Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-04 / 54. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2004. Március 4., csütörtök ___________________Nézőpont Mi hályka Gyula___________ Ki léptek Szécsi mögül A kecskeméti Fidesz tegnap megvonta a bizalmat dr. Szécsi Gábor polgármestertől. Szécsi Gábor nem roppant össze a rémes hír hallatán, inkább kicsit megkönnyebbültnek látszott. Úgy lehetett vele, mint az öreg színész, aki a tettek mezején csődöt mondott a fiatal színésznőnél, majd a szobából kijövet megvonta a vállát: egy gonddal kevesebb. Az elmúlt öt és fél évben sokszor volt viharos Szécsi és a kecskeméti Fidesz-frakció kapcsolata. Többször előfordult, hogy sajátjai szavazták le a polgármestert. Nagy nevelő hatása ennek soha nem volt, mert a város első embere továbbra is ugyanolyan öntörvényű módon vezette a várost. A Fidesznek az utolsó csepp a pohárban - bár ezt tagadják - a Malom Center lehetett. Szécsi ellenfelei mindenesetre apa- it-anyait bevethettek, mert szerintem egy ilyen súlyú döntést csak Orbán Viktor pártelnök hozzájárulásával hozhattak meg a kecskeméti fideszesek. Mi lesz az elkövetkező két és fél évben Kecskeméten? Nézzük először a városházi matematikát. A képviselő-testületben 33 városatya van. Ebből - immár Szécsi nélkül - 12 a fideszes. Az MDF városi közgyűlése hamarosan dönt arról, hogy három képviselője mit tegyen a kialakult helyzetben. Ha a Fidesszel tartanak, Szécsinek akkor is többsége maradhat, amennyiben az elkövetkező két és fél évre alkalmi szövetséget tud kötni 17 városatyával. A Fidesz-frakció így a testületben ellenzékbe szorulhat, ami alapjaiban új helyzetet jelenthet Kecskeméten. Pikáns a két főállású fideszes alpolgármester helyzete: adott esetben vagy szembefordulnak a polgármesterrel, ha nem, úgy kockáztatják 2006-os indulásukat a választáson. A jelenlegi információk alapján arra tippelek, hogy működőképes marad az önkormányzat és Szécsi kitölti hivatalát 2006 őszéig. Az alkalmi szövetségnek azonban ára lesz. Hasonlót már láttunk Merász József, illetve Katona László polgármestersége idején. Akkor a kezdeti támogató pozícióból több képviselő is kihátrált, ám mások betöltötték helyüket. Aztán a költségvetés tervezésekor ezek az új támogatók nem tudtak olyat kérni, amit a polgármester ne teljesített volna. Merthogy a várospolitikát nem öreg színészek csinálják. Az alkalmi szövetségeknek ám van A Jövő reménységei az Atlétikai Világbajnokságon A Délalföldi Gázszolgáltató Rt. 42 fiatal atléta álmát valósítja meg azzal, hogy részvételt biztosít számukra 2004. március 6-án a Budapest Sportarénában megrendezésre kerülő Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságon. A társaság a magyar atlétika támogatása mellett kötelezte el magát. Célja az, hogy szolgáltatási területén, a dél-alföldi régióban támogassa ezt a népszerű sportágat, és felkarolja a fiatal tehetségeket. A rendezvényen résztvevő fiatalokkal és az őket delegáló szakosztályokkal a Nemzeti Atlétikai Program segítségével került kapcsolatba. Az Európai Unió a 2004-es évet a „Sport általi nevelés évének" nyilvánította. Célja, olyan kezdeményezések támogatása, melyek elősegítik: • a fiatalok személyiségfejlődését a fizikai teljesítményen és a csapatszellemen keresztül, • a diákcsereprogramokban rejlő lehetőségek kiaknázását a sport és kulturális találkozók segítségével. A fenti célkitűzésekkel azonosulva a társaság arra az elhatározásra jutott, hogy a fiatalok sportolás iránti lelkesedését nagymértékben fokozhatja azzal, hogy lehetővé teszi számukra ezen a rangos nemzetközi eseményen való részvételt. Három megyéből (Békés, Bács-Kiskun, Csongrád megye) a helyi sportszakosztáiyok vezetőinek segítségével összesen 42 fiatalt választottak ki. A kiválasztásban fontos szerepet játszott a kiemelkedő sportteljesítmény és az eddig elért eredmények. Lényeges volt továbbá annak figyelembevétele is, hogy elsősorban azok a fiatalok juthassanak el a világbajnokságra nézőként, akiknek egyébként erre nem lenne lehetőségük. Mivel a társaság a Gaz de France csoport tagja, feladatának tekinti a francia-magyar kapcsolatok ápolását. E tevékenység keretében ezen a hétvégén egy francia atlétikai szakosztály fiatal sportolóit is vendégül látják, hogy találkozhassanak magyar sporttársaikkal. A tervek szerint a Gaz de France csoport vállalatainak segítségével a jövőben lehetőség nyílik hasonló találkozókra és kölcsönös együttműködésre a francia és magyar fiatalok számára. | Adhatunk-e közösséget, hitet, sportot a drogosoknak? A kábítószer-fogyasztás megelőzésének lehetőségeiről rendezett regionális konferenciát az elmúlt héten Kiskunhalason a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A Csipkeházban megtartott rendezvényen a téma elismert szakértői tartottak előadást. Kiskunhalas Hosszú Klára, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munkatársa bevezető előadásában elmondta: annak ellenére, hogy sokan „virtuális” szervezeteknek tartják a drog elleni küzdelemben érintett intézményeket összefogó Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokat, azok tudnak jól is működni. Ehhez szerinte akaratra és a tagok közötti megfelelő információáramlásra van szükség elsősorban. Ezt követően dr. Téglás Péter, kiskunhalasi vezető ügyész a kábítószer-fogyasztás büntetőjogi következményeiről beszélt. Kifejtette: lehet és kell is a büntetőjog eszközével küzdeni a drogfogyasztás ellen, azonban nem ez az egyetlen és nem is a legjobb eszköz. Emlékeztetett arra is, hogy a rendszer- váltás óta három alkalommal módosították a droggal való visszaélésekkel kapcsolatos jogszabályokat. Az 1999-es és a 2003-as módosítás - véleménye szerint - bonyolultabbá tette a szóban forgó törvényt, így nehezebbé vált annak alkalmazása.- Úgy gondolom, hogy az 1993-as szabályozás lenne a legmegfelelőbb, mivel a gyakorlatban ez volt a legéletképesebb. Az elterelés intézménye például sokkal egyértelműbb volt, illetve a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőinek kevesebb lehetőségük volt kibújni a büntetés alól - emelte ki dr. Téglás Péter, aki azt is hozzátette: a fo- jgy/ gyasztás a jelenlegi törvény szerint is büntetendő. A következő előadók közül Telek Ervin addiktológus reagált a vezető ügyész szavaira. Mint szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakember elmondta: a drogfogyasztás elleni küzdelemben használt eszközök közül azok a leghatékonyabbak, amelyek figyelembe veszik, hogy a fiatalokra a kortársak vannak a legnagyobb hatással. A szakértő munkatársaival erre a felismerésre alapozva végez úgynevezett kortárssegítő képzéseket, amelyek lényege, hogy a résztvevők segítséget tudjanak nyújtani kortársaiknak problémáik megoldásában.- Ők nem lesznek kis addiktoló- gusok, ehelyett megismerik magukat, és képesek lesznek „jóra csábítani” ” magyarázta Telek Ervin. A szakértő hangsúlyozta azt is, hogy a drog helyett mindig alternatívát kell felmutatni a fiatalok . számára.-■ rT - Megfosztjuk őket egy olyan dologtól, ami fontos volt számukra, amivel intim kapcsolatban álltak. Tudunk-e helyette mást adni? Tudunk-e közösséget, hitet vagy sportolási lehetőséget adni nekik? - tette fel a kérdést. PN-INFORMÁCIÓ A kistérségi felzárkózás programja Érdemes lenne a természetközeli turisztikai kínálatot megteremteni Felső-Kiskunság Dunamellék Tizenkétmillió forint pályázati pénzt nyert egy képzéssel egybekapcsolt felzárkóztatási, fejlesztési program kidolgozására a Felső-Kiskunság és Dunamellék Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás. A stratégiai és operatív koncepció megvalósítására Aranyi János, a társulás elnöke az Excellence Pénzügyi Tanácsadó és Szervezetfejlesztő Rt.-vel kötött vállalkozói szerződést. Az érintett térség - Apostag, Dunaegyháza, Dunavecse, Szalkszentmárton, Kunadacs, Kunpeszér, Tass, Újsolt, Szabadszállás és Kun- szentmiklós - polgármestere több alkalommal találkoztak a cég munkatársaival, akik - az általuk elkészített dokumentum értékű dolgozat szerint - már jól ismerik a szóban forgó vidéket. Ugyanis azt több szempontból - oktatás, közlekedés, infrastruktúra, foglalkoztatás, hulladékkezelés, szociális, egészségügyi helyzet stb. - feltérképezték. A helyzetfeltárás után elkészült a stratégiai és operatív program. Ezt beszélték át legutóbb Kunpeszéren, ahol az előadó dr. Kunos József, az rt. vezérigazgatója volt. Az operatív program ismertetése során kiderült: a gazdaságfejlesztés általános céljaként meghatározták a kis- és középvállalkozások fejlesztését, az agrárszerkezet átalakítását. Ez utóbbiban igazodni kell az adottságokhoz és a piaci igényekhez, fejleszteni szükséges a kistérség mezőgazdasági feldolgozó iparát, kiépítésre vár az agrártanácsadói és információs háttér. Érdemes lenne a természetközeli turisztikai kínálatot megteremteni, illetve a fogadóbázist és a szervezeti hátterét fejleszteni. A szolgáltató szektor megerősítése ugyancsak fontos. Az agrárkörnyezetés természetvédelem fejlesztésében általános cél a természetes élőhelyek állapotának megőrzése, az okszerű területhasználat kialakítása is. Mint az operatív program kitér rá: a műszaki infrastruktúra fejlesztésének célja, hogy segítse a gazdaság fejlődését és biztosítsa az egészséges élet feltételeit. E csoportba tartozik a komplex hulladékgazdálkodás teljes vertikumának kiépítése, az egészséges ivóvízellátás megteremtése, a bel- és ár- vízvédelem, valamint a szennyvízcsatornázás is. A felzárkóztatási program kitér a humánerőforrásra: a lakosság egészségügyi-szociális helyzetének javítása, az oktatásiképzési rendszer térség-specifikus átalakítása, kiemelt figyelemmel a munkaerőpiaci igényekre. Javítani kell az át- és továbbképzés feltételeit is. Nem maradhattak ki az anyagból a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok sem. Helyzetük javítására be kellene indítani a kistérségi komplex roma felzárkóztatási programot. Dr. Kunos József a kulturális hagyományok ápolását, a civil szervezetek térségi szerepének megerősítését is hangsúlyozta. A kommunikációs akciótervből kiemelte a nyomtatott és elektronikus megyei sajtóban való rendszeres megjelenést, a tematikus kiadványok készítését, a lakossági fórumok szervezését. A fentieknél természetesen bővebben átbeszélt nagy munka célja a kistérség komplex terület- fejlesztési tervéhez kapcsolódó ismeretanyag átadása az érintett önkormányzatoknak. Mindemellett a vezérigazgató a jelenlévőknek felajánlotta az rt. további közreműködését is. PULAI SÁRA Autók a polgárőröknek Kecskemét Két személyautót adott át használatra dr. Király Ferenc ezredes, Bács-Kiskun rendőr-főkapitánya a megyei polgárőr szövetségnek a napokban. A járműveket korábban a főkapitányság ügyintézői használták, de az állapotuk a rendőrségi „nyugdíjazás” ellenére megfelelő. A 11 éves Ford Escort eddig összesen 220 ezer kilométert futott, a 6 esztendős Skoda Felicia pedig 210 ezret. A főkapitányság épületében tartott elnökségi ülést a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség, és ezt az alkalmat használták fel a rendőrség vezetői arra, hogy kisebb házi ünnepség keretében átadják használatra a két autót. A polgárőrség két „új” járművét - mint megtudtuk - Kalocsa és Kiskőrös térségében fogják használni, a fenntartás, valamint az üzemeltetés költségeit a Polgárőr Szövetség vállalta magára. N.N.M. FOTÓ: NOSZLOPY SKQ0Á, KOMOLYAN: VíSM Márciusban ennyi a kezdőrészlet új Skoda vásárlásakor. Ez nem semmi. Nyílt hétvége: március 6-7. Az ön Skoda* márkakereskedője; Rákóczi és Locskai Kft 6000 Kecskemét, Mindszenti krt 2. Önért Rt. 6500 Baja, Bezerédj u. 9-13.