Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-07 / 106. szám
10. OLDAL----------Petőfi Népe HÉTVÉGI PROGRAMAJÁNLÓ, NEM CSAK FIATALOKNAKI Vajdasági versek Baján ma délután 5 órakor a Szabadság utcai Nemzetiségi Központban vajdasági magyar alkotók mutatkoznak be. Muzslja szórvány településről a Sziveri János Művészeti Színpad Sorsok című irodalmi műsorát adják elő. Közreműködnek Sándor Zoltán író, Czirok Ferenc bujdosó, forgatókönyíró és Lá- badi Csilla előadóművész. A zenét a bajai Cabar népi zenekar szolgáltatja. Az est házigazdái: Hajdú István és B. Horváth István. HangversenykorAlton a M iram Ilim A kecskeméti Kodály Iskola Miracuhim Gyermekkórusa a belgiumi Neerpeltben rendezett 52. nemzetközi ifjúsági kórusfesztiválon kategóriájában első helyezést ért el. A május 1-jén megrendezett döntő után Neerpeltben, Kalmthout- ban és a németországi Aachenben adnak koncerteket. Hazafelé a Pozsony melletti Pezinokban a visegrádi négyek tiszteletére megrendezett kórusfesztiválon képviselik hazánkat és természetesen Kecskemétet. Orgonahangverseny Baján a Belvárosi templomban holnap este 8 órakor Nagy Péter, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kar orgona tanszakának végzős hallgatója ad koncertet. Műsoron: Buxtehude, Bach, Franck, Koloss és Vierne művei. A belépés díjtalan. Zomá nemesek A kecskeméti tiszti klubban nyílt meg a tűzzománcszakkör felnőtt és gyermek tagjainak kiállítása a héten. A „nagyok” közül Bállá Zita, Gere Hedvig, Horváth Jánosné, Pozsár Miklósné, Szebellédi Tamásné és Bézy Sándor munkái láthatók. A „kicsik” közül Csapó Judit, Falu Rita, Korb Hajnalka, Kökény Szabolcs, Kulcsár Enikő, Móczár Veronika, Pászti Doro- tea, Szalai Dorina és Topa Zsófia alkotásai szerepelnek. A kiállítás május 21-éig látható hétköznap 9 és 18, szombaton és a zárás napján 9 és 13 óra között. ______________Heti portré______________ ír, rendez, játszik Ritka alkalom, hogy két „nagyágyú” találkozik a színpadon: mindkettő játszik, rendez, és a társművészetekben is otthonos. A kecskeméti Kamaraszínházban holnap mutatják be a Casanova nuova - Az új Casanova című darabot, melynek írója és rendezője Ács János, a címszerepet pedig Alföldi Róbert alakítja. A próbák ideje alatt szakítottak egy kis időt, hogy kérdéseinkre válaszoljanak. Ács Jánost a darab keletkezéséről, deztük.- Régóta dédelgetett álma volt, hogy darabot írjon1- Színházi rendező és színész vagyok. Rendszeresen, úgy kétévente írok valamit, amit általában be is mutatunk. A klasszikus értelemben nem vagyok író, de darabokat színházi alapanyagból, színházi használatra szoktam írni. Több darabot írtam már. A Casanovát körülbelül két éve vetettem papírra. Most lett lehetőségem arra, hogy bemutassam. Ebben nagy segítségemre volt Bodolay Géza, aki bele mert vágni egy ilyen különös és merész darab színpadra állításába. Egyébként most is dolgozom valamin, még nincs teljesen kész, Fedák Sáriról szóló életrajzi színházi darab lesz.- Egy rendező tudja a legjobban, hogyan lehet jó darabot (mi?- Általában írók szoktak darabokat írni. Egy új, mai hazai vagy külföldi darab bemutatása mindig különös, szokatlan és nehéz, de egyben nagyon érdekes és fontos a magyar színházművészet számára. Vannak olyan különös figurák - nem sokan - akik írnak is, rendeznek is.- Miért éppen ezt a kort választotta a darab témájául?- Casanováról él egy tévképzet: nőfaló, kalandor stb. Ennek egy része valóban igaz, ugyanakkor korának nagy alakjai közé tartozott. Európa szinte valamennyi nyelvének - olasz, francia, latin - tökéletes birtokában volt. Egyike volt azoknak a nagyformátumú egyéniségeknek, akik Európát keresztül-kasul bejárva, könyveket írt, színdarabokat rendezett, előadásokat tartott. Úgy gondoltam, időutazás, ha meg akarjuk érteni ezt a kort: hogyan éltek, mit ettek, hogyan öltözködtek, szórakoztak, dolgoztak az akkori emberek. Olyan, mintha egy másik bolygón éltek volna. Ez vonzott ebben a darabban.- Van-e anyaszínháza, vagy szabadon jár az országban?- Szabadúszóként hol Pesten, hol vidéken játszom, rendezek. Színészeket, rendezőket tanítok a Színművészeti Egyetemen egyetemi adjunktusként.- Dolgozott már korábban a kecskeméti társulattal?- Bodolay Géza direktor többször hívott már, de eddig még nem dolgoztam a kecskeméti társulattal. Lehet, hogy ezután is sor kerülhet még rá, mivel nagyon jó körülményekkel találkoztam, remek a társulat.- Innen hova készül?- Érdekességként említhetem, hogy Alföldi Róbert rendezésében színészként játszom Szolnokon a Theoréma című Pasolini- darabban, melyet Vörös Róbert írt, aki a Casanova dramaturgja is. A premier utáni második előadáson már Szolnokon leszek. Ebben az évadban Budapesten, a nagy Madáchban rendezek egy új amerikai musicalt, ősszel lesz a bemutatója. Most kezdjük előkészíteni: szereposztás, casting, próbák. A darab főszereplőjét, Alföldi Róbertét a szerepről kérdeztük.- Rengeteg elfoglaltsága van, rendez, játszik, műsort vezet, szinkronizál, fest. Miért vállata el ezt a szerepet?- Nagyon jó szerep. Ilyen egyszerű. Ha az ember kap egy darabot, elolvassa, ha tetszik neki, eljátssza. Az, hogy milyen lesz, az már más kérdés.- Miben más úgy játszani, hogy a rendező írta a darabot?- Erről talán őt, Ács Jánost lehetne kérdezni. Az nagyon jó, hogy élő szerző, lehet vele vitatkozni. Ugyanúgy dolgozik a szöveggel, mint más rendező.- Önről az a hír járja, hogy kíméletlen rendezőként. „A rendezőbácsinak nincs visszadumálás." Tartja magát ehhez?- Nem. Ez két külön helyzet, két külön foglalkozás. Elterjedt rólam egy ilyen rossz hír, hogy kíméletlen vagyok. Ezt nem így gondolom. Maximalista vagyok, ha rendezek, s ha játszom, akkor sincs ez másként. Nem keveredik össze ez a két szakma. Ha rendezek, 20-25 embert kell irányítani, én tudom, mit akarok csinálni, én álmodom meg az egész világot. Színészként van kire támaszkodni. Nem sérül a rendezői énem attól, hogy ki mit mond. Ezek tiszta helyzetek, nincs bennük semmi bonyolultság. bosnyák János munkájáról kérRéti Erika és Alföldi Róbert.. fotó. w.p. Gyermekprogramok DIÁKGALÉRIA. A Kecskeméti Ifjúsági Otthonban szerdán nyílt meg a Kreatív Fotós Iskola növendékeinek kiállítása. A képeket május 19-éig lehet megtekinteni. A Cserebere klubban kicsik és nagyok hódolhatnak szenvedélyüknek: holnap 15 és 17 óra között cserélhetnek gazdát a Kinder- figurák, szalvéták, kártyanaptárak és telefonkártyák, matricák, diafilmek és PEZ-figurák. Házigazda a Kinder-figura-gyűjtő Sza- lontai család. A MADARAK ÉS FÁK NAPJA rendezvényeihez kapcsolódik az ifjúsági otthon hangversenye május 12-én, szerdán, 14.30-kor. Vivaldi Négy évszak című műve hangzik el, a részleteket Tordon Ákos Kökény király lakodalma című meséje köti össze. Közreműködik a Chorhidea kamara- zenekar. MIVEL JÁTSZOTT A NAGYAPÁM NAGYAPJA? A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ holnap is várja a gyerekeket játszóházába. A foglalkozás 9 órakor kezdődik és délig tart a központ klubházában. A résztvevők azokkal a tárgyakkal ismerkednek meg, amivel eleink játszottak gyermekkorukban. ZSINÓRBÓL ÉS TEXTILBŐL. A tiszakécskei Arany János Művelődési Központ ma 16.30-tól kézműves-foglalkozásra vár kicsiket és nagyobbakat. Foglalkozásvezető: Kapásné Cseh Anikó. Nem várt vendég 502-es pizzéria, Kalocsa Szeretem ezt a helyet, tehát elfogult vagyok. Azóta járok ebbe a pizzériába, sörözőbe, mióta Kalocsára kerültem. Immár négy éve kedvelem és látogatom rendszeresen a hangulat-karbantartó intézményt. A hangulatomat nem csak a finom kávé, vagy az eklektikusán, családi képekkel díszített helyiség tarja karban. Különösen kedvelem a délelőttös felszolgálót. A hölgy (nem nő, asszony, vagy lány, hanem „Az Erzsi”) mindig jókedvű. Szervusztok, Drágáim! felkiáltással fogad minket rendszeresen. Azt is tudja, mit kérünk, és már készíti is a két habos kávét, nagy csészébe, hogy tudjunk keverni. Nem csak velünk tesz így. Minden törzsvendéghez van néhány kedves szava, mindenkit a keresztnevén szólít, és tudja, mit szokott kérni a kedves vendég. Az 502-es Erzsi fontosságára akkor döbbentem rá, amikor néhány nappal ezelőtt valamiért nem ő dolgozott. Hiányzott. Gyanítom, nem csak nekem. De, már helyreállt a megszokott rend, reggelenként Erzsi üdvözöl, és hozza a habos kávét. A tavasz ezt a sörözőt sem hagyja érintetlenül. Már alig vártuk, hogy végre kipakolják a teraszt. Mégis kellemesebb a napon ülni, beszélgetni, falatozni. Az 502 pizzaválasztéka pont megfelelő. Legalábbis szerintem. Hiszen nincs túl sok, amitől a vendég elveszettnek, döntésképtelennek érzi magát, de éppen elég a válogatáshoz. Legutóbb - mint már annyiszor - magyaros pizzát kértem. Ezen a tengeri herkentyűk helyett szalonna, sonka van. Erzsi tudta már, hogy a tésztát finoman meg kell kenni tejföllel, és jöhet rá minden, ami jár, bőséggel. A kezünk ügyébe készítette a paradicsomszószt, a fokhagymát, a csípős paprikát, és már hozta is a pizzát. Most sem csalódtam. Illatozott, hódított, harapásra csábított az étel. Az első vágás előtt még főztem rajta egy picit, alaposan megfokhagymáztam. A tészta megfelelően vékony volt, ám mégsem ropogós, száraz. A feltéttel sem volt baj. Az ebédet pedig egy pohár gyöngyöző Stella Artois sör kísérte. Kösz, Erzsi! Jövünk még. PÁNCSICS HAJNALKA KÓSTOLÓJA Heti vicc Az emberiséget ősidők óta két dolog foglalkoztatja: 1. Ki találta fel a munkát? 2. A többiek miért nem verték agyon? _| * lnrir ^r.| | * | . . _j _'i A tanító néni a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek. Amikor odaér a mesében, hogy az első malac elment egy emberhez, hogy téglát kérjen tőle a házuk építéséhez, megállt egy pillanatra, és megkérdezte:- Mit gondoltok, mit mondott erre az ember? Móricka felugrik:- A franc! Egy beszélő malac! WMsmm KONYHA: 10/9 KISZOLGÁLÁS: 10/10 KÖRNYEZET: 10/8 MAGYAROS PIZZA ÉS SÖR ____________Természetjárók klubja____________ RANDEVÚ el NINÓ-VAL. a Kecskeméti Világjáró Khib Természetkutató Egyesület minden hétfőn összejövetelt rendez a Ceremónia Bor- és Rendezvényházban. Nemcsak a tagokat várják, hanem minden érdeklődőt, hiszen a belépés ingyenes az ilyenkor tartott előadásokra. Ezúttal Szabados László osztja meg a jelenlévőkkel dél-amerikai élményeit. Planetárium A KECSKEMÉTI PLANETÁRIUM holnap 15 órakor a gyermekeket látja vendégül, akik „Még mindig kék az ég” címmel hallhatnak-lát- hatnak előadást. A felnőtteket 16 órára invitálják meg, ekkor a „Hűl-' tócsillagok”-ról beszél az előadó. „Az égbolt szépségei” címmel asztrofotó-kiállítás nyílik ugyancsak 16 órakor, vendég: dr. Zseli József asztrofotós. Csoportokat előzetes megbeszélés szerint bármikor fogadnak. Jelentkezni telefonon lehet a 76/50-50-75-ös számon, vagy email-en: bejelentkez@plani.hu. Miért választaná a hosszabb utat... ...amikor létezik rövidebb is? Lakáshitelhez jutni gyorsan, zökkenőmentesen is lehet. Ha a Raiffeisen Bankot választja, a kedvező kamatozású hitel mellé korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatást is kap. így Ön a lehető leghamarabb eléri célját. Raiffeisen Lakáshitelek évi 3,95% kamattól* Bankfiókjaink: Kecskemét, Kisfaludy u. 5. Baja, Dózsa György út 12. * Plu»z kezelési költség; deviza alapú Kitel VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK r Trenkwalder-Multiman Group an gazdasági vezetőt keres Csongrád városába. Elvárások:- legalább 5-10 éves tapasztalat kontrolllngban és tervezésben,- jártasság ipari vállalat könyvelésében,- pénzügyi területen is tárgyalóképes, aktiv angol- vagy németnyelv-tudás,- nemzetközi számviteli szabványok ismerete. Előny: Csongrádhoz közeli lakhely. L Önéletrajzát- postán vagy e-mailen - az alábbi cimre szíveskedjen elküldeni: Trenkwalder-Multiman Kft., Gyimesi András, 6000 Kecskemét, Budai u. 1., e-mail: a.gyimesi@trenkwalder.com trenkwalderOMULTi-MAN SZEMÉLYZETI SZOLGÁLTATÓ OIOUP J ________________Színházi ajánló________________ ÁLOMFALÓCSKA MANÓCSKA. „Alomfaló át a téren, Jöjj manócs- kám, csak azt kérem, Rossz álmoktól szabadíts meg, Éjszakáim te könnyítsd meg!” Szunnyadország királya gondban van: leányát, Szenderkét rossz álmok gyötrik. Édesapja szeretne segíteni rajta, de eleinte nem talál gyógyírt, mígnem felbukkan Álomfalócska Manócs- ka... Michael Ende meséjét Zalán Tibor írta, s Kiszely Ágnes rendezte bábszínpadra. A Ciróka Bábszínházban holnap 15 órakor látható első ízben a történet. Szunnyadország királyát Apró Ernő, a királynét Bor Judit, Szenderkét és Álomfalócska Manócskát Badacsonyi Angéla, a Tűzoltót-Kofát-Taxist-Kalauzt-Eszkimót-lndiánt-Kínait pedig Tímár Zoltán eleveníti meg. Programajánló ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK. A fenti címmel rendez kiállítást a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ a kecskeméti birkózósport és a Bács-Kiskun Megyei Költők és írók Baráti Köre két meghatározó alakja, Kovács Sándor Pál és Kovács István József munkáiból, relikviáiból, könyveiből és a sportban elért eredményeiből. Az olimpia évében szeretnék felhívni az emberek figyelmét az irodalom és a sport, benne a birkózás népszerűsítésére. A kiállítást május ma 16 órakor Növényi Norbert birkózó olimpiai bajnok nyitja meg. Közreműködik Németh Sándor volt szabadfogású birkózószövetségi kapitány és a Kecskeméti Színitanoda növendékei. Látogatható: május 16-ig, naponta 10-13 és 14-18 óráig.