Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
Petőfi Népe 2004. Március 4., csütörtök Kecsl .érnél és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Hírek ÉRSEKI MISE. Vasárnap 10 órakor érseki szentmisét tartanak Kecskeméten a Szent Erzsébet templomban, amelyet a Kossuth Rádió is közvetít. A szentmisét dr. Bábel Balázs, a Kalo- csa-Kecskeméti Főegyházmegye érsek-főpásztora celebrálja. Ezen a napon a reggel 8 órás szentmise elmarad. FEJLŐDŐ KÖZSÉG. Balló szög dinamikus fejlődését igazolja az, hogy tavaly az önkormányzat által kialakított több mint 70 építési és néhány ipari telek elkelt. A kereslet kielégítése érdekében újabb két ütemben alakítanak ki egy 34 majd egy 20 telkes építési övezetet. A község vonzerejét tovább növeli az Aranykor Időskorúak Otthona Alapítvány termálfürdő beruházása, amely a napokban kezdődött meg és várhatóan az év végén meg is nyitja kapuit a közönség előtt. TANFOLYAMOK. A TIT Bács Kiskun Megyei Egyesülete a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium támogatásával nyert pályázatnak köszönhetően több tanfolyamot indít. így internethasználattal bővített számítógépkezelői tanfolyamot, német és angol nyelvből nyelvtanfolyamot, valamint nemzetközi nyelvvizsgát rendez megváltozott munkaképességű személyeknek. Lehetőség van a pályázat keretei között speciális akkreditált nyelvvizsgát tenni csökkentlátók, diszlexiás és hallókészülékkel rendelkező személyek esetében is. A tanfolyamokra korlátozott számban a TIT-nél.lehet jelentkezni személyesen,'"'vagy telefonon legkésőbb március 10-éig. (Rákóczi út 2., telefon: 76-505-688, 505-689). JOBBIK. Ma 18 órakor a Jobbik Magyarországért Mozgalom nagygyűlést tart Kecskeméten, a Piarista Gimnázium dísztermében. Balczó Zoltán és Vona Gábor, a Jobbik alelnökei tartanak előadást. Téma: A Jobbik álláspontja az EU-csatlakozásról. ALAPÍTVÁNYI BÁL. A kecske méti Bolyai János Gimnázium szülői szervezete, az iskolaszék és az Appendix alapítvány vezetősége március 13-án tartja jótékonysági bálját a Hotel Három Gúnár Rendezvényházban. Az iskola titkárságán várják a bál iránt érdeklődőket. NYÍLT NAP. A kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola nyílt napot tart jövő kedden 9 órától. A szülők magyar irodalom, matematika, német nyelv órákat látogathatnak. Előzetes bejelentkezés a 76/508-495-ös telefonon. ■ Hozzájárultak a telekcseréhez Elismerés VÁROSHÁZA Rendeződhet a tervezett Malom Bevásárlóközpont telekhatárügye. A kérdéses 101 négyzetméterről tegnap döntött a város képviselő-testülete. Az ügy kapcsán számos egyéb kérdés is felvetődött, így aztán a beruházó ES Invest Kft.-nek több vállalást kell teljesítenie. Kecskemét Mint ismeretes, a tervezett Malom bevásárlóközpont építéséhez a telekhatárok módosítására van szükség. Ennek lényege, hogy a telket körülvevő közterületekből 101 négyzetmétert csatolnának az ES Invest tulajdonához, ugyanakkor ebből a telekből szintén 101 négyzetméter a város tulajdonába menne át. Ehhez azonban szükséges az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulása. A korábbi helyi rendelet értelmében az ilyen ügyeket a polgármester saját hatáskörben kezelte. így történt ebben az esetben is, és dr. Szécsi Gábor a hozzájárulást ez év január 16-án meg is adta, de az erről szóló megállapodást és a változási vázrajzot azóta sem írta alá. Három héttel ezelőtt azonban módosították az erre vonatkozó önkormányzati rendeletet, mégpedig úgy, hogy a telekhatár-rendezések ügyében a jövőben a képviselő-testületnek kell döntenie. Ezek után a polgármester nem írta alá a dokumentumokat, hanem átadta az ügyet a jogi bizottságnak. Döntsék el ők, hogy most mi legyen: a korábbi rendeletnek megfelelően írja alá a polgármester, vagy az új rendeletnek megfelelően határozzon a közgyűlés. Ezt követően a bizottság azt javasolta, hogy a képviselők hatalmazzák fel a polgármestert a megállapodás aláírására. Ilyen előzmények után került a téma tegnap a városatyák elé. Az ügyből hosszas vita kerekedett. Dr. Horváth Zsolt fideszes alpolgármester a telekhatárok megállapításában előforduló hibaszázalékokról beszélt. Ennek kapcsán végül azt kérdezte, hogy miként adhatta meg a polgármester a tulajdonosi hozzájárulást, ha sokkal később derült ki, hogy nem egészen pontos a területszámítás. Ez azonban csak az egyik probléma volt. Dr. Brúszel László MSZP-s képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy itt ugyan csak egy telekhatár-módosításról volt szó, de ha ezt elfogadják, akkor már az egész ügy átkerül az építési hatósághoz, és a testületnek nem lesz több beleszólása. Elmondta azt is, hogy itt oda kell figyelni a tervezett épület városképbe való illeszkedésétől kezdve a forgalomra gyakorolt hatásig számos tényezőre. Kovács Antal független képviselő arra volt kíváncsi, hogy a tervezett kamionrámpákkal kapcsolatos döntést tartalmazza-e a tulajdonosi nyilatkozat, hiszen ez már közterületet érint. Dr. Szabó Attila SZEK-es képviselő arról igyekezett meggyőzni a testületet, hogy itt csak a 100 négyzetméteres telekcsere a kérdés, és ebben sok választása nincs a testületnek. A megállapodás ugyanis már félig megtörtént, ezért jogi következményektől kell tartani. A szintén SZEK-es Szeitz Péter azt is elmondta, hogy bizottsági szinten ennél sokkal nagyobb telkeket adnak oda magánszemélyeknek. Kiderült az is, hogy a képviselők és az ES Invest néhány nappal korábban tárgyaltak egymással. Az ott elhangzottakat azonban különbözőképpen értékelték a képviselők. Hetényi István MIÉP-es városatya elmondta: a megbeszélésen ő két kérdést tett fel a beruházóknak. Egyik arra vonatkozott, hogy haj- landóak-e változtatni a tervezett Malom bevásárlóközpont nagyságán, homlokzatán, a másik pedig arra, hogy a várható közlekeA tervezett Malom Center. dési gondok megoldásában partnerek lesz- nek-e. A beruházó mindkét kérdésre igennel vála-szolt. A képviselő szerint ezt megállapodásba kellene foglalni, és akkor támogatható lehetne az ügy. A vitában ezen túlmenően még számos kérdés, javaslat hangzott el. A javaslatokat dr. Peredi Katalin jegyző kivétel nékül felvállalta. Ettől függetlenül szünetet rendeltek el, hogy a frakcióvezetők megállapodásra jussanak. Ezt követően dr. Brúszel László ismertette a megállapodás végeredményét. Szécsi Gábor ennek értelmében írja alá a telekhatár-rendezésről szóló megállapodást. A megállapodás a továbbikat tartalmazza: a közterületet érintő kamionrámpákról azonban ne döntsenek, mert ezzel kapcsolatosan tisztázni kell a hatásköröket! Ezen kívül kössenek egy polgári jogi szerződést azokról a kérdésekről, amelyeket az ES Invest már szóban vállalt és felajánlott! Nevezetesen: a beruházó vállalja a kiskörút, a körforgalom és az oda kapcsolódó gyalogos forgalom rendezési költségeinek 50 százalékát. Ezen kívül a Széchenyi tér, azaz a helyi buszpályaudvar rekonstrukciójának folytatását, a műve-lődési központ közparkolói helyett a Malomban új, bárki által igénybe vehető közparkolók létesítését, a Deák Ferenc tér középületei előtt a járdák és utak felújítását, egy műemlékvédelmi alapítvány létrehozását, és a bevásárlóközpontban egy helytörténeti múzeum kialakítását. A kiskörút forgalmi kérdéseit kivéve minden egyéb beruházást az ES Invest teljes egészében finanszírozzon! Az erről szóló megállapodást, valamint a kamionrámpa kérdését a következő közgyűlésre kell be-hoznia a jegyzőnek, illetve a polgármes-ternek. Dr. Peredi Katalin mindezt felvállalta, végül pedig a teljesen átalakított határozatot a testület 31 igen szavazattal, egyhangúan elfogadta. TAKÁCS VALENTINA Kecskemét Város Környezetvédelméért Díjat adományozott tegnap a város képviselő-testülete. Az elismerést idén Hegedűs Ferenc és a Foglalkoztatási Kht. kapja. A díjakat a Föld Napja alkalmából, az április 14-i közgyűlést megelőzően adják át a városháza dísztermében. ■ Autót keresnek Rendőrség Kecskeméten egy 47 éves nő tett feljelentést, mivel szombaton az esti órákban hűlt helyét találta a lezárt állapotban hagyott Renault diójának. A HHC-955-ös rendszámú autó Kecskeméten a Semmelweis utcán parkolt, onnan kötötte el az ismeretlen tolvaj. Az autóra a rendőrség körözést adott ki. ■ Hosszú próbaút Bűnügyek Eljárás indult a kecskeméti rendőrkapitányságon egy helyi férfi ellen. A feljelentés szerint február 23-án egy nagyáruház parkolójában kipróbálásra kölcsönkérte ismerőse Nissan gépkocsiját, de azt mostanáig nem adta vissza. Ismeretlen tolvajok Kecskeméten a Nyitra utca egyik garázsába törtek be éjjel. Nagy értékű kéziszerszámokat és gépeket vittek el, mintegy 1,5 millió forint kárt okozva. ___________________________OH m&Oi cii VOUíí/» ÜtÁ II Hangnormaváltás Média A Kecskeméti Televízió rádióengedélye alapján az adón keresztül eddig OIRT hangnormával sugározta adását, a kábelrendszeren pedig egy másik modulátorral CCIR hangorma szerint adták műsorukat. A FiberNet Rt. ez év elején az adó jelét helyezte a kábelrendszerre is. Ekkor kellett a televízió készülékeken azon nézőknek, akik kábelen nézik az adást, a hangnormát átállítani. A Hírközlési Felügyelet most engedélyt adott arra, hogy az európai normának megfelelően az adón továbbított adást is a CCIR norma szerint sugározzák. Március 8-án ezért a vevőkészülékeken hangnormát kell váltani. Van olyan televíziókészülék, amelyik automatikusan átáll az új hangnormára, de van olyan is, amelyiken a hangnorma-váltást a nézőnek kell elvégezni._______________■ Zenei nevelési konferencia Oktatás - Kultúra esti koncerten a Kodály Iskola--------hangversenytermének névadó Ké tnapos konferencia színhelye ünnepségét is megtartják. A telesz a Kodály-iskola pénteken és rém Nemesszeghy Mártáról, az szombaton. A találkozót a Ko- iskola alapító igazgatójáról kapja dály Intézet szervezi a zenei ne- a nevét. Szombaton bemutató velősnek a közoktatásban betol- órák és előadások lesznek, tött szerepe erősítésére. A péntek __________________________! A KECSKEMÉTI ÁFEOSZ Szakközépiskolában volt a városi középiskolai informatikai verseny eredményhirdetése. Első lett Tóth Szabolcs (Kada). A második és harmadik helyen végzett Balogh Viktor és Csornák Gábor (mindkettő Református Gimnázium). Különdíjban részesült Barkóczi Balázs (Áfeosz). A helyezett tanulók és felkészítő tanáraik a Bálái Computer Kft. és a Center Computer Kft. képviselőitől ér- tékes jutalmakat vehettek át._______________________________________________________________■ YARIS. Az M+F Autó Kft. kecskeméti márkakereskedésében a napokban 16 Toyota Yarist vett át a Kész Kft., amely az év első felében 40 darab új Toyota személyautóval gyarapítja a közel 170 darabos autóparkját. 2004-ben eddig 16 Corollát és 16 Yarist vettek át, és hamarosan 8 Avensis kulcsait is megkapják. A közkedvelt Yarist elsősorban a hölgy dolgozók használják majd, akik akár nőnapi kedvességnek is tekinthetik a gazdagon felszerelt kis autókat. a Anyakönyvi hírek • Anyakönyvi hírek Születtek: Lukács Brigitta (anyja neve: Lukács Katalin Margit) Lajosmizse, Hajagos Dániel (Kovács Diána Magdolna), Kis Norbert (Törteli Mária), Molnár Márton (Láng Nóra) Kalocsa, Simári Patrik (Szécsényi Judit) Városföld), Sárközi Zsanett (Kalmár Brigitta) Soltvadkert, Varga Zsófia (Holló Krisztina) Helvécia, Nyári Gergely Ádám (Balatoni Éva Veronika), Popoluska Márk (Lázár Ibolya) Soltvadkert, Kaldenekker Dávid István (Darabos Tímea Klára) Kerekegyháza, Fábián Vendel (Mózer Anna), Faragó Tamás (Markó Krisztina), Mezei Tamás (Fejszés Zsuzsanna) Izsák, Hegyi Ádám ÍBánóczki Gabriella) Soltvadkert, Körösi Sára (Kecskeméti ibolya Ilona) Kunba- racs, Németh Vanessza (Német Nikoletta), Csille Kevin (Rácz Irén) Nyárlőrinc, Kun Edvárd Tibor, (Földi Hajnalka) Lajosmizse, Huszka Áron (Rúzsa Krisztina), Parádi Milán Aurél (Molnár Szilvia) Kiskunfélegyháza, Gujbán Gergely (Gyulai Ildikó) Ballószög, Fülöp Andor Zoltán (Aknai Rita Mónika) Kunszentmiklós, Palagyan Gorden (Kiss Adina) Dunave- cse, Nyilas Ádám (Hosszú Katalin Ilona), Szabó Andor (Törjék Anna) Madocsa, Szabó Boton (Törjék Anna) Madocsa, Lévay Dominik (Bense Krisztina Katalin), Tóth Csongor Gábor (Malecz Piroska) Fehér Botond Zsolt (Pályi Gabriella), Kara Pál Bence (Tóth Henrietta), Sáfár Gergő (Szűcs Helga) Nagykőrös, Szabó Bianka Anna (Harmath Csilla), Bartus Enikő (Korpádi Evelin), Baranyi Nóra (Tóth Nóra), Földi Fanni (Demeter Ágota) Tiszakécske, Tóth Evelin Ilona (Lesenkol Ágnes) Soltszentimre, Gáspár Petra (Svjatkó Anna), Iván Molli (Varga Ágnes Katalin), Ladányi Fruzsina (Pálfi Márta) Városföld, Szigeti Diána Boglárka (Peták Julianna) Kunszentmiklós, Németh Vanessza Márta (Német Zsuzsanna), Juhász Veronika (Hörcsög Veronika) Izsák, Kiss Dóra (Paróczi Krisztina) Szabadszállás, Bozsányi József (Meráko- vics Tímea) Tatárszentgyörgy, Bán Attila (Szalai Tünde), Bognár János Tibor (Szement Margit) Dunavecse, Komáro- my Mátyás (Rózsavölgyi Ágnes Brigitta), Sörös Márk (Kiss Andrea) Helvécia, Lehóczki Bence (Steimetz Anita) Kecel, Dancsházi Olivér Henrik (Bihari Mónika), Festő-Hegedűs Máté (Végvári Krisztina) Szabadszállás, Martin Kevin (Rácz Rózsa), Kurta Levente (Bucs Gyöngyi) Solt, Kurta Károly (Bucs Gyöngyi) Solt, Lengyel Tamás Álex (Patai Beáta), Kelemen Bálint Péter (Szabó Éva Katalin), Takács Evelin (Mészáros Ágnes), Tuska Szandra Fanni (Pásztor Tünde) Ladánv- bene, Vég Bernadett (Taligás Katalin), Kiss Zoltán (Kocán Jeva). Házasságot kötöttek: Mészáros József és Tóth Mária, Tóth Tibor és Kőrös Bernadett Zsuzsanna, Bozsik András és Antal Emese, Csizi Zoltán Imre és Szi- kora Gabriella, Berényi Csaba és Bozóki Izabella, Bruscsek Csaba és Hohn Henriett, Takács János és Hödl Gizella. Meghaltak: Barta Imréné Varga Eszter, Mohácsi Ferencné Pinczel Katajin (Lajosmizse), Ható Dávidné Kallós Éva (Ballószög), Barna Elek (Lajosmizse), Géró Péterné Szabó Terézia (Nyárlőrinc), Méhesi István, Molnár Péterné Horvát Teréz, Patócs László Lajos, Fekete Istvánná Nagy Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Tóth Jánosné Szepesi Terézia, Látos Imréné Csehszakál Zsuzsanna (Fülöpszállás), Ungor Mária (Fülöphá- za), Azsóth Tamás Gyula (Izsák), Nagy- Torma Gyuláné Csala Anna, Agócs Lász- lőné Erdélyi Anna (Ladánybene), Podh- radszky Károly, Gál Istvánná Ungi Mária, Morvái István (Hajós), Balogh István, Radics Pálné Marinka Sarolta, Jovin János, Dorcsák Mihály (Kerekegyháza), Sápi Vendel Ignác (Lajosmizse), Oberfrank Pál (Kerekegyháza), Szűcs Róza Rozália (Lajosmizse), Józsa Olivér (Lakitelek), Szőrös Antalné Pullai Erzsébet Terézia (Lajosmizse), Garaczi Pálné Török Erzsébet, Bodnárik János (Jakab- szállás), Prepszent Aurél, Horváth Tibor László (Izsák), Mankovics Istvánná Vajda Mária (Kunpeszér), Lőrincz Józsefné Dér Julianna (Kerekegyháza), Huszka Margit, Blaskovics Pál, Bognár Istvánná Szabó Ilona, Pető József, Nagy Lajos János, Farkas József, Kottyán Istvánná Dézsi Borbála (Szabadszállás), Krizsán József, Szili Jánosné Sági Mária, Szabó Ferenc, Valkai Imréné Katona Magdolna^_________________________■