Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-24 / 96. szám
Sport Mai magazin Válogatott Horoszkóp, recept, játékos rejtvények, az Univerből 11. oldal hétvégi tévéműsor 15. oldal Egy túlélő emléke. Szekeres Józsefné, akit Pécsről deportáltak, most 76 éves, betegen is vállalta a részvételt. Sokan érdeklődtek tőle sorsának szomorú alakulásáról. Nekem nem a lágeremlékeiről beszélt, hanem egy útközbeni, felejthetetlen eseményről. A vonat, amelybe összezsúfolták őket, először Kassán állt meg. Kinyitották a vagonok ajtaját, hogy kiadják az ürülékesvödröket, az elfogyott ivóvizet pótolhassák. Két vödrüket megtöltve egy csendőr hozta vissza, de cserébe pénzt vagy ékszert kért. Akkor már ilyen nekik nem volt, nem tudtak adni. Mérgében a csendőr kiborította a két vödör vizet, nem törődve további kínlódásukkal. Hatvan évvel később: az Élet Menete Kilencszáz magyar rótta le tiszteletét az auschwitzi és a birkertaui egykori haláltáborokban „Mert számon kéri a kiontott vért, Megemlékezik róluk, Nem feledkezik meg a nyomorultak jajkiáltásairól ” (Zsolt. 9. 13.) A hagyomány tisztelete. Már 1946-ban, egy éwel a lágerek felszabadulása után akadtak olyan túlélők, akik visszatértek, hogy megemlékezzenek azokról a mártírokról, akik a megsemmisítések áldozatai voltak Auschwitz és a szomszédos Birkenau haláltáboraiban. Egy nemzetközi szervezet tizenhat esztendeje minden évben megrendezi az Élet Menetét. Auschwitztól Birkenauig végigjárják azt az utat, amelyen oly sok lágerlakó az utolsó lépéseit tette meg. Ezt a hagyományt őrizve április 19-én ötven országból több mint hatezren jelezték tiszteletadó részvételüket a holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából. Mintegy 850 volt a magyar kiutazók száma. A menetben már csak néhányan voltak olyanok, akik a borzalmak túlélői, többségükben a mártírok rokonai, és nagy számban fiatalok hirdették azt, hogy a megtörténteket nem lehet letagadni, elfelejteni. Részvételükkel jelképezték, hogy bármilyen nagy is volt a veszteség a vészkorszakban, a világ zsidósága tovább él. A TAGADÓK TAGADÁSA. Alig volt olyan megemlékező beszéd, amely ne hangoztatta volna, hogy a hely, ahol jelen vannak, élő bizonyítéka a tömeges emberpusztításnak. Visszautasították azokat a holokauszttagadó nézeteket, amelyek akár uszítás formájában, akár „tudományos” megfogalmazásban napjainkban felbukkannak. Példaként: a Havi Magyar Fórum 2003 májusi számában megjelent Fred. A. Leuchen tanulmánya, amelyben azt bizonygatta, hogy a haláltáborok nem rendelkeztek olyan kapaciSzékhelyi József színész a 18-as, magyar barakknál. Auschwitz, krematórium. Több mint egymillió ember halt meg ebben a haláltáborban. Krakkó. Mécses a mártírok tiszteletére. A 18-AS SZÁMÚ BARAKK. A magyar résztvevők a menet kezdete előtt az auschwitzi láger 18-as számú barakkja előtt gyűltek össze, amelyben a tábor fennállása idején a magyar deportáltak raboskodtak. Gondos előkészületek után, április 15-én nyílt meg az épületben az új állandó kiállítás. Akik megtekinthették, részesei lehettek annak, ahogyan felidézi a magyar zsidók, romák kálváriáját a bevagonírozástól a gázkam- Schindler gyárának bejárata. tással, hogy közel hatmillió lágerlakót elpusztítsanak. Mások felelősségét hangoztatta, illetve kitalációnak minősítette a történteket. Képek, filmek (amelyek többségét a táborok lakóinak fogva tartói készítettek), névsorok, amelyeket az áldozatok rokonai, vagy egykori fogolytársak állítottak össze, mind bizonyítékai a megtörtént szörnyűségeknek. rákig, tudatosítva a nézőkben, hogy mi is történt hatvan évvel ezelőtt. Az épület kapujában rabbi, színész, egy roma lány szólt a résztvevőkhöz, majd jelképesen, a hatmillió, ezen belül a hatszázezer magyar mártírra emlékezve hat mécsest gyújtottak meg, s emeltek magasba. A MENET. A hatezres menet élén, egy hatalmas izraeli zászlót követve, elsőként a magyar csoport tagjai haladtak, a magyarországi 60. évfordulóra való tekintettel. Valamennyien egyforma sötétkék kabátkát viseltek. Soraikban voltak a deportálások, a háború túlélői, a mártírok családtagjai, a tiszteletadók, a történtekre soha el nem múló emlékezést vállaló fiatalok. Együtt haladtak velük közismert közéleti és vallási személyiségek, művészek, többek között Székhelyi József, Csonka András, Hegedűs D. Géza, Növényi Norbert, Varnus Xavér. Auschwitztól Birkenauig a két tábort összekötő vasúti sínek mentén tették meg ragyogó napsütéses időben gyalog a három kilométeres utat. Áthaladva a birkenaui tábor kapuja alatt, az egykori magasfeszültségű áramot vezető drótokat tartó betonoszlopok, az azon túl lévő barakkok között értek el a felrobbantott krematóriumok épületeihez, az ott lévő szabad területre, ahol a megemlékező gyűlésekre került sor. Mindenkinek a kezében kis fatáblácska volt, amelyre az elpusztított családtagok neveit írhatták fel, és a tábor területén leszúrhattak a földbe. Az egyik felrobbantott krematórium mellett a magyar csoport tagjai a kiosztott papírokra felírt áldozatok neveit közösen olvasták fel. Meghatódva hallgatták a pécsi Vági György mártír rokonaira emlékező szomorú versét, amelyet Székhelyi József színész olvasott fel. MITZKI ERVIN A holokauszt a fiatalok szemével AZ OLDAL FOTÓIT KALLUS GYÓROV ÉS MITZKI ERVIN KÉSZÍTETTE A Nemzeti Emlékezet Program azért indult 2003 elején, hogy a történelmi évfordulók korszerű, új szemléletű megünneplésével bővítse a diákok és tanárok történelmi ismereteit. Egy éve Magyar Bálint oktatási miniszter tizenöt diákkal együtt Voronyezsbe, a 2. doni hadsereg katasztrófájának helyszínére látogatott. Most, a magyarországi holokauszt 60. évfordulóján a diákok a haláltáborokban életüket vesztettek előtt tisztelegtek. A témában számos pályázat érkezett az oktatási tárcához, így az eredetileg tervezett tizenöt helyett, huszonöt diák vett részt az emléktúrán. Április 14-én, a hivatalos megemlékezések előtti estén huszonöt tinédzser ült egy teremben, Krakkó belvárosában. Átlagos fiatalok, ki szégyenlősen, csendben, ki zajongva várta a neki szegezett kérdéseket a dolgozatáról. A záporozó kérdések közepette tóderült: ők mégis mások, mint sok velük egykorú társuk. Olyan témák tanulmányozásával töltötték idejüket, amelyekről sok felnőtt tudomást sem akar venni: gyerekfejjel ásták bele magukat Európa és Magyar- ország történelmébe. Volt köztük, aki négy évet töltött egy falu zsidóságának történetét kutatva, most adták ki könyvét, már dolgozik a következőn. A fiatalember 17 éves. Legtöbbjük családtagok, ismerősök, szomszédok elbeszélése alapján írta meg pályázatát, de volt diák, aki a „Halál Angyala”, dr. Mengele borzalmas kísérleteit, vagy az akkori magyar kormány és az egyház felelősségét választotta témának, vagy épp a holokauszttagadókat vizsgálta. Kevés olyan diák volt jelen, akinek családját érintették volna a deportálások, legtöbbjük puszta érdeklődésből foglalkozott a huszadik század egyik legsötétebb korszakával. Másnap a diákok részt vettek az auschwitz-birkenaui emléktúrán. Ahogy haladtunk térben és időben, egyre csendesebb lett a gyereksereg. Bár mindegyikük heteket töltött a holokauszt kutatásával, vizsgálatával, borzongással vegyes érdeklődéssel hallgatták Vági Zoltán történész beszámolóit a haláltábor egy-egy állomásánál, és a túra után egymást kérdezgetve beszélgettek a látottakról. A diákok egy hetet töltöttek Krakkóban. Ez idő alatt megtekintették a várost, beszámoltak egymásnak és a miniszternek dolgozatukról, részt vettek a hivatalos megemlékezésen és az auschwitzi állandó magyar kiállítás megnyitóján, koncertet hallgattak. A legfontosabb azonban, hogy a saját szemükkel látták a helyet, amelyet Magyar Bálint oktatási miniszter a magyarság legnagyobb temetőjének nevezett. Úgy tértek haza, hogy tudják, a holokauszt és a haláltáborokban elpusztult hatmillió európai zsidó emléke nem halványodhat el. Talán ez lesz az a generáció, amelyik mer beszélni a tragédiáról, képes lesz feldolgozni azt, és szembenézni a történelmi felelősséggel. STEINER KATA A zsidóktól elkobzott családi fotók kiállítása Birkenauban. Birkenau. A szögesckótban áram futott.
