Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-27 / 73. szám
mmm 2004. Március 27., szombat MEG Y El KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tísza KÖZE A-tól Z-ig BAJA. Ma a Magyarországi Németek ÁMK-ja gimnáziumának aulájában rendezik meg az iskolai projektbemutató Európa Napot és kórustalálkozót délelőtt 10 órakor. DUNAFALVA. Tegnap hajnali 2 órakor olajos ügy kerekedett Dunafalván. A körzeti megbízott a töltésen igazoltatta B. G. 1. bajai férfit, aki Lada Niva kocsijával közlekedett utasával, a szintén bajai H. G.-vel. Mivel az általuk utánfutón szállított, körülbelül 550 liter gázolajjal nem tudtak hitelt érdemlően elszámolni, előállították őket a bajai rendőrségen. HELVÉCIA. Ma 18 órától közmeghallgatást tart a képviselő-testület a Feketeerdői sportcsarnok ban, jövő kedden pedig falugyűlés lesz a művelődési otthonban 17 órakor. Szó lesz az önkormányzat gazdálkodásáról, az idei tervekről, az induló csatorna-beruházásról, útépítésekről és az uniós csatlakozásról. sének első napirendjeként 15 órától közmeghallgatás lesz a városháza tanácskozótermében. Itt a helyi polgárok feltehetik a közérdeklődésre számottartó kérdéseiket, észrevételeiket, javaslataikat. Ezután a testület megtárgyalja a rendezési terv módosításához érkezett javaslatokat, majd meghallgatja a sportegyesület, a tűzoltó köztestület munkájáról, vala mint a víziközmű társulat alakuló üléséről szóló beszámolót. KEREKEGYHÁZA. Kedden 18 órai kezdettel Boros Imre ország- gyűlési képviselőt, az Orbán-kor- mány előbb FHARE-ügyekért felelős, majd Torgyán után földművelésügyi miniszterét látja vendégül a Kerekegyházáért Baráti Kör. A Katona József Művelődési Otthonban tartandó nyilvános rendezvényen Boros azt fejti ki, hogy szerinte miért ette meg a jelenlegi kormány az aranytojást tojó tyúkot. Szó esik a találkozón a mező- gazdaság, az önkormányzatok és a kisvállalkozások helyzetéről is. VELÜNK AZ ISTEN! Országos bibliaismereti verseny kezdődött tegnap a Kecskeméti Református Kollégiumban. A kétnapos rendezvényen huszonhárom csapat mutatja be tudását. Felvételünkön a házigazdák előadása látható: A kúriai menyegző. _____________fotó: banczik Róbert HE RCEGSZÁNTÓ. A helyi és a zuglói irorvátok önkormányzata április 3-án, szombaton a herceg- szántói horvát iskolában emléknapot rendez Vélin István horvát iskolaigazgató elhunyténak 20. évfordulója alkalmából, valamint dr. Jelich Mihály hercegszántói születésű horvát író tiszteletére. Az ünnepi program 10 órakor emléküléssel kezdődik a művelődési ház klubtermében. Egy óra múlva a római katolikus templomban mise kezdődik. Délben a temetőben megkoszorúzzák Vélin István sírját, majd fél 1-kor felavatják az emléktáblákat a horvát iskolában. JÁSZSZENTLÁSZLÓ. Az Országos Tranzitfoglalkoztatók elnökségi ülésének április 6-án a jászszentlászlói Jóléti Szolgálat Alapítvány ad otthont. A találkozóra meghívták a munkanélkülieket foglalkoztató alapítványok és szervezetek képviselőit is. KECEL. A város legidősebb polgárait köszöntötték az elmúlt hét végén. így lesz ez most is, azaz március 28-án. Ugyanit több mint másfélezren fogadták el az önkormányzat délidőre fehér asztal mellé szóló meghívását. Az érkezőket vasárnap is Schindler János polgármester, Földes Ferencné igazgatási osztályvezető, vezető főtanácsos és Cserni Zoltánná, a Csendes Ősz Idősek Otthonának igazgatója fogadja. A finom ebéd mellé természetesen szórakoztató programot is szerveztek. Balázs Klári és Korda György lesz a vendég. KECSKEMÉT. A Tavaszi Fesztivál programjai ma is folytatódnak. A Népi Iparművészeti Múzeumban Békés megye népművészete címmel időszaki kiállítás nyílik délelőtt 11 órakor. A tárlat május 29-ig tekinthető meg. Ma este 7 órakor folytatódik az Erdei Ferenc Művelődési Központban a XIII. Nemzetközi „Bohém” Ragtime & Jazz Fesztivál. Színpadra lép a kecskeméti Bohém Ragtime Jazzband, az amerikai Robbie Rhodes és The Boondockers. Holnap délelőtt pedig Hódmezővásárhelyről Jam Session Band-t, illetve Szlovákiából Dása Libia- kovát és a Nothing Swing Triót láthatják a jazz zene kedvelői. KECSKEMÉT. Erdélyből Böjté Csaba atya érkezik vasárnap Kecskemétre hat a dévai ferences otthonban nevelt gyermek társaságában. Az atya a tervek szerint a 7.30-as, a 11.30-as és a 17.30-as miséket mondja a Barátok Templomában. A plébánia arra kéri a híveket, hogy a ferences otthon kis árváinak - ha lehetőségük van rá - csak pénzadományokat hozzanak, hiszen bármilyen más ajándék elszállítása körülményes volna. KEREKEGYHÁZA. A képviselő- testület március 31-ei, szerdai üléKISKUNFÉLEGYHÁZA. Az elmúlt év munkájának értékelése és az idei esztendő fő feladatainak ismertetése szerepel a kiskunfélegyházi városi tűzoltóság március 30-án, kedden reggel 8 órakor, a Móra Ferenc Művelődési Központ emeleti kamaratermében kezdődő értekezletének napirendjén. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Szép magyar könyvek címmel a kecskeméti Katona József Könyvtár és kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyűjteményéből nyílt vándorkiállítás a héten félegyházi Hattyúház előterében. A Szép Magyar Könyv-, illetve Fitz József-díjjal kitüntetett könyveket április 3-ig, nyitva tartási időben tekinthetik meg az érdeklődők. KISKUNHALAS. A Kassa utcában szerdára virradóra elloptak egy lezárt Suzuki Swift személy- gépkocsit. A halasi rendőrkapitányság nyomozást rendelt el az ismeretlen tettes ellen, aki ellopta a 900 ezer forintot érő, fehér színű járművet. KISKUNMAJSA. A helyi művelődési központban március 27-én 16 órakor nyílik meg Dózsáné Mihálka Betti népi- és saját tervezésű gyöngyékszerekből, valamint méhvisszal írott tojásokból álló tárlata. Az alkotásokat dr. Kis Klára ajánlja a látogatók figyelmébe. A tárlat április lü-ig látogatható. KUNSZÁLLÁS. Múlt hét péntektől kezdődően heti egy alkalommal magyarból és matematikából ingyenes érettségi-felvételi előkészítőt tartanak a kunszállási harmadikos és negyedikes középiskolások számára a helyi Tóth Pál Általános Iskolában. Az előkészítés április 30-ig tart. A matematika előkészítőket péntekenként délután 7 órakor Lajkó Nándor tanár tartja, míg a magyar előkészítőket szombatonként délután 2 órakor Kovács Lukács tanár vezeti. Jelentkezni Kovács Ildikónál lehet, az 587-635-ös telefonszámon. NAGYKÖRÖS. A kerékpárok sehol nincsenek biztonságban. Szerdán éjjel valaki feltörte a Lőrinc pap utcai lakótömb jármű tárolóját és magával vitte a négy legjobb biciklit. A rendőrség még keresi az eddig ismeretlen tettest. SÜKÖSD. Jelentős mennyiségű csecsemőtápszert kapott ajándékba a bajai kórház gyermekosztálya és sükösdi védőnői hálózat. Dr. Túri Katalin főorvos és Lakatos Béláné védőnő a Passauban élő dr. Lénárd Sándor közreműködésével vehette át az egyik világcég termékét. Az egykori bajai szülészorvos a Szent György Lovagrend európai nagypriorátusá- nak nagypriorjaként vett részt a jótékonysági akcióban. A termelőkkel egyenként tárgyalnak a multik Aranyhomok Expo Az európai uniós csatlakozással a magyar mezőgazdaság számára a világ legnagyobb élelmiszeripari piaca nyílik meg - hangsúlyozta a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Kecskeméten a 11. Aranyhomok Expo élelmiszeripari szakkiállítás és vásár megnyitóján. Németh Imre rámutatott: a tíz csatlakozó ország közül egyedül Magyarország az, amely többet exportál mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekből a behozatalnál; az ágazat külkereskedelmi aktívuma tavaly 340 milliárd forint volt. Szólt arról is: a termelő kiszolgáltatottságát piacgazdaságban csak kormányzati eszközökkel nem lehet csökkenteni. A termelőknek maguknak is tenniük kell önmagukért, fel kell ismerniük, hogy csak szervezeti formában tudnak előnyös piaci pozícióba kerülni. Az agrártárca nem véletlenül támogatja a gazdálkodók közösségi szervezeteinek megalakítását, amihez az idei évtől már uniós támogatás is igénybe vehető mondta. Tájékoztatása szerint ma már több mint nyolcezer kertész tagja a termelő és értékesítő szövetkezeteknek; együttesen mintegy 40 milliárd forint termelési értéket állítanak elő. A miniszter nem titkolta, hogy vannak még e téren zavarok, a multinacionális cégek a tapasztalatok szerint nem akarnak tárgyalni a szervezetekkel, a termelőkkel csak egyenként kívánnak szerződést kötni. Az előnyösebb szerződési pozíciót a termelőknek, illetve szervezetüknek ki kell vívni - tette hozzá. Németh Imre szólt arról is, hogy szerinte igen komoly feladat még a hazai fogyasztók meggyőzése, hogy a vásárlásnál a magyar terméket részesítsék előnyben. A Kecskeméti Sportlétesítményeket Működtető Közhasznú Társaság (6000 Kecskemét, Olimpia u. 1/A) vállalkozókat keres a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark területén lévő elárusítópavilonok bérlésére, a fürdő profiljába illő szolgáltatások (strandcikk, könyv és újság, gyümölcs, popcorn cs vattacukor stb.) árusítására. Kivéve vendéglátás. Minimális bérleti díj: 60.000 Ft+áfa/hó. Az ajánlatokat írásban várjuk a társaság címére, 2004. április 8-áig. További információ Nagy József fiirdövezetőnél, a 76/482-152 telefonszámon kérhető. 501491 Az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete 2004. dpriIi« 2-i> lpi«Ult»«). 11.00 árai kezdett»! Kecskeméten, a TESZÖV-székházban (Szövetség tér 1.) tartja sportvadász-kamarai osztályülését. Napirendi pont: tájékoztató a kamara elmúlt 2 éves tevékenységéről. Minden érdeklődő sportvadász kamarai tagot szeretettel várunk. Szénási Béla 498757 sportvadász alelnök Megyei napilap kézbesítésére munkatársat keresek KECEL területére. Érdeklődni: 30/9436-541, 78/561-849. Túzokvédelmi központ Bösztörpusztán? Kiskunsági Nemzeti Park Konzorciumot szeretne létrehozni a Kiskunsági Nemzeti Park a védett területek turisztikai programjának fejlesztésére. A Regionális Operatív Program keretén belül 600 millió forint pályázati pénzre nyílik lehetőség. A Felső-Kiskunsági Kistérségi Társulás, Hajós és Lakitelek ön- kormányzata, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park alkotná azt a konzorciumot, amit a nemzeti park szeretne létrehozni. Ezáltal nagyobb esélyük lenne arra, hogy a Regionális Operatív Program keretén belül pályázati pénzt nyerjenek. Szilágyi Gábor a nemzeti park igazgatója a napokban kereste fel azokat a feleket, akik a konzorcium tagjai lehetnek. Valamennyien jó ötletnek tartják, hogy ilyen formában pályázzanak. Az elképzelések szerint, többek között a Felső-Kiskunságban Bösztörpusztán fejlesztenék az infra- stuktúrát és európai színvonalú éttermet alakítanának ki. Létrehoznának egy túzokvédelmi központot, ahol az érdeklődők láthatnák Magyarország legnagyobb madarát. Hajóson tájvédelmi körzetet alakítanának ki, amibe a pincefalut is belevennék. A tanösvény kiinduló pontja ott kezdődne és az országos túra útvonalba is bekapcsolnák. Kiállító- és bemutatóhely is várná az érdeklődőket. Lakiteleken, pontosabban a Tőserdőben, a Tisza Panziót alakítanák át erdei iskolává. Erre mintegy hetven-nyolcvan millió forintot szánnak. A tervezés előkészítése már megtörtént. A fülöpházi erdei iskolánál vendéglátó egységet fognak építeni. A pályázatot még a nyár előtt szeretnék beadni. Az elképzelésekre 96,5 százalékos támogatást lehet kapni és csak 3,5 százalék az önerő. A lakiteleki önkormányzat olyan tájházat szeretne megvalósítani, amibe a helytörténeti gyűjteményen kívül erdei múzeumot is ki lehetne alakítani. Nagy Tibor vállalkozó pedig ifjúsági tábort és csónak kikötőt valósítana meg. Az elképzelések jól kiegészítenék egymást. A konzorciumi megállapodást hamarosan megkötik. SZ.T. Az eredmény centikben mérhető Új alakformáló szalon nyílt Kecskeméten a Kisfaludy Házban. Olyan alakformáló gépek várják a hölgyeket és az urakat, amelyek műszaki összetételüknek köszönhetően egészségügyi előnyöket és a fittebb test lehetőségét kínálnak. A csúcstechnológiával készült legújabb gépeken folytatott célzott tréning garantálja a súlyfelesleg, valamint a körfogatok gyors és problémamentes csökkenését. Már rövid időn belül pihentebbnek és aktívabbnak érzi magát a tréninget folytató. Az időráfordítás csekély, a 7 készülék használata maximum 60 percet vesz igénybe. A gépek olyan tréningösszetételt garantálnak, amelyet a kezdők és haladók is jól viselnek, fiataloknak és idősebbnek egyaránt ajánlják. Nézzük meg közelebbről is a gépeket! Felsőtest-erősítő tréning: egyénileg állítható intenzitással kímélően masz- szírozza a kimerült felső hátizomzatot és feszessé Jeszi a vállövet, valamint a gerincoszlop okozta panaszok egy részét csillapítja. Üleperősítő tréning: keményíti és formázza az ülep-, csípő- és comb felsős- zár tartományát, a hatás a hasizom egyidejű erősítésével intenzívebbé válhat. Lábizom-erősítő tréning: kímélően és terhelés nélkül mozgatja a csípőizü- letet, miközben a teljes csípő-, és comb felsőszárizomzat gimnasztikái jellegű erőteljes hatás alá kerül. Láb-bas-csípőerősítő tréning: javítja a csípőízület mozgathatóságát és gimnasztikának veti alá az ágyéktáji gerincoszlopot. Hasizom-erősítő tréning: kímélően edzi a hasizomzatot és nyújtja az alsó hátizomzatot, valamint a törzs és derékrész összes izmát pozitívan befolyásolja. Csípő-derék, karcsúsító-nvúitó tréning: a csípőn, a deréktájon és a hasi részen felhalmozódott súlyfelesleget csökkenti. Vitalitáserősítő tréning: az egész testben jóleső érzést vált ki az intenzitásban egyénileg állítható vibráció. Intenzívebbé teszi a keringést, ezáltal javul a szövetek anyagcsere-aktivitása és salakanyag elszállításának sebessége. Szedna Alakformáló Szalon Kecskemét, Kisfaludy u. 5.1/109. Telefonon történő időpont-egyeztetés: 30/466-47-80 Nyitva: H-Szo: 8-20; V: 8-12 óráig. A