Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-24 / 70. szám
Petőfi Népe 2004. Március 24., szerda Baja, Bácsalmás és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Hová tűntek a halak? Halászat A Dunai kishalászok napjainkban gyakran kérdezik, miért maradnak üresek a hálók és varsák. Legutóbbi közgyűlésükön is téma volt a halínség. Az 59 tagot számláló bajai Gemenc Kishalász Sport Egyesület tagjai tavaly kisszerszámmal (legfeljebb 10 varsával, vagy kecével, dobóhálóval, millinggel, illetve az egyre ritkábban használt 3x3 méteres emelőhálóval) naplóbejegyzéseik szerint összesen 4787 kiló vegyes halat fogtak a Dunán. Mindez nagyon kevés a korábbi, halászati szempontból igen kedvező évekhez viszonyítva. Egybehangzó vélemények A kishalászok országos szövetségbe tömörülnének. A yomszédos, fajszi szervezettel most is jók a kapcsolataik. Érdekeiket ösz- szefogva jobban tudnák érvényesíteni az unióban is. Az EU nem korlátozza az édesvízi halakkal való kereskedést, azonban az egyéb jogszabályokat össze kellett hangolni a honi 300 rendelkezéssel. A magyar halászat és halgazdaság óriási lehetőséget kaphat a 450 millió lakosú EU-ban. Mi válhatunk a 25 tagra bővülő közösség egyik jelentős ellátójává nemes halakkal. szerint a rendkívül alacsony vízállás és a túlszaporodott kormo- rán (kárókatona) állomány okozza a halínséget. Ma már aligha éri meg évente 12-25 ezer forintot fizetni az állami és területi engedélyért, ugyanis a kishalászok nem értékesíthetik a kifogott zsákmányt. Márpedig a számítások szerint átlagosan alig 82 kiló hal került a bárkákba az elmúlt évben. Ezt csak az sokallhatja, aki nem ismeri a bajai halfogyasztási szokásokat. Családtagonként (amúgy Gerj éntől Mohácsig) évente több mint 30 kiló fogy el. Tehát a kisszerszámos halász, feleségével és gyermekével úgy lakik jól halászlével, csuka-, vagy harcsapörkölttel, illetve sült kárásszal, ha hozzávásárol a piacon a saját fogásához. Kevés a hal, az áradások elmaradásával nem tud hol leívni úgy, hogy az ivadék megerősödve, felcseperedve egy árhullámmal kerüljön vissza a Dunába. Úgy vélik, ráadásul több mint 30 ezer kormorán pusztítja a halat. A védett madár becslések szerint tízszeresen túlszaporodott. Kilőni csak akkor lehet, ha halastavak halállományát veszélyezteti (persze felmerül a kérdés: ki lőjön?). Elűzni viszont szabad. király LÁSZLÓ Elhárították a veszélyt Al-Duna _______ Be fejeződtek azok a folyami munkálatok, amelyeket a Mar- gittasziget-92 Kft. rendelt meg. A mezőgazdasági cég Mohács-szi- gétí óraion lévő kikötője körülbelüli!) éve létesült. Akkor egy, a folyamszabályozásban használt kősarkantyú volt a Dunában, amelynek nagy részét elbontották. - Ez akkor elegendőnek tűnt, a mostani kis vízben viszont a kőrakás megmaradt része is veszélyesnek bizonyult - mondta Cselinácz János ágazatvezetö. - A probléma az egyre gyakoribb rendkívül alacsony vízállás és a folyam kiszámíthatatlan vízmozgása. Halaszthatatlanná vált a sarkantyú maradékának felszedése is. A veszély elhárult, a kiszedett köveket a partfal megerősítésére használták fel. ■ MÉHÉSZET. Jól átteleltek a méhek. Potyondi Ferenc a minap ellenőrizte a csaknem 200 kaptárt, melyekben a hasítás megkezdődött. A bajai méhész rendszerint 170 családdal vándorol akácra, repcére, se- lyemkóróra, hársra, facéliára és napraforgóra. ___________ fotó:k.l. Me gtalálták a tanyafosztogatót __________Rendőrség Elf ogták a bajai rendőrök azt a fiatalembert, akit több, vagyon elleni bűncselekménnyel is gyanúsítanak. Pénteken igazoltatták, majd a kapitányságra előállították Sz. A. 23 éves bajai lakost. Megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy előző nap, március 18-án dél körül Baján, a Tanya III. körzetben fekvő egyik tanyára betört. Lefeszítette a lakatot, majd elvitt egy Simson motorblokkot. A bűncselekménnyel 15.000 forint, míg a'rongálással további 1.500 forint kárt okozott a sértettnek. Sz. A.-t a rendőrség őrizetbe vette, kihallgatása jelenleg folyik. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint több bűn- cselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Nem marslakók, sokkal földhöz ragadtabb személyek várakoznak a feladat teljesítésére. Egy hete vizsgáztak a leendő mezőőrök. Vezetőjük határozottan állítja: bebizonyítják, hogy érdemes volt létrehozni az intézményt és ezt a járulékfizetésre kötelezett gazdák érezni fogják. Mezöőrség Hosszú évek vajúdása, többszöri próbálkozás után tavaly döntöttek a városatyák a mezőőri szolgálat létrehozásáról. Januárban Varga Istvánt választotta az intézmény vezetőjévé a képviselő- testület. Mellette egy adminisztrátor és hat mezőőr tartozik az idén 16 millió forintos költségvetésű szervezethez. A tervek szerint márciustól már a külterületeken kellett volna látni a mezőőröket, ám még nem járják a határt.- Hol vannak? - kérdeztük az igazgatótól- Mivel fegyveres szolgálatról van szó, az átlagosnál szigorúbb alkalmazási feltételeket kellett teljesíteni. Háromszoros volt a túljelentkezés, a kiválasztás után a szükséges vizsgálatok, igazolások beszerzése után lehetett felkészülni a vizsgára. Csak ezután lehet fegyverhez jutni. Remélem, még márciusban megjelenünk a külterületen.- Párban?- Terveink szerint járőrpárok lesznek, több szempontból is ez tűnik kívánatosnak. Egyébként területi felosztás alapján dolgoznak majd a mezőőrök. Első időszakban rendkívül fontos lesz a földhasználók, kiskerttulajdonosok megismerése, a személyes kapcsolat kialakítása. Persze, időnként lesznek cserék, ahogy azt a munkarend megkívánja. Egyébként néhányan már megkerestek bennünket, hogy szívesen és önzetlenül segítik a munkánkat információkkal, hiszen közös érdek a szolgálat sikeres és hatékony működése.- Hol van az irodájuk?- Hivatalosan az Árpád utca 8. szám alatt, gyakorlatilag a Szenes utcáról lehet bejönni hozzánk. Telefonszámunk: 79/425-201. ÜgyfélszolgálatunVARGA ISTVÁN 1955-ben született Dávodon 1979-ben tanári diplomát szerzett Pécsen. 1979-től nevelőtanár, majd tanár. 1984-től rendőr, 1999- ben őrnagyként vonult nyugállományba. 1999-től a Duna Kötöttárugyárban, majd a bajai kórházban dolgozott. 2004 februárjától a mezőőri szolgálat igazgatója. Hobbija: vízisportok, horgászat. kon szívesen fogadunk minden ötletet, javaslatot és szeretnénk minél jobban megismerni a tulajdonosok problémáit is.- A szolgálat létrehozásáról tartott közmeghallgatáson egy hozzászóló úgy fogalmazott: reméli, nem reggel 8-tól délután 4-ig tart a mezőőrök munkaideje. ű&fifiűilínseBii Mi- Szó sincs erről. A heti 40 órát változó munkarendben teljesítjük, igazodva az aktuális mező- gazdasági feladatokhoz. Természetesen egyeztetünk a rendőrséggel és a polgárőrökkel is.- Kiket ellenőrizhetnek?- Tettenérés, illetve alapos gyanú esetén léphetnek fel a mezőőrök. A fő szabály azonban az, hogy intézkedés nélkül semmiféle jogsértés mellett nem mehetünk el. Legyen szó illegális szemétlerakásról vagy például a tűzgyújtási tilalom megsértéséről, kötelességünk megtenni a szükséges lépéseket. De nem csak büntetésből áll a munkánk, a tanyákon élőkre is figyelmet fordítunk.- A szolgálat létrehozása, működtetése adminisztrációs és anyagi terhet ró a földtulajdonosokra. Megtippelné, hogy milyen mértékű lesz a fizetési hajlandóság?- Erre nem vállalkoznék. De ígérhetem: bebizonyítjuk, hogy érdemes volt létrehozni a mezőőrséget, ami a járulékfizetők javát fogja szolgálni. KUBATOVICS TAMÁS I NÉMETTALÁLKOZÓ. Német nemzetiségi általános iskolai kórustalálkozót tartottak a bajai Magyarországi! I Németek ÁMK-jában pénteken. Manz József, a bajai német önkormányzat elnöke nyitotta meg a hetedik al-l I kálómmal megrendezett találkát. Fellépett a bajai Alsóvárosi ÁMK Kiskórusa, az MNÁMK 9/a és 10/a osztá-| I lyából alakult kamarakórus, a bácsbokodi Móra Ferenc ÁMK nemzetiségi kórusa, a nemesnádudvari német! nemzetiségi hagyományőrző énekkar (felvételünkön), valamint az MNÁMK énekkara. fotó: oAl zoltán Készülődnek a zöldruhások Tisztelt Olvasónk! Bajai Napló Az elmük néhány napban többen is megkapták reggelente a Bajai Naplót, annak ellenére, hogy jelenleg nem előfizetői lapunknak. Célunk az voh az akcióval hogy Önök is megismerhessék a március 15-én indult újságunkat, s hamarosan kedves és megbecsült előfizetőink között köszönthessük. Hasonló akciók a következő hetekben is lesznek, kérem fogadják szeretettel a lapot, s csatlakozzanak a Bajai Naplót előfizetők táborához, m Öt méter felett Al-Duna___________ Mára 509, szombatra pedig 518 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 511, illetve 533 centit várnak. Vízhőmérséklet: tegnap Bajánál 8,3, míg a mohácsi szakaszon 8,4 Celsius- fokot mértek. ■ Multimédia központ Főiskola Ma 11 órakor nyitja meg a bajai Eötvös-főiskolán a nemzetiségi tanszék a multimédia központot a C-épült 42-es termében. ■ KÍGYÓ HELYETT PÓK. Baján Both Zoltán vadállat- és hüllőbefogó 20 percet töltött egy lezárt koporsóban egy madárpókkal. Bár eredetileg azt tervezte, hogy egy gaboni viperát melenget a keblén fél órán át, erről orvosa lebeszélte. fotó, k. l BAJAI PIACI ÁRAK [MflBC. 20.) TERMÉNY tojás db 16-20 alma kg 40-120 friss tehéntej 1 120 káposzta, kel Kg 86120 újhagyma, retek cs 76140 cékla kg 86100 karfiol kg 126270 zellergumó db 46100 vöröshagpa kg 106140 fokhagyma kg 256600 gomba kg 326480 ponty kg 706760 kárász, keszeg kg 270 FORRÁS: PftTftDATO _________________________Olvasóink írták_________________________ Sz embetűnő változás: a fal Főiskola Anyakönyvi hírek • Baja Vidám Baracska Labdarúgás Megyei serdülő bajnokság, Déli-csoport: Kunbaja - Nemesnádudvar 6-0, Sükösd-Vaskút 5-0, Kelebia - Nagybaracska 1 - 5, Tompa - Érsekcsanád 1-0, Gara - Mélykút 4-0, Csávoly - Bácsalmás 0-3. ■ AZ ÁLLÁS 1. Sükösd 15 12 1 2 50-15 37 2. Kunbaja* 15 12 2 1 63-13 35 3. Tompa 14 10 1 3 65-18 31 4. Nagybaracska 15 9 2 4 53-21 29 5. Vaskút 15 8 3 4 38-22 27 6. Érsekcsanád 15 0 1 6 35-24 25 7. Bácsalmás 15 7 2 6 43-33 23 8. Baja 14 7 1 6 26-17 22 9. Gara 15 6 1 8 27-40 19 10. Nemesnádudvar 14 2 2 10 12-41 8 11. Csávoly 14 2 1 11 13-58 7 12. Kelebia 15 Ili 1 13 11-84 4 13. Mélykút* 144 10 10-60 1 A Kunbajától ésaMótykúttó! 3 büntetőpont levonva. Az Eötvös József Főiskola „B” épületének aulájában, ahol nem ritkán kiállításokat is szoktak rendezni; az elmúlt hetekben szembetűnő változás történt. Elkészült A fal. Ahol kopottas ital- automata és romos fotel állt, most egy csodálatos fal díszeleg. Az ötlet Klossy Irén főiskolai tanáré. Pályázni lehetett egy dombormű jellegű alkotás kivitelezésére, ezt a Képzőművészeti Lektorátus bírálta el. A megnyert összegből Mészáros Gábor keramikus tervezhette meg alkotását, s ő ezt a falat választotta. Az olasz Bisazza cég gyártásában kerültek Bajára ezek a mozaikkockák a szürke és a bordó árnyalataiban. Sok emberben felvetődött, hogy miért nem ábrázol a fal egy alakzatot. Klossy tanárnő szerint sokkal több lenne a kritikus szempár, egy ábra nagyobb nemtetszést aratna, mert mindenki mást akarna a mozaikokból látni. Az apró üvegmozaik-csempék nemcsak az Eötvös József Főiskola díszei lettek, hanem a legelegánsabb szállodák, éttermek belső terein pompáznak, valamint az új Nemzeti Színház padlóburkolatát is ezekkel rakták ki. Az iskola aulája egy kicsit megtelt élettel, mozgalmasságot sugall a fal, ívességet visz az egyenes környezetbe. Tökéletes hátteret nyújt a rendezvényeknek is. A kivitelező mester a következőket mondta munkájáról: - Ha az udvaron szedem össze a csikkeket, senki sem figyel rám. Most viszont, hogy ezen a fabn dolgozom, többen odajöttek hozzám kérdezősködni és a munkámon elbámészkodni. Persze, mint minden újdonság, így ez a fal is kapott negatív kritikát. Ám az számomra egyértelmű, hogy ez a másságot, modernséget sugalló fal az iskola dísze lett. S akkor máris itt a következő feladat, mit csinosítanak legközelebb? TÓTH ZSANETT, FŐISKOLAI HALLHATÓ Születtek, 2004. március 10-től 17- ig anyaköny- vezettek: Schmidt Kata (anyja neve: Kocsis Rita) Baja, Dre- nyovszki Dó- minik (Szabó Gabriella) Kalocsa, Mészáros Izabella (Király Zsuzsanna) Baja, Szabó Katalin (Szvorény Katalin) Madaras, Jakab Kinga (Bényei Erika) Baja, Nagy Patrik (Bosnyák Anasztázia) Dávod, Bergmann Balázs (Ticz Hajnalka Judit) Dunafalva, Fodor Gergő (Fodor Mónika) Baja, Mogyorósi Ruben Béla (Pálosi Tímea) Kunbaja, Németh Adrienn (Schmidt Brigitta) Mélykút, Mezző Emma Zsóka (Maráz Erzsébet Mónika) Baja, Vankó Virág (Matkó Ramóna) Baja, Puskás Gergő Lajos (Csizmadia Csilla) Baja. Házasságot kötöttek 2004. március 13-án: Gibicz László és Tiralla Tímea, Küttel Tamás Kálmán és Német Amália Lujza. Meghaltak, 2004. március 10-től 17-ig anyakönyvezettek: Horváth János (Baja), Nyári Sándor (Baja), Slingár Antal Dezsőné Balázs Jolán (Baja), Marinkó Zoltán (Baja), Mezei Lajos (Baja), Leitermann László (Dávod), Farkas Mi- hály (Bátmonostor). ___■ BA JAI NAPLÓ HIRDETÉSFELVÉTEL! 323 974, 426 371, 522-480.