Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-24 / 120. szám
EMLÉKEZÜNK id. SZALAI JÓZSEFNÉ Paulik Erzsébet halálának 4. évfordulóján. "Valami fáj, még most is hallom a hangod, még most is látom az arcod. Fognám a kezed, de nem lehet, mert a mély sír eltemet.m Szerető férjed és családod. I?Sf J Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik BALOG IMRE nyug. honvéd zászlós temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. ”Fognám a kezedet, simogatnám, könnyem hiába hull, útidra indultál. Drága édesapám, bár még szólhatnál. Szívem szakad meg, hogy örökre itthagytál. Hiába hordok maid sírodra virágot, eltemettem veled az egész világot/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapám, apósom, nagypapánk, dédnagypa- pánk CSORDÁS JÓZSEF volt tázlári lakos, életének 82. évében, súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2004. május 27-én, 1/4 3 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászoló lánya Kati és családja. „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.’ Szomorú szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy SLÍZ-NAGY SÁNDOR kerekegyházi lakos, életének 67. évében, 2004. május 19-én, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 26-án, 16.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A gyászoló család. Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák. Megyei napilap kézbesítésére munkatársat keresek ^ KECSKEMET BELVÁROSÁBA Érdeklődni: 70/386-67-27. I A Duna-Tisza köze NAPILAPJA | Petőfi Népe Lesben álló tettesek Újra elszaporodtak a bűnözők által korábban közkedvelt trükkös lopások. A nagyobb városok bevásárlóközpontjaiban, a bankfiókoknál kifigyelik az automatáknál pénzt felvevő ügyfeleket, majd később kirabolják őket Budapest Nem csak az automatáknál állnak lesben a bűnbandák, hanem ott ólálkodnak a pénzintézetek környékén is, ahol általában még nagyobb összegeket vesznek fel az ügyfelek. Már az érkezéskor kiszemelik a potenciális áldozatokat, akik ekkor még gyanútlanul haladnak a pénzintézetek, illetve a bankjegykiadó automaták felé. Később már a parkolóban vagy a legközelebbi piros lámpánál csapnak le rájuk. A régi, jól bevált módszerrel defektet okoznak a gépkocsi kerekén, s míg a sofőr a kárfelméréssel, a javítással foglalatoskodik, addig elemelik az utastérben őrizetlenül hagyott táskáját. A másik trükk a koccanásos baleset, amikor szándékosan nekihajtanak a kiszemelt kocsinak. Vigyáznak, hogy nagyobb baj ne legyen, de mindenképpen ki kelljen szállni, szemrevételezni az esetleges károkat. A rendőrség szakemberei azt tanácsolják a pénzfelvétel céljával útra kelőknek, hogy soha ne hagyják őrizetlenül az értékeiket. Tanácsos menetközben is a lezárt csomagtartóban tartani az értékeket, és soha nem szabad nyitva hagyni az utasteret. Hiszen az a veszély is fennáll, hogy az autóval együtt lopják el a pénzt. Még szerencsésebb megoldás, ha nagyobb összegű készpénzért senki nem megy egyedül. EUROPRESS Tiltás ellenére gyülekeztek Budapest A rendőrség előállította a Lelkiismeret ’88 Csoport vezetőjét, valamint két férfit és két nőt, amikor a szervezet mintegy tucatnyi aktivistája vasárnap délután a rendőrségi és a bírósági tiltás ellenére megjelent a fővárosi Erzsébet téren, hogy megtartsa a csoport rendezvényét Kocsis Imre, a szervezet vezetője vasárnap délelőtt közleményében kifejtette: a Lelkiismeret ’88 Csoport tudomásul veszi, hogy a bíróság is megtiltotta a szervezet tervezett fővárosi találkozóját, ezért a megjelölt időpontban és helyen „más rendezvényt” tart a meghirdetett helyett. Az Erzsébet téren a kordonnal lezárt terület előtt délután megjelent Kocsis Imre és a Lelkiismeret '88 Csoport több aktivistája. A rendőrség kétszer is közölte Kocsis Imrével, hogy rendezvényét a rendőrség, majd a bíróság is megtiltotta és felszólították, hogy hagyja el a helyszínt. A felszólításnak Kocsis Imre nem tett eleget. A rendőrség szintén előállított egy férfit és két nőt, akik hangosító berendezéssel érkeztek az Erzsébet térre. A nők előállításánál kisebb dulakodás alakult ki. A Lelkiismeret ’88 Csoport vasárnap a „II. fővárosi gojtalál- kozót” akarta megtartani a fővárosi Erzsébet téren. Kocsis Imre szerint ez egy kulturális rendezvény lett volna, ahol be akarták mutatni „markánsan a goj és más kultúrák közötti különbségeket” azért, hogy szimpátiát keltsenek „a magyarságban a goj kultúra iránt”. mti ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Hatvanmilliós fogás Nagy mennyiségű kábítószert találtak a röszkei vámosok vasárnap hajnalban egy bolgár állampolgár autójában. A több mint 5 kilogramm heroin értéke mintegy 60 millió forint. A kábítószert lefoglalták, az autó vezetőjét őrizetbe vették, europress Vágányokra esett A vágányok közé zuhant a Blaha Lujza téri metrómegállóban egy személy szombat délután. A szerelvény nem gázolta el a férfit, akit így is súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani, europress Háborús emlék Megsemmisítették azt a 12 centiméter átmérőjű, feltehetően II. világháborús tüzérségi lövedéket, amelyet még pénteken találtak Zalaegerszegen, szennyvíz-csatornázási munkák közben. A robbanószerkezetet a ságodi volt katonai gyakorlótéren robbantották fel. europress Megállóba csapódott Felszaladt a járdára, majd egy villamosmegálló tábláját kidönt- ve villanyoszlopnak ütközött egy kisteherautó vasárnap reggel a fővárosban. A balesetben csak a sofőr sérült meg súlyosan, a megállóban várakozók épségben megúszták a történteket. EUROPRESS Vonat gázolt A helyszínen életét vesztette az a férfi, akit a Vácról Budapestre tartó személyvonat ütött el szombaton Dunakeszinél. Az elsődleges adatok szerint a férfi feltehetőleg öngyilkos akart lenni, ezért lépett a mdzfchsq dony elé. europress I • Illlf ^ $ MBB A Petőfi Népe összeállításai ■M bauffíax Áruházláncunk meghatározó szereplője a hazai barkácsszektomak. 13 áruházunk szerte az országban folyamatosan megújuló áruválasztékkal, kedvező árakkal, aktív vevőkiszolgálással és egyre bővülő szolgáltatási palettával áll vevői rendelkezésére. Ez év nyarán új áruházat nyitunk Kecskeméten, amelynek csapatába keressük most új munkatársaikat a következő pozíciókba: ELADÓ a következő területekre: SZERSZÁM, SZANITER, FAÁRU, KERT; PÉNZTÁROS Új kollégáinknak az éruháznyitést megelőző alapos betanulást, felelősség- teljes feladatokat és fejlődési lehetőséget kínálunk kellemes munkahelyi környezetben. Ön az ideális jelölt, amennyiben ismeri az adott szakterületet, szereti a kereskedelem világát, és szívesen foglalkozik emberekkel. Ha a feladat felkeltette érdeklődését, örömmel várjuk önéletrajzát az alábbi címen: Baumax Áruház, 6000 Kecskemét, Kurucz krt. 8., telefon: 06 (76) 481-499, 487-519, e-maii: job@baumax.hu /^Éá Anyaggazdálkodó- logisztikus MIZSE-TAP munkatársat keresünk. Főbb elvárások: felelősségteljes, önálló és igényes munkavégzés, felsőfokú agrárvégzettség. Takarmányipari gyakorlat előnyös. Szakmai önéletrajzot jövedelemigény megjelöléssel 2004. 05. 26-ig kérjük benyújtani. Mizse-Táp Kft., Lajosmizse, Mizse 91. 52! Állást keres? Javítsa lehetőségeit! Akciós TANDÍJMENTES számítógép-kezelői tanfolyamok indulnak KECSKEMÉTEN 06.01-jén és 06.07-én (hétköznap); 06.12-én (szombaton)! Intenzív alapképzés 06.07-én. Érd.: 76/475-199. g Net Gép Kft. OKÉV; 06-0165-02 § u A KÉSZ Kft. Acélszerkezet-gyártó Központja UT 2 fokozatú ULTRAHANGOS anyag-, és varratvizsgálatban gyakorlattal rendelkező anyagvizsgálót keres Elvárások: középfokú műszaki végzettség, érvényes vizsgálói bizonyítvány, B kategóriás jogosítvány, felhasználói szintű számitógépes ismeret Előny: angol és német nyelvtudás, J más hegesztési vizsgálói bizonyítványok (VT, PT, MT,) Önéletrajzát, valamint bizonyítvány másolatait kérjük - a megpályázott munkakör megjelölésével - szíveskedjék elküldeni a KÉSZ Kft. (6000 Kecskemét, Izsáki út 6.) címére, Várkonyiné Rengel Márta nevére (Tel.: 76/515-217, e-mail: varkonyinem@kesz.hu). Do You Speak English? Do You want a part time job as a teacher in the area of Mohács and Baja?-12 Hrs a week - outstanding salary For information, please call 62/554-402 Monday-Friday 14-20 OKÉV: 06-0046-02 521767 , ■ ---------------A Fornetti Fagyasztott Pékáru Termelő és Kereskedelmi Kft. kecskeméti, európai színvonalú üzemébe keres felvételre gyakorlattal rendelkező péket, cukrászt, szakácsot Ambiciózus, új kihívások leküzdésére vállalkozó, biztos anyag hátteret értékelni tudó, a vállalat érdekeivel azonosulni tudó, munkatársak jelentkezését várjuk. Vidékieknek ingyenes munkásszállást, utazásiköltség-térltést biztosítunk. Személyes meghallgatás 2004. május 27-én, 08.30 órakor a Kecskemét, Városföld 92. szám alatti központban. Megközelíthetőség: Kecskemét Volán helyi járat 13-as végállomásával szemben, vagy E75-ös úton Szélmalom Csárdától 200 méter. 525188 MUNKALEHETŐSÉG Női munkavállalókat keresünk nagy múltú kecskeméti céghez betanított szerelési munkára, 3 műszakos munkarendbe Kecskemét, Nagykörös, Szabadszállás és környékéről Alapbér+egyéb szociális juttatások, próbaidő után komoly prémium. Hosszú távú, megbízható munkalehetőség! Érdeklődni: H-CS: 09.00-17.00; P: 09.00-15.30 óráig. Man at Work Kft. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 4. Tel.: 76/493-633 5251 eo! A Generali-Providencia Biztosító Rt. (6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 3., 6200 Kiskőrös, Petőfi S. tér 9.) az alábbi munkakör betöltésére hirdet felvételt: területi képviselő, állományápoló Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Izsák, Tiszakécske, Kiskőrös, Tass, Kiskunhalas, Kecel, Solt és a környező településekre. Feltétel:- érettségi bizonyítvány- jogosítvány-jó Kommunikációs képesség Előny:- biztosítási értékesítési, ill. banki tapasztalat. Kézzel írott pályázatokat a fenti címre, 2004. június 02-ig lehet benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: „PÁLYÁZAT” 525094 MUNKALEHETŐSÉG! Elektronikai szerelési munkára 2 és 3 műszakos munkarendbe női munkavállalókat keresünk Fizetés: bruttó 3S0 Ft/óra+pótlék Egyéb munkáinkra is jelentkezhet bárki. Munkalehetőségeink folyamatosan bővülnek. Jelentkezni lehet: MEKKKft. Kecskemét, Kőhíd u. 36. Nyitva: hétfőtől péntekig: 9-12, *> 13-17 éréin. § Tel.: 20/426-24-66, 76/418-671 5 (K isibusszal rendelkező BUSZSOFŐRT KERESÜNK Kecskemétre keresünk péket, árukiadót és takarítót. Érdeklődni a 76/320-716 vagy a 76/322-438 telefonszámon, munkaidőben lehet. 524932 Kecskeméti kft. éjszaki portás munkakörre leinformálható középkorú férfi munkatársat keres. Jelentkezés „Kollégium’’ jeligére, a PN kiadóba. § GMtaüHmbdl: SCHMIDT ANTAL Operátorok: MÉSZÁROS ERIKA ÓNODI ÉVA Korrektor: SZV0RÉNYNÉ MEZEI KLÁRA IGN Rt. pályázatot hirdet Minőségirányítási és vállalatszervezési menedzser munkakör betöltésére. Elvárások: • felsőfokú szakirányú végzettség, • szakterületen szerzett gyakorlat. Jelentkezés: a fényképes szakmai önéletrajzot, a végzettséget igazoló okiratok másolatát és a referenciákat s 2004. június 7-éig | a következő címre kérjük eljuttatni: 6001 Kecskemét, Pf. 455 A l .■■■■■■■■■■ .■■■■■■■■■■ ■.■■■■■■■■. m IOI lllsÉ äH % "" Autóflex Kft. pályázatot hirdet főkönyvelői állás betöltésére. Feltételek:- mérlegképes könyvelői képesítés- gépipari vállalatnál eltöltött min. 5 éves szakmai tapasztalat - középfokú németnyel v-ismeret Meghallgatás: 2004. május 26-án, 10.00 órakor a Bosal-Autóflex Kft. telephelyén (6000 Kecskemét, Kadafalva-Heliport). Kérjük, fényképes, kézzel írott önéletrajzot hozzanak magukkal.