Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-05 / 80. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VELEMENYEK 2004. ÁPRILIS 5., HÉTFŐ | M ____________ _______Nézőpont Ta kács Valentina_____________ Ag yongyötört tanyavilág Borús jövőt vetítenek a tanyán élők elé a politikusi nyilatkozatok. Az Európai Unióban állítólag ilyen típusú fejlesztésekre nincs pályázati lehetőség, így a felzárkóztatás igen körülményes. A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézete a közeljövőben jelentet meg egy tanulmányt. Ebből kiderül, hogy csak Bács-Kiskunban 66 ezer ember él tanyán. A tanulmány arra is kitér, hogy a tanyán élők hetvenhárom százaléka nem akar elköltözni. Majd adnak neki ötletet! Ne legyen igazam, de ebből még komoly bajok lesznek! No nem abból, hogy ezek az emberek jól érzik magukat a saját környezetükben, hanem abból, hogy ezt a politika miként veszi majd tudomásul. Például a 2004-2006-os nemzeti fej- ------------------------------------------------------lesztési tervben a tanyák felzárkóztatására egy árva fillér sincs. Sőt a megoldást tovább nehezíti, hogy a döntéshozók ezt igazából nem is akarják. Egyáltalán ismerik-e az agyongyötört tanyavilág történetét? Tudják-e azt, hogy hány embert érint ez a kérdés? Van-e arról fogalmuk, hogy milyen átalakulásokon ment át ez az életforma? Vagy arról, hogy egy fejlettebb társadalomban külterületen élni nem a szegénység, hanem a luxus jele? Valószínűleg nincs. Ilyen ismeretek hiányában pedig azt sem érthetik meg, hogy a mi tanyavilágunk ugyanúgy hungarikum, mint a pálinka. Áldozni kellene rá, és akkor még hasznot is húzhat belőle az ország. A tanyavilág felzárkóztatása valójában apró kérdéseken múlik. Az ott élők a saját bőrükön érzik, hogy milyen az, amikor a gázt, a villanyt sokkal rosszabb feltételekkel vezettethetik be, mint ha belterületen tennék. A házukat képtelenek felújítani, mert a bankok ezekre az ingatlanokra vagy egyáltalán nem adnak hitelt, vagy pedig csak nevetséges összeget. A döntéshozók azonban ilyen hétköznapi akadályokkal nem foglalkoznak, mert ezekből nem lehet semmitmondó, de kellően hangzatos beszédeket írni. Senkitől sem várom, hogy a parlamentben ülve oldja meg a kérdést. Kiránduljon csak egyet a tanyavilágban, majd ott adnak neki ötleteket! Amennyiben ez is nehéz, akkor vegye a fáradságot, és legalább a megjelenő tanulmányt olvassa el. Ha úgy sem bírja megoldani a problémát, akkor pedig változtasson szakmát, mert nagyon melléfogott. Kecskeméti vendéglátós aranyérmek A terülj asztalkám csak a mesében megy csettintésre. A versenyzők terítésben is versengtek. FOTÓ: B. SZ. Kivétel nélkül kecskeméti indulók nyerték meg a Bács-Kiskun megyei vendéglátó-ipari tanulók és ifjú szakmunkások pénteken Baján megtartott versenyét Baja A nagy hagyományra visszatekintő verseny házigazdája idén a Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola volt. A pénteki versenyen a gyakorlatban bizonyíthatták tudásukat, rátermettségüket a felszolgálók, a szakácsok és a cukrászok. Az intézmény dísztermében egy-egy alkalmi asztaldíszítést is elkészítettek a csapatok. A verseny összes kategóriáját a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulói nyerték meg, így a vándorkupa ismét a megye- székhelyre került. A bajaiaknak az ezüstérmeket sikerült megszerezniük. Három harmadik helyezést a kalocsai Kossuth Zsuzsa Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, egyet pedig a kiskunhalasi Garbai Sándor Szakképző Iskola csapata gyűjtött be. Szabó Pál, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség cukrász alelnöke értékelésében elmondta: kitűnő rendezés mellett, optimális feltételek között nagyon szép munkák születtek. A zsűrielnök megjegyezte: a fiatalok legfontosabb feladata, hogy megtanulják és jól begyakorolják a mesterség alapjait. Továbbá a szakma sze- retetét is át kell venniük oktatóiktól. Akinek sikerül mesterfokon elsajátítania az ismereteket, egész biztosan nem lesz elhelyezkedési gondja - tette hozzá Szabó Pál Venesz- díjas mestercukrász. B. SZ. Elfeledkezett az adófizetésről? Kiskunfélegyháza Adócsalással vádol a kecskeméti ügyészség egy kiskunfélegyházi vállalkozót. A vádirat szerint a 39 éves férfi közel kilencmillió forinttal károsította meg a költségvetést. Az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás-sorozat az ügyészség szerint még 2002. végén kezdődött. A büntetlen előéletű vállalkozó egy 1994-ben alakult kiskunfélegyházi betéti társaság beltagja, egyben képviselője volt. Ebben a minőségben vállalta el 2002. utolsó negyedévében egy kiskunfélegyházi önkormányzati intézmény festési munkálatait. A feladat elvégzését követően azután kiállította a számlákat: nemcsak az intézménynek, hanem egy építőipari vállalkozásnak is. Az ügyészség szerint a betéti társaságnak ebben a negyedévben 16,5 milliós árbevétele volt. A következő esztendő első negyedévében pedig közel 19 milliós bevételt ért el más munkákkal a kiskunfélegyházi betéti társaság. Ez persze még önmagában egyáltalán nem bűncselekmény. Csakhogy az ügyészség szerint sem 2002. utolsó, sem 2003. első negyedévében nem fizette be az általános forgalmi adót a cégvezető. Ezzel párhuzamosan pedig - állítja a vádirat - a 2002-re vonatkozó társasági adóbevallási, valamint fizetési kötelezettségeinek sem tett eleget. Jóllehet a betéti társaság 2002-es árbevétele mintegy 25,8 millió forintra rúgott. Az ügyészség úgy véli, hogy a vádlott az adóbevételt áfa adónemben összesen 6,8 millióval, társasági adónemben pedig kétmillió forinttal károsította meg. A vádiratban ugyanakkor azt is büntetendőnek mondja az ügyészség, hogy a férfi a cége bankszámlájára 2002. október és 2003. január között beérkező 33.8 milliós összeg nagy részét felvette, de elszámolni nem tud, noha az elmaradt áfa és a társasági adó rendezését várta volna tőle az adóhivatal. Úgy véli a vádhatóság, hogy a számláról (összesen) kivett 23,7 millió forint egy része a férfi újonnan alapított cégéhez, egy kft.-hez került. Ezért most nemcsak az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő, részben folytatólagosan elkövetett adócsalással, hanem jelentős értékű sikkasztással is vádolják a cégvezetőt. A férfi büntetőperét a Kecskeméti Városi Bíróság tárgyáTjá majd. _______________________________NOSZLOPY A holocaust áldozataira emlékeztek A megemlékezésen Tóth Emil recitált gyászimát. A holocaust 60. évfordulóján Kecskeméten szentmisével és szakmai konferenciával emlékeztek a mártírokra a zsidó hitközség és a megye elöljárói. Hatvan éve, 1940. április 2-án lépett hatályba az a miniszteri rendeletet, amelyben elrendelték a zsidók sárga csillaggal való megkülönböztetését.- A szörnyű mű ezzel beteljesedett, mert a harmincas évek kirekesztő törvényei után - egy megszállt és éhező ország problémái közepette - megkezdődött a zsidók deportálása - mondta dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz Közép-magyarországi Területi Csoportjának elnöke a kecskeméti ortodox zsinagóga (ma Fotográfiai Múzeum) oldalán lévő emlékfal előtt. Prof. Schöner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet rektora pedig arról beszélt, hogy ez a rengeteg név, amely ezen a falon olvasható, egy kőszívű ország, kőszívű, részvéttelen embereinek a tetteit jeleníti meg. Ugyanis a mártírok névsora azoknak a sokaságát idézi, akik egykoron itt, az Alföldön éltek, dolgoztak, tanultak - vagyis szerves részét alkották a magyar társadalomnak és kultúrának - ám pont az a haza, amelyet építettek, tagadta, gyilkolta meg őket. Az az ember ölte meg a másik embert, akit az Úr a saját képmására teremtett - hangsúlyozta. A gyászimát követően a megyei közgyűlés hivatalának tanácstermében megrendezett tudományos konferencián Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a holocaust traumája a magyar nép vesztesége is, majd országgyűlési képviselőként megkövette az 1920-as országgyűlés tagjait, akik az első zsidótörvényeket meghozták és amelyeket később egyre több követett. Ezeknek a törvényeknek a lényege nem egyéb volt, mint az emberi méltóság degradálása - mondta. Balogh László véleménye szerint ezt követően már felütötte fejét a káosz, a félelem, az embervadászat, és csak nagyon kevesen voltak, akik merték vállalni a segítséget. Ezekkel a tényekkel szembe kell tudni néznünk - tette hozzá, mert csak így válhatunk felnőtt nemzetté, a toleranciát hirdető és a kirekesztés elutasító európai közösség teljes jogú tagjaivá. Glatz Ferenc a konferencia díszvendégeként elmondta: jó tíz év óta mondogatjuk, a holocaust nem tisztán zsidó ügy, és ez teljeséggel így van, mert ez nemzeti ügy is. A magyarság ugyanis azt az évezredes hagyományát tagadta meg 1938-1945 között, amely mindig is a túlélésének erejét adta: vagyis a vallási türelmét és a befogadóképességét. A vendégek befogadása, tudásuk átvétele és hasznosítása ugyanis a nemzeti történelmünk minden fontos momentumában benne van, de ezt mi a holocausttal megtagadtuk, és ebben a törésben rejlenek a mai teljesítőképességünk problémái is. Glatz Ferenc szerint amit a magyar társadalom elkövetett, páratlan a világtörténelemben, mert polgárai egy csoportjának a védelmét megtagadta, és egy idegen állam kezére adta. Hozzátette: mindezt olyan hamis szemléletben vitte véghez, hogy a zsidók a nagytőke urai, mindeközben pusztulásra kárhoztatták a vidéki zsidóság mesterembereit, parasztjait, vagyis halálra ítélték a magyar gazdaság mindennapos működését. Mi okoztuk a saját veszteségeinket és a zsidók háború utáni bizalmatlanságát és félelmeit is - hangsúlyozta. Ma azonban nem csak a gyászról, hanem a megbánásról és a megbocsátásról is beszélnünk kell, mert az ország versenyképességének a záloga nem csupán a lokális cselekvésben, hanem legfőképpen a nyitottságban, a világpolgári szemléletben rejlik. a A halászszövetkezetek múltja Tanulmány A dunai halászat európai rangú tudósa, dr. Sólymos Ede nyugalmazott múzeumigazgató, Baja díszpolgára fontos tanulmánnyal jelentkezett. A 80. életéve felé tartó tudós a Cumania (Kunság) című múzeumi évkönyvben tette közzé a közép-dunai halászszövetkezetekről szóló rendkívül tartalmas tanulmányát a Paks és Mohács közötti társulások születéséről. Az évszázados gyakorlatot az 1888-as halászati törvény szentesítette. E szerint a halászati jog a parti birtok elválaszthatatlan tartozéka. Egy uradalomnak akár 50 kilométernyi partja is lehetett, egy apró birtoknak pedig esetleg csak 10 méternyi. Korábban a bérlők halászmesterek voltak, a múlt évszázadban azonban megjelentek a tőkés vállalkozók, akik fogadott halászokkal dolgoztattak, vagy bérletbe adták a területet. Alighogy a front elvonult Baja felett, 1944. december 16-án az egykori Halászmunkás Szövetkezet még élő tagjai, 14 bajai és környékbeli halász, Horváth Mihály vezetésével megalakította a szövetkezetét. A következő évben pedig létrejött 32 taggal a Baja és Vidéke Halászati Szövetkezet Berger György elnökségével. A város a háborús veszteségek pótlására szerette volna megszerezni a Sugovica halászati jogát. A tanulmány levéltári szemelvényei is rendkívül érdekesek. Álljon itt mintául dr. Béla tanácsnok beadványának részlete: „Baja városa annak elbírálását kéri az FM-től, hogy a város belterületén húzódó és a Ferenc-csatorna átvágásáig terjedő részen, a Nemzeti Szálló alatt a Sugovica-szakasz halászati joga a várost vagy az államot illeti-e?” G.Z. GYERMEKEK A GYERMEKEKÉRT. A kunbaracsi apróságok és diákok alaposan kitettek magukért a hétvégi gyermekgálán adott műsorukkal. A faluházban megrendezett program bevételét az óvoda és az iskola javára fordítják. Felvételünk a legkisebbek előadásán készült. _____________________fotó: pulai sár*