Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-29 / 74. szám

2. OLDAL Hírek Elismerés Az európaiak közötti megértés előmozdításáért járó lipcsei könyvdíjjal jutalmazták Csor­dás Gábor írót, műfordítót, a Je­lenkor Kiadó igazgatóját. A lip­csei régi városháza dísztermé­ben átadott Elismerés-díj Csordás kiadói és műfordítói tevékenységének szól. mti Vérre menő választás Három halálos áldozatot és tucatnyi sebesülést követeltek Törökországban a helyhatósági választások. Egy ember halt meg az AKP és a szociáldemok­raták tagjai között kirobbant ve­rekedés közben, Yuksekovában lelőtték az egyik polgármester­jelöltet, Igdirben pedig álarco­sok tüzet nyitottak egy szavazó­kat szállító autóbuszra, s meg­öltek egy utast, mti Árnyékra vetődtek Szabadon engedte a francia rendőrség azt a három embert, akiket a vasútrobbantással fe­nyegetőző AZF-csoport legutób­bi jelentkezésekor, csütörtökön fogtak el két Párizs környéki katonai repülőtér közelében, A gyanúsítottak lakásán nem találtak bizonyítékot, és életvi­telük sem utal arra, hogy bármi közük lenne a zsarolókhoz, mti Búcsú Több tízezer holland fejezte ki részvétét a hét végén Julianna holland anyakirálynő ravatalá­nál. A volt királynő március 20- án hunyt el. A végső búcsút ve­vők csütörtök óta tiszteleghet­tek Julianna koporsójánál, mti TNT a metróban Robbanóanyagot talált a rend­őrség a moszkvai metró egyik kocsijában, alig két hónappal a 40 ember halálát okozó met­rórobbantás után. A műanyag zacskóba csomagolt, négy kilo- grammnyi TNT-robbanószerből hiányzott a gyújtószerkezet, mti Gyermek katonák A világ válsággócaiban bevetett gyermek katonák sorsára hívta fel a figyelmet II. János Pál pá­pa, elsősorban az afrikai és kö­zel-keleti konfliktusokra utalva. A katolikus egyházfő szerint a keresztény közösségeknek vál­tozatlanul központi figyelmet kell szentelniük a gyermekek sorsának, mti Érvényes választás A szavazóhelyiségeknél készí­tett közvélemény-kutatási ered­mények szerint a Mihail Szaakasvili államfő vezette koalíció nyerte a vasárnapi grúz törvényhozási választásokat a szavazatok 78,6 százalékának megszerzésével. A válasz­tópolgárok 51 százaléka ment el szavazni, tehát érvényes volt a voksolás, mti Egység George Bush amerikai elnök isten és az iszlám ellensége - je­lentette ki Abdelaziz ar-Rantiszi, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet új, Gáza-övezetbeli vezetője. Hasszán Naszrallah sejk, a Hezbollah síita szervezet vezetője támogatásáról biztosí­totta az új vezért, mti Merénylet Lemondta európai körútját, köztük magyarországi látogatá­sát Thakszin Sinavatra thaiföldi miniszterelnök, miután pokol­gépes merényletet követtek el hazája déli részén. Az utcai robbantásban 28 ember, köztük 10 maláj turista megsebesült. A rendőrség feltételezése szerint a támadást muzulmán szeparatisták követték el. mti Francia választás Az ellenzékben lévő baloldal el­söprő fölénnyel győzött a fran­ciaországi regionális választá- sok döntőjében, mti _____________m VI LÁG TÜKÖR 2004. Március 29., hétfő Kormányválság Varsóban Leszek Miller lengyel kormányfő, Az uniós csatlakozás után már nem lesz miniszterelnök FOTÓI IUROPRISS/IPA A kormányzó lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) nem lát okot a parlamenti választások előrehozatalára - közölte a párt országos tanácsának szombati ülésén Krzysztof Janik, az SLD elnöke. Az ülést feszült figyelem öve­zi, miután Leszek Miller miniszterelnök, a párt volt elnöke és egyik alapítója pénteken bejelentette, hogy május 2-án, az EU- csatlakozás másnapján lemond hivataláról. Varsó Amennyiben az új kormány nem----------------------------------------------- kapja meg a szejm többségének Aleksander Kwasniewski államfő bizalmát, előrehozott választá- hétfőn konzultációkat kezd a sokat kell tartnai. Janik értékelé- főbb parlamenti pártok frakcióve- se szerint a jelenlegi parlament zetőivel az új kormány létrehozd- nem merítette ki összes lehetősé- sa céljából. Közölte: hétfőn neve- gét, képes egy új kormány felállí- zi meg miniszterelnök-jelöltjét, tására, és ez a kormány képes Lengyelország érdekében meg­felelően működni. Kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy a három nem hivatalos miniszterelnök-jelölt közül - Wlodzimierz Cimoszewicz kül­ügyminiszter, Józef Oleksy bel­ügyminiszter és Marek Belka volt pénzügyminiszter, aki jelenleg a nemzetközi segélyek koordiná­lásával foglalkozik Irakban - az SLD kit tartana legalkalmasabb kormányfőnek. Csupán annyit mondott, hogy a döntés az állam­főre tartozik. j MTI 33 NAP A CSATLAKOZÁSIG Brüsszel felé kacsint Svájc OlNI> _____________ Jo seph Delss svájci szövetségi elnök szerint hosszú távon a legjobb megoldás az lenne az alpesi ország számára, ha csat­lakozna az Európai Unióhoz. „Ábrándokat kergetnek azok (a svájciak), akik azt hiszik, hogy az EU-n kívül maradva, a közös terheket nem viselve ugyan­olyan, sőt jobb elbánást kapha­tunk Brüsszeltől, mint az EU tagállamai” - mondta több svájci lapnak, köztük a Sonn- tagsblicknek és a Le Matinnek adott nyilatkozatában, amelyet vasárnap közöltek. Úgy véleke­dett: javára válna Svájcnak a schengeni egyezményhez való csatlakozás is, mert az minden tekintetben növelné az ország biztonságát. Deiss annak kap­csán beszélt erről a kérdésről, hogy Németország a schengeni hogy fellángolt a vita az alpesi egyezményből fakadó kötele- országban Svájc és az zettségére hivatkozva EU viszonyáról. A régi szigorítja az ellenőrzést belső vitát ezúttal egy- Svájccal közös határán, részt az váltotta ki, yj Deiss április végén Ber­hogy az ország nem tud linbe utazik, hogy tár­megegyezni a Unióval gyaljon ezekről a kérdé­az EU által a svájci re- sekről Gerhard Schröder exportra kivetett vám- német kancellárral, illetékekről, másrész pedig az, mti Alkotmány és biztonság Feltámadt halottaiból az európai alkotmány tervezete - mutatott rá brüsszeli EU-csúcsot értékelő kommentárjában a Financial Times. A brit üzleti újság komolyan veszi Bertie Ahern ír kormányfő ígéretét, amely szerint június végéig egyezségre kell jutni a tervezetről. A párizsi Le Monde szkeptikusan vélekedik a terrorizmus elleni fokozott EU- együttműködésről. Idézi a francia elnököt, aki az egyes titkosszolgálat­ok közötti adatmegosztás nehézségeit emlegette. Márpedig Európá­nak, ha keményen fel akar lépni a terrorizmus ellen, nem marad más választása, mint búcsút venni a hagyományos felfogástól. ÁLLÁSPONT F. TÓTH BENEDEK Osztás, szorzás Egymillió aláírást akar gyűjteni a Fidesz -MPSZ. A szombat óta már az európai néppárt jelzőt is viselő szövetség elnöke, Orbán Viktor szerint azért van szükség ennyi szignóra, mert módosítani kellene a költségvetést. Soknak tűnik ez az egymillió. Ez pontosan ötször annyi, mint amennyi kell egy országos népszavazás-kezdeményezéshez; hússzor annyi, mint amennyi kell ahhoz, hogy napirendre tűzzön egy ügyet az Országgyűlés. A Fiatal Baloldal azonnal elővette a már jobb- és baloldalon jól bevált politikai ellen­fegyvert, a paranoiát, most nevezetesen azért: mert „a Fidesz által kezdeményezett aláírásgyűjtés célja a személyi adatok begyűjtése, ezáltal egyfajta alternatív választói névjegyzék összeállítása, szimpatizánsaik mozgósítása lehet." Kétségte­len, nem alaptalan a felvetés, bizonyára rágódnak majd rajta ombudsmanok, adatvédelmi biztosok jó pár napot. Az aggá­lyosság azonban nem hiszem, hogy náluk kezdődne vagy érne véget. Úgy tűnik ugyanis, Orbán Viktor meglehetősen konkrétan érti, és használja a demokrácia alapszabályait. A pártelnök mintha azt akarná, hogy valóban a démosz, azaz maga a nép döntsön a (pénze) sorsa felől. Ha azonban erre­felé halad a politikai gondolkodás, előbb-utóbb nem lesz szükség parlamenti képviselőkre sem; felesleges lesz kiírni az országgyűlési választásokat. Elég lesz annyi, hogy a pártvezé­rek csupán egyetlen kézjegyet kérnek minden tagtól, majd összeszámolják, összevetik a másik párt tagsági, polgári, elv­társi szignóhalmazával, és amelyik tömörülésnek, szövetség­nek, pártnak, csapatnak többen ratifikáltak, aszerint osztják el az ország pénzét. Ebben a szisztémában csupán még az nem világos, kinek kellene elosztani ezt a pénzt - mert úgy tűnik, együtt nem megy -, annak, aki éppen hatalmon van, vagy annak, aki el­lenzékben. Végül is mindegy: valaki mindig gyűjt, hogy aztán oszthasson. EGYETÉRTEK) 0W0-33M22 MÁS A VÉLEMÉNYEM) 06-9003CM23 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolásl díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános kószülókról. Az olvasó mondja HERGELIK A ZÖLDEKET - MÁRCIUS 20. Férfli - Nem tudni, kit képviselnek a magyarországi zöldek. Azt biztos, hogy nem az ország lakosságát, mert ebben az or­szágban nem lehet vízi erőművet építeni, nem lehet atom­energiával fűteni, de akkor mondja már meg végre valaki: mivel lehetne? SZOBORFESTŐK - MÁRCIUS 22. Női - Kapják már el végre a falfirkálókat, a szoborfestőket, mert addig úgysem lesz látszata egyetlen olyan intézkedésnek sem, amit éppen ellenük hoztak. TERROR AZ ISKOLÁBAN IS - MÁRCIUS 25. Női - Senki nem emelhet kezet gyerekre. A szülői értekezleten tanárnak és szülőnek közösen kell megbeszélni az ilyen hely­zeteket, azt, hogy mit jelent az agresszió, hogyan lehet el­kerülni azt. De először is: meg kellene szüntetni az agresszív filmek vetítését a televízióban. Férfli - Valamikor az ilyen diákot az ország összes iskolájából kitiltották volna. Remélem, most is ez történik, ellenkező esetben a többi diák is vérszemet kap. SAKKPARTI KÁDÁRNÁL - MÁRCIUS 25. Női - Festményjavaslataim. Az első: pártvezetők ultiznak, a háttérben kibicelnek a párttagok. A második: a pártvezetők hátsó-alsó pacsit játszanak, a háttérben a párttagok nevetve irigykednek. A harmadik: a pártvezetők vadászaton vannak tiltott idény idején, a párttagok a háttérben menekülnek, búj­nak fa és bokor mögé. Török telefon Ciprusért Isztambul - Bürgenstock Törökország valóságos diplo­máciai hadjáratot indított a hét végén, hogy nemzetközi támogatást szerezzen a török követeléseknek a Ciprus újraegyesítését célzó tár­gyalásokkal összefüggésben. Recep Tayyip Erdogan kor­mányfő Kofi Annan ENSZ- főtitkárt és az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ír­ország kormányfőjét, Bertie Ahernt hívta fel telefonon, Abdullah Gül külügyminisz­ter pedig amerikai kollégáját, Colin Powellt. Erdogan közölte, hogy rövidesen más külföldi vezetőket is felhív ugyanebben az ügyben. George Bush amerikai elnöktől, Jacques Chirac francia államfőtől és Gerhard Schröder német kancel­lártól is támogatást fog kérni ah­hoz, hogy „a tárgyalások gördü­lékenyebbek és pozitívabbak le­gyenek az eddigieknél” - mond­ta, mielőtt elindult Svájcba, hogy részt vegyen a Luzern melletti Bürgenstockban a ciprusi görög és török közösség, illetve Athén és Ankara képviselői között zajló négyoldalú tárgyalásokon. Gül kifejezetten ahhoz kért segítséget amerikai kollégájától, Powelltől, hogy érvényre jussanak a török igények a ciprusi rendezésről folytatott tárgyalásokon. A meg­osztott sziget görög és török kö­zösségeinek vezetői, valamint Athén és Ankara képviselői Annan rendezési tervéről vitáz­nak szerda óta Bürgenstockban. A terv célja, hogy az 1974 óta megosztott sziget még május el­seje, az Európai Unióhoz való ciprusi csatlakozás előtt újra­egyesüljön. _________________a Pu tyin az EU-ról Moszkva - Szocsi Vlagyimir Putyin orosz elnök sajnálkozott, amiért az Európai Uniónak nincs olyan erős köz­pontja, amellyel Moszkva épít­hetné kétoldalú kapcsolatait. „Előfordul, hogy egyszerűen nincs kivel tárgyalnunk, mert az EU-ban félévente változik az elnökség, és új prioritások jelen­nek meg, míg a régiek háttérbe szorulnak” - panaszkodott Putyin Szocsiban újságíróknak. Megjegyezte ugyanakkor: Oroszországnak meg kell érte­nie annak nehézségeit és vívmá­nyait, hiszen maga is integrációt igyekszik építeni a posztszovjet térségben. Putyin jelezte, hogy Jacques Chirac francia elnökkel és Gerhard Schröder német kan­cellárral április első napjaiban esedékes moszkvai megbeszélé­seit a gazdasági témák uralják. MTI Irak kampánykérdés lett Róma Ismét kiéleződött, és az euró­pai parlamenti választások egyik fő kampánykérdésévé nőtte ki magát Olaszország­ban az iraki háború problé­mája, azaz az olasz katonai szerepvállalás az iraki misz- szióban. Az olasz jobbközép kormány- koalíció kereszttüzébe került Romano Prodi, az Európai Bizott­ság elnöke, aki - az olasz bal­közép ellenzék, az Olajfa vezér- egyéniségeként - az Irakban állo­másozó olasz csapatok hazahívá­sát szorgalmazta. A Corriere della Sera című olasz napilapban megjelent nyílt levelében Prodi - korábbi álláspontját megerősítve és összefoglalva - indokolatlan­nak és törvénytelennek nevezte az iraki háborút, leszögezve: az Olajfa, amely ha kormányon lett volna, nem küldött volna csapa­tokat Irakba, és ha most kormá­nyon lenne, ENSZ-határozathoz kötné - a spanyolországi válasz­tásokon győztes szocialistákhoz hasonlóan - az olasz katonák további iraki jelenlétét. Az ameri­kai beavatkozást támogató, s csaknem háromezer olasz ka­tonát a háborút követően Irakba vezénylő Silvio Berlusconi miniszterelnök jobbközép kor­mányának külügyminisztere, Franco Frattini vasárnap - a Corriere della Sera lapban - uta­sította vissza a Prodi levelében megfogalmazottakat. Azzal vá­dolta a volt olasz kormányfőt, hogy „törvénytelen módon arra használja ki az Európai Bizottság elnöki tisztét, hogy durván beavatkozzon az olasz belpoliti­kába, a baloldal egy részének ér- velését ismételgetve”. _______mti

Next

/
Thumbnails
Contents