyag. A helyi önkormányzat 5 millió 787 ezer forint pályázati pénzt kapott a fejlesztéshez. FÜLÖPJAKAB. Június 17-én, csütörtökön tartja következő ülését Fülöpjakab képviselő-testüle- te. A napirendi pontok sorában a többi között a település folyékony hulladékának elhelyezése, a laká- támogatási rendelet, a gyermekjóléti feladatok ellátása, valamint a kistérségi társuláshoz való csatlakozás szerepel. A képviselőknek Szekeresné Szabó Mária számol be a gyermekvédelmi feladatok tavalyi teljesítéséről. KECSKEMÉT. Dr. Orosz László irodalomtörténész, Kecskemét díszpolgára lesz a vendége csütörtökön 16 órakor a Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesületének. A Kápolna utca 8. szám alatt lakossági fórum keretében a hírős város irodalmi hagyományairól hangzik el előadás. KECSKEMÉT. A Kandó Kálmán Szakközépiskola képző- és ipar- művészeti tagozata végzős növendékeinek alkotásaiból nyitnak kiállítást pénteken a Nemzetközi Kerámia Stúdióban (Kecskemét Kápolna u. 13.). A bemutatót 16 órakor Probstner János Fe- renczy Noémi-díjas művész, az NKS igazgatója méltatja. A kiállítás június 25-éig, hétfőtől péntekig, 10-17 óra között látható. KISKUNFÉLEGYHÁZA. A Móra Ferenc Művelődési Központ klubházában idén harmadik alkalommal tartják meg az Apák Napja című rendezvényt. Június 20-án, vasárnap a 9-12 óráig tartó játékos vetélkedőkön dől el, ki lész a Helység Apukája. A győztes a kupán kívül egy tortát is kap ajándékba. A szervezők nem csak apukák, de nagypapák, sőt egész családok jelentkezését is várják. KUNBAJA. Egy Kecskeméten eltűnt lányt keresnek Kunbaja környékén a rendőrök. A megyeszékhely gyermekotthonából faxon értesítették a bajai rendőröket, hogy a 15 éves Balogh Orsolya (Kecske- mét-hétegyházai lakos) június 11- ig tartó kimenőjéről még mindig nem tért vissza. Felkutatása érdekében lakókörnyezetében, azaz Kunbaja térségében járőröznek az egyenruhások. KUNPESZÉR. A községháza nagytermében kapott helyet az a KÖZE A-TÓL Z-IG két számítógép - a hozzájuk tartozó, többfunkciós gépekkel -, amelyeket egy pályázaton nyert a helyi önkormányzat. Ezzel a kistelepülésen is létrejött az e-Magyaror- szág internetes közösségi pont. MÓRICGÁT. Idén is megrendezi a Református Egyházközség a nyári tanyatábort. Június 28. és július 6-a között bibliaköri foglalkozásokra, kézműves programokra és kirándulásokra várják a jelentkezőket. A részvételi költség 4000 forint. A szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők mielőbb jelezzék részvételi szándékukat a 77/491-075-ös, vagy a 77/495- 140-es telefonszámokon. NAGYBARACSKA. Műszaki cikkeket és háztartási gépeket loptak el egy lakóházból. A sértettnek, aki egy budapesti hölgy, csak a napokban tűnt fel, hogy idén január 1. és május 16. között valaki betörte az ablakot, majd bemászott lakatlanul álló nagybaracskai házába. Különböző műszaki és háztartási gépeket tulajdonított el az ismeretlen tettes, a lopással okozott kár 300 ezer forint. SZALKSZENTMÁRTON. Pénteken 9 órakor a Petőfi Sándor Emlékmúzeumnál az egykori csárdaépület felújított kocsibeállóját adja át dr. Balogh László, a Bács-Kis- kun Megyei Közgyűlés elnöke. A rövid ünnepségen Farkas Lajos múzeumigazgató mond köszöntőt, s a helyi diákok szerepelnek. Ezt követően 10 órakor megkezdődik a Hozományunk a népi kultúra című konferencia. Az előadások a többi közt a táplálkozási, a népművészeti hagyományainkról, s arról szólnak, hogy hol a helye szőlő- és borkultúránknak Európában. Sz. Körösi Ilona Hozományunk és a' hírős hetek címmel tart előadást. A zárszót Aranyi János, Szalkszentmárton polgár- mestere mondja. TÁBORFALVA. Elkészült az általános iskola tetőterének beépítése. A beruházás 27 millió forintba került, amelyből 16 millió pályázati pénz. A fennmaradó részt a helyi önkormányzat adta. A nyárra már „csak” a bebútorozás maradt hátra. Az új tanévet megfelelő körülmények között kezdhetik a pedagógusok és a gyerekek. TISZAKÉCSKE. Tiszakécske Város Kiváló Pedagógusa díjjal ismerik el annak a munkáját, aki az ifjúság oktatásában és nevelésében kiemelkedően dolgozott több éven keresztül. A díjjal nemcsak emlékplakett, de pénzjutalom is jár. Minden évben egy személy kaphatja meg. Az idén a képviselők Szíjj Lászlóné óvónőnek ítélték oda a díjat, amelyet Kovács Ernő polgármester adott át a pedagógusnap alkalmából. TISZAUG. A falu egyik villanyoszlopán minden tavasszal megjelentek a gólyák. A pár ebben az évben öt fiókát költött. Azonban az elmúlt heti nagy vihar fészkestől elsodorta őket. Három elpusztult, kettő még életben volt, mikor rájuk találtak. Egy darabig etették a kicsiket, és szóltak a Titásznak, hogy helyezzék vissza a fészket az oszlop tetejére. A cég ezt nem vállalta, ezért értesítették Bártold István természetőrt, aki gondoskodott a gólyák elhelyezéséről. TOMPA. Lamperth Mónika belügyminiszter ma délután fogadja a tompaiak delegációját abból az alkalomból, hogy a nagyközségnek- 17 másik településsel, közöttük Dunavecsével együtt -, városi címet adományoztak. A személyes ismerkedés során - melyen Len- gyelné László Veronika polgár- mester, Káposzta József jegyző és Kiss Béláné, a Petőfi Népe helyi tudósítója képviseli a határtelepülést- a városavató méltó megünneplésének részleteiről is szó esik. Értésüléseink szerint a belügyminiszter személyesen adja át az új város kulcsait Tompán. ______■ A TIZENHATODIK. Pénteken Kiskunfélegyházán ünnepélyes keretek között átadták a jászszentlászlói székhelyű Fókusz Takarékszövetkezet tizenhatodik fiókját. A Szent János téri négyszintes épület föld- szintje egészében a takarékszövetkezeté, az emeleteken 18 lakást alakítottak ki. ________ fotó: sz. a. Jó zöldség-gyümölcs-esélyek Magyarország öt-tíz éven belül a kontinens egyik vezető zöldség- és gyümölcstermesztő országává válhat európai szakértők szerint - mondta Mártonífy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója a napokban. Mezőgazdaság A szakember részt vett Velencében az Európai Zöldség-gyümölcskereskedők Szövetsége (Fres- fel) által szervezett szakmai konferencián és a szervezet közgyűlésén. A fórum legfontosabb témája az volt, hogy miként változik az európai zöldség- és gyümölcspiac az unió kibővítését követően. Mártonffy Béla az MTI munkatársának elmondta: a helyzet felmérését kö-; vetően a szákértők egyetértettek abban, hogy a most csatlakozott tíz ország közül csak Lengyelország és Magyarország lesz a piacon nettó exportőr. Len- gyelország várhatóan dömpingáruval, H/ azaz nagy mennyiségű hagymával, burgonyával, káposztafélékkel és bogyósokkal jelenik majd meg. Magyarország pedig ennél lényegesen szélesebb árupalettával - amelyen egyebek között paprika, paradicsom, dinnye, csemegekukorica, meggy, kajszibarack, szilva, dió, bogyósok szerepelnek -, egyben jó minőségű kínálattal lesz jelen a piacon. A szakértők ezért úgy vélték, hogy Magyarország belátható időn belül az Európai Unió egyik nagy zöldség- és gyümölcstermesztő országává válhat. Szerintük ugyanis erre Magyarországnak az ad esélyt, hogy jó természeti adottságai vannak és megfelelően felkészült a tagságra. Az európai szakemberek úgy látják, hogy a zöldség-gyümölcskereskedelem centruma az új belépők miatt eltolódott Németországba a Benelux államokból. Emellett új kelet-közép-európai logisztikai központ van kialakulóban Magyarországon, ahonnan Európa keleti térségeit látják majd el a jövőben. Az ügyvezető igazgató szerint az ország számára jelenleg a legnagyobb feladat, hogy a zöldség- és gyümölcságazatban megteremtse azt a tárolási, csomagolási és logisztikai hátteret, amelyet az uniós piac megkövetel. A fejlesztésekhez viszont az uniós pénzeket csak úgy lehet biztosítani, ha - a termelői értékesítő szervezetek (TÉSZ-ek) saját anyagi forrásain kívül - a magyar kormány is hozzáteszi saját önrészét. Mártonffy Béla jelezte azt is, hogy a külföldi kereskedők és termelők már :mdst intenzíven keresik ;a kapcsolatára' magyar termelői1 és kereskedői szervezetekkel. A jelenlegi uniós költségvetési időszak végéig a magyar zöldség- és gyümölcságazatba 25-30 milliárd forintot kellene invesztálni a versenyképesség javítása érdekében. Ehhez a szakember szerint az is szükséges, hogy az öntözött terület nagysága jelentősen növekedjen. Továbbá az eddiginél hathatósabb marketingbe kell fogni. Ehhez 300-400 millió forintra volna szükség, amelyhez az EU is további 50 százalékos támogatást nyújtana. A szakember véleménye szerint így az évtized végére elérhető volna az a cél, hogy Magyarország évente 3,5-4 millió tonna zöldséget, gyümölcsöt termesszen. A múlt évben Magyarországon a termés mennyisége 2,8-2,9 millió tonna volt. Ennek 60 százalékát tette ki a zöldség, 40 százalékát pedig a gyümölcs. ■ Agrárfórum. Kiskunfélegyháza Németh Imre miniszter nyitja meg csütörtökön délután fél 4- kor Haleszban (Félegyháza) a Kiskunsági TÉSZ (Zöldség- és Gyümölcstermelők Értékesítő Szövetkezete) új telephelyét. Az ünnepség és a telephely megtekintése után a szaktárca vezetője 17 órától agrárfórumot tart a városháza dísztermében. ■ Eltűnt lőszerek Kiskunhalas A közelmúltban egy gránátot loptak el egy halasi telekről, ezúttal pedig lőszerek tűntek el az egykori szovjet laktanya területén létesített otthonok közelében. Az ismeretlen típusú és eredetű lőszerek épületbontás közben kerültek elő múlt szombaton az Esze Tamás lakótelepnél. A lőszerek vélhetően a szovjet hadsereg „hagyatékából” származnak. A megtalálók a „hadizsákmányt” körbekerítették, s az esetet jelentették a rendőrségen. Azonban hétfőn már arról tehettek bejelentést a halasi rendőrkapitányságon, hogy a lőszerek eltűntek. A fővárosi tűzszerészeknek így ismét nem kell Halas felé venni az útjukat, hiszen nincs mit megvizsgálniuk, netán megsemmisíteniük. A rendőrök egyelőre még keresik a lőszertolvajokat. pn-információ Találkozó Lakitelek Együtt egymásért címmel szombaton rendezik meg az egészségkárosultak napját a Lakitelek Népfőiskolán. A találkozó 8 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a Szent István kápolnánál, melyet Bagi Ferenc katolikus plébános és Szabó Tamás református lelkész mutat be. ■ Közéleti hír • Dr. Mikola István, a Fidesz- MPSZ Egészségügyi Egyeztető Fórumának elnöke „Kell-e privatizálni az egészségügyben?” címmel előadást tart a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthonban, Kecskeméten csütörtökön 18 órakor. Minden érdeklődőt tisztelettel várnak. ■ DEBÜTÁLT A 407-ES. Látványos showműsorral mutatták be a napokban az új kecskeméti Carlion autószalonban a Peugeot 407- est. A cég ladánybenei úti képviseletét egyszerre avatták fel a márka újdonságával. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Suzuki Barna ajánlata: Hogy könnyebb legyen a nyaralása, G0.000 Ft értékű benzinjegy-utalvány autónként!* Suzuki Valamint 10%-os indulórészletéből 125.000 Ft-ot most mi fizetünk Ön helyett!* Raktáron lévő egyes modellekre 2,004% a THMI* * A kedvezmények nem halmozhatóak!- Új Suzuki már 10% kezdőbefizetéstől | - 20% kezdőbefizetéstől cascomentes hitel I - Használtautó-beszámítás i - Öreg, roncsautóját akár I 250.000 Ft értékben beszámítjuk I - Használtautó-értékesítés I 10% kezdőbefizetéstől Járművek eredetvizsgálata, alkatrész-értékesítés, műszaki vizsga típuskorlátozás nélkül, zöldkártya. Az Ön márkakereskedője: Suzuki Barna 6090 Kunszentmiklós, Vásártér 9. Tel./fax:76/550-00l, 550-002 Tel.: 06-30/9552-258, 06-30/2062-579 www.suzuki-barna.hu e-mail: suzuki.barna@axelero.hu Nyitva tartás: H-P: 8-17; Szó: 8-12 óráig Jelentkezzen most a perfekt szervezésében ősszel induló pénzügyi, számviteli, adózási jövedéki, biztosítási. TB-. munkaügyi, minőségbiztosítási területen szervezésre kerülő OKJ-s szakképesítéseinkre! 2004. augusztus 30-áig jelentkezőknek a tandíjból 10% kedvezményt adunk! A regisztrált mérlegképes könyvelők kötelező továbbképzését - a jelentkezők létszámától függően - folyamatosan indítjuk (részvételi díj: 16.000 Ft). Másoddiplomás képzés Európai Unió és Marketingkommunikáció szakon. I Kérje részletes tájékoztatónkat a perfekt Rt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságán! 6000 Kecskemét, Csányi krt. 14. Tel.: 76/484-806 Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Akkreditált felnőttképzési intézmény _________________________A. sz.: 0036 OKÉV ny. sz.: 07-0041-02 527349)