Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-29 / 74. szám
8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2004. MÁRCIUS 29., HÉTFŐ Készül az új társasági törvén Akár két nap alatt cégük lehet az alapítóknak Budapest Elkészült a gazdasági társaságokról (gt.) és a cégeljárásról szóló törvények koncepciótervezete. A leendő szabályozás tovább kívánja növelni a vállalkozóbarát szemléletet. Bővíti a társulók szerződéses autonómiáját, igyekszik megszüntetni egyes társasági fonnák jelenlegi túlszabályozását, csökkenti a társaságok adminisztratív és költségterheit, egyúttal gyorsítja a cégeljárást - nyilatkozta a Világgazdaságnak Sárközy Tamás, a kodifikációs bizottság elnöke. Hangsúlyozta, hogy a társasági jog megújítását nem követeli sem jogharmonizációs, sem egyéb adósság, nem sürgeti semmiféle kötelezettség. Mindössze arról van szó, hogy a gt.-n mint minden más nagy gazdasági törvénynél, hat-nyolc évente általános felülvizsgálatot szükséges elvégezni. A professzor kifejtette: az egyik legjelentősebb változás a kkv.-t, bt.-t - azaz a kisvállalkozásokat - érintő jelenlegi kötelező szabályok oldása, mivel ez társasági kultúránk színvonalát tekintve már nem okozhat problémát. Cél, hogy a kisebb cégek gyorsan és olcsón, kevesebb papírmunkával - közte például a teáor-szám mellőzésével - ügyvédi ellenjegyzés nélkül létrejöhessenek. A tervezett egyszerűsített cégeljárásban néhány napon belül társasága lehet tehát annak, aki elfogadja a cégtörvény mellékletében Az új gazdasági törvény főbb elemei kkv.-nál, bt.-nél megszűnő ügyvédkényszer VWRAfiKA rögzített szerződésmintát. A határidő még vita tárgya: lehet nyolc nap, de akár kettő is. (A tervezet egyébként a komplikáltabb bejegyzéseknél is huszonegy napra csökkenti a határidőt.) Kisebb kft.-nél ugyancsak mód nyílhat a rugalmasabb szabályozásra. Jóllehet a részvénytársaságoknál főszabályként a kötelező előírások érvényesülnének, a zártan működő rt.-nél viszonylag sok eltérést engedő rendelkezést tótnak indokoltnak a szakemberek. így a társaság belső szervezetére, működésére egyszerűbb szabályok vonatkoznának. Vezetési rendszerük megválasztásában például több variációs lehetőséget kapnának, a vezető tisztségviselőkkel szemben is engedékenyebbek lennének, megszűnne egyebek közt a pozíció betöltésére szabott ötéves időkorlát. A nyilvánosan működő rt.-nél viszont nagyon szigorú befektetővédelmi, tőkepiaci szabályokat tart szükségesnek a kodifikációs bizottság. E cégeknél, emelte ki Sárközy Tamás, megkövetelhető a tőzsdeképesség. Egyúttal be Forrás: VGgyűjtés kell építeni a felelős vállalatvezetés, az úgynevezett corporate governance nemzetközi jogi irodalomban kialakított elveit. Ugyanezt a rendszert kívánatos bevezetni - cégformától függetlenül - a közpénzekből tevékenykedő valamennyi társaságra. A cégbejegyzési boom befejeződésével a cégbírói munkában - figyelemmel a meghonosodó elektronikus cégeljárásra is - az eddigi bejegyzéstörlés helyett az érdemi törvényességi felügyelet kerül előtérbe, amelyre eddig kevésbé volt kapacitás. ___ ■ Má jus: számhordozhatóság Gyanú a büntethető cukorkészletekre Budapest Uniós büntetéssel sújtható pluszkészleteket sejtenek a cukorpiaci szereplőknél a répatermelők. Szerintük az ágazat cégeinél is gyanúra adhat okot, hogy az idén csak 80 százalékát akarták megtermelni kvótájuknak, és nagyobb cukorkihozatali aránnyal álltak elő. Teljes körű számbavételt sürgetnek a termelők, hogy mely piaci szereplőknek lesz átlagon felüli cukorkészletük a májusi uniós csatlakozás után - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára. Egy EU- rendelet szerint is nagy a valószínűsége annak, hogy egyesek a belépés előtt spekulatív (import) ügyleteket hajtanak végre - mondván EU-tagként a hazai cukorárak 8-10 Százalékkal nőhetnek az uniós cukorpiaci szabályozás átvétele miatt. Magyar- országnak májusig új monitoringrendszert kell kiépítenie, erről a kormány törvényjavaslatot akar benyújtani. A cukorágazatban a 2000. május 1. és 2004. április 30. közötti exportról, importról, termelésről és szokásos készletekről kell információt nyújtani, az Unió október 31-ig állapítja meg az átvihető tételeken felüli, „rendellenes” meny- nyiséget. Ezt a tulajdonosoknak saját költségükön el kell távolíta- niuk a piacról, illetve meghatározott díjat és büntetést kell fizet- niük, ha nem teszik meg. ■ _________Budapest_________ Má justól a hazai mobiltávközlésben is elérhető szolgáltatás lesz a nemzetközi viszonyok között már sok helyütt jól ismert számhordozhatóság. A hamarosan Magyar- országon is bárki számára hozzáférhető újítás lényege: a mobilelőfizetők régi hívószámuk megtartásával válthatnak szolgáltatót. A telefonszám tehát nem módosul, a mobilkommunikáció költségeit tartalmazó számla viszont az újonnan választott szolgáltatótól - természetesen az ottani tarifák szerint számítva - érkezik majd a hónap végén. A napjainkra széles körben elterjedt prepaid kártyák esetében úgyszintén nem kell komoly változásokkal számolni: a váltást követően elegendő lesz májustól a régi helyett az új mobiltársaság feltöltőkártyáit vásárolni. A szolgáltatás bevezetésére a Westel már hónapok óta készül, hiszen ahhoz, hogy ez a váltás zökkenőmentesen történjen, egyebek mellett komoly műszaki, technikai előkészületekre volt szükség. A következő lényeges lépésnek az tekinthető, hogy április 1-jétől a Westel megnyitja az e célra kialakított regisztrációs portálját, ahol előzetesen gyűjti azon ügyfelek jelentkezését, akik május 1-jétől elsőként szeretnének a versenytársaktól átállni a legnagyobb hazai mobiltársaság előfizetői táborába. Azok, akik így döntenek, a hazai, jelenleg összesen mintegy 8 millió főt számláló mobilhasználói társadalom legnagyobb egységének tagjai lesznek a jövőben, a Westel ügyfeleinek száma napjainkban ugyanis csaknem ennek a fele, valamivel több mint 3,8 millió. E váltás további fontos előnye, hogy a számhordozás feltételeinek megteremtésével járó költségeket a szolgáltató magára vállalja, azaz az ügyfeleknek mindez nem jelent semmiféle külön kiadást. A számhordozhatóság tartós elkötelezettség mind az ügyfelet, mind az új, mind pedig a régi szolgáltatót tekintve, így különösen hangsúlyos szerepet kap a kedvező tarifa, amit persze eddig is minden esetben az ügyfél választott magának. Egyedülállóan széles díjcsomag palettáján belül a szabad választást a Westel eddig is minden esetben ingyenesen biztosította, figyelembe véve az ügyfelek változó szokásait, igényeit. A mobiltávközlésben várható növekvő versenynek köszönhetően a cég a hálózaton belül mindig is kedvező tarifákat nyújtott ügyfeleinek. De például az Egyenlítő M díjcsomagban valamennyi hálózatba előnyös percdíjakkal telefonálhatunk, csúcsidőben 48, azon kívül 30 Ft-ért és hosszabb beszélgetéseknél, a 2. és az 5. perc után további kedvezmények lépnek életbe. A piacvezetőt megnyugvással tölti el az a helyzet, hogy közel 4 millió ügyfele és a még hozzájuk csatlakozók a legszélesebb díjcsomagválasztékból igényük szerint választhatnak és az országosan kiváló kommunikációs minőséget garantáló hálózaton a beszélgetés mellett számos egyedülálló szolgáltatást is elérhetnek. A Westel bízik abban, hogy tízéves, megalkuvás nélküli, ügyfélcentrikus munkájuk elismeréseképpen minél többen csatlakoznak majd a legnagyobb magyar mobilszolgáltatóhoz, aki május elejétől T-Mobile Magyarország néven szolgálja ki ügyfeleit. ______________________4 TŐ ZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/dollár * * * * * 10991.21 248.5463 250.76 206,80 1,213 0,54*/.-0.2909 pont-0,65 Ft-0,65 Ft-0.50 cant FTSE-100 (London) 4357,50 pont (-0,37%) Xetra DAX (Frankfurt) 3822.33 pont (0,27% CAC-40 (Párizs) 3592,39 pont (0,62%) Arany (1 uncia) 423,20 USD (1,27%) Brent (1 hordó) 32.88 USD (-0,46%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) TAKARMÁNYKUKORICA 2004. május 25 400 44 350 36 400 36710 2004. úlius 34100 45 500 37 200 37 500 2004. november 27 900 32 020 28 000 28000 2004. december 28000 32 000 28 200 28 200 2005. március 31 000 32 930 29 900 29 900 2005. május 31 800 43 000 30 500 30 500 TAKARMANYBUZA 2004. május 33 500 45 300 41 580 41 580 2004. augusztus 24000 32 200 27 000 26800 2004. szeptember 29600 32430 27 800 27 900 2004. december 30000 30 000 29100 29100 BÚZA 2004. május 33 500 52470 41 200 42 000 2004. augusztus 28000 34100 27 500 28000 2004. szeptember 27 900 35 500 27 850 27 900 2004. december 29 200 36 000 29 200 29 200 2005. március 31 200 35 200 30100 30100 2005. május 35 300 35 300 31 400 31 400 Forrás: Budapesti Árutőzsde MAGYAR AZ OLIMPIA FÖKOORDINÁTORA Hajrájához érkezik az athéni olimpiai játékok előkészülete. A világ első számú, sok milliárd dollárba kerülő sport- rendezvényének menedzsmentjében (ATHOC) a Vajda László vezette team 202 nemzeti olimpiai bizottság felkészülését koordinálja. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM EGYMILLIÓ FORINTRA MEGBÍRSÁGOLT PÉKEK A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa egymillió forintra bírságolta versenykorlátozó magatartás miatt a Magyar Pékszövetséget. A versenyhatóság 2002 márciusában indított eljárást a a pékszövetség és 41 sütőipari cég ellen, mivel tudomására jutott, hogy a szervezet feltehetően egyeztető szerepet játszott a Szabolcs- Szatmár-Bereg, illetve Heves megyében 2001-2002-ben végrehajtott áremelésekben. A GVH megállapította: a szövetség megyei szervezetei által szervezett ipartestületi üléseken a vállalkozásoknak az árak emelésével kapcsolatos megbeszélései alkalmasak voltak a verseny korlátozására. A versenytanács - figyelemmel a versenykorlátozás alacsony fokára és arra, hogy az árak bizonyos mértékű emelését a szakmát ért költségváltozások indokolták - a cégekkel szemben mellőzte a bírság kiszabását. VÁLLALATOK ÉS PIACOK HOLLAND TÖKE JÖNNE FERIHEGYRE Holland vállalatok érdeklődnek a felépítendő új ferihegyi car- gobázis, illetve a budapesti kombinált logisztikai központ iránt. A rotterdami kikötővállalat nem vesz részt befektetőként, de tapasztalatait átadná. Közvetlen holland ingatlan- és szakmai befektetői érdeklődés mutatkozik a ferihegyi car- gobázis fejlesztése iránt - válaszolt Pető Ernő, a rotterdami kikötő magyarországi képviseletének vezetője annak kapcsán, hogy pénteken holland-magyar áruszállítási együttműködésről tárgyalt Csillag István gazdasági miniszter Kartó Peijs holland közlekedési, közmunkaügyi és vízgazdálkodási miniszterrel. Ám - a hírekkel ellentétben - a rotterdami kikötő befektetőként nem kapcsolódna be sem a ferihegyi cargobázis, sem a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) kombinált vasúti terminál fejlesztésébe, mindkét elképzelés más holland vállalatok kapcsán merült fel. Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu IOO.OOOft, a nyeremények jegyében Több mint o.ooo.ooo Ft ossznyerem Vásároljon február 27. és áprifis 29- között , 2000Ft felett bármely Coop üzletben, ^ ^ és nyerjen csillagászati összegeket! 'Y ts További részleteket keresse az akciós szórólapok hátoldalán és a boltokban!