Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-20 / 117. szám
10. oldal - Petőfi Népe P E T 0 F N E P E 2004. Május 20., csütörtök Lovagiasság minden élethelyzetben A Cordon Bleu du Saint Esprit Lovagrend első magyar tagja Tormási Attila III. Henrik francia király 1579. január 1-jén azért alapította meg a Saint Esprit - későbbi elnevezése szerint a Cordon Bleu du Saint Esprit azaz Szentlélek, illetve a Szentlélek Kék Szalag Lovagrendjét, hogy általa őrizze a nemes emberi szellemeL Azt hiszem, a cél ma is vállalható. ____Kecskemét Az utóbbi évtizedben Magyarországon is újra hallatnak magukról a lovagrendek. Még vannak, akik fanyalognak, amikor megtudják, hogy általuk ismert embereket lovaggá ütöttek 1 tlff- ha ismerősük párttag lesz, azon nem akadnak fenn -, de semmiképpen sincs igazuk. Kétes er- kölcsiségű világunkban na- gyonis helye j van minden olyan szervezetnek, amely az örökbecsű I emberi eszmé- I nyék követője. I A középkor lo- I vagjait a hűség- keresztény hithez, uralkodóhoz, hazához, baráthoz, imádott nőhöz -, az adott szó szentsége, a szerénység, a gyengék védel- mmm mezése, a bátorság és mindenekfölött a becsület parancsszavainak követése jellemezte. Számomra a férfinem csúcsteljesítményét a lovagok nyújtották a történelemben. Persze, a mai lovagok már nem páncélban csörtető, lovon járó erkölcsi kódexek. Viszont föltételezem róluk, hogy nem idegenek tőlük elődeik eszményei. A lovagrendek pedig a kor igényeihez és lehetőségeihez igazodva fogalmazzák meg követelményeiket tagjaik és a rend, mint - ha lehet így mondani - civil szervezet számára. Az eredetileg francia lovagrendbe a pápa engedélyével 1608-tól külföldi hercegeket is fölvehetett a király. Ez volt a kiindulópontja annak, hogy 1969-ben Németországban, a pfalzi Landau- ban alapították újra - miután 1831- ben Franciaországban feloszlott - a Szentlélek Kék Szalag Lovagrendjét, ugyanis ebben az országban is nagy múltra tekintett visz- sza. Az újraalapítás óta a Német Szövetségi Köztársaságban szinte minden tartományban létesültek a rendnek szervezetei és újabbak is létesülnek. Európában Svájcban, Ausztriában, Dániában, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban is jelen vannak a lovagrend tagjai, sőt az USA-ban is, ahol jelvényeiket hivatalos kitüntetésként ismerik el 1978 óta. A rend cél- kitűzése, hogy az egykori lovagkori ideákat hozzáigazítsa a jelenkor követelményeihez, s hogy elfogadtassa azokat és megvalósítsa a maga gyakorlatában. Mint a lovagrendről olvasható, eszméjük az emberiség elidegeníthetet- A lovagrend jelképe. len jogainak elismerésében csúcsosodik ki. Tartalmazza a tolerancia, a segítőkészség, a kellő szerénység elvét, a magasabb rendű életkultúra ápolását, elutasít mindenfajta előítéletet és elfogadja a feltétel nélküli szellemi és lelkiismereti szabadságot. A rendet a baráti, nemzeteket összekapcsoló, a rasszizmust elutasító, politikai és vallási szempontból semleges gondolkodásmód jellemzi. A Cordon Bleu du Saint Esprit Lovagrend alaptétele: Lovagiasság minden élethelyzetben! A Szentlélek Kék Szalag Lovagrendjének pár hét óta Magyarországon is van egy tagja: Tormási Attilát, a kecskeméti Opel és Daewoo márkakereskedés és szerviz tulajdonosát érte a megtiszteltetés.- Hogyan lehet valaki chevalier, azaz lovag ebben a rendben? - kérdeztem Tormási urat.- Ez nem az egyén elhatározásán múlik. Ha valaki a lovagrend tagjai közül ajánlja a fölvételét, akkor a nagymester és a rend kormánya megvitatja a javaslatot és dönt a fölvételről. Az én esetemben az történt, hogy Wolfgang Häkes ajánlott. Ő a rendkancellár és egyben a nagymester helyettese is. A németországi üzleti kapcsolataim révén régen ismerjük egymást. Egyébként a német tagok közt ott találhatók a gazdaság, a művészet, a tudomány, a sport, a Bundeswehr, a politika jeles képviselői.- Hol ütötték bvaggál- Bécs egyik híres templomában, mise keretében zajlott le a ceremónia, amikor a nagymester, Wilhelm Jalowiecki egy karddal lovaggá ütött. Egyébként a lovagrend székhelye a német- országi Fekete-erdőben, Szent Blasienben van.- Gondolom, megkapta a hagyományos kék szalagot és a rend jelképét, a nyolc csúcsú keresztet, közepén a galambbal, amely a Szentlélek szimbóluma.- Igen és még a fekete bársony palástot is, amelyen szintén rajta van a rend jelképe. Egyébként az avatás a Pallavichini grófok palotájában ért véget egy szívélyes, családias hangulatú vacsorával, amelyen a lovagrend számos osztrák, német és más országbeli tagja is részt vett, köztük lovag hölgyek is.- Mit lehet tudni a Szentlélek Lovagrend tevékenységéről?.- Karitatív, humanitárius tevékenységet folytat, segít a szociális gondokon. A szegényebb vagy bajba jutott országokba juttatja el segélyeit. Az utóbbi években például nagy mennyiségű élelmiszert, orvosságot, kórházi eszközt és még sok minden mást küldött Litvániába, Ukrajnába, Horvátországba, Boszniába, Oroszországba, Abháziába, Lengyelországba és Magyarországra. Pénzzel támogat a rend gyermekotthonokat, óvodákat, szociális intézményeket, de segít az árvízkárosultakon is - mondta el Tormási Attila, akit Magyarországról elsőként ütöttek a Cordon Bleu du Saint Esprit Lovagrend tagjává. a. tóth Sándor A Pallavichini-palotában: Tormási Attila, Wolfgang Häkes és a lovagrend nagymestere, Wilhelm Jalowiecki. KREATÍV, önálló munkára vágyik? I----------I® ^nzepter mmI--------------1 INTERNATIONAL Csatlakozzon egy világhírű céghez, amely az európai életminőséget kínálja ügyfelei és munkatársai részére. Vegyen részt 3 Zepter-márkanév építésében! Kiváló termékeink csúcstechnológiával készülnek, melyeket a különleges formatervezés és minőség jellemez. Széles választékunkból Ön is biztosan megtalálja az érdeklődésének leginkább megfelelő temékcsoportot. ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN, PIACVEZETŐ CÉG EGYEDÜLÁLLÓ MŰSZAKI TERMÉKEINEK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE. EGY SIKERES CSAPAT VÁRJA ÖNT! 4 KOCKÁZAT ÉS BEFEKTETÉS NÉLKÜLI VÁLLALKOZÁS! •> EURÓPAI ÚNIÓS MUNKAFELTÉTELEK! ❖ GYORS ELŐREJUTÁSI LEHETŐSÉG! 4 PRÉMIUMOK! ❖ KÜLFÖLDI UTAZÁSOK! * AUTÓNYEREMÉNYEK! 4 INGYENES OKTATÁS! 4 FOLYAMATOS TOVÁBBKÉPZÉS! Egy kellemes, rugalmas időkeretek között végezhető, kreatív munkát kínálunk, melyet saját döntése szerint teljes vagy részmunkaidőben végezhet. Várjuk tájékoztatónkon! 2004. május 21. — 6000 Kecskemét Batthyány u. 11. 17 óra FELHÍVÁS építésügyi igazgatási | állás betöltésére Részletes feltételekről információ a pályázatot kiíró \ Dunapataj Nagyközség Polgármesteri Hivatalánál, a 78/425-042 vagy 78/425-057 telefonszámokon kérhető. Jelentkezési határidő: § \ 2004. május 28., 12 óra. §| űTmimm IMSOlf kéw.u mmm SEGÍTSÉGÉVEL*3 0690230-443 SOLARKER KFT Tavaszi BÁLÁZÓ eszköz AKCIÓ Bálázó zsinegek, hálók, bálacsomagoló fóliák széles választéka kedvező áron. Kecskemét, Bajnok u. 2/b. Tel.: 76/494-534, s Tel./fax: 76/494-561 § KÉÜ HD KOS 06-90-230-431 MÉRLEG 06-90-230437 BIKA 06-90-230432 SKORPIÓ 06-90-230-438 IKREK 06-90-230-433 NYILAS 06-90-230-439 RAK 06-90-230434 BAK 06-90-230-440 OROSZLÁN 06-90-230-435 VÍZÖNTŐ »»441 SZŰZ 06-90-230-436 HALAK »»442 Éjjel-nappal hívható! Ahívósdija 120 Ft+ófo percenként -s- kapcsolási dij. AS-B Kit. Audiotex 1539 Bp.. Pf.591 Tel.:488-5615 síp ii PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. pályázatot hirdet HIRDETÉSSZERVEZŐ részére Kecskemét és környéke területére Elvárásaink □ legalább középfokú iskolai végzettség □ kiváló kommunikációs képesség □ ügyfélorientált gondolkodás □ jó szervezőkészség □ saját személygépkocsi □ mobiltelefon □ számlaképesség □ hasonló területen szerzett tapasztalat előny Amit ajánlunk: □ egy nagy múltú kiadó által biztosított háttér □ teljesítményarányos, magas jövedelem □ folyamatos képzés Várjuk kézzel írt, fényképes szakmai önéletrajzát. A pályázatokat 2004. május 21-éig kérjük eljuttatni az alábbi címre: Cim: 6001 Kecskemét, Szabadság tér HA Király Ernő hirdetési igazgató Vásároljon közvetlenül a gyártótól, a legolcsóbban! Polipropilén zsákok, bálakötöző zsinegek. Kiváló minőségű import bálakötöző hálók. Nagyobb mennyiségnél további kedvezmények, ingyenes kiszállítás! AGROTEX KFT. 4026 Debrecen, Péterfia u. 4. tel.: (52) 414-375; fax: (52) 533-460 £ A Trenkwalder * Multi-man Group keres ■ férfi betanított munkásokat I I I kecskeméti munkavégzéssel, azonnali kezdéssel Érdeklődni lehet: 6000 Kecskemét, Budai u. 1.1. em. 14., telefon: 76/504-735 trenkwalder O multi-man SZEMÉLYZETI SZOLGÁLTATÓ GROUP I I 1 RENAULT MECANE Induljon kétszázzal! Renault Mégane modellek most használtautó-beszámítási kedvezménnyel Finanszírűzütt Fu temidd Havi résziét THM 2 mm Ft 48 hó 45 667 Ft A Mégane Limousine elegáns vonalvezetése gazdag alapfelszereltséggel párosul. Az ABS. a sebességfüggő szervokormány és a Renault Kártya mellett a motorok és sebességváltók széles választéka gondoskodik a kiemelkedő vezetési élményről. Ráadásul most minden Renault Mégane modellhez 200 OOO Ft értékű használtautó-beszámítási kedvezményt adunk. Várjuk márkakereskedésünkben! A űtttfádrozúvi ajánlat 2004. i Fogyasztás l'rtst/100 km; vegw iapú fiíiímairoíás eseti ig/km:'117-191 {váltó? érteflíJÓ. rr.ót tikjgnci FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi űf 53. Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709 Jelentkezési felhívás A Kecskeméti Főiskola területrendezési és KlsCSKhMh 1. t FŐISKOL A veszély elhárítási okokból romos építményeket - tégla és vasszerkezetű garázsokat, színeket kíván lebontani Kecskemét-Honiokbányai volt szovjet laktany a területén. E bontási munkákhoz keresünk vállalkozókat, akik érdekeltek az építmények elbontással történő hasznosításának piacán. Jelentkezéseket 2004. május 28-án 10.00 óráig fogadunk- Kecskeméti Főiskola Gazdasági Főigazgatósága 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. Fax: 76/501-974 kizárólag írásos formában. . A jelentkezéskor arról kérünk igazoló iratot,- három hónapnál nem régebbi cégkivonat - hogy a jelentkező érdekelt az építési, épületgépészeti, bontási üzletágban. Jelentkezés után a pályázóknak helyszíni bejáráson mutatjuk be az elvégzendő feladatokat, majd e bejárást követően kerül sorra az egyes feladatok versenyeztetésére. A feladatokról rövid szöveges tájékoztató segíti a pályázók ajánlatainak elkészítését. 524715