Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-28 / 99. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2004. Április 28., szerda Nézőpont Bálái F. István _______ A Malom-ügy furcsaságai A Malom Center kecskeméti beruházása a már ismert tervek alapján megkapta az építési engedélyt, kezdődhet a munka. A város túlnyomó többsége örül, állítja a beruházók képviselője. Reméli, örülök én is, mondja. Noha nem szeretem, ha öröm dolgában nyomást gyakorolnak rám, jóhiszeműen kijelentem: kívánom, hogy a lebontott malom helyére olyan épület kerüljön, ami szép is, jól is működik, egyaránt kiváltja a kecskemétiek és a városba látogatók elismerését, a befektetők pedig tisztes hasznot zsebelnek be rajta. Nem foglalnék viszont állást abban a kérdésben, hogy a jelenlegi tervek alapján felépülő Malom ezt az eredményt hozza-e majd. Bár az sem volna ellenemre, sőt örülnék neki. Az egész Malom-ügy azonban több olyan tanulsággal is szolgál, amelyek egyelőre időszerűbbek, mint a megelőlegezett elragadtatás. Az biztos, hogy a Malom Központ már eddig is a különlegességek sorozatával lepett meg bennünket. Különlegességek sorozatát tapasztaltak A kecskeméti polgármesteri hivatal úgy adta ki rá az elvi építési engedélyt, hogy az ügyészség felszólalásban volt kénytelen kifejezni egy „ejnye- ejnyét”. Létezik egy testület, a „tervtanács”, amely mintha nem is lenne, pedig szakmai------------------------------------------------------ véleményt kellene mondania a te rvekről. A megyei építészkamara szerint puha volt az ügyészség eljárása, amit megpanaszoltak, de a legfőbb ügyész hivatala csaknem három hónapja ül az ügyön. A kulturális örökségvédelmi hivatal előbb elkésett az állásfoglalással, majd leszögezte, hogy ellenzi a jelenlegi terveket. Ám a kecskeméti jegyző ennek ellenére kiadta az építési engedélyt, pedig korábban többször is kijelentette, hogy az említett hivatal hozzájárulásának hiányában a kérelmet vissza fogja utasítani. Egy környezetvédelmi egyesület azzal az igénnyel jelentkezett, hogy ismerjék el fellebbezési jogát az engedéllyel kapcsolatban. Erről döntés még nincs, de a hírek szerint az engedély máris jogerős... Lehet, hogy az építési engedély így is abszolút jogszerű, s kiáll majd minden próbát, amelynek alighanem ki lesz téve. Viszont furcsa, mint az életünk. A háttérben ott a pénz, a presztízs, a hatalom, a politika és a joghézag, meg a „hivatalnok packázása”. Biztosnak az látszik, hogy az alapkövet kedden ünnepélyesen lerakják. Május 1 -jen ismét NYÍLT NAP a Félegyházi Suzukínál! ÚJ IGNIS ÉS WAGON R* DÍZELMOTORRAL! Mit kínálunk ezen a napon?- Bármilyen típusú használt autó beszámítása emelt áron!- Többféle ajándékcsomag típustól függően!- Egyes típusokhoz 2,004% hitelkamat! í ► SUZUKI Klímás egyedi felszereltségű és színű Alto, Wagon R* és Ignis limitált darabszámban felár nélkül! ■ Dízel, benzines Ignis és Wagon R* Sportos és filigrán Alto már klímával is - A nagy terű, egyterű Liana Készpénz nélkül Suzukit?... ... Lehetséges! Ne feledje május 1 -jén NYÍLT NAP a Félegyházi Suzukinél! SUZUKI. Jól jár vele. Suzuki Márkakereskedés és Szerviz Penta Motor Kft. 6100 Kiskunfélegyháza, Szegedi út 58/A. Tel/Fax: 76/463-199 E-mail: penta.motor@axelero.hu Nyitva: hétköznap 8-18-ig, szombat 8-12-ig. 6400 Kiskunhalas, Mártírok u.40. Tel/Fax: 77/523-796 Mobil: 30/325-6780 20/916-9180 Központ: 2890 Tata, Kocsi u 18. Nyitva H-P: 7,30-17 óráig „.hogy tovább forogon ak&ál _______________sz: 8-12 óráig A jánoshalmi mezőgazdasági kiállításon GUMIABRONCSOK kedvező áron, házhozszállítással! Ízelítőül néhány vásári fogyasztói ár a Pneu Trade Kft-től: 11,2-20 F-35 orosz gam. MTZ 20 140 15,5-38 F-2AD orosz garn. MTZ 42 500 400/75-R38 Point7S TAURUS MTZ 65 070 9,5-24 RÍ 5 REKORD Dutra 25 560 10/75-15,3 TVL2 orosz garn. munkagép 13 540 695-16 VLI5 orosz garn. Niva 7 500 840-15 YA-192 orosz gam, UAZ 10 400 175/70-R13 M chelin XT-1 -et fizet, 2-t kap I s^tSISi1 Vásári akciós áraink érvényesek a kiállítás Ideje alatt megrendelt abroncsokra, (2004,04,30-tól 2004,05.14-ig, a készlet ereiéig) A pontos árakról és a készletről kérjük, érdeklődjön a kiállításon, standunknál. Úgy látszik, kevés lesz a tíz nap A gazdák attól félnek, nem jutnak hozzá a támogatáshoz Kiskörös és környéke Indulatosak és elkeseredettek a térség földtulajdonosai. Hosszú sorok kígyóznak a falugazdász hivatalok előtt a földalapú támogatás adminisztrációjára várva. Az agrárminisztérium, az FVM mindössze tíz napot adott a gazdáknak arra, hogy földalapú támogatási előleg kérelmüket benyújtsák a falugazdász hivatalokba. Miután több ezer igénylésről van szó, néhány településen csak a földtulajdonosok töredéke tudja kérelmét rendezni a pénteken lejáró határidőig. Felháborodásuk legfőbb oka, hogy néhány hónappal ezelőtt, a regisztráció végett ugyanazokkal a dokumentumokkal álltak sorba, mint most, a támogatás igénylésekor. - Ha már egyszer regisztrálták a földtulajdonunkat, miért kell újra végigjárni az egész napos tortúrát. Ráadásul a legnagyobb dologidőben - mondják indulatosan. Sokan úgy tudják, hogy a központi keret már elfogyott, ezért a minisztérium helyett egy bankcsoport finanszírozza a támogatást. A bank pedig 4 százalék kezelési költséget számol fel, amelyet levonnak a hektáronkénti 8 ezer forintos támogatási előlegből. A szűk határidővel kapcsolatban az a véleményük, hogy a minisztérium szándékosan állapított meg ilyen rövid időt a kérelmek benyújtására, mert így kevesebb támogatást kell kifizetnie. A falugazdász hivatalokban késő estig megfeszített erővel dolgoznak a munkatársak, hogy minél többen benyújthassák igényüket. Kiskőrösön, a hétvégén is fogadtak ügyfeleket, s a munkában részt vesznek a hegyközség alkalmazottai is. Számításaik szerint péntekig valamennyi helyi földtulajdonos ügyét rendezni tudják. Kecelen viszont kevesebben dolgoznak a hivatalban, ezért az ottani gazdák úgy vélik, hogy a jogosultak fele sem jut el a támoga- tás igényléséig. ______________sj. „E mléktárgy” a háborúból Kecskemét-Kadafalva Hosszú évtizedek teltek el a második világháború vége óta, de robbanásveszélyes tárgyi emlékei egy-egy építkezés során gyakran bukkannak elő a föl alóL Világháborús bombát találtak tegnap délután Kecskeméten. Kadafalván a Heliport elnevezésű ipari parki területén földmunka közben került elő a robbanószerkezet. Az Objektív Hírügynökség információi szerint egy markológép kezelője bukkant a föld alatt rejtőző bombára. Az egykori szovjet helikopterbázis helyén kialakított ipari park 50 hektáros területén új üzemcsarnokot építenek. Az ehhez szükséges munkálatok közepette került elő a vélhetően német tüzérségi lövedék negyven kilogrammot nyom. A tűzszerészek megállapították, hogy robbanóképes állapotban van a mintegy hatvanéves robbanószerkezet. Az előirásos vizsgálat után a tűzszerészek a Csalánosi parkerdőbe viszik, ahol felrobbantják. OH Aktahalmok közül a lőtérre Menetgyakorlat az egyenruhás irodisták számára _______Szabadszállás________ A hazát katonaként szolgálni nemcsak a laktanyákban lehet, hanem a négy fal között, irodában is. De a katonai adminisztráció képviselői is menetelni, lőni, futni kényszerülnek időről időre. A honvédség vezérkarának személyügyi csoportfőnökségéről, valamint a katonai adatfeldolgozó-központ katonái közül a múlt héten ötvenegynéhány érkezett a szabadszállási kiképzőközpontba, kiképzésre. Az íróasztalhoz szokott társaság - negyven százalékuk nő - programját Horváth Balázs mérnök-alezredes, a kiképzőközpont törzsfőnöke tervezte meg. Hat csoportban fokozott tempójú menetelés, harcjármű-vezetés, pisztoly-, géppisztoly- és géppuskalövészet várt az irodai munkán edzett katonákra. (A lövészet helyszíne Öregcsertő-Csorna- puszta volt.) Az íróasztal mögül tereptárgyak közé került katonák megmutathatták, miként igazodnak el a „harctéren”, hogyan tájékozódnak térkép nélkül. A csoportok a két nap alatt maradéktalanul teljesítették a feladataikat. Ennek elismeréséül oklevelet kaptak. Mint azt a szabadszállási kiképzőközpont parancsnoka, Papp Miklós ezredes lapunknak elmondta, minden alkalommal szívesen tesznek eleget az ilyen és hasonló kéréseknek. Ezt misem bizonyítja jobban, hogy évek óta Szabadszálláson tartják a pályakezdő tisztek első beosztásba való felkészítését, vagy a főiskolai, tiszthelyettes hallgatók gyakorlatait is. PULAI SÁRA Idén is felverik toborzósátraikat a katonák május 1-jén. A megyei hadkiegészítő parancsnokság tisztjei a kecskeméti Szabadidő Központban 9 órától várják a szerződéses katonai szolgálat iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését. Tájékoztatást kaphatnak a szolgálattal és a katonai iskolákra jelentkezés feltételéről. A toborzósátraknál haditechnikai bemutatót tartanak a szabad- szállási Alföldi Kiképző Központ szerződéses katonái. A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis tisztjei és katonái bemutatják- megismerkedhetnek a pilóták felszerelését. Dalosok Pozsonyban Alsószeli - Csátalja A XVI. Alsószeli - Csátalja Dalos Találkozón ismét közös műsorestet tartott a szlovákiai magyar falu, Alsószeli és Csátalja dalköre. A két település barátsága immár 16. esztendeje tart. A péntek délután begördülő magyar autóbuszt az alsószeliek már nagyon várták. Miután vendégek és vendéglátók egymásra találtak, vége-hossza nincs a baráti ölelésnek, kézfogásnak. Este 6 órakor Seres Lajos, Alsószeli polgármestere és a helybeli dalkör vezetője, Szabados László köszöntötte a csátaljaiakat a rendezvényteremben. Takács Mátyás, a Csátaljai Székely Népdalkor vezetője és Kovács Antal polgármester válaszolt az ünnepi szavakra. Másnap Pozsony történelmi városrészét mutatták meg: a koronázó templomot, a középkori városháza épületét, a Prímás palota pompás dísztermeit. A műsorest 7 órakor kezdődött. Színpadra lépett az Alsószeli Magyar Dalkör má- tyusföldi népdalokat énekelve és a Csátaljai Székely Népdalkor, melynek repertoárjába világi és egyház kórusművek is tartoznak. Színesítette a műsort a Bendő zenekar muzsikája, a helyi néptánccsoport és az irodalmi színpad előadása. PN-INFORMÁCIÓ Minden második magyar túlsúlyos Világszerte egyre romlik a produktív korú nők egészségi állapota. A problémáról a napokban beszélt Kecskeméten dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. Egészségügy / Kecskemét A főigazgató a védnöke annak a konferenciasorozatnak, amelyet Az egészségügy és az Európai Unió címmel rendeznek meg különböző helyszíneken. A szakmai továbbképzés legutóbbi állomása a napokban Kecskeméten volt Az alapellátás szerepe az emberszívbarát program megvalósításában címmel. A tanácskozáson előadások hangzottak el a népegészségügyi programról, az önkormányzatok és az alapellátás kapcsolatáról, a hipertónia kezeléséről, és a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről. Ez utóbbi kapcsán kiderült, hogy az Országos Alapellátási Intézet felmérése szerint Magyarországon a 40-70 éves korosztály a legveszélyeztetettebb. A kockázatok jelentős részét befolyásolni lehetne, hiszen az elhízás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és korszerűtlen táplálkozás ellen mi magunk is tehetünk. A magyar lakosságnak egyébként mintegy 53 százaléka túlsúlyos, vagy elhízott, ami ijesztő aránynak számít. A tanácskozáshoz kapcsolódó sajtótájékoztató keretében dr. Balogh Sándor, az alapellátási intézet főigazgatója elmondta: bár a népegészségügy kérdése már fél évszázada szóba került, a javulás első jelei csak a ’90-es évek közepén voltak érzékelhetőek, az átlagéletkor minimális emelkedése is akkor volt tapasztalható. Ennek okai egyrészt az egészségügyi rendszer korszerűsödése, valamint a szociális helyzet javulása. Mint mondta, napjainkban sajnálatos módon világjelenségnek számít a produktív korú nők egészségi állapotának romlása, ami valószínűleg az egyenjogúság hátrányaival, az ebből adódó fokozott stresszel is magyarázható. A főigazgató hangsúlyozta azt is, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázati tényezőit mindenképpen befolyásolni kell. Még a genetikai adottságoknak sem kell sorsszerűén érvényesülniük. Mivel az alapellátás - tehát a háziorvosok, fogorvosok, védőnők - vannak legközelebb a pácienshez, így ők azok, akik a helyes életvitelhez vezető utat megmutathatják. Dr. Városi Zsuzsanna, az ÁNTSZ Bács- Kiskun Megyei Szervezetének tiszti főorvosa elmondta: a tisztiorvosi szolgálatnak közös a felelőssége az alapellátáséval. Mint ahogy a tennivalókat is közösen kell felvállalni az egészségnevelés területén. Újságírói kérdésre válaszolva a tiszti főorvos asszony kifejtette: a háziorvosi praxisokban egyszerre tapasztalható két szélsőség. Az egyik, amikor valóban súlyos betegek nem látják be, hogy együtt kell működniük az orvossal a saját egészségük érdekében. A másik szélsőség, amikor indokolatlanul veszik igénybe az orvost, olyan problémákkal mennek a rendelőbe, amely a korábbi tanácsok megfo- gadásával, vagy akár egyetlen fájdalomcsillapító beszedésével megoldhatóak volnának. Mint kiderült, a rendelőkben megforduló betegek 15-20 százaléka ez utóbbi kategóriába tartozik. TAKÁCS VALENTINA Kora reggeltől késő estig sorban állnak a gazdák az őket megillető támogatáséit Fotó. S. L